ÚJ KLIP: Antal Timi egy üde nyári dallal csal mosolyt az arcunkra - Közelebb

A fiatal énekesnő legfrissebb, „Közelebb” című száma igazi nyári slágernek ígérkezik. A vidám, üde dal újabb lépcsőfok Timi karrierjében, hiszen dalszerzőként is részt vett az alkotásban.

„Már az Elég is személyes dal volt abban a tekintetben, hogy pár sorát én szereztem. Az új szám még közelebb áll hozzám, hiszen az írásában is jóval nagyobb részem volt. Teljesen más érzés úgy hallgatni egy dalt, hogy emlékszem, milyen gondolatok, érzések éltek bennem a születésekor” – mondta Timi.

A „Közelebb” szövegét Molnár Tomi írta, akinek az „Elég” sorait is köszönhetjük. A dalhoz egy különleges, egysnittes videoklip is készült, amelyet Győr macskaköves utcáin forgatott a Studio-X csapata. „A korábbi számokhoz is készítettünk videókat, de egyik sem volt ilyen összetett. Azzal, hogy nincs vágás a videóban, mindenkinek folyamatosan a maximumot kellett hoznia. Elég volt egy rossz mozdulat tőlem vagy a statisztáktól, és máris elölről kellett kezdenünk a felvételt. Nagy csapatmunkát igényelt a forgatás, de talán pont emiatt lett az eddigi egyik kedvencem!” – büszkélkedett az énekesnő.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Amióta beválogatták a Shrek, a musical szereplői közé, Timi élete a csapatmunkáról és a koncentrációról szólt. A több hónapos kemény próbák után a közönség május 29-én láthatta a lányt Tojás Tóbiás szerepében. „Hatalmas élmény volt ennyi ember előtt fellépni! Nagyon örülök, hogy részese lehettem a produkciónak, sokat tanultam a szakmáról és magamról is.”

A teltházas Arénás előadás után a lány újra a szóló karrierjére koncentrál, a nyáron akusztikus és élő koncerteken találkozhat vele a közönség, a nyár végén pedig új száma jelenik meg, amely az eddigiektől eltérően egy keményebb, pop-rockos hangzású anyag lesz. Timi idén még egy kislemezzel is készül, amely 5-6 saját szerzésű dalt tartalmaz, a nagylemezt pedig jövőre várhatjuk a fiatal tehetségtől.

aTEMPO.sk