
17 év után Guns n' Roses koncert lesz Magyarországon
Újra Guns n' Roses-koncert lesz Magyarországon. A hard rock amerikai legendája tizenhét év után jön el Budapestre, új turnéja keretében július 19-én lép fel a Puskás Arénában.
Újra Guns n' Roses-koncert lesz Magyarországon. A hard rock amerikai legendája tizenhét év után jön el Budapestre, új turnéja keretében július 19-én lép fel a Puskás Arénában.
Ismét Magyarországon ad koncertet Tom Jones. Július 1-jén pótolja a fővárosi MVM Dome-ba tavaly nyárra tervezett, de akkor elhalasztott koncertjét.
Első alkalommal adták át a Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál díjait. Az eredményhirdetésre a kassai Thália Színházban került sor, ahol több kategóriában is díjazták a fiatal filmeseket.
Március elején újabb nagyszínpadi előadást mutat be a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház társulata. A zenés játékot két felvonásban láthatja a közönség. Rendezője Gémes Antos, aki a Madagaszkár című nagysikerű musicalt is színpadra állította a teátrumban.
Nyolcvannégy éves korában, Prágában, elhunyt Juraj Jakubisko szlovák filmrendező Halálhíréről több szlovák médium, köztük az RTVS közszolgálati televízió adott hírt. A rendező halálát lánya, Janette Jakubisková színésznő is megerősítette.
Vasárnap este folytatódik a TV2 egyik legnépszerűbb szórakoztató műsora, a Sztárban Sztár kilencedik évada. Tizenegy előadóművész lép majd a színpadra, akik ismét változatos műsorral készülnek.
53 éves korában elhunyt Biritz Tibor, alias Riki Church basszusgitáros, dalszerző-énekes. A gyászhírt egykori zenekara, a Junkies hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán.
Megérkezett Gauder Áron animációs mozifilmjének a trailere. A KOJOT NÉGY LELKE az indián teremtéstörténetet meséli újra a mitikus Kojot figurájával a középpontban és március 16-tól lesz látható a mozikban. A film ugyanekkor mutatkozik be a Cartoon Movie animációs kongresszuson Bordeaux-ban, ahol a Gauder Áront a Legjobb Európai Rendező díjára jelölték.
Nyolc történelmi korszak (1849-2050), egy börtön. Cella – Letöltendő élet címmel érkezik márciusban a Dunára a Megafilm legújabb antológia sorozata, amelyben minden rész különálló történetet dolgoz fel, így nincsenek állandó szereplők.
Hetvenhárom éves korában február 22-én otthonában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész - közölte a családja.
A Komáromi Jókai Színház jubileumi 70. évadára számos különlegességgel, eseménnyel készült és készül. Egyik kiemelt rendezvényük keretében hamarosan kisebbségi színházakat, társulatokat látnak vendégül.
Tizenkét új zenemű, köztük Andrew Lloyd Webber szerzeménye csendül fel III. Károly király májusi londoni koronázási ünnepségén - közölte a Buckingham-palota.
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. évében, szerda hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye. Napra pontosan öt évvel élte túl férjét.
Koncerttel és díjátadóval kezdődik vasárnap a Cziffra Fesztivál, amely a klasszikus zenei koncertek mellett tudományos előadással, báresttel és képzőművészeti kiállítással is várja a látogatókat egészen nyárig.
Komáromban, a református egyház ravatalozójában vesznek végső búcsút Koncsol Lászlótól 2023. február 24-én, pénteken. A gyászszertartás 12.30-kor kezdődik.
Jászberényi Sándor író, haditudósító dolgozott Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben. Évekig élt Egyiptomban. Interjút készített többek között a palesztin Iszlám Dzsihád és a Muzulmán Testvériség tagjaival.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Pátria Rádió munkatársa, Vasik János – adta hírül a rádió.
Az I. Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál nevezési köre befejeződött és a pályaművek kiértékelésre kerültek. 19 film érkezett Dél-Szlovákia különböző tájairól, nyugattól keletig.
Vasárnap este elindult a TV2 egyik legnépszerűbb szórakoztató műsora, a Sztárban Sztár kilencedik évada. Tizenkét előadóművész léphetett a színpadra, akik változatos műsor hoztak össze.
Tízállomásos turnéra indul márciusban a Nox. A magyar népzenét modern elemekkel ötvöző csapat tavaly tért vissza a színpadra 13 év szünet után.
Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.