Hírek


Holocsy Krisztina

Holocsy Krisztina, a Komáromi Jókai Színház színésze Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott

Áder János magyar államfő által az államalapítás ünnepe alkalmából odaítélt állami kitüntetéseket vett át három felvidéki magyar és egy szlovák személyiség tevékenységük elismeréseként Magyarország pozsonyi nagykövetségén csütörtökön.

A nagykövetségen rendezett ünnepség keretében kiosztott kitüntetéseket Márvány Miklós ideiglenes ügyvivő adta át.

Ünnepi köszöntőjében az államalapítás ünnepét a három nemzeti ünnep közül a legderűsebbnek nevezte. A több mint ezeréves magyar államiság kapcsán rámutatott: a magyar állam különböző nemzetiségeknek, köztük a szlovákok elődeinek is otthont adott, az államalapító Szent István király pedig olyan integráló személyiség volt, akit a szlovákok is első királyuknak tartanak. A hagyományosan ebben az időben kiosztásra kerülő állami kitüntetésekről szólva elmondta: azokat a magyarságért végzett munkájuk köszöneteként, illetve a két nép közti kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkájuk elismeréseként kapják.

Holocsy Krisztina színművész, a Komáromi Jókai Színház színésze a Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapta meg a nemzeti ünnep alkalmából, a fiatalabb generáció számára is példamutató munkássága elismeréséül. A művésznő hatalmas megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, kiemelve: a színház csapatjáték, és így az elismerés az egész társulatnak is szól.

Rajta kívül Lanstyák István egyetemi tanár, nyelvész, a Fórum Intézet keretében működő Gramma Nyelvi Iroda vezetője a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A laudációban elhangzott: a díjazott iskolateremtő munkát végzett és végez, nemzetközi szintre emelte a szlovákiai szociolingvisztikai kutatásokat. Lanstyák István az érdemrend átvétele után megköszönve az elismerést hangsúlyozta: munkája csapatmunka, s így az elismerés nem csak neki szól.

Csütörtöki József, a komáromi Duna-Menti Múzeum igazgatója a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A laudációban hangsúlyozták: vezetése alatt az ország egyik legrégebbi múzeuma a Felvidék egyik legnagyobb magyar múzeumi intézményévé vált. Csütörtöki József megköszönve a kitüntetést azt mondta: az több, mint elismerés, az együvé tartozás szimbóluma is, olyan, ami a további munkára is ösztönöz.

Marián Hanták építőmérnök, aki korábban egyebek mellett a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd újjáépítésének koordinátora volt, a magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok fejlesztésében betöltött szerepéért részesült magyar állami kitüntetésben. Átvéve a Magyar Bronz Érdemkeresztet, azt a munkatársaival közösen végzett munka elismerésének nevezte. Hangsúlyozta: minden új infrastrukturális kapcsolat számos lehetőséget teremt az érintett régiókban, s ezek létrehozásához partnerekre van szükség a határ mindkét oldalán.

ATEMPO.sk / MTI

Oláh Attila kapta 2019-ben a Pro Traditione-díjat

Oláh Attila kapta 2019-ben a Pro Traditione-díjat

Zsigárdon, a Kárpát-medencében élő népek folklórfesztiválja keretében a koncertek és táncházak mellett idén is átadásra került a Pro Traditione-díj.

A díjat azok érdemlik ki, akik színvonalas előadásukkal tovább ápolják a hagyományainkat, nemzetünk kulturális örökségét és méltón képviselik Felvidéket.

Az elismerés először 2013-ban talált gazdára és többek közt Korpás Éva, Vadkerti Imre, a Parapács Zenekar, Csiba Júlia és a Pósfa zenekar munkásságát is elismerték vele.

 

Oláh Attila

 

2019-ben ezt az elismerést Oláh Attila, a Csallóközi Táncegyüttes vezetője kapta. Attila 17 éves korától táncol, és ő is a Csallóközinél kezdte. Miután leszerelt, a Szőttesben folytatta, 2000-től pedig 14 évig az Ifjú Szivek hivatásos táncosa volt. 2014-től áll a Csallóközi Táncegyüttes élén és ér el velük sikereket az országszerte és a határon túl is.

Gratulálunk mi is :)

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András, Csallóközi Táncegyüttes

Ők kapták az idei Petőfi Zenei Díjakat Zamárdiban

Ők kapták az idei Petőfi Zenei Díjakat Zamárdiban

Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján kedd este.

A Petőfi Zenei Díj több kategóriájának jelöltjeit a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy százfős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium. Az év zenekarára, az év női és férfi előadójára, az év videoklipjére és az év akusztikus koncertjére június 18. és augusztus 12. között szavazhatott a közönség és a szakmai testület. A végeredménybe a szakmai zsűri és a közönség szavazatai 50-50 százalékban számítottak bele.

Az év zenekara a Halott Pénz, az év női előadója Rúzsa Magdi, az év férfi előadója Ákos lett. Az év videoklipjének a Follow The Flow Nem tudja senki című dalának videoklipjét, az év akusztikus koncertjének pedig a Bagossy Brothers Company tavaly november 5-ei koncertjét választották.

Két kategóriában már korábban győztest hirdettek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, míg az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett.

Az életműdíjat Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere kapta.

 

Petőfi Zenei Díj

 

Négy új kategóriában - az év szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított öt-öt nevet tartalmazó listáról a korábbi életműdíjasok, Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor választották ki a győzteseket.

Az év gitárosa Füstös Bálint, az év szövegírója Szepesi Mátyás, az év ütőhangszerese Gálos Ádám, az év billentyűse pedig Szebényi Dániel lett.

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjait egész estés gálán adták át. A Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente vezette műsort élőben közvetítette az M2 Petőfi TV és a petofilive.hu is.

A gálán fellépett Pápai Joci, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach. A győztesek kihirdetése után a fesztivál MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadán adott koncertet a brit világsztár, John Newman, a Follow The Flow, és a nemzeti ünnep alkalmából tűzijátékot is tartottak.

ATEMPO.sk / MTI
Fotomontázs: ATEMPO.sk

A Kassai Thália Színház és Tóth László író, költő is Külhoni Magyarságért Díjat kapott

A Kassai Thália Színház és Tóth László író, költő is Külhoni Magyarságért Díjat kapott

Mindannyian az egyetemes magyarság örökösei és hordozói vagyunk - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadóján, az Országházban.

Semjén Zsolt kiemelte: az elismerés azt fejezi ki, hogy "egyetlen nemzet, egyetlen magyarság tagjai vagyunk", amely akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad. Ezért minden nemzetrész felelős önmagáért, a többi nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is - tette hozzá.

A Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutatóról elnevezett díj reprezentálja az egyetemes magyarságot, minden nemzetrész megjelenik a díjazottak körében - mondta Semjén Zsolt.

Kallós Zoltán legalább több szempontból "iránymutató csillag az egyetemes magyarság egén" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Egyrészt, mert hivatását professzionálisan művelte, másrészt megvolt benne "az isteni szikra", amely a művészet világába emelte életművét - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

Kiemelte: Kallós Zoltán nemcsak szerette a magyarságot, hanem "szerelmes volt a magyarságba", élete minden pillanatát áthatotta a nemzet iránti szerelem. Semjén Zsolt szerint azért is fontos Kallós Zoltán munkásságra, mert nem a "világ végére" ment el, hanem itt, a "mi világunkban" gyűjtött olyan értékeket, amelyekről eszünkbe sem jutott volna, hogy azok.

Kallós Zoltán munkásságának legfontosabb üzenete a miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy azok az értékek, "amelyeket meg kell őriznünk, ki kell munkálnunk és fel kell mutatnunk", itt vannak közöttünk, csak meg kell látni őket. Kallós Zoltán összegyűjtötte, megőrizte, kimunkálta és az egész világ számára a legmagasabb szinten elérhetővé tette a magyarság értékeit - fogalmazott Semjén Zsolt.

Idén az ötven éve alakult Kassai Thália Színház; Tóth László felvidéki író, költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő és kiadó; Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere; Katona Mihály, Korond polgármestere; a huszonöt éves Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház; a 2010 óta működő Kincses Kolozsvár Egyesület; a Kossuth Rádió Kárpát-medencei tudósítóinak az elszakított nemzetrészek és a diaszpóra magyarsága életéről szóló Határok nélkül című műsora; a Pannon Televíziót, a Pannon Rádiót, a Szabadkai Magyar Rádiót és a pannonrtv.com honlapot működtető Pannónia Alapítvány; Puricelliné Szabó Éva, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége volt elnöke; valamint az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke részesült az elismerésben.

A díjakat Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át.

Az elismerés alapításáról egy 2011-es miniszterelnöki rendelet döntött, amelynek értelmében a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külhoni személyeknek és szervezeteknek évente legfeljebb tíz díjat adományoz a miniszterelnök a nemzetpolitikáért felelős miniszter előterjesztésére.

A díjakat minden évben Szent István király ünnepe, augusztus 20. alkalmával adják át, az elismeréssel oklevél, emlékplakett, valamint egymillió forint jutalom jár.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Mónus Márton

Petőfi Zenei Díj

Ma adják át a Petőfi Zenei Díjat – nézd élőben online

Tizenkét kategóriában ma adják át a Petőfi Zenei Díjat. A hazai könnyűzenei színtér legjobbjait immár negyedik alkalommal ismerik el, a díjátadó gálát Zamárdiban tartják a Strand Fesztivál nyitónapján.

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjának átadóján a showműsorban fellép Pápai Joci, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach. A győztesek kihirdetése után a fesztivál MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadán ad koncertet a brit világsztár, John Newman, zenél a Follow the Flow és tűzijáték is az augusztus 20-i ünnep alkalmából.

A Petőfi Zenei Díj gáláját élőben közvetíti az M2 Petőfi TV és a petofilive.hu 20.00 órától, a műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente lesznek

PETŐFILIVE

M2 LIVE

A kategóriák öt-öt jelöltjét egy zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló, csaknem száz tagú szakmai grémium választotta ki, a végeredményt a szakmai grémium és a közönség szavazatainak összessége adja.

A kategóriák között szerepel az év zenekara, az év férfi előadója, az év női előadója, az év videoklipje, az év akusztikus koncertje. Idén négy új kategóriában - az év szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított öt-öt nevet tartalmazó shortlistből a korábbi életműdíjasok - Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor - választják ki a győzteseket. Idén is átadják az életműdíjat, amelyet a Petőfi Zenei Díj alapítói ítélnek oda.

ATEMPO.sk / MTI

Balogh Gábor Csemadok alelnök Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott

Balogh Gábor Csemadok alelnök Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott

"Ha mindenki a saját helyén kis Szent Istvánként országépítővé válik, akkor tudjuk folytatni Szent István király országépítő művét" - fogalmazott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott díjátadón augusztus 19-én, az Országházban.

Idén a díjazottak között volt az ipolybalogi Balogh Gábor, a Csemadok közép-szlovákiai regionális alelnöke, a Nagykürtösi Területi Választmányának az elnöke, aki hosszú évtizedek óta vesz részt aktívan a Csemadok működtetésében. Gábor Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott. GRATULÁLUNK :)

 

Balogh Gábor

 

Balogh Gábor Benedek, Köbölkúton (Gbelce, Szlovákia) született 1945. július 30-án. Édesapja, Balogh József a vasútnál dolgozott, majd amikor a háború után nem írta alá a reszlovakizációs nyilatkozatot, elküldték. A szövetkezet megalakulása (1949) óta ott dolgozott nyugdíjaztatásáig. Édesanyja, Béres Margit, munkahelye nem lévén a családot nevelte. 1946-ban az egész családot deportálták Csehországba, ahonnan 1949-ben tértek haza. Négyen voltak testvérek, József, Erzsébet, Gábor, Zoltán. Alapiskoláit a szülőfalujában végezte, majd a Tornaljai Mezőgazdasági Technikumban érettségizett 1963-ban.

Könyvelőként a helyi szövetkezetben kezdett el dolgozni. Innen vonult be sorkatonának Csehországba (Lešany). 1966-ban megnősült, és felesége szülőfalujába, Ipolybalogra költözött. Két leányunk született, Szilvia 1968-ban, Annamária 1980-ban. Munkahelyén könyvelőként dolgozott, pár évig fő üzemgazdászként is. 1970-ben politikai nyomásra munkahelyet kellett változtatnia, az 1968-ban betöltött szerepénél fogva. 1991-ig a mezőgazdaságban dolgozott, az első munkahelyén 21 évig. 1990-ben polgármesterré választották, amely tisztet 16 éven át töltötte be (2006-ig, amikor nyugdíjba vonult).

Kezdettől fogva bekapcsolódott a társadalmi életbe. A helyi sportegyesületnek húsz évig volt a vezetőségi tagja, a járási elnökségnek is tíz éven keresztül, a helyi sakkegyesületnek huszonöt évig volt az elnöke. Aktívan sakkozott húsz évig, első osztályú minősítést szerezett, harmadosztályú edzői képesítése és első osztályú bírói minősítése is van, amellyel nemzetközi mérkőzéseket is vezethetett. Tizenhét évig volt a járási sakkszövetség elnöke. 1982-ben a Nagykürtösi járásban a legjobb edzők között volt értékelve.

 

Balogh Gábor

 

1971-ben Ipolybalogon helyi képviselőnek választották, a pénzügyi bizottság elnöke volt. Négy évig (1995-1999) az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Szülői Szövetségének elnöke volt. Úgy magánszemélyként, mint tisztségviselőként mindig kiállt a magyar iskolák mellett (tagja a Koordinációs Tanácsnak, tüntetéseken vett részt, beszédet mondott, de egy propagációs anyag kiadásában is oroszlánrészt vállalt, amely a Palóc Fórum PT és a Csemadok NTV szerkesztésében jelent meg „Az első helyes lépés” címmel).

1963-tól tagja a Csemadoknak, melyben különböző tisztségeket töltött be (vezetőségi tag vagy elnök). Jelenleg a Nagykürtösi Területi Választmány elnöke, valamint 2005-től országos elnökségi tag és országos regionális alelnök. Mint országos elnökségi tag egyben kuratóriumi tagja is a rimaszombati székhelyű Simonyi Alapítványnak, valamint a Szövetség a Közös Célokért Ellenőrző Bizottságának tagja, elnöke. 2003-ban alapító tagja a nagykürtösi járás egyetlen magyar nyelvű lapjának, a KÜRTÖS közéleti havilapnak (az országban az egyelen Csemadok által kiadott járási lap), ennek, mint járási elnök felelős kiadója és szerkesztője is egyben.

A rendszerváltozás után, 1992-ben segédkezett az első nemzetközi népfőiskola létrehozásában (Ipolyvölgyi Népfőiskola - Kemence, Vilati Üdülő), melynek Magyarországról és Felvidékről voltak a hallgatói. Ipolybalogon is megalapította az Ipolyvölgyi Népfőiskolai Társaságot, amely tagja a Budapest és Környéke Népfőiskolai Szövetségnek, valamint az országos szövetségnek is. Ebben a mozgalomban a mai napig részt vesz. Több éven keresztül hallgatója volt az Ipoly Szabadegyetemnek. Az egyetem hallgatóiként kezdeményezték és meg is valósították az Ipoly Eurorégió megalakítását, melybe a történelmi Hont és Nógrád vármegyék, ill. az Ipoly vízgyűjtő területének szlovák és magyar települései léptek be - ma is működik. Még a rendszerváltás előtt 1987-ben alapító tagja volt a Palóc Társaságnak. Szintén alapító tagja volt a Palóc Fórum szervezetnek, melynek küldetése összefogni a kultúra, az iskola, a vállalkozók, az önkormányzatok és minden egyéb szervezet képviselőit régiónk magyarsága problémáinak feltárása és megoldásának kezdeményezése terén.

Ugyanígy alapító tagja a MAHÁZ civil szervezetnek, melynek legfőbb célja egy Magyar Ház létrehozása a régióban, ahol regionális szervezeteink, vállakozók, stb. székhelye lehetne, mintegy erős magyar központ. A Rákóczi Szövetség Alapszervezetének megalakítását Ipolybalogon szintén ő kezdeményezte 2003-ban (ennek tiszteletbeli elnöke). Alapító tagja a Rákóczi Szövetség által létrehozott célalap a Nagykürtös és Vidéke Társaságnak. Vezetőségi tagja még az Ipoly Unió Természetvédelmi és Kulturális Egyesületnek. A 90-es évek elejétől sok gyűjtési akciót kezdeményezett Ipolybalogon és környékén, főleg a Kárpát-medencében élő magyarok megsegítésére.

2000-ben lovaggá avatták a visegrédi székhelyű Szent György Lovagrendben, jelenleg a magisztrátusban a helyettes főkapitány címet tölti be, és a Kárpát-medencei elszakadt nemzetrészeken működő priorságok tevékenységének segítése a feladata. 2008-tól a Szent Korona Társaság tagja.

Balogh Gábor fáradhatatlanul dolgozik a magyarság érdekében, bár sok szervezetnek a tagja, tisztségviselője, legtöbbet mégis a Csemadok terén tevékenykedik. A járási elnöki tisztséget csaknem 20 éve tölti be. Az ő vezetése alatt nagyon szép eredményeket ért el a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya úgy az infrastruktúra, mint a szellemi gyarapodás terén. Említést érdemel még az is, hogy nemcsak saját újsággal büszkélkedhet a CSNTV, de 2009-től saját kis nyomdagépe is van, 2015-től pedig saját székhellyel is rendelkezik. Mindezek elérésében Balogh Gábornak, mint elnöknek nem kis szerepe volt.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos, Görföl Jenő

Ma este felvidéki közreműködőkkel a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

Ma este felvidéki közreműködőkkel a Csíksomlyói passió szabadtéri előadása Esztergomban

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

Krisztus szenvedéstörténetét meséli el a Nemzeti Színház és a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint helyi ének- és tánckarok és felvidéki néptáncosok (Farnadról, Zselízről) közreműködésével létrejött produkció.

Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója, az előadás rendezője a darabról azt mondta, hogy Jézus szenvedéstörténetének és a megváltás reményének megelevenítése, valamint a kereszt alatti nemzeti összetartozásunk közösségi megélése. Az Esztergomban látható előadás mintájául szolgáló misztériumjátékoknak és a ferences iskoladrámáknak is a hitélmény megújítása volt az eredeti célja - tette hozzá.

 

Csíksomlyói passió

 

Az előadás 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján készült. Vidnyánszky Attila korábban elmondta, hogy három szövetből épül fel a történet. Az 1700-as évekből és korábbról származó csíksomlyói szövegekből, Szőcs Géza Passió című művéből vett szövegrészletekből, valamint a Berecz András által a téma kapcsán megszólaltatott versekből, dalokból és mesékből lett összeszőve.

Az előadásban közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara. A díszletet Székely László, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, a dramaturg Szász Zsolt.

Tavaly augusztusban több mint 25 ezer néző láthatta a passiót a csíksomlyói nyeregben.

 

TOVÁBBI RÉSZLETEK

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Mónus Márton

A Casablanca legendás magyar rendezőjéről szóló film kerül a mozikba szeptembertől

Film készült a Casablanca legendás magyar rendezőjéről (+VIDEÓ)

Szeptembertől vetítik a magyar mozik Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről szóló, több nemzetközi fesztiválon díjazott magyar életrajzi filmet, CURTIZ - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot címmel, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében.

Petőfi Zenei Díj

Negyedszer adják át a Petőfi Zenei Díjat

Tizenkét kategóriában osztják ki kedden a Petőfi Zenei Díjat. A hazai könnyűzenei színtér legjobbjait immár negyedik alkalommal ismerik el, a díjátadó gála Zamárdiban lesz a Strand Fesztivál nyitónapján.

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjának átadóját kétórás élő show keretében tartják meg. A műsorban fellép Pápai Joci, a Halott Pénz, a Hiperkarma, a Follow the Flow, DR BRS, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach.

A győztesek kihirdetése után a fesztivál MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadán ad koncertet a brit világsztár, John Newman, zenél a Follow the Flow, és tűzijáték is az augusztus 20-i ünnep alkalmából.

A Petőfi Zenei Díj gálája tavaly költözött a zamárdi Strand Fesztiválra, a show idén is az M2 Petőfi TV-n és a petofilive.hu-n lesz látható élőben, a műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente lesznek.

A Petőfi Zenei Díj nominálásának alapját a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala képezte. A kategóriák öt-öt jelöltjét egy zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló csaknem száztagú szakmai grémium választotta ki.

Az év zenekara kategóriában a Bagossy Brothers Company, a Follow the Flow, a Halott Pénz, a Margaret Island és a Vad Fruttik jelölt; az év férfi előadója Ákos, Bagossy Norbert, Caramel, Marsalkó Dávid és Mező Misi közül kerül ki; az év női előadója Lábas Viki, Palya Bea, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbi vagy Sena lehet.

Az év videoklipje a Follow the Flow (Nem tudja senki), az Irie Maffia és Marsalkó Dávid (Hajnali kör), a Kowalsky meg a Vega és Lotfi Begi (Lehetetlen nincs), a Random Trip (Benned a fény) és a Vad Futtik (Jobb lesz a holnap) ötös egyike lesz, az év akusztikus koncertje elismerésre a Bagossy Brothers Companyt, a Blahalouisianát, a Margaret Islandet, a Paddy and the Ratset és a Pál Utcai Fiúkat jelölték.

A jelöltekre augusztus 12-ig szavazhatott a közönség a www.petofilive.hu/petofizeneidij oldalon és a szakmai testület tagjai is újra voksoltak. A végeredményt a szakmai grémium és a közönség szavazatainak összessége adja. A Petőfi Zenei Díj nyertesei idén Verebélyi Diána újonnan tervezett szobrocskáit vehetik át.

Két kategóriában már korábban kiderültek a győztesek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett, mindketten A Dal 2019-ben nyújtott teljesítményért kapják az elismerést.

Idén négy további új kategóriában - az év szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított öt-öt nevet tartalmazó shortlistből a korábbi életműdíjasok - Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor - választották ki a győzteseket.

Idén is átadják az életműdíjat, amelyet a Petőfi Zenei Díj alapítói ítélnek oda.

ATEMPO.sk / MTI

Ők jutottak az Öröm a Zene - Amatőr Zenei Tehetségkutató Verseny döntőjébe

Ők jutottak az Öröm a Zene - Amatőr Zenei Tehetségkutató Verseny döntőjébe

Második alkalommal kerül megrendezésre az Öröm a Zene - Amatőr zenei tehetségkutató verseny Balassagyarmaton, melyet a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ hirdetett meg hangszeres zenét játszó együtteseknek. A megmérettetés az országos Öröm a Zene - Tehetségkutató és gondozó program része.

Ezúttal hat zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra:

Flashjet
Nest Of Plagues
Sugerabugera Band
Three Week Competition
Until You Break
Broken Arrivals

A tehetségkutatóra 2019. augusztus 24-én Balassagyarmaton, a Palóc Ligetben kerül sor (esőhelyszín a Madách Mozi).

A tehetségkutató után Petruska ad majd koncertet.

EZ, ATEMPO.sk

Duka-Zólyomi Emese

75 éves lenne Duka-Zólyomi Emese

Duka-Zólyomi Emese zenetörténész, zenei könyvtáros, a felvidéki zenei élet kiemelkedő mozgatórúgója volt hosszú éveken át. Halála előtt szlovákiai magyar zenei díjjal is elismerték munkásságát, ő kapta a Harmónia Életműdíjat.

Emese 1944. augusztus 15-én született Pozsonyban. A fővárosban érettségizett 1961-ben, 1969-ben a pozsonyi konzervatóriumban fuvola szakon, 1979-ben a Comenius Egyetemen zenetudomány szakon végzett, majd ugyanott doktorált 1981-ben.

1969–1970-ben az Egyetemi Könyvtár zenei kabinetjének vezetőhelyettese, 1970 és 2004 között vezetője. 1985-től 88-ig a Szlovák Rádió magyar adásának külső munkatársa, 1990 és 97 között a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem előadója.

1982-től több kórus alapító karnagya, 1993-tól a pozsonyi Corda Fratrum egyházi vegyes kar alapítója és karnagya. Aktív tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos kórusának is. 1980-tól a Szlovákiai Könyvtárosi Egyesület zenei könyvtárosok munkacsoportjának titkára, 1986 és 2004 között elnöke, 1990-től a Szlovákiai Zenebarátok Társaságának elnöke.

A Kadosa Pál Zongoraverseny és a Bartók Béla Zenei Találkozó egyik megalapítója és szervezője. A Csengő Énekszó Gyermek- és Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának egyik főszervezője.

Szakterületei a hangszerkészítés, a zenei könyvtárosság, a szlovákiai magyar zenei élet, 1992-től az egyházi zene. 1976-tól publikál. A szlovákiai zenei könyvtárosok évi szemináriumainak szervezője és előadója. Számos szócikket írt különböző magyar és szlovák lexikonokba, többek közt A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995, Ki kicsoda Prágától Kassáig, Slovenský biografický slovník (Szlovák biográfiai szótár) címűekbe.

További munkái:
• Generálny katalóg hudobnín a kníh o hudbe (Zeneművek és zenei tárgyú könyvek központi (OPUS katalógusa), Pozsony, 1984
• Bratislavské hudobné telesá a spolky (Pozsonyi zenekarok és egyesületek) 1945–1985 (Blanka Nemcovskával), bibliográfia.

Ezenkívül a könyvtárosi szemináriumok szöveggyűjteményeinek szerkesztője 8 alkalommal, ajánló bibliográfiák összeállítója 5 alkalommal, továbbá számtalan cikk és egyéb írás szerzője legfőképpen az Új Szó napilapban és az egykori Hét hetilapban.

Duka-Zólyomi Emese szervezője volt a szlovákiai magyar kórusmozgalomnak, több énekkar alapítójaként, karnagyaként és művészeti irányítójaként is aktív volt. Tevékenysége és háttérmunkája a szlovákiai magyar komolyzene és kórusmozgalom szempontjából felbecsülhetetlen értékű.

2017. december 4-én, 73 éves korában hunyt el.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Bohuš Matej

Fiatalon elhunyt a HEX énekese

Fiatalon elhunyt a HEX énekese

46 éves korában súlyos betegség után elhunyt a HEX frontembere, Peter "Ďuďo" Dudák. Az 1989-ben alakult ismert szlovák pop-rock banda alapítótagja az éneklés mellett zeneszerzőként és producerként is ismert volt.

Kristóf Réka

Kristóf Rékával kezdődött a Kaposfest

Megkezdődött a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest): a tizedik alkalommal sorra kerülő eseménysorozat keddtől egy héten át a komolyzenei koncertek mellett számos kiegészítő programmal, köztük könnyűzenei produkciókkal, éjszakai tárlatvezetéssel és gasztronómiai különlegességekkel is várja a közönséget.

A Kaposfest hangszerkínálata még sohasem volt olyan nagy, mint az idén, a jubileumi fesztivál műsora sokszínű és kreatív, nem nélkülözi a népszerű műveket sem.

Több mint 30 szólista érkezik a somogyi megyeszékhelyre, a fellépők között lesz Alekszej Vologyin, Julien Quentin (zongora), Lars Anders Tomter (brácsa), Juan Pablo Joffre (bandoneon), Mirjam Schröder (hárfa) és mások mellett a Liszt Ferenc Kamarazenekar is.

A kedd esti nyitókoncerten Ravel, Sosztakovics, Respighi és Dohnányi Ernő egy-egy műve csendült fel különféle felállásokban.

Szoprán szólistaként a komáromi Kristóf Réka, a Virtuózok győztese is színpadra állt. Szerdán este 19.00 órától a kaposvári Református templomban hallhatjuk még őt Mozart és Lehár műveiben.

Az egy hét alatt Debussy, Beethoven, Vivaldi, Mozart, Bottessini, Weiner, Schumann, Brahms, Sosztakovics, Rahmanyinov, Mendelssohn, Haydn, Prokofjev, Smetana, Ligeti, Kodály, Bizet és Wagner művei is terítékre kerülnek.

A Kaposfesthez számos kísérőprogram kapcsolódik. A közönség a Kapos Hotelben minden koncert előtt meghallgathatja Tóth Endre zenetörténész adott műről szóló ismertetőjét. A gasztronómiai kínálat részeként immár harmadszor tartják meg a Kaposvári Kézműves Sörünnepet, Segal Viktor, a fesztivál séfje ismét zenei vonatkozású ételt készít a közönségnek, lesz kávékóstoló, birkapörkölt és Kaposfest-macaron, s egyszer éjszakai tárlatvezetéssel is megtekinthető a Szinyei Merse Pál-kiállítás.

Az érdeklődők kirándulhatnak a Zselici Csillagparkba, de Kaposfest-túra is lesz, amelynek végén a Cimbiózis Trió koncertjét lehet meghallgatni. Augusztus 17-én könnyűzenei estet rendeznek Boney M feat. Sheyla Bonnick koncerttel, valamint Bebével.

A Kaposfest fő helyszíne változatlanul a Szivárvány Kultúrpalota, de máshol is lesznek programok, például a kaposvári Református templomban és a főtéren. A koncerteket rögzítik, azok később a Bartók Rádióban lesznek hallhatóak. A fesztivál házigazdája Bősze Ádám televíziós és rádiós műsorvezető.

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Sziget

Ilyen volt a Sziget a főszervező szemszögéből

"A jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. A tervek között szerepel, hogy a többi nagyobb helyszínen is elérjük ezt és ezekre is több pénzt tudjunk fordítani" - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a zárónapon.

Mint kifejtette, az idei, immár 27. Sziget egy hároméves növekedési terv második esztendeje.

Tavaly rekordszámú látogató, 565 ezer ember szórakozott a fesztiválon, idén ettől valamivel elmaradnak, várhatóan 530 ezer lesz a végső szám.

A Sziget idei költségvetése meghaladta a 10 milliárd forintot, a nagyszínpadosokra 500 millióval több jutott, mint tavaly. Kádár Tamás kiemelte, hogy az idei felhozatalban a hét napra kilenc headlinert, kiemelt kategóriás fellépőt tudtak elhozni a nagyszínpadra, közöttük Ed Sheerant, Macklemore-t, a Nationalt, Post Malone-t, a Florence + The Machine-t, a Twenty One Pilotsot és a Foo Fighters - utóbbi koncertje zárta az idei Sziget nagyszínpados programját kedden este.

"A Sziget Zrt.-nek profit szempontjából nem lesz olyan jó éve, mint tavaly, de hosszú távú terveinken ez nem változtat" - jegyezte meg a főszervező.

Arról is beszélt, hogy a fesztivál a kezdetektől fontosnak tartja azokat az értékeket (a bolygó jövője, oktatás, tolerancia), amelyeket tavaly a Love Revolution kampányban összefoglaltak, idén pedig először a nagyszínpadon ismert nemzetközi személyek is figyelemfelkeltő beszédeket tartottak a témákban. Az úgynevezett influencerek beépítése a kampányba jövőre folytatódni fog.

A nyitónapi, teltházas Ed Sheeran-koncert kapcsán tapasztalt tumultuózus jelenetek kapcsán kiemelte: a lassú kijutás a Szigetről a koncert után a terveknek megfelelően történt. "Nem engedtük rá a tömeget egyszerre a K-hídra, mert az azzal járt volna, hogy a fesztivál területén kívül veszélyes helyzetek alakulhattak volna ki. A szakaszos kiengedés azt jelentette, hogy mintegy 45 ezer embert engedtünk ki mintegy másfél óra alatt, ami teljesen normális.

A Sheeran-koncerten a nagyszínpadhoz vezető egyik úton valóban beszorult mintegy száz-százötven ember és kialakult egy helyzet, amivel érdemes foglalkoznunk" - mondta Kádár Tamás.

Hozzáfűzte: a K-hídról a fesztivál előtt néhány héttel készült vizsgálat megállapította, hogy a híd statikája rendben van. Utalt arra, hogy néhány évvel ezelőtt készült egy terv a híd felújítására, amit a fesztivál szervezői üdvözöltek, azért is, mert a felvázolt ütemterv figyelembe venné a Sziget időpontját is.

Annak kapcsán, hogy a III. kerület a zajhatár túllépéséért eljárást indított a Szigettel szemben, Kádár Tamás elmondta: ez megfelel a kerület és a fesztivál közötti szerződéseknek, az eljárás során fogják megállapítani, volt-e, és ha igen, mekkora és milyen időtartamú hangerő túllépés a fesztivál alatt. A főszervező szólt arról, hogy a zajcsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseiket többször bemutatták, a III. kerület szakemberei a helyszínen is megvizsgálták az ehhez kapcsolódó technológiát és munkafolyamatokat és nem tettek észrevételt.

Megemlítette, hogy idén a

23 óra utáni nagy utcaszínházi előadás tartalmazott olyan pirotechnikai elemeket, ami miatt Bús Balázs III. kerületi polgármester a Sziget tűzijátékára vonatkozó engedélyeztetési eljárást a rendőrségnél megkérdőjelezte.

"A Sziget legalább annyira fontosnak tartja a kisállatok védelmét, mint a kerület, ezt már több, a Hajógyári-szigeten elindított közös kezdeményezés is bizonyítja".

A Sziget fesztiválra idén mintegy száz országból érkeztek látogatók. A legtöbben az Egyesült Királyságból, majd Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország következik. A több mint ezer fellépő a világ 62 országából érkezett és

az egyszerre bent lévő látogatók idén mintegy 53-47 százalékban voltak magyarok és külföldiek.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Sóki Tamás

Plácido Domingo

Amerikai operaházak mondták le a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo koncertjeit

A San Franciscó-i opera kedden lemondta a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo október elejére tervezett koncertjét.

Az operaház közleményben jelentette be, hogy

noha az operaénekes-igazgató elleni vádak szerint a szexuális zaklatás nem San Franciscóban történt, a dalszínház elkötelezett a szexuális zaklatások elleni szigorú politikája iránt és elvárja a társulat minden tagjától, hogy szakmai viselkedésével eleget tegyen a legmagasabb szintű elvárásoknak.

Kedden a Los Angeles-i opera bejelentette, hogy külső tanácsadókat kér fel a sztár elleni vádak kivizsgálására. Kedden egyébként a Philadelphiai Zenekar is visszavonta Domingo meghívását az évadnyitó koncertre.

Az AP amerikai hírügynökség kedden adott hírt arról, hogy

nyolc énekesnő és egy balerina szexuális zaklatással vádolta meg Domingót, aki 2003 óta a Los Angeles-i operaház főigazgatója, korábban pedig művészeti tanácsadója is volt. A riport szerint Domingo évtizedeken keresztül visszaélt beosztásával és a művésznőket szexuális viszonyra kényszerítette. Aki erre nem mutatkozott hajlandónak, annak állítólag csupán jelentéktelenebb szerepeket osztott, vagy el is vette tőlük a szerepeket.

Az amerikai újságíróknak az ügyről beszámoló és névtelenséget kérő művészek elmondták: az esetek jó része még az 1980-as években történt. Az egyik - szintén névtelenséget kérő - operaénekesnő pedig részletekkel is szolgált Domingo viselkedéséről. Az AP mindehhez hozzáfűzte:

művészberkekben ismert volt, hogy Domingo szerette a női társaságot.

A botrány kirobbanásakor a Los Angeles-i opera közleményt tett közzé, amelyben hangsúlyozta: "Plácido Domingo három évtizede dinamikus alkotója a Los Angeles-i Operának és Los Angeles művészeti életének. Mindazonáltal mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük alkalmazottainknak és művészeinknek azt a szakmai környezetet, amelyben nyugodtan alkothatnak". Az NPR amerikai közszolgálati rádiónak megküldött nyilatkozatában a kaliforniai operaház azt is leszögezte: "hitünk szerint minden alkalmazottnak és művésznek joga van a tiszteletre és arra, hogy biztonságban érezhesse magát a munkahelyén".

Plácido Domingo rendkívül zavarba ejtőnek és pontatlanul megfogalmazottnak nevezte a vádakat. Hozzáfűzte:

"mindig azt hittem, hogy valamennyi kapcsolatom és viszonyom egyetértésen alapult".

A washingtoni Kennedy Központ, ahol más színházak mellett a washingtoni operaház is működik, kedden nyilatkozatban határolódott el a szexuális zaklatásoktól, de leszögezte, hogy Plácido Domingo 2011 óta nem igazgatója az amerikai főváros operaházának.

A New York-i Metropolitan - ahol Domingo novemberben Puccini Pillangókisasszony című operájában lép fel - nyilatkozatában azt közölte: tudomásul veszik a szexuális zaklatásokról szóló híreket, de mindaddig nem döntenek a művész és az operaház együttműködéséről, amíg a vádakkal kapcsolatos vizsgálat be nem fejeződik.

Plácido Domingo és fia, ifjabb Plácido Domingo együtt lép színpadra Magyarországon augusztus 28-án, a Plácido Domingo Classics fesztivál kiemelt eseményén, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum nyitókoncertjén.

ATEMPO.sk / MTI