A Dal 2016: Odett - Stardust

Odett

A következő dal, Odett Stardust című száma, mely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál 2016. január 23-án a Dunán induló magyar előválogató show-jában, A Dal 2016 versenyben.

Bár eredetileg divattervezőnek készült, az egyedi hangú énekesnő már gimisként feltűnt a Megasztárban, míg végül 18 évesen, Odett és a go girlz! néven jelentette meg Takáts Eszter és Varga Zsuzsa közreműködésével első albumát. Rövidesen szólókarrierbe kezdett, 2010-es kislemezét (Pötty a kockán) már Odett néven mutatta be, és az előző albumhoz hasonlóan itt is Müller Péter Sziámi és Polgár Péter írta a dalokat. Odettet ekkor már egyre gyakrabban hívták koncertezni a nagyobb hazai zenei fesztiválokra, amelyeknek mára állandó szereplője lett.

Első, de hírnevét máig meghatározó nagylemeze, a Hanyatt, homlok, egyenes 2011-ben jelent meg, ezen már Takács Zoltán Jappán is beszállt a munkálatokba, és a lemezen mutatkozott be szövegíróként is az énekesnő (Reach out). Hanyatt című száma az albumról hónapokig szerepelt a Petőfi Rádió TOP-listáján, sőt a lemez 2013-ban a Fonogram-díjat is érdemelt. Legutóbbi nagylemezén, a 2014-es Csillagtérképen számos új szerzőt találunk (Rakonczai Viktor, Szabó Zé, Szakos Krisztián – hogy csak néhányukat említsünk). Az album Odett eddigi legérettebb munkája, ezen szerepel például a gyakran hallható az Egy lépés is, 2015-ös újabb dalai közül pedig a Jó Nagy Csendet játsszák a legtöbbet a zenei adók. Odett egyszer már bemutatkozott A Dalban is: Ne engedj el című dalával 2013-ban jutott be a nemzeti dalválasztó műsorba.

Stardust című versenydalát édesapjával, Polgár Péter zeneszerző-gitáros-producerrel közösen írta.

 

 

ATEMPO.sk