Hírek


Cziffra György

Cziffra György-emlékév lesz világszerte – jön a Cziffra100

A hazai és nemzetközi zenei élet 2021-ben a Cziffra100 programsorozattal Cziffra György világhírű zongoraművész emléke előtt tiszteleg, akinek születése 100. évfordulója alkalmából a 2021. február és 2022. május közötti időszakot a kormány Cziffra György-Emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

Tizenegy alkotót választottak a Nemzet Művészének - itt a lista

Tizenegy alkotót választottak a Nemzet Művészének - itt a lista

Hét kategóriában összesen tizenegy alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat.

A Országgyűlés 2013-ban alapította a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából a Nemzet Művésze díjat, amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj bizottsága.

A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének évfordulóján, november 5-én adják át.

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2020-ban

Nagy Ervin építőművésznek (Építőművészet díjkategória),
Dárday István filmrendezőnek és Hildebrand István operatőrnek (Filmművészet díjkategória),
Péreli Zsuzsa textilművész, keramikus, restaurátornak (Iparművészet díjkategóra),
Bereményi Géza író, forgatókönyvíró, rendezőnek és Szakonyi Károly írónak (Irodalom díjkategória),
Farkas Ádám szobrászművésznek és Földi Péter festőművésznek (Képzőművészet díjkategória),
Kovács Miklós kékfestő mesternek (Népművészet díjkategória),
valamint Ránki Dezső zongoraművésznek és Soproni József zeneszerzőnek (Zeneművészet díjkategória) ítélte meg a Nemzet Művésze díjat.

Ebben az évben a Nemzet Művésze díj Bizottság elnöke
Ferencz István belsőépítész, építőművész, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja;

a kultúráért felelős miniszter által felkért tagjai
Aknay János festőművész, az MMA rendes tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke;
Eperjes Károly színművész, az MMA levelező tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja;

a bizottság elnöke által felkért tagjai pedig
Buda Ferenc költő, műfordító, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze;
Finta József építőművész, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze;
Gyulai Líviusz grafikus, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze;
Kiss János balettművész, az MMA levelező tagja;
Korniss Péter fotóművész, a nemzet művésze;
Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja;
Medveczky Ádám karmester, az MMA rendes tagja;
valamint Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató, az MMA levelező tagja, a nemzet művésze voltak.

A csütörtökre tervezett, 7. Nemzet Művésze díjátadó ünnepséget a járványügyi helyzet alakulására tekintettel a Magyar Művészeti Akadémia elhalasztotta. Az ünnepséget egy későbbi alkalommal, méltó körülmények között rendezik meg, amikor az egészségügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

ATEMPO.sk / MTI

Bábel Klára hárfaművész lett az évad művésze

Bábel Klára hárfaművész lett az évad művésze

A 2019/2020-as évad Zenekari Művésze díjjal jutalmazta Bábel Klára hárfaművészt a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) vezetősége.

Az elismerést Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója adta át Vásáry Tamás Mozart-sorozatának második koncertjén, a Zeneakadémián.

A zenekari tagok titkos szavazással választják ki azokat az előadókat, akiket előző évi művészi teljesítményük alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak.

Bábel Klára zongora- és hárfaszakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2007-ben felvételt nyert a brüsszeli Koninklijk Conservatoriumba, 2008-ban különdíjat kapott a IV. Vera Dulova hárfaversenyen Moszkvában. 2010-ben Artisjus-díjjal tüntették ki, 2010-ben, 2011-ben, és 2013-ban elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat.

Bábel Klára 2010 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője. 2015-ben 1. helyezést ért el a VII. Nemzetközi Marcel Tournier hárfaversenyen kamara kategóriában Kovács Zalán László tubaművésszel, majd döntősei voltak a Concorso Internazionale di Musica Marco Fiorindo nemzetközi kamaraversenynek, 2016-ban pedig Golden Awardot nyertek a 8. Nemzetközi Svireli Kamaraversenyen. 2011-től a Sounds of Bábel koncertek művészeti vezetője.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: babelklara.hu

Bezárják a szórakozóhelyeket Magyarországon

Bezárják a szórakozóhelyeket Magyarországon

A magyar kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt november 4-től ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Bezárják a szórakozóhelyeket, mert az operatív törzs jelentése szerint a szabályok betartását egész egyszerűen lehetetlen kikényszeríteni ezeken a helyeken. Ezzel a klubos koncertek, bulik biztosan elmaradnak.

Ülős rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet majd ülni, és kötelező a maszkhasználat. A hatóságok minden rendezvényt ellenőrizni fognak, ha kell, pénzbírságot szabnak ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, azonnal bezárják.

Azt is közölte, hogy éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozást léptet életbe a kormány. "Éjfélig mindenkinek haza kell érnie" – mondta Orbán Viktor.

A RÉSZLETES KORMÁNYRENDELET

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Új nevet kapott a világzene, azaz a world music

Bélyegen a Frakk, a macskák réme

A Süsü, a sárkány mesejáték figurái után a Magyar Televízió egy másik ikonikus mesesorozatának, a Frakk, a macskák réme ismert szereplői is bélyegre kerülnek. Frakk, ahogy Süsü is, több generáció gyerekkorát kísérte végig.

Az 1972-ben induló papírkivágásos animációs sorozat történetének a megálmodója Bálint Ágnes volt, aki mellett többek között olyan szakemberek vettek részt az alkotómunkában, mint Várnai György, a figurák tervezője, vagy Pethő Zsolt, zeneszerző. A sorozat szereplőinek a kor neves színészei kölcsönözték a hangjukat: Szabó Gyula (Frakk), Schubert Éva (Lukrécia), Váradi Hédi (Szerénke), valamint Pártos Erzsi (Irma néni), Rajz János (Károly bácsi az első két évadban) és Suka Sándor (Károly bácsi a második két évadban).

„Nagy öröm és egyben megtiszteltetés a számunkra, hogy immár másodszorra készülnek a Magyar Televízió emblematikus figuráit megjelenítő különleges bélyegblokkok. A Frakk, a macskák réme című mesesorozat nem csak szórakoztat, hanem értéket is közvetít, tanít. A címszereplő magyar vizsla, ami még a Magyar Értéktárban a Hungarikumok között is szerepel és legalább annyira népszerű és szerethető mesehős, mint Süsü. Büszke vagyok rá, hogy ilyen kincseket rejt az archívumunk. ” – mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

A Frakk, a macskák réme mese kedvenc szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot november 4-én bocsátotta ki a Magyar Posta, az MTVA-val szoros együttműködésben. A bélyegkülönlegesség a négyévados mesesorozat főbb szereplőit vonultatja fel. Látható rajta Károly bácsi szeretett magyar vizslájával, Frakkal, valamint a Frakk orra alá folyamatosan borsot törő macskák, Lukrécia és Szerénke gazdájukkal, Irma nénivel. Az alkalmi borítékon a rajzfilm egy mozgalmas jelenete látható.

„A bélyeg a Posta ikonikus, legjellemzőbb terméke, és külön öröm, ha népszerű, sokak által ismert témák kerülnek bélyegképre - mondta a Magyar Posta elnöke. Hegmanné Nemes Sára hozzátette: Frakk meséje az emberi jellemekkel felruházott állatszereplők mindennapi apró-cseprő konfliktusainak megoldására ad számos példát. Mindezt világszínvonalú grafikai megoldással, kiváló szinkronszereplőkkel, kifinomult humorral tárja a nézők elé.”

A Mesehősök bélyegsorozat folytatódik, a Posta jövőre is egy igen kedvelt mesét és annak szeretett hőseit tervezi megjeleníteni bélyegen.

Az egyedi bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei alapján készült 50. 000 példányban.

ATEMPO.sk / MTVA

Új nevet kapott a világzene, azaz a world music

Új nevet kapott a világzene, azaz a world music

Új nevet kapott a Grammy-díjak legjobb világzenei album kategóriája: ezentúl a legjobb globális zenei albumnak nevezik, mert ez "mérvadóbb, modernebb és befogadóbb meghatározás" a díjakat odaítélő Amerikai Lemezakadémia szerint.

Ezek ma a legexportképesebb magyar előadók – itt a lista

Ezek ma a legexportképesebb magyar előadók – itt a lista

Elkészült a nemzetközi zenei színtéren aktuálisan legpiacképesebb magyar előadók névsora. A HOTS - Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda évente kétszer méri fel a hazai terepet ebből a megközelítésből, az előzőhöz hasonlóan a friss listát is a Qualitons vezeti.

A hazai könnyűzenei előadók és szakemberek segítségével elkészülő HOTS shortlist az alapja minden olyan export irányú ajánlásnak, amely a nemzetközi eseményeken, programokon történő magyar képviseletre irányul.

Idén második alkalommal frissült az exportképes hazai előadók névsora.

A 15-ös lista ugyan nem objektív mérőszámokon alapul, inkább pillanatfelvételként értelmezhető, ugyanakkor rendszeresen több mint háromszáz magyar kreatív szakember és könnyűzenei előadó véleményét kérik ki.

A zenei exporttevékenység javarészt szabadjelentkezéses események és konferenciák partneri hálózatából áll, azonban vannak olyan showcase fesztiválok és programok, amelyek a lokális exportirodák ajánlására támaszkodva választják ki azokat a produkciókat, amelyek adott pillanatban leginkább megfelelnek a piac keresletének, és megérettek a nemzetközi bemutatkozásra.

Az idei második szonda az élmezőnyben minimális változást mutat, a leglátványosabbat a Platon Karataev nőtt idén, a Qualitons meg tudta tartani vezető pozícióját, az első öt produkció közé felkapaszkodott a Fran Palermo is. Ezúttal nem került fel a 15-ös listára az Ivan & The Parazol és a Blahalouisiana, nekik az utóbbi időben érzékelhetően a további magyarországi építkezés került a fókuszukba.

A shortlist új előadói produkciói között három fiatal női előadó, Ohnody, Deva és Saya Noé szerepel.

A teljes idei sorrend, az 1-sőtől a 15-ik helyezettig (zárójelben az előző helyezés):

1. Qualitons (1.)
2. Platon Karataev (7.)
3. Mörk (2.)
4. Bohemian Betyars (4.)
5. Fran Palermo (9.)
6. Middlemist Red (8.)
7. Lazarvs (3.)
8. Belau (6.)
9. Ohnody (28.)
10. Devil's Trade (15.)
11. Jónás Vera Experiment (14.)
12. Anahit (13.)
13. Deva (-)
14. Apey (12.)
15. Saya Noé (22.)

A HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei exportiroda mentori tevékenységgel igyekszik segítő kezet nyújtani a nemzetközi karrier felé is nyitott magyar produkcióknak. Évközi szakmai programjaik közül kiemelkedik az Outbreakers' Lab, amely során intenzív tréningen vehetnek részt azok a produkciók, amelyek a nemzetközi ismertség ajtajában állnak.

ATEMPO.sk / MTI

Tarolt Horvát Lili szerelmesfilmje Spanyolországban is

Tarolt Horvát Lili szerelmesfilmje Spanyolországban is

Tarolt Horvát Lili filmje a nagy presztízsű spanyolországi seregszemlén, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, első magyar alkotásként, elnyerte a 65. Valladolidi Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Golden Spike-ot; a filmversenyen a legjobb új rendező díját is Horvát Lilinek, a legjobb színésznő díját pedig Stork Natasának ítélte a szakmai zsűri.

Áriaesekkel folytatódnak az Opera hétvégi közvetítései

Áriaesekkel folytatódnak az Opera hétvégi közvetítései

A Kamaraénekes művészek áriaestjeivel folytatódik a hétvégén az OperaLive vetítéssorozata esténként 20 órától az Opera Facebook-oldalán.

A MaszkaBál sorozatban szombaton a 2017/18-as évad Kamaraénekese, László Boldizsár ad áriaestet az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán. Széles repertoárjából válogató műsorát nagyrészt az olasz operáknak - Tosca, Parasztbecsület, Aida, A trubadúr, Otello - szenteli, de egy részlet erejéig megidézi szerepét a Sába királynőjéből is. A nézők barokk művek átiratait is meghallgathatják az est zongorakísérője, Szennai Kálmán előadásában. László Boldizsár egyik vendége a Kamaraénekes Szegedi Csaba, a meglepetésvendég pedig egy szívéhez közel álló művész lesz. A Tóth Erika rendezte est műsorvezetője Gyüdi Melitta.

RÉSZLETEK

November 1-jén Szvétek László, a 2017/18-as évad Kamaraénekese válogat kedvenc áriáiból. A MaszkaBál műsorában Mozart, Verdi és Puccini műveinek tolmácsolása mellett Donizetti A csengő című darabjában művészetének komikus oldalát is megmutatja. Egyik vendége Alexandru Agache lesz, akivel a Rigoletto egyik legsötétebb kettősét adja elő, a meglepetésvendég pedig egy pályakezdő művésznő, aki egy bel canto románccal készül a közvetítés nézőinek. Az est rendezője Aczél András, műsorvezetője Mona Dániel, zongorán közreműködik Hidegkuti Pálma.

RÉSZLETEK

November 4-én, az OperaSzerda részeként Offenbach A rajnai sellők című operájának keresztmetszete látható a Hevesi Sándor háziszínpadról élőben. Az opera Magyarországon először 2018-ban mutatkozott be az Erkel Színházban. A keresztmetszetet Kováts Andrea állította színpadra Zöldy Z Gergely jelmezeinek felhasználásával. A közvetítés szereplője Boncsér Gergely (Franz), Gábor Géza (Gottfried), Keszei Bori (Armgard), Szegedi Csaba (Conrad) és Ulbrich Andrea (Hedwig). Az előadás narrátora Mona Dániel, zongorán közreműködik Bartal László.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Emmer László

Három napos minifesztivál pótolta a májusban elmaradt mustrát

Három napos minifesztivál pótolta a májusban elmaradt cannes-i filmfesztivált

Lezárult Cannes-ban az a három napos minifesztivál, amelyet a pandémia miatt májusban elmaradt filmfesztivál helyett rendeztek meg a Cote d'Azurön.

"Az, hogy ezt a fesztivált most, a filmipar számára ilyen nehéz pillanatban tartottuk meg, bizonyítja, hogy a filmművészet élni fog" - hangsúlyozta Thierry Frémaux fesztiváligazgató.

A minifesztivál Bruno Podalydes Les 2 Alfred című filmjének vetítésével zárult a cannes-i fesztiválpalotában közvetlenül azelőtt, hogy a koronavírus-járvány miatt csütörtök éjféltől ismét életbe léptek a szigorú karanténszabályok Franciaországban.

Májusban a járvány terjedése miatt le kellett fújnia a nemzetközi filmfesztivált. A beválogatott filmek listáját azonban közzétették, azóta számos nemzetközi filmes rendezvényen szerepeltek is ezek a filmek a "2020-as cannes-i hivatalos válogatás" címmel.

Mint Frémaux hozzáfűzte, azt akarták, hogy ennek a nemzetközi körútnak Cannes-ban legyen vége, így a minifesztiválon a válogatás négy alkotását mutatták be végül: a francia Emmanuel Courcol Un triomphe, a japán Kavasze Naomi True Mothers, a grúz Dea Kulumbegasvili Daszackiszi (Kezdet) és a szintén francia Bruno Podalydes Les 2 Alfred című filmjét. A játékfilmek mellett rövidfilmes programot és diákfilmeket is láthatott a közönség.

A rendezvényt szigorú pandémiás szabályok betartásával szervezték, kötelező volt a maszkviselés, a távolságtartás és kézfertőtlenítés.

Jean-Michel Arnaud, a cannes-i fesztiválpalota elnöke elmondta, hogy a pandémia katasztrofális hatással volt Cannes-ra, amely az idegenforgalomból és vásárokból él. Mintegy 800 millió euróra rúg már az idei veszteség.

Frémaux szerint a szokásos cannes-i filmfesztivál elmaradása a nemzetközi filmiparra is rányomta a bélyegét, mivel rendszerint Cannes adja meg az alaphangot a későbbi nagy filmes eseményekhez, köztük az Oscar-kampányhoz.

A fesztiváligazgató ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott a jövőről és azt mondta, hogy jövőre már ismét "rendes", teljes fesztivált rendeznek. A 2021-es filmmustrát hivatalosan májusra tervezik, de Frémaux hozzátette, hogy rugalmasak lesznek, ha kell, változtatnak a dátumon és júliusban vagy augusztusban tartják, mert nem akarnak több maszkos fesztivált.

ATEMPO.sk / MTI

Tornóczky Ferenc

Elhunyt Tornóczky Ferenc jazz gitáros

Életének 77. évében elhunyt a Lyra és Artisjus díjas Tornóczky Ferenc jazz zenész, zenetanár. Kiemelkedő gitárosként az elmúlt évtizedekben számos nagynevű jazz zenésszel működött együtt, többek között Pege Aladárral, Fogarasi Jánossal, Jávori Vilmossal, Lattmann Bélával, Berki Tamással.

David Guetta lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA budapesti online show-jában

David Guetta lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA budapesti online show-jában

David Guetta DJ és producer lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA 2020 online showjában november 8-án Budapesten.

A rendhagyó virtuális showműsor műsorvezetője Palvin Barbara szupermodell mellett David Guetta francia DJ és producer lesz, aki az elektronikus zenei élet egyik leghíresebb előadója. A rendhagyó online díjátadón David Guetta egy különleges zenei produkcióval is készül a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében kialakított színpadon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az MTV csatornáin keresztül több mint 180 országban közvetített show történetében először kerül reflektorfénybe Magyarország. Az MTV EMA az idén a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó, online műsorral jelentkezik Budapestről és Londonból.

Budapest lesz az idei MTV European Music Awards házigazdája

Az adásban a nézők Magyarország ikonikus helyszíneit láthatják majd világszerte: David Guetta és Palvin Barbara vezetésével egy virtuális turnén vehetnek részt, továbbá a kulisszák mögé is betekinthetnek.

"A november 8-i esemény során megmutathatjuk országunk csodálatos tájait, építészetét, azokat a helyeket, amelyeket mindenkinek látnia kell, ha egyszer hazánkba látogat" - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Palvin Barbara hangsúlyozta: hatalmas megtiszteltetés számára, hogy részese lehet ennek a rangos nemzetközi díjátadónak. "Külön öröm számomra, hogy a világhírű DJ és producer mellett mutathatom meg a világnak, hogy milyen csodálatos az országunk" - fogalmazott a szupermodell.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az MTV EMA, a világ egyik legrangosabb és legismertebb zenei díjátadójának megrendezése hatalmas lehetőséget kínál Magyarország számára. "Magyarország és Budapest magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét, hogy megmutassa Európa egyik legjobb úti célját. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi jelenlétért" - mondta el az MTÜ vezetője.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített rendezvény egyedülálló turisztikai reklámértékkel bír, hiszen világsztárok kíséretében Magyarország négy ikonikus helyszínét láthatják majd az adás ideje alatt a nézők. A több világsztárt is felvonultató MTV EMA 2020 hivatalos partnere ebben az évben Magyarország.

ATEMPO.sk / MTI

A járvány újabb negatív hatása - 3,5 milliárd eurós zenei jogdíjvisszaesés lehet világszerte

A járvány újabb negatív hatása - 3,5 milliárd eurós zenei jogdíjvisszaesés lehet világszerte

Az előrejelzések szerint idén akár 35 százalékkal is visszaeshetnek a zenei jogdíjbevételek világszerte, ami 3,5 milliárd eurós kiesést jelenthet - állapította meg éves, globális jelentésében a CISAC, a közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet.

A párizsi székhelyű CISAC éves összegző dokumentuma mindig az előző évi adatokat tartalmazza, a most publikált előrejelzéseket a koronavírus-járvány hatásai miatt tették közzé - közölte a Artisjus zeneipari szakmai blogján, a Dalszerzőn.

A jelentés szerint 2019-ben a beszedett jogdíjak összege 7,8 százalékkal 10,1 milliárd euróra nőtt.

A legtöbb jogdíj (a teljes bevétel 37,3 százaléka) továbbra is a televíziós és rádiós felhasználások után keletkezett. Az idei évre vonatkozó előrejelzések azonban azt mutatják, hogy a televíziós reklámbevételek 2020-ban az előző évihez képest 12 százalékkal esnek vissza, és ez a bevételekkel arányosan számított zenei jogdíjakra is hatni fog.

A tévés iparágat különösen rosszul érintette a nagy sportesemények elmaradása, hiszen ezek szüneteiben magas díjakat tudnak kérni a hirdetésekért.

A második legnagyobb terület az élő és háttérzene, ami az összes beszedett jogdíj 27,7 százalékáért felel.

Ez az a terület, ahol a legnagyobb, akár 80 százalékos visszaesésre lehet számítani. Elmaradtak a koncertek, fesztiválok, és bezártak azok az éttermek, üzletek, ahol háttérzene szól (és a jogkezelők jellemzően elengedték vagy jelentősen csökkentették a jogdíjakat). Sok szervező cég, bolt, étterem tönkre is mehet.

Tavaly a digitális bevételek nőttek leginkább, 27,5 százalékkal 2018-hoz képest, így ez a terület az összes jogdíj 20,5 százalékáért felelős. A digitális szolgáltatók a legkevésbé kitettek a járvány hatásának, egy előrejelzés szerint év végére 450 millió stream előfizetőre lehet számítani.

Ezen jogdíjak emelkedése azonban nem képes ellensúlyozni más források visszaesését. A jelentés úgy fogalmaz: az interneten "az alkotók munkáját még mindig nem becsülik meg eléggé".

A fő jogdíjforrások közül a CD- és videóeladások utáni jogdíjak a teljes összeg 6,4 százalékát teszik ki, és viszonylag stabil az értékük (1,1 százalékkal esett vissza egy év alatt); a magánmásolási díj úgy tette ki a globális jogdíjösszeg 3,7 százalékát, hogy csak 31 országban tudtak ilyen jogdíjat beszedni a jogkezelők.

Az alkotókat érintő károk enyhítésére sok helyen előrébb hozták bizonyos jogdíjak kifizetését, és különféle támogatásokat, segélyeket is nyújtottak a leginkább érintetteknek. A jogkezelők lobbiztak azért, hogy az egyes kormányok külön mentőcsomagot állítsanak össze a kreatív szektor számára. Több jogkezelő kidolgozta, miként tudja az élőben streamelt koncerteket jogosítani, ugyanakkor a jelentés megjegyzi, hogy ezek az olykor nagy közönség ellenére az alkotók számára jellemzően kevés bevételt hoznak.

A jelentés előszavát Björn Ulvaeus, az ABBA egykori tagja, a CISAC májusban megválasztott új elnöke jegyzi. Mint kiemeli,

az alkotók a válságban bebizonyították, hogy innovatív és rugalmas emberek, illetve az is kiderült, mekkora társadalmi igény van a munkájukra: a művészet segít a nehéz idők átvészelésében.

"A rugalmasság, a vállalkozókedv és a társadalmi szolidaritás nem elegendő. Ahhoz, hogy kilábaljunk a válságból, a kormányokhoz kell fordulnunk. Nemcsak a segélycsomagokról van szó, bár azok is nagyon fontosak voltak, hanem arról, hogy a jogalkotóknak meg kell oldaniuk azokat a strukturális problémákat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák az alkotókat" - fogalmaz Ulvaeus.

A CISAC-elnök reményét fejezi ki, hogy a koronavírus-járvány által okozott válság ráébreszti a politikusokat arra, hogy a kultúra milyen sérülékeny helyzetben van, és arra, hogy gyorsan kell cselekedniük.

Mint Björn Ulvaeus kiemeli,

bár a digitális világban is az alkotók munkája áll a kreatív iparág középpontjában, mégis méltánytalan módon díjazzák őket. "A járvány alatt a gigacégek részvényesei elképesztő profitot könyvelhettek el az alkotók által létrehozott tartalmak online felhasználásából".

Szerinte az Európai Unió szerzői jogi irányelve a legjelentősebb lépés abba az irányba, hogy elérjék az alkotók méltányos megbecsülését az online világban. Ezért is kiábrándítónak nevezi, hogy az irányelv esetleges felhígításával az nem lesz képes elérni eredeti célját.

ATEMPO.sk / MTI