DALPREMIER: Black Side - Gyászom

A 2013-ban ujjá alakult martosi Black Side zenekar rögzítette első dalát. A felvételt a tavalyi Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjén elért sikerüknek köszönhetik, ahol Dombóvári Balázs „Dombesz“ és a Decibel Sound & Light felajánlásaként kapták ezt a lehetőséget.

Egy dal került rögzítésre, de nem volt kérdés melyik legyen az. „Szerintünk ez volt a legalkalmasabb, úgy szövegileg, mint zeneileg” - mondta Kelemen Márk, a banda énekese.

„A Gyászom egy reménytelen szerelmes történetet mesél el. A dalszöveget Cintula János, a basszusgitárosunk testvére írta, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. A dalszerzésből pedig az egész zenekar kivette részét.” - tette hozzá Márk. „Ajánljuk mindenkinek, aki szeret zenét hallgatni, és aki egyetért velünk abban, hogy a magyar rockzene igenis nagyszerű.”

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Természetesen a zenekar tervei között szerepel további szerzemények és lemez rögzítése is. „Bár ezek még gyerekcipőben járnak, azt kijelenthetem, hogy igyekszünk minél hamarabb megvalósítani őket.”

A banda fellépett már a Kalapács és a Cool Head Clan előzenekaraként is, de talán a legbüszkébbek a 2015-ös Szemlén elért díjra és főleg a hozzá társult közönségdíjra.

Hamarosan a Madari Bor és Gasztrokorzón találkozhatunk velük, de további bulik is szervezés alatt állnak. Mindenről a közösségi oldalukon és Naptárunkban is találtok majd információkat.

 

Black Side

Kelemen Márk (ének)
Moravcsík Ákos (szólógitár)
Moravcsík Szabolcs (gitár)
Cintula Tamás (basszusgitár)
Jóba Máté (dobok)

Zaťko Ervin, aTEMPO.sk
Fotó: Sedliak Pál