DALPREMIER: Buy Her Sugar - Blue Monday

Egy új dallal jelentkezett a portálunkon nemrég bemutatott Buy Her Sugar. A Blue Monday a formáció által tervezett EP beharangozója. Az album kiadásának ideje még nem ismert, ezért is érdemes figyelemmel kísérni többek között a facebook oldalukat is.

„A dal még az együttes létrejötte előtt született, mégis nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy összehozzuk a Buy Her Sugar-t.” - mondta Óváry Anna, az együttes alapítója.

„Egyike azoknak, melyeket én spontán-daloknak nevezek (csak úgy váratlanul és tervezetlenül jönnek). 2014 tavaszának egyik szerdai napján, munka után kopogtatott az ajtómon. Pár nap múlva egy próbateremben felvettem, és elküldtem Tibornak és Martinnak (akikkel ma már a Buy Her Sugar vagyunk). Kis idő után a dalnak köszönhetően összejöttünk, improvizáltunk és a fiúk fantáziájának köszönhetően egy éjszaka alatt megszületett a Blue Monday jelenlegi verziója.”

A dal masterelésére csak 2016 januárjában került sor Fedor Milos stúdiójában (The Losh Studio), Pozsonyban, de most már mindenki számára elérhető

is.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Ne feledjétek, hogy ők is ott vannak a Radio_Head Awards jelöltjei között az Év felfedezettje kategóriában és hétvégéig még szavazhattok rájuk. Hisz megérdemlik :-)

ONLINE SZAVAZÁS

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk