Hírek

Velük lett teljes A Dal 2020 döntőjének mezőnye

Velük lett teljes A Dal 2020 döntőjének mezőnye

Kialakult A Dal 2020 március 7-i döntőjének mezőnye, miután a második elődöntőből

a Turbo az Iránytű című dallal, Ember Márk a Továbbal, a Nene a Későre jár című számmal, valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a Valamiérttel bejutott a fináléba. A versenydalok akusztikus változatban hangoztak el a stúdióban.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta.

A kilencedik, utolsó dal elhangzása után a zsűri pontszámai alapján a legtöbb pontot (39) kapott produkció, a Turbo előadásában az Iránytű automatikusan továbbjutott a döntőbe, a legkevesebbet (26 pontot) begyűjtő Kies Az egyetlen című dalával kiesett a versenyből.

Az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők a műsor folyamán kétszer is szavazhattak sms-ben. Az első, tíz perces szavazás a bennmaradt hét dalra indult, ebben a legkevesebb voks Wolf Kati Próbáld még című dalára (amely a zsűritől előzőleg a második legtöbb szavazatot kapta) érkezett, így ő kiesett a versenyből. A még versengő dalokra további öt percig szavazhattak sms-ben a nézők. A voksaik alapján kialakult sorrendet pontokká alakították, amelyet hozzáadtak a zsűritől kapott pontszámokhoz, így alakult ki a még három továbbjutó dal sorrendje. Döntőbe került Ember Márk (Tovább) 72 ponttal, a Nene (Későre jár), valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója (Valamiért) 60-60 ponttal, így Pál Dénes és Kökény Attila távozott a színpadról.

Hallgasd meg a dalokat:

Ember Márk (Tovább)
Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért)
Nene (Későre jár)
Turbo (Iránytű)

A második elődöntő extra produkciójaként Balázs Fecó adta elő Évszakok című dalát.

Az adásban átadták "A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója" különdíjat, amelyet Molnár Tamásnak ítélt a zsűri, Pál Dénes (Készen állsz) című daláért. Ő ezzel a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának díját is elnyerte.

Elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

EZ, ATEMPO.sk / MTI


Négyen vették át a Magyar Filmakadémia életműdíját

Négyen vették át a Magyar Filmakadémia életműdíját

Négy színművész, Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly és Pécsi Ildikó vette át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját a Pesti Vigadóban, a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle keretében.

A Magyar Filmakadémia Egyesület másodszor adott át életműdíjakat.

A színművészek mellett Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas rendezőt, a nemzet művészét is életműdíjjal tüntették volna ki rendezői pályafutása elismeréseként, az alkotó azonban úgy döntött, nem veszi át az elismerést.

Szabó István kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták ügynökmúltja miatt.

A gála résztvevőinek levetítették a díjazottak legemlékezetesebb alakításaiból készített összeállítást.

Az elismerést, a hat darab nyolcágú csillag által alkotott szobrot Novák Emil, az egyesület elnöke adta át a művészeknek a laudálókkal közösen.

Béres Ilonáról Keleti Éva fotográfus kiemelte: klasszikus magyar filmek nőalakjaiban tündökölt tehetségével és szépségével. "

Szenvedélyes volt és szerelmes, bántó és humoros, tragikus és tragikomikus a filmvásznon és a színdarabokban egyaránt. Bennem él az Esős vasárnap egyetemi hallgatója ugyanúgy, mint a Hattyúdal fiatal lánya" - fogalmazott Keleti Éva.

Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét Lugossy László filmrendező méltatta. Kitért arra, hogy Cserhalmi György mintegy kétszáz filmes szerepének darabjai együttesen mutatják meg a művész személyiségét.

"A Dögkeselyű ámokfutó taxisofőrjétől az Oscar-díjra jelölt Zelary című cseh film favágójáig mindegyik szerep őszinte megmutatkozása az önismeretnek, az ösztönös, érzékeny személyiségnek. Fizikai megterheléssel járó szerepeket vállalt el, amelyben az élethű szerepjáték és az életveszélyes valóság határa olykor láthatatlan volt" - mondta.

Eperjes Károlyról Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója úgy fogalmazott: "Szami" mára fogalom lett lényével, hangjával, váteszi mondataival.

"Szenvedélyes, hívő, megszállott emberré tette az Isten mindenben, a színházban, a filmjeiben, a tanításban és a futballban is. A legjobb rendezőkkel dolgozott együtt, köztük Szomjas Györggyel, Bacsó Péterrel, Bereményi Gézával, Rózsa Jánossal és Szabó Istvánnal".

"Egészen különleges szín a magyar filmművészetben, maga az élet Pécsi Ildikó. Nagyszerű művésznő, aki remek filmekben vitt végig egy vonalat iróniával, öniróniával, tehetséggel. Gorkij-darabban és musicalben egyaránt varázslatos volt. A film arról is szól, hogy az élet gyönyörű, ezt sugározták az alakításai" - mondta laudációjában Szinetár Miklós, aki a főiskolán tanára volt Pécsi Ildikónak.

 

Négyen vették át a Magyar Filmakadémia életműdíját

 

A Kossuth-díjas Béres Ilonát 2014-ben elsők között választották be a nemzet művészei közé. Még főiskolás volt, amikor 1962-ben az Esős vasárnap című film egyik főszereplőjeként meghódította a moziközönséget. A hazai filmgyártás csillaga lett, játszott mások mellett Az aranyember (1962), a Nappali sötétség (1963), a Hattyúdal (1963), a Kőszívű ember fiai (1964), az Álmodozások kora (1965) és az Igen (1965) című filmben. Szerepelt a 2001-ben bemutatott Moszkva térben, alakításáért elnyerte a kritikusok díját.

Cserhalmi György, a nemzet színésze, Kossuth-díjas művész több mint kétszáz filmben játszott. Egy időben állandó szereplője volt Jancsó Miklós filmjeinek. Dolgozott Szabó Istvánnal, Makk Károllyal, Sára Sándorral, Bacsó Péterrel, Mészáros Mártával, Bódy Gáborral, játszott történelmi témájú alkotásokban (80 huszár, Szirmok, virágok, koszorúk, A hídember, A temetetlen halott, Vadászat angolokra, Utolsó jelentés Annáról), de olyan emlékezetes mozikban is, mint a Dögkeselyű (1982), A nagy generáció (1985), a Hajnali háztetők (1985) vagy a Kontroll (2003). Drága besúgott barátaim (2012) című filmjében lánya, Cserhalmi Sára rendezte.

A Kossuth-díjas Eperjes Károly több tucat filmben játszott, ezek között volt a Könnyű testi sértés (1983), az Uramisten (1984), A nagy generáció (1985), a Hanussen (1988), A legényanya (1989), a Meteo (1989), a Csapd le csacsi! (1990), A turné (1993), a 6:3, avagy játszd újra Tutti (1998), a Glamour (2000), a Rokonok (2005), az Eszter hagyatéka (2008) és Az ajtó (2012). Különösen emlékezetes alakítást nyújtott Bereményi Géza alkotásaiban: A tanítványokban (1985), az Eldorádóban (1989), A Hídemberben (2002). 1984 és 1999 között négyszer nyerte el a Filmszemle díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, 1985-ben a Chicagói Filmfesztiválon is megkapta a legjobb férfialakítás díját.

A Kossuth-díjas Pécsi Ildikó száznál több filmben, tévéjátékban és sorozatban játszott. Szerepelt többek között Az aranyember (1962), A Tenkes kapitánya (1963), a Hattyúdal (1963), Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964), A koppányi aga testamentuma (1967), N.N. A halál angyala (1970), Ballagó idő (1975), Az ötödik pecsét (1976), a Veri az ördög a feleségét (1977), az Indul a bakterház (1979), A névtelen vár (1981), a Ripacsok (1981), a Te rongyos élet (1983), a Linda (1984) és a Montecarlo (2004) című filmben.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ma este velük jön A Dal 2020 második akusztikus elődöntője

Ma este velük jön A Dal 2020 második akusztikus elődöntője

Folytatódik A Dal 2020 a második elődöntővel. A Duna Televízió és a Duna World csatornáján kilenc produkciót láthatnak a nézők a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

A versenydalok akusztikus változatban csendülnek fel a stúdióban. A második elődöntőből újabb négy versenyző kerül a március 7-i döntőbe, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A február 29-i második elődöntőben az alábbi előadók dalai versenyeznek:

Ember Márk (Tovább)
Kies (Az egyetlen)
Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért)
Kökény Attila (Búcsúznom kell)
Molnár Dániel (Ábránd)
Nene (Későre jár)
Pál Dénes (Készen állsz)
Turbo (Iránytű)
Wolf Kati (Próbáld még)

A Dal 2020-ban fontos újítás, hogy az adásban látható összes versenyző előadása után adhatják le a nézők a szavazataikat, aminek összesítése után a legkevesebb pontot gyűjtő dal azonnal kiesik a versenyből.

Az adásban átadják "A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója" különdíjat, amellyel a győztes a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának a díját is elnyeri.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.

A mai műsor extra produkciója Balázs Fecó lesz, aki Évszakok című dalát énekli el.

Elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

EZ, ATEMPO.sk / MTVA

Tóbisz Titusz

Tóbisz Titusz operaénekes rangos állami kitüntetést kapott

A rimaszombati születésű Tóbisz Titusz operaénekes rangos állami kitüntetésben részesült.

Szlovákia kulturális minisztériumának vezetője, Ľubica Laššáková tizenegy személynek adta át a minisztérium elismerését hét kategóriában, akik között ott volt a Kassai Állami Operaház tagja is.

Tóbisz Titusz tenor a színház- és táncművészet terén nyújtott kiemelkedő eredményeiért kapott díjat. Ezek közül is kiemelték a Nyomorultak című opera Jean Valjean karakterének megformálását, valamint a Kassai Állami Operaház színpadán bemutatott szerepeinek magas művészi szintű előadását.

A Nyomorultakban már 2012-ben a Miskolci Nemzeti Színházban is sikert ért el. Az operaénekes tavaly Otellóként is bemutatkozott, idén márciusban pedig a Sámson és Delila szereplőjeként lép majd színpadra. Titusz 2018-ban megkapta a Harmónia - Szlovákiai Magyar Zenei Díjat, tavaly pedig ott volt a Dosky-díj jelöltjei között is.

A szlovák kulturális minisztérium díjait 1999-től ítélik oda az előző naptári évben nyújtott kiemelkedő művészi eredményekért, valamint ezek mellett életműdíjakat is átadnak.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MK SR

Kárpát-medencei népmesemondó verseny indul felvidéki résztvevőkkel

Kárpát-medencei népmesemondó verseny indul felvidéki résztvevőkkel

2020-ban is folytatódik a Hagyományok Háza népmesemondó versenye. Ezúttal Székesfehérváron, Jászberényben és Tatabányán mérik össze tudásukat a határokon és generációkon átívelő élőszavas népmesemondó verseny résztvevői az egész Kárpát-medencéből.

A 2019. évi sikereket követően idén is megrendezik a Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig című népmesemondó versenyét. A vetélkedőt minden, 18 év feletti korosztály számára nyitottan hirdették meg.

Az intézmény a felnőtteknek szóló népmesemondó versenyére azokat a jelentkezőket várja, akik improvizatív módon, élőszóban adják elő az általuk választott magyar népmesét, így az érdeklődők garantáltan különleges, egyedi és megismételhetetlen népművészeti alkotásokat hallhatnak.

A megmérettetés három NépmesePonttal szorosan együttműködve február 29-én Székesfehérváron kezdődik, március 7-én Jászberényben folytatódik, majd a május 16-ai eseménynek Tatabánya ad otthont. A végső fordulót a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon rendezik június 4-én.

Ez évben is három – pedagógus, a kezdő tehetségek és a hivatásos mesemondó – kategóriában mérettetnek meg a versenyzők.

„Örvendetes, hogy az elmúlt évi jelentkezőkhöz képest idén az indulók száma majd’ megduplázódott, s negyven felett van” – avat be a részletekbe Klitsie-Szabad Boglárka népmese szakelőadó, néprajzkutató. – „A legnépszerűbb a kezdő és a pedagógus kategória volt. A díjakat három sávban – Aranysávban, Ezüstsávban és Bronzsávban osztják ki, a végső fordulóba az aranysávot elérő versenyzők jutnak.”

A megmérettetés az egész Kárpát-medencében népszerű, mintegy tíz határon túli településről érkeznek mesemondók. Tatabányán mutatkoznak be a felvidéki versenyzők, név szerint:

Berta Mónika - Komárom
Demko András - Nagyida
Dósa Annamária - Losonc
Benyó Erzsébet - Perbete
Orlovsky Erzsébet - Kistárkány


A népmesemondó verseny fordulói nyilvánosak, a szakmai zsűri, a szervezők, de legfőképp a sok-sok mesemondó felnőtt, családokat és iskolai csoportokat is szívesen lát! A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk

Programsorozatot indít az ifjúsági kóruséneklésért az idén 50 éves KÓTA

Programsorozatot indít az ifjúsági kóruséneklésért az idén 50 éves KÓTA

Programsorozat indult Hangról hangra... az ifjúsági kóruséneklésért címmel az idén 50 éves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA szervezésében.

A program részeként kórustalálkozókat, minősítő hangversenyeket, továbbképzéseket és zenei nevelési konferenciákat rendeznek, emellett három kiemelt koncert is várja a közönséget: március 1-jén a budapesti Müpában, március 12-én a pécsi Kodály Központban, június 3-án pedig a Szegedi Nemzeti Színházban - mondta el Mindszenty Zsuzsanna, a KÓTA elnöke.

A KÓTA elnöke hozzátette:

a sokszínű és értékvédő programok 19 megye 36 településének 69 helyszínén valósulnak meg, a legtöbb program ingyenes. Országszerte mintegy félszáz, közte két felsőoktatási kórustalálkozót is rendeznek, az Éneklő Ifjúság gálakoncertnek a Zeneakadémia ad otthont május 17-én. Az iskolai énektanárok 13 továbbképzésen vehetnek részt, emellett több szakmai vándorkonferencia is segíti a pedagógusok munkáját.

Rónaszékiné Keresztes Mónika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a KÓTA az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága megbízásából indította el az országos értékvédő programsorozatot, amelyre a kormány a költségvetésből 100 millió forint keretösszeget biztosít.

A Nemzeti operák gyöngyszemei című nagykoncerten március 1-jén a Kodály Kórus Debrecen és a MÁV Szimfonikus Zenekar mellett 12 kiváló, nem hivatásos kórus lép a Müpa színpadára. A hangversenyen lesznek nagy tuttik, de a férfi-, leány- és vegyeskarok viszonylag önállóan is lehetőséget kapnak. A műsorban Verdi, Smetana, Bizet és Erkel művei szólalnak meg, közreműködik Horti Lilla szoprán, Gál Erika alt, Szappanos Tibor tenor és Szegedi Csaba bariton - ismertette a koncert részleteit az estet dirigáló Somos Csaba, a KÓTA társelnöke.

A 2017-ben meghirdetett Kodály-programról szólt Lebanov József, az Emmi Köznevelési Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője. Emlékeztetett, hogy a Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából életre hívott kezdeményezésben 2017-ben 118 millió forint keretösszegből akusztikus pianínókat kaptak a tankerületek, 2018-ban és 2019-ben, a program második és harmadik ütemében 3-3 milliárd forint állt rendelkezésére az állami, valamint az egyházi fenntartású, művészeti képzést folytató intézményeknek, hogy új hangszereket szerezzenek be, vagy a meglévőket felújítsák.

ATEMPO.sk / MTI

Ezek a fesztiválok kapták idén a Beke Pál-nívódíjat

Ezek a fesztiválok kapták idén a Beke Pál-nívódíjat

Öt fesztiválnak ítélték oda idén a Magyar Fesztivál Szövetség Beke Pál-nívódíját. A kiemelkedő fesztiválokat elismerő díjat a szervezet évadnyitó közgyűlésén adták át Budapesten.

Az Utazás Kiállításon tartott díjátadón a díjjal járó oklevelet és Szurdi Éva keramikusművész szobrát

a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, a Héttorony Fesztivál, az Ördögkatlan Fesztivál, a Szekszárdi Szüreti Napok és a Tartóshullám/MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Együttlét szervezői vehették át.

A 238 fesztivál szakmai szervezetét képviselő Magyar Fesztivál Szövetség javaslatára a Turizmus Kft. rendezésében átadták az Év Fesztiválszervezője díjat is, amelyet az idén Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője vehetett át a Marriott Budapest Hotelben tartott eseményen.

ATEMPO.sk / MTI

Balázs Fecó lesz A Dal 2020 második elődöntőjének vendége

Balázs Fecó lesz A Dal 2020 második elődöntőjének vendége

Szombat este A Dal 2020 második elődöntőjében tér vissza Magyarország dalválasztó műsorának színpadára Balázs Fecó, aki idén talán a legismertebb slágerét, az Évszakokat énekli majd.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes elmondta, hogy mindig örömmel jön vendégszerepelni A Dalba és nem volt ez másképp idén sem. „Minden évben nagyon várom, hogy a verseny végén kikből lesznek az új Szörényik vagy az új Demjének” – tette hozzá Balázs Fecó, aki beszélt arról is, hogy a Magyar Televízió gyártásában készült Nyolc évszak című sorozathoz készült dala azt az életérzést jelenti, ami a 80-as évek közepén jellemző volt rá.

A Dal 2020 második elődöntőjében szombaton 19.35-től a Duna Televízió és a Duna World műsorán kiderül, hogy melyik négy produkcióval lesz teljes a döntő nyolcas mezőnye és kik küzdhetnek meg a 75 millió forintos, a zenei karrier építésére fordítható főnyereményért.

A február 29-i második elődöntőben a következő dalok akusztikus verzióit hallhatjuk:

Ember Márk (Tovább)
Kies (Az egyetlen)
Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért)
Kökény Attila (Búcsúznom kell)
Molnár Dániel (Ábránd)
Nene (Későre jár)
Pál Dénes (Készen állsz)
Turbo (Iránytű)
Wolf Kati (Próbáld még)

A most szombati adásban az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri A Dal 2020 legjobb dalszövegírója különdíjat, aki elnyeri a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának a díját is.

EZ, ATEMPO.sk / MTVA

Szarka Gyula

Szarka Gyula új zenés mesealbummal jelentkezik - Tücsöklakodalom (+VIDEÓ)

Szarka Gyula, Kossuth-díjas zenész, zeneszerző pedagógiát végzett, hosszú évek óta foglalkozik gyermekeknek szánt népdalfeldolgozásokkal, és rendszeresen ad gyermekkoncerteke. Műsorában megismerteti a magyar népzene alapjait és közösen énekel a gyerekekkel. A lendületes zenei feldolgozások közel állnak a mai gyerekek érzésvilágához, alkalmasak arra, hogy maivá, befogadhatóvá, megszerethetővé tegyék a magyar népdalkincset.

Jordán Tamás

Jordán Tamást a nemzet színészévé választották

Jordán Tamást a február elsején elhunyt Andorai Péter helyére választották meg a nemzet színészei csaknem egyórás tanácskozás után .

A nemzet színészei közül Almási Éva, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Csomós Mari, Haumann Péter, Király Levente, Molnár Piroska, Szacsvay László és Tordy Géza személyesen is jelen volt a Nemzeti Színházban tartott megbeszélésen, Törőcsik Mari és Máthé Erzsi telefonon kapcsolódott be a választásba.

Jordán Tamásnak elsőként Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója gratulált telefonon.

A nemzet színésze címet egyszerre 12 művész viselheti, akik életük végéig havonta nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással választ új színészt.

A nemzet színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet először 2000. augusztus 22-én adták át.

A nemzet színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A nemzet színésze jelenleg Bodrogi Gyula (2007-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Tordy Géza (2008-tól), Törőcsik Mari (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Cserhalmi György (2014-től), Szacsvay László (2015-től), Csomós Mari (2017-től), Almási Éva (2016-tól) és Jordán Tamás.

A cím korábbi birtokosa volt Agárdy Gábor (2000-2006), Bessenyei Ferenc (2000-2004), Darvas Iván (2000-2007), Garas Dezső (2000-2011), Kállai Ferenc (2000- 2010), Komlós Juci (2002- 2011), Lukács Margit (2000-2002), Raksányi Gellért (2000- 2008), Sinkovits Imre (2000-2001), Zenthe Ferenc (2005-2006), Szabó Gyula (2006- 2014), Avar István (2001-2014), Sztankay István (2012-2014), Gera Zoltán (2014- 2014), Bitskey Tibor (2014-2015), Kóti Árpád (2014-2015), Psota Irén (2000-2016) és Andorai Péter (2015-2020).

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Weöres Sándor Színház

Plácido Domingo

Plácido Domingo újabb fellépéseit mondták le

Lemondták a szervezők Plácido Domingo két madridi fellépését a világhírű spanyol operaénekes szexuális zaklatási botránya miatt.

A nemzeti előadó- és zeneművészeti intézet (Inaem) és a kulturális minisztérium közös közleményében hangsúlyozta: a döntéssel "szolidaritást vállal az érintett nőkkel", és elutasítja "a zaklatás minden formáját, a visszaélésszerű magatartást és a dominancia kifejezését".

Plácido Domingo május 14-én lépett volna színpadra a Teatro de la Zarzulában, azon a napon és azon a helyszínen, ahol ötven évvel ezelőtt debütált a spanyol fővárosban.

A tervek szerint a 79 éves művész Federico Moreno Torroba: Luisa Fernanda című művében szerepelt volna, másnap pedig ő vezényelte volna ugyanezt az előadást.

A tenor május 9-től a madridi Teatro Real Traviata előadásának meghívott művésze. Az operaház közölte: elkérik az amerikai zeneművészek céhének (AGMA) jelentését a zaklatási ügyekben folytatott vizsgálatról, és annak ismeretében döntenek a produkció sorsáról.

Az AGMA hat hónapos vizsgálatának eredményeként megállapította a spanyol tenor "nem megfelelő viselkedését", amely a "flörtöléstől a szexuális utalásokig" terjedt a munkahelyen kívül és belül egyaránt.

A jelentés közzététele előtt Plácido Domingo közleményben kért bocsánatot azoktól a nőktől, akik szexuális zaklatással vádolták meg az elmúlt fél évben.

"Szeretném ha tudnák, hogy valóban sajnálom a fájdalmat, amit okoztam, és teljes felelősséget vállalok cselekedeteimért" - idézte több helyi sajtóorgánum a 79 éves tenortól kapott dokumentumot.

Mint írta, most már érti, hogy néhány nő félt őszintén kifejezni magát vele szemben tartva attól, hogy az karrierjét negatívan érintené. "Noha ez sosem volt szándékom, senkinek sem kellene így éreznie magát" - fűzte hozzá.

Plácido Domingo közleményében hangsúlyozta: elkötelezett amellett, hogy pozitív változás menjen végbe az opera világában, és senkinek se legyen ilyen tapasztalata.

Az operaénekes ellen azután kezdődtek vizsgálatok különböző szakmai szervezetekben és intézményekben, hogy tavaly augusztusban az AP amerikai hírügynökség közölte: nyolc operaénekesnő és egy balerina még az 1980-as években elkövetett szexuális zaklatással és szexuális töltetű illetlen magatartással vádolta meg Domingót.

Plácido Domingo akkor rendkívül zavarba ejtőnek és pontatlanul megfogalmazottnak nevezte a vádakat. "Mindig azt hittem, hogy valamennyi kapcsolatom és viszonyom egyetértésen alapult" - fogalmazott.

A botrány kipattanását követően a sztár kolléganőitől érkezett bejelentések száma húsz fölé növekedett, több amerikai fellépését is visszamondták különböző operaházak és zenekarok. A tenor októberben lemondott a Los Angeles-i Opera főigazgatói posztjáról, amelyet 2003 óta töltött be, arra hivatkozva, hogy az őt ért vádak ellehetetlenítették ottani munkáját.

ATEMPO.sk / MTI

Jubilál a Dobosok Farsangja (+PROGRAM)

Jubilál a Dobosok Farsangja (+PROGRAM)

Huszonötödik alkalommal rendezik meg szombaton Budapesten a Dobosok Farsangját, amelyen koncert, hangszerkiállítás és mesterkurzusok is várják az érdeklődőket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.

Az elmúlt években több mint 700 magyar és külföldi előadó fordult meg a farsang színpadán - mondta Martonosi György, a rendezvény főszervezője.

Elmondta, hogy az elmúlt huszonöt évben a szervezés során fő szempontjuk az volt, hogy az esti koncerten egyszerre mutatkozhasson be három generáció. Idén inkább a mesterkuzusokra helyeződik a hangsúly neves tanárok és előadóművészek közreműködésével.

Sok más mellett Szanyi János a dobolás rendszereiről, Tatai Tamás pedig a Led Zeppelin egykori dobosának, John Bonhamnak a trükkjeiről tart előadását. Fazekas András a rockdobolás alapjaiba ad betekintést az érdeklődőknek, míg Szendi Gábor dobkurzust tart. Martonosi György kiemelte, hogy a mesterkurzusokkal inkább a fiatalokat célozzák meg.

Az esti háromrészes koncerten fellép többek között Borlai Gergő, Geröly Matyi, Solti János a Magyar Atommal, míg Czimerman Csaba Hutchky & Stars-al áll színpadra. A fiatalok közül Fazekas Tamás History of drumming elnevezésű produkciója a múlt század elejétől a mai sztárokig, a legérdekesebb előadókat idézi meg a színpadon, de a fellépők között van Mészáros Magor, valamint Lehárt Erik, a Dobmánia tábor győztese is.

"Figyelünk arra, hogy olyanok is felléphessenek, akinek különben nincs lehetőségük ilyen nagy színpadra kerülni, itt viszont megmutathatják magukat" - emelte ki Martonosi György.

 

Program

14.00 órától: HANGSZERKIÁLLÍTÁS, MESTERKURZUS, BEMUTATÓK:

HUSZÁR ENDRE (eNerd): Elektromos és hibrid dobolás
SZANYI JÁNOS: A dobolás rendszerei érthetően
TATAI TAMÁS: John Bonham és saját trükkök a Led Zeppelinben
FAZEKAS ANDRÁS (drumkillercentrum.hu): Time, a rockdobolás alapjai

15.30 DOBKURZUS - SZENDI GÁBOR

18.30 Háromrészes koncert

BORLAI GERGŐ
MAGYAR ATOM – SOLTI JÁNOS
GERÖLY MATYI
HUTCHKY & STARS-CZIMERMAN CSABA,
FAZEKAS TAMÁS – HISTORY OF DRUMMING,
MÉSZÁROS MAGOR – RUDIMENTAL SZÓLÓ
LÉHÁRT ERIK A DOBMÁNIA TÁBOR GYŐZTESE

A műsort vezeti: Martonosi György

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Kaszás Attila

60 éves lenne Kaszás Attila – gálával emlékeznek rá

A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Kaszás Attila meg nem élt hatvanadik születésnapja alkalmából emlékgálát szervez. Az este folyamán a szlovákiai magyar, valamint a magyarországi színházi és zenei élet jeles képviselői emlékeznek meg a 2007-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt ikonikus művészről.

Az emlékgálán, amely Komáromban 2020. március 21-én 19.00 órai kezdettel kerül megrendezésre fellépnek:

Benkó Ákos, Borbély Alexandra, Farnbauer Péter, Gaál Jenő, Gál Tamás, Jókai Ági, Kádek Heni, Kaszásné Halmi Ildikó, Kiss Szilvia, Korpás Éva, Lakatos Áron, Lakatos Róbert, Madarász András, Malek Andrea, Nagy László „Culó”, Pápai Erika, Skuta Attila, Skuta Miklós, Soós Gyula András, Szarka Tamás, Szvrcsek Anita, Zsapka Attila, Jókai Mór Alapiskola egyesített kórusai és a Művészeti Alapiskola zenekara, valamint a Komáromi Jókai Színház művészei.

TOVÁBBI RÉSZLETEK

Az emlékgála előtt 18.00 órától a komáromi Városi Művelődési Központ felső előcsarnokában egy kiállítás nyílik, mellyel szintén Kaszás Attilára emlékeznek a rendezvény szervezői.

A szervezők a gála teljes bevételét jótékonysági célra szeretnék felajánlani, mégpedig egy szlovákiai magyar ösztöndíjprogram létrehozására. A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ vezetősége szeretne hagyományt teremteni ebből a kezdeményezésből, amely először 2020-ban kerül meghirdetésre .

A pályázatra szlovákiai magyar származású, 15 és 25 év közti, művészeti pályára készülő diákok jelentkezését vagy jelölését várják. A beérkezett anyagok kiértékelésére és az eredményhirdetésre 2020 júniusában a Jókai Napok keretében kerül sor.

ATEMPO.sk

Katonaének eltáncolva – Felvidéken is bemutatja új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes

Katonaének eltáncolva – Felvidéken is bemutatja új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes

A Nagyvárad Táncegyüttes február 21-én mutatta be a Katonaének című tánckompozíciót. A darab rendezője Mihályi Gábor, Harangozó Gyula-díjas koreográfus, zenei szerkesztője pedig Kelemen László, zeneszerző.

A Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című táncszínházi bemutatóját pénteken a nagyváradi Szigligeti Színházban tartották. A művet a korábban Budapesten és Marosvásárhelyen bemutatott Bartókék Bécsben - Katonadalok, 1918 című előadás inspirálta. Az előadást Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője rendezte, a zenei összeállítás Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatójának a munkája.

 

Nagyvárad Táncegyüttes

 

A koreográfus-rendező egy interjúban vázolta a színmű koncepcióját:

„A XX. század, de hazánk szinte teljes történelme, a háborúk sorozataként is leírható. A Katonaének nem ül diadalt sikeres csatákon, nem búsong vereségeken, nem a néma közösségi emlékezet rituáléit emeli a színpad világába, hanem az emberre, az egyéni tragédiákra koncentrál. Döntő módon a nő, a feleség, a kedves, a szerető, az „elhagyott” szempontjából teszi ezt.

A műsor végső kicsengése nem tragikus, de nem is kínál feloldozást. Talán keserédes, mint az élet, ahol a napfény mellett mindig ott az árnyék is.”

Az előadásra való felkészülés egyben egy figyelemreméltó együttműködés eredménye, s a Táncegyüttes technikai tudását is gazdagította. A próbákon a Magyar Állami Népi Együttes négy fiatal táncosa is segítette a koreográfus-rendező munkáját. Szabó Enikő-Ágnes a Nagyvárad Táncegyüttes tánckarvezetője így foglalta össze a munkát.

 

Nagyvárad Táncegyüttes

 

„Tizenegyedik évadomat töltöm az együttesben. A darab a hét párból álló tánckarunkat nagy feladat elé állította, a próbák – nagyobb megszakításokkal – szeptembertől folytak, s az intenzívebb munka pedig január-februárra esett. Az együttes majd’ két évtizedes pályafutása során mindig nyitott volt az új megoldásokra: több formanyelvet is kipróbáltunk, ebbe beletartozott a kortárs tánc, és a ’fizikai színházhoz’ közelítő produkció is. A tolerancia jellemzi az együttes tagjait, de természetesen van egy kör, akikhez a néptánc áll közelebb.

A javarészt autentikus néptáncon alapuló Katonaének mindenkinek nyújt valamit, így a csapat minden tagja kifejezheti benne saját magát.

Két koreográfus párossal és Mihályival dolgoztunk, így különböző személyiségek különböző látásmódját ismerhettük meg az adott témáról, vagy akár a táncról általában. Személy szerint nagyon örülök az erőteljes témának, s itt nem a háborúra gondolok: előadásához a tánctechnika nem elegendő, a belső érzések kifejezése is szükséges. Az előadás színházi jellege meghatározó, mélyen hathat a nézők lelkére: a táncos hatás mellett teátrumi élményhez is jut.”

A előadást az évad végén, májusban a Gömörben, Tornalján is bemutatja az együttes.

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk

Ma kezdődik a Magyar Mozgókép Szemle

Ma kezdődik a Magyar Mozgókép Szemle

Ma kezdődik a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle; a szombatig tartó rendezvényen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet, valamint számos versenyen kívüli filmet vetítenek a Corvin moziban.

A szemlét kedden Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitja. A rendezvény díszvendége a film főszereplője, Klaus Maria Brandauer neves osztrák színész lesz, aki a nyitóeseményre érkezik Budapestre.

Idén összesen 114 filmet neveztek az alkotók a szemlére, amelyet a Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával rendez meg. Az előzsűri által kiválasztott 59 művet nagy vásznon láthatja a közönség: a televíziós forgalmazású filmeket ingyenesen, a nagyjátékfilmeket 500 forintos áron.

A Magyar Mozgókép Szemlén versenyen kívüli alkotásokat is vetítenek és szakmai programok is színesítik a kínálatot.

A Magyar Filmdíjra huszonnyolc kategóriában jelöltek alkotásokat. A legjobb játékfilm díjára a Valan (rendező: Bagota Béla), az Akik maradtak (Tóth Barnabás), a Drakulics elvtárs (Bodzsár Márk), a FOMO - Megosztod és uralkodsz (Hartung Attila), valamint az Apró mesék (Szász Attila) pályázik, de látható a szemlén a Guerilla, a Seveled, a Most van most, a Szép csendben és a Szeretlek mint Állat! is.

A tévéfilmek közül a Foglyok, az Egy másik életben, a Házasságtörés és a Nino bárkája a jelölt, szerepel továbbá a programban a Cseppben az élet, a Tabukról tabuk nélkül, az Alvilág, a 200 első randi és A mi kis falunk című televíziós sorozat egy-egy epizódja, valamint tíz-tíz animációs, ismeretterjesztő, kisjáték- és dokumentumfilm.

A jelölt filmek mellett az internetes világból jövő mozgóképek válogatásából, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak filmjeiből, valamint a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjas alkotóitól is látható egy-egy film.

A programban szerepel Szabó István Apa - Egy hit naplója című alkotása, Gertler Viktor Az aranyember című műve, András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmje, Bereményi Géza Eldorádó című alkotása és Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmje is.

A szakmai programok közül kiemelkedik az újonnan megalakult MADOKE (Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete) nyílt vitafóruma a Magyar Filmakadémia szervezésében, amely a dokumentumfilmes műfajok határairól és alkotóiról szól.

A Magyar Filmdíj győztes alkotásait a Magyar Filmakadémia tagjai titkos szavazáson választják ki, a díjátadót március 5-én este a Vígszínházban rendezik meg.

ATEMPO.sk / MTI

Csukás István

Elhunyt Csukás István

83 éves korában meghalt a Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója, Csukás István.

Az alkotót az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett saját halottjának tekinti a közmédia is, amelynek csatornáin műsorváltozással emlékeznek Csukás Istvánra.

Csukás Istvánt hétfőn, gyors lefolyású betegség után érte a halál - tudatta az Újszínház.

"Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből. Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni" - írta búcsúzásában az Újszínház, hozzátéve: "kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle".

Mint írják, a "meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként".

"A közmédia vezetősége és munkatársai mély megrendüléssel értesültek Csukás István haláláról, őszinte együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló hozzátartozók felé. Büszkék vagyunk arra, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnagyobb hazai alakjával baráti és munkatársi kapcsolatban állhattunk. Mindenki Csukás István meséin nőtt fel, amelyekben fontos tanítást kaptunk arról, hogy mi a jó és a rossz, miért fontosak a pozitív emberi tulajdonságok. Erkölcsi tanítást és tartást adott. Irodalmi kincsei a közmédia együttműködésével elevenedhettek meg a képernyőn, és maradhatnak fenn hosszú időn keresztül a jövő generáció számára" - tette hozzá a vezérigazgató.

Műsorváltozás lesz hétfőn napon a közmédia csatornáin Csukás István halála miatt. A Duna Televízió 21 óra 30-tól a Keménykalap és krumpliorr című filmet adja, az M2 csatorna egy Pom-pom meseepizóddal emlékezik 20 órától. Az M5 csatorna 19.30-tól, a Kossuth Rádió 21.30-tól ismétel egy portrébeszélgetést Csukás Istvánnal. A Kossut rádióban egész héten az meséi lesznek hallhatóak a 19.20-as mesesávban.

Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.

Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957-ben abbahagyta jogi tanulmányait és azóta írásaiból élt. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt. 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott.

Alkotásait számos elismerésben részesítették. 1977-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díját. Munkássága elismeréseként többek között 1977-ben és 1987-ben József Attila-díjat, 1984-ben Andersen-díjat, 1987-ben az Év Könyve-, 1989-ben és 1995-ben Déry Tibor-jutalmat kapott. 1996-ban elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület életműdíját, 1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki "magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért". 2010-ben Az év gyerekkönyve életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Budapest díszpolgára lett és Prima Primissima Díjat kapott.

Abban az évben jelent meg Mi az adu? című könyve, amelyben tárcái, portréi, egy egyfelvonásos színdarab és a kötet címadó művének hangjáték kapott helyet.

2014 januárjában a veszprémi Pannon Várszínház mutatta be új mesejátékát, az Óriás nyomában címmel. 2014-ben Csukás István nevét viselő díjat alapított gyermekdarabok elismerésére Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett, Összegyűjtött versek címmel jelent meg versválogatása. Ugyanabban az évben a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért Szép Ernő-különdíjat, 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott. 2016-ban, 80. születésnapja alkalmából Kisújszálláson felavatták Pom Pom szobrát.

2016-ban Magyar Örökség Díjjal, 2017-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. 2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Tavaszváró néptáncos programok felvidékiekkel Budapesten

Tavaszváró néptáncos programok felvidékiekkel Budapesten

Tavaszváró néptáncos programok lesznek február utolsó hétvégéjén Budapesten, a Kárpát-medence különböző részeiről 1200 táncos gyűlik össze a programokra.

Különböző válogatásokkal búcsúztatják a telet és köszöntik a megújulást a néptáncünnepen, ahol az előző évek legszebb koreográfiáiból állítják össze a műsort. A hétvége első napján 15 néptáncegyüttes lép fel, többek között Debrecenből, Nyíregyházáról és a fővárosból is érkeznek csoportok - közölte Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.

Február 29-én a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban kezdődnek a programok, ahol megrendezik a néptáncosok bálját.

Március 1-jén délelőtt a Fölszállott a páva tavalyi gyermekévadának szereplői mutatkoznak be a Budapesti Operettszínházban. Itt láthatjuk majd a dernői Kristóf Áron táncost is.

Este a felnőttek produkcióit tűzik műsorra, ahol Felvidéket az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes képviseli. Az autentikus népzenét mindkét programon az erdélyi szórványból, Magyarlapádról érkező néptáncegyüttes fogja szolgáltatni.

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Újra összeállnak a Jóbarátok

Újra összeállnak a Jóbarátok

Egy epizód erejéig újra összeáll a Jóbarátok régi sztárszereposztása. A 15 éve befejeződött népszerű sorozat új részét a májusban induló HBO Max streamingszolgáltató rendelte meg.

Négyen már A DAL döntőjében vannak

Négyen már A DAL döntőjében vannak

Négy produkció jutott a március 7-i döntőbe A Dal 2020 szombati első elődöntőjéből: Rácz Gergő és Orsovai Reni a Mostantól című dallal, a Tortuga a Mámor tér 3.-mal, a Fatal Error a Néma című számmal, valamint Takács Nikolas a Csendbeszéddel.

A Dal történetében először a versenydalok akusztikus változatban hangzottak el a stúdióban, ami nagyon jot tett a műsornak. Így új oldalról ismerhettük meg az előadókat és hallgathattuk meg a dalokat.

A zsűriben ezúttal is Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta a dalokat.

A dalválasztó show csavart egyet a döntéshozatalban, a kilencedik dal elhangzása után a zsűri pontszámai alapján a legtöbb pontot kapott dal, Rácz Gergő és Orsovai Reni előadásában a Mostantól automatikusan továbbjutott a döntőbe, a legkevesebbet (26 pontot) begyűjtő Holychicks Pillangóhatás című dalával kiesett a versenyből.

Az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők a műsor folyamán kétszer is szavazhattak sms-ben.

Az első, tíz perces szavazás a bennmaradt hét dalra indult, ebben a legkevesebb voksot Varga Szabolcs és a Pillanat című dal kapta, így automatikusan kiesett a versenyből. A még versengő dalokra további öt percig szavazhattak sms-ben a nézők. A voksaik alapján kialakult sorrendet pontokká alakították, amelyet hozzáadtak a zsűritől kapott pontszámokhoz, így alakult ki a még három továbbjutó dal sorrendje. Döntőbe került a Tortuga (Mámor tér 3.) 71 ponttal, a Fatal Error (Néma) 69 ponttal, valamint Takács Nikolas (Csendbeszéd) 60 ponttal.

HALLGASD MEG A DALOKAT:

Fatal Error – Néma
Rácz Gergő, Orsovai Reni – Mostantól
Takács Nikolas – Csendbeszéd
Tortuga – Mámor tér 3.

Az első elődöntő extra produkciójaként Charlie adta elő Jég dupla whiskyvel című dalát élőben, zenekarával.

Az adásban átadták a "A Dal 2020 felfedezettje" különdíjat, amelyet a Tortugának ítélt a zsűri. Ez a zenekar lett a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának győztese is.

 

Tortuga

 

Elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

A második elődöntőt február 29-én szombaton rendezik.

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Díjat kapott a Gombaszögi Nyári Tábor

Díjat kapott a Gombaszögi Nyári Tábor

Elismerésben részesült a Gombaszögi Nyári Tábor és szervezőcsapata. A 2019-es év Highlights of Hungary díjkiosztóján az előkelő ötödik helyen végeztek az 55-ös mezőnyében. Ebben az évben is a közönség döntötte el, melyik legyen a leginspirálóbb történet.

A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb rendezvénye: egy hetes fesztivál, szabadegyetem és táborozás. Gombaszög jellegét tekintve egy sokszínű közművelődési esemény, amelynek nagy hagyománya van a (cseh)szlovákiai magyar közösségen belül, története egészen 1928-ra nyúlik vissza. Különlegessége a helyszín mellett a közösségben, a csak önkéntesekből álló, elhívatott csapatban is rejlik. A kéttucat társzervezőnek és a csaknem 250 önkéntes szervezőnek hála manapság mintegy 30 000 látogatót számlálhat a rendezvény, amely a fiatal magyar értelmiség egyedi hangulatú találkozóhelye.

 

Highlights of Hungary

 

A Highlights of Hungary célja, hogy felhívja a figyelmet a kiemelkedően értékes munkát végző kezdeményezésekre, szervezetekre, ügyekre, melyek közösséget teremtenek, értékek hoznak létre vagy óvnak meg.

Gratulálunk mi is az egész csapatnak!

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Highlights of Hungary