Hírek

Meghalt Udvaros Béla rendező, író, színházigazgató

Meghalt Udvaros Béla rendező, író, színházigazgató

Kilencvenöt éves korában csütörtökön elhunyt Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója - tudatta lánya, Udvaros Dorottya.

Udvaros Béla idén januárban még családja körében ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Csütörtök hajnalban békésen, álmában hunyt el, szerettei mindvégig mellette voltak.

Udvaros Bélát a Magyarországi Evangélikus Egyház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Udvaros Béla 1925. január 10-én született Budapesten, 1951-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskola rendezőszakán, majd Várkonyi Zoltán akkori főrendező hívására a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) ösztöndíjas rendezője lett. 1954-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1957-től tizenhat évadon át a kecskeméti Katona József Színházban, majd tizenegy évadon át a békéscsabai színházban dolgozott rendezőként.

A Népművelődési Intézet révén húsz évig a MOM műkedvelő színjátszóival foglalkozott, egyik emlékezetes bemutatójuk Illyés Gyula Malom a Séden című drámája volt. Udvaros Béla hosszú évtizedeken át rendszeresen tartott művészi és kultúrtörténeti egyszemélyes előadó- és felolvasóesteket, Kalocsától Vancouverig majdnem 2000 alkalommal lépett fel.

1990-ben megalapította és csaknem két évtizedig vezette, szervezte és mentorálta az Evangélium Színházat. Nyolcvannégy éves korában, 2009-ben búcsúzóul Az ember tragédiáját vitte színre.

Udvaros Béla nevéhez számos könyv is fűződik. Shakespeare-breviárium című első kötete 2011-ben jelent meg. 2014-ben publikálta a Moliere tragikuma, 2015-ben pedig az Egy kis nemzeti színház - Az Evangélium Színház húsz éve a Duna palotában című könyvét. 2017-ben adták ki a Főrendezőm az Élet - Egy 20. századi rendező képes krónikája című kötetét.

Párkány László Udvaros Bélát bemutató kötete 2008-ban jelent meg Térdeplő Thália: Udvaros Béla második élete címmel.

Munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2019-ben pedig megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI


Grecsó Krisztián és Láng Zsolt kapták a Libri-díjat 2020-ban

Grecsó Krisztián és Láng Zsolt kapták a Libri-díjat 2020-ban

Láng Zsolt Bolyai című regénye kapta a 2020-as Libri irodalmi díjat, a közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye nyerte el.

A 2016-ban alapított elismerés az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza, célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire.

A 10 döntős könyvet a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül, a kulturális élet 180 képviselőjének javaslata alapján választották ki. Az irodalmi díj győztesét ötfős szakmai zsűri választotta ki, amelynek Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba volt a tagja. A közönségszavazáson idén rekordszámú, 34 ezer szavazat érkezett a 10 döntős műre.

Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja szerint Láng Zsolt győztes könyve egyszerre tudósregény, aparegény, művészregény, útirajz, történelmi regény, és még krimi is van benne.

"Izgalmas, nagyon olvasmányos, rejtélyes, sőt humoros és erotikus. Bravúros dialógusokat is kapunk. Burkolt önéletrajz s egy regény arról, hogyan születik a regény. Mindez egyetlen szóban összefoglalva: Bolyai" – mondta Károlyi Csaba.

 

Libri-díj

 

Beck Zoltán szerint Grecsó Krisztián közönségdíjas regénye "beavatás-történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré, és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé".

A Libri irodalmi díj és közönségdíj ünnepélyes átadóját - a rendkívüli helyzetre való tekintettel - a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán tartották. Mint Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója emlékeztetett rá, tavaly megemelték a díjakkal járó támogatás összegét, így 2 millió forint pénzjutalom és 30 millió forint médiatámogatás fölött rendelkezhetnek a nyertes könyvek szerzői.

 

A döntős kötetek

1. Babarczy Eszter - A mérgezett nő

2. Barnás Ferenc - Életünk végéig

3. Bodor Ádám - Sehol

4. Darvasi László - Magyar sellő

5. Grecsó Krisztán - Vera

6. Láng Zsolt - Bolyai

7. Nádasdy Ádám - Jól láthatóan lógok itt

8. Péterfy Gergely - A golyó, amely megölte Puskint

9. Tóth Krisztina - Fehér farkas

10. Závada Pál - Hajó a ködben

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Libri

Nézzetek szét a múzeumokban – minden egy helyen

Nézzetek szét a múzeumokban – minden egy helyen

Ajánljuk figyelmetekbe a Virtuális Mozaik Múzeumtúrát, a múzeumok online elérhető tartalmainak keresőoldalát.

A zárva tartó múzeumok, hogy kapcsolatban maradhassanak látogatóikkal, számos kulturális anyagot, kiállítást és gyűjteményt tettek elérhetővé online. Az újonnan elindult oldal célja, hogy összegyűjtse és egy oldalon megjelenítse a múzeumok digitális tartalmait.

A weboldalon a pedagógusoknak a digitális oktatást segítő tartalmak és múzeumpedagógiai foglalkozások közzétételével nyújtanak segítséget.

Az oldalon igyekeznek sokszínű tartalmakat megjeleníteni múzeumi partnereink segítségével. Közel 200 digitális tartalom érhető el, többek között audio guide-ok, virtuális kiállítások, épületbejárások, múzeumpedagógiai foglalkozások, online gyűjtemények, adatbázisok és folyóiratok.

Az oldalon megjelenő tartalmakat hashtagekkel látták el, különböző kategóriára, tematikára, korosztályra vagy akár a keresett múzeum nevére lehet szűrni, így első kézből juthatnak az érdeklődők a számukra legfontosabb információkhoz. A szűrés után megkapják a megfelelő találatokat, és a kiválasztott tartalom képére klikkelve annak weboldalára jutnak el.

Mivel az oktatáshoz egy friss kutatás szerint a pedagógusok szívesen használják fel a múzeumok vizuális anyagait, ezért összegyűjtötték a magyarországi múzeumok Youtube-csatornáit, ahol mindenki választhat a megfelelő tartalmak közt.

VIRTUÁLIS MÚZEUMTÚRA

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Néprajzi Múzeum szakmai támogatásával és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet koordinálásában valósul meg.

ATEMPO.sk / MTI

Járd körebe a Zeneakadémiát - virtuális túra

Járd körebe a Zeneakadémiát - virtuális túra

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek a szecesszió egyik remekműve, Korb Flóris és Giergl Kálmán 1907-ben átadott épülete ad otthont. Egyike a legismertebb épületeknek Budapesten, mely egyúttal a hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszíne is.

Elhunyt Balogh Csaba karnagy, zenetanár

Elhunyt Balogh Csaba karnagy, zenetanár

78 éves korában elhunyt az alsószeliben született Balogh Csaba karnagy, zenetanár, tankönyvíró, a felvidéki kórusmozgalom ikonikus alakja. Temetésére pénteken, május 15-én, 14.00 órakor kerül sor Alsószeliben.

Gál Tamás a Komáromi Jókai Színház új igazgatója

Gál Tamás a Komáromi Jókai Színház új igazgatója

A Nyitra Megyei Önkormányzat mai ülésén a versenybizottság javaslatára Gál Tamást nevezte ki a Komáromi Jókai Színház élére. Így ezzel a több hónapig tartó kiválasztási folyamat a végéhez ért.

A jó hírt Orosz Örs osztotta meg közösségi oldalán.

A kinevezés 5 évere szól és május 20-tól érvényes. Gál Tamás Tóth Tibort váltja majd, aki 17 éven át vezette a legnagyobb felvidéki magyar kulturális intézményt.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Csavar Színház

Megváltozik a médiatartalmak gyártása és forgalmazása a koronavírus-járvány után

Megváltozik a médiatartalmak gyártása és forgalmazása a koronavírus-járvány után

A médiatartalmak gyártása és forgalmazása véglegesen megváltozik a koronavírus-járvány után, kevesebb lesz a vetítővászon és a stúdiók a biztos nagy kasszasikerek felé fordulnak - ezt vetíti előre az amerikai filmiparról a Mondj búcsút Hollywoodnak! címmel megjelent elemzés.

A The Hollywood Reporter által ismertetett elemzés szerint az Egyesült Államokban csökkenni fog a vetítőtermek száma, a legtöbb stúdióra a beolvadás, felvásárlás vár, mivel

csupán néhány stúdió rendelkezik majd a túléléshez megfelelő összetételű eszközállománnyal és a felpörgetett streamingszolgáltatásból származó profittal.

Michael Nathanson, a MoffetNathanson médiaelemzője felidézte: már tavaly figyelmezettek arra, hogy a média alapvető pillérei repedeznek. "

Most pedig attól tartunk, hogy összeomlanak, mert a fogyasztók a streamingmodell felé fordultak"

- írta, hozzátéve, hogy ennek hatása a hagyományos televíziózásban éppúgy érezhető lesz, mint a filmiparban, mivel a tartalomkészítőknek újra meg kell vizsgálni a hagyományos, lineáris tévétartalmak és játékfilmek előállításának gazdaságosságát. Ennek eredményeként pedig a vezető streamingszolgáltatók, a Netflix, az Amazon és a Disney osztoznak majd a forgatókönyv alapján készült műsorok oroszlánrészén.

Nathanson emlékeztetett arra, hogy

hasonló átrendeződés következett be a lemeziparban, amelynek korábbi hat globális lemezvállalata három életképes vállalattá olvadt össze.

Az elemző szerint a járvány után a filmrajongók többsége visszatér a mozikba, és a mozis forgalmazás jövedelmező bevételforrás maradhat. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a stúdiók mennyit akarnak a filmekbe fektetni, Nathanson szerint ebben a tekintetben aggasztó a kis- és közepes költségvetésű filmek helyzete. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai forgalmazásban a százmillió dollár alatti bevételű filmek aránya 2010-ben 52 százalék volt, de 2019-ben már csak 39 százalék, és ez a trend várhatóan folytatódik. A stúdióknak nem éri majd meg, hogy moziban forgalmazzák a közepes költségvetésű rétegfilmeket.

A mozik idei látogatottsága a járvány miatt történelmi mélypontra esik vissza, de Nathanson úgy értékelte, hogy ennek hatása a járvány után is érződni fog.

A streamingszolgáltatók egyre több új tartalmat, közük filmeket mutatnak be, a mozik pedig a túlélésért kénytelenek lesznek árat emelni,

ami nem szerencsés a kereslet csökkenése idején. Az elemző szerint a mozisok esetleg azzal segíthetik a kisebb költségvetésű filmek nézettségét, hogy megállapodnak a Netflixszel vagy más streamingszolgáltatóval. Egy ilyen egyezség szerinte mindkét fél érdekét szolgálná.

ATEMPO.sk / MTI

Bessenyei Ferencről és Gábor Miklósról készült új virtuális kiállítás

Bessenyei Ferencről és Gábor Miklósról készült új virtuális kiállítás

Két színészlegendáról, Bessenyei Ferencről és Gábor Miklósról nyílt új virtuális kiállítás: a PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) digitális formában idézi fel tavalyi Hősök tere című tárlatát, egyúttal ízelítőt ad a Két út, egy pálya, 100 év címmel megjelent albumából.

60 éves Bono, a U2 énekese

60 éves Bono, a U2 énekese

Bono, az ír U2 énekese Dublinban született 1960. május 10. Paul David Hewson néven. A hetvenes évek elején egy Lipton Village nevű, a szürrealizmussal kacérkodó banda tagja volt, itt ragasztotta rá legjobb barátja a később Bonóra rövidült Bono Vox (latinul jó hang) művésznevet.

Söndörgő

Világzenének népzene, népzenének világzene - 25 éves a Söndörgő

Napra pontosan május 11-én ünnepli 25. születésnapját a Söndörgő. A délszláv népzenei hagyományokon induló, azt újraértelmező, és más irányokkal is kísérletező zenekar a tamburára épülő muzsika világszerte ismert képviselője. A negyed évszázadot a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva online koncerttel, beszélgetéssel és filmvetítéssel ünneplik.

Latin hangulat az Akusztikban (+VIDEÓ)

Latin hangulat az Akusztikban (+VIDEÓ)

A Latin Varázs egy vérbeli latin esttel ajándékozza meg a nézőket hétfőn az M2 Petőfi TV-n. A duó meghódította már Kalifornia spanyol ajkú közönségét is, most pedig az Akusztik nézőinek koncertezik.

Meghalt Little Richard, a rock and roll úttörője

Meghalt Little Richard, a rock and roll úttörője

87 éves korában elhunyt Little Richard amerikai énekes, dalszerző és zongorista, a rock and roll egyik korai úttörője, R&B és rockénekesek generációjának inspirálója - közölte a Rolling Stone magazin.

Elhunyt Fülöp Attila operaénekes

Elhunyt Fülöp Attila operaénekes

Életének 78. évében elhunyt Fülöp Attila a Magyar Állami Operaház egykori magánénekese, művészeti titkára és ügyvezető igazgatója.

Evangélikus lelkész családba született, miközben magánúton énekelni tanult, villamosmérnökként diplomázott. Első munkahelye a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat volt, ahol hangmérnökként dolgozott. 1971-ben ösztöndíjasként került az Operaházhoz, majd egy évvel később magánénekes lett.

A Bánk bán Ottójaként debütált, nem sokkal később elénekelte Taminót és A sevillai borbély Almaviva grófját is majd a Hunyadi Lászlóban V. Lászlót, A Rajna kincsében Frohot és később Mimét. Három évtizedes színpadi karrierje során több tucat emlékezetes karaktertenor-alakítás kötődik nevéhez. Rendkívüli muzikalitásával minden feladatot megoldott, repertoárja a preklasszikus szerepektől a kortársakig terjedt.

Magánénekesi karrierje mellett előbb szakszervezeti vezetőként tevékenykedett, majd Szinetár Miklós igazgatása alatt, 1996-tól az Opera főtitkára, 2003 és 2005 között ügyvezető igazgatója lett. Ragyogó diplomáciai érzékkel oldotta meg a legkényesebb ügyeket is. Vitalitása a legutóbbi hónapokban sem hagyta cserben, a közelmúltban még az Budapesti Operabarátok Egyesületének klubdélutánjait vezette, éppen olyan felkészültséggel, lelkesedéssel és humorral, mint korábbi feladatai esetében.

ATEMPO.sk / Operaház
Fotó: Operaház