Hírek

Woodstock

Mégsem rendezik meg a jubileumi Woodstock 50 fesztivált

Lemondták a Woodstock 50 jubileumi fesztivált - értesült a Variety számos forrásból.

A jegyárusokat és részvényeseket arról értesítették, hogy a nehézségekkel küzdő fesztivált nem fogják megrendezni - olvasható a amerikai szórakoztatóipari hírportál honlapján.

Ismertté vált, hogy Miley Cyrus lemondta fellépést, és így tettek korábban számos más fellépők is, köztük Jay-Z, aki a zárókoncertet adta volna a híres woodstocki fesztivál 50. évfordulóján, augusztus 16. és 18 közötti rendezvényen. John Fogerty, aki negyedszázada a Creedence Clearwater Revival zenekar frontembereként vett részt Woodstockban, szintén nem vesz részt a fesztiválon.

A Woodstock 50 fesztivált a New York állambeli Watkins Glen International autóversenypályán akarták eredetileg megrendezni, és az 50 évvel ezelőtti poptörténeti jelentőségű fesztiválra emlékező eseményre több mint 80 fellépő művészt hívtak meg, köztük Jay-Z-t, John Fogertyt és Miley Cyrust.

Watkins Glen azonban júniusban felmondta a szerződést a szervezőkkel.

A fesztiválnak a múlt héten új helyszínt találtak, a Maryland államban lévő Columbia amfiteátrumát. A szervezők a múlt héten közölték, dolgoznak azon, hogy a fellépő művészekkel egyetértésre jussanak a koncert helyszínének megváltoztatása miatt. "Ha a zenészek eljönnek, meg fogjuk tartani a rendezvényt" - mondta az egyik illetékes.

A jubileum fesztivál megrendezése már áprilisban megkérdőjeleződött, amikor egyik fő szponzoruk, a Dentsu japán cég egyik vállalata kivonult az eseményről arra hivatkozva, hogy az előkészületek megakadtak, és a szervezők nem tudják garantálni a közönség és a fellépők egészségét és biztonságát.

ATEMPO.sk / MTI


Kétszázezren látogattak el a Művészetek Völgyébe – nyilvános a jövőre jubiláló fesztivál időpontja

Kétszázezren látogattak el a Művészetek Völgyébe – nyilvános a jövőre jubiláló fesztivál időpontja

Kétszázezer művészetkedvelő látogatott el idén a Művészetek Völgyébe és több mint nyolcvanezren váltottak jegyet a vasárnap véget ért programokra, ami tizenöt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Tíz napon keresztül harmincöt helyszínen ezerötszáz programot élvezhetett a közönség, teltházas koncertet adott a Boban Markovic Orkestar, a 30Y és Dés László.

Idén először vett részt a Művészetek Völgyében, és töltötte meg saját taliándörögdi udvarát alkotóművészettel a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

Szintén ebben az évben debütált a Pest-Buda Udvar, ahol a délutáni kerekasztal beszélgetéseket esti koncertek váltották, itt lépett fel a Klasszik Lasszó, a Blahalouisiana, az Európa Kiadó és Little G. Weevil. Innen indultak a Balaton-felvidéken kalandozó e-bike túrák, amire több mint kétszázan jelentkeztek.

A Folkudvar színpadán a tíz nap alatt megfordult a hazai és határon túli népzenei élet színe-java, többek között a Muzsikás Együttes Petrás Máriával, Dresch Mihály, Ágoston Béla, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, Pál István Szalonna és bandája.

A Kaláka Versudvarban ötvenedik születésnapját ünnepelte a Kaláka Zenekar, Lackfi Jánossal együtt közös zenélésre és verselésre hívták Máté Gábort, Szabó T. Annát, Both Miklóst, Kemény Zsófit, Varró Dánielt, Dolák-Saly Róbertet, Szirtes Edina Mókust, Tóth Krisztinát és természetesen a Kaláka alapító tagjait, Huzella Pétert és Mikó Istvánt.

A komolyzenei koncertek teltházzal mentek a kapolcsi templomban, ahogy a Magyar Írószövetség előadásai, bábelőadásai és beszélgetései is.

 

Lakatos Róbert

Számos fellépő mutatkozott be Felvidékről is a fesztiválon. Ott volt Agócs Gergely, a DUSKA formáció Kazai Ági és a kassai Stefan Uhrina duója, Badin Ádám mesemondó és bábjátékos, az ekecsi Kuttyomfitty Társulat, a népszerű Pósfa zenekar, a rimaszombati származású Tóbisz Tinelli Tamás vezette Misztrál, Écsi Gyöngyi, a peredi Takács Noémi vezette Noémo, Lakatos Róbert az Esszencia formációval, és a királyhelmeci születésű Palágyi Ildikó zenekara, az Indigó.

Idén esélyegyenlőségi program is indult a völgyben, amelynek keretein belül öt intézmény látogatott el a fesztiválra. A MEREK (Mozgáskorlátozott Emberek Rehabilitációs Központja), a Mexikói úti Mozgásjavító Iskola, a Vakok Intézete és a Down Alapítvány csoportjai akadálymentesen fesztiváloztak és remekül érezték magukat a koncerteken, előadásokon, kreatív foglalkozásokon.

A minden évben kitelepülő Vöröskereszt véradó pontjain július 19. és 28. között ezerkétszáz fő adott vért.

A Művészetek Zöldje Udvarában tizenhat szervezet százhuszonnégy különböző klímaváltozásról, környezet- és természetvédelemről szóló programmal volt jelen.

A látogatók "zökkenőmentesen vették a zöld újításokat és fantasztikus volt látni, hogy megtelnek a színházi és táncelőadások, az újcirkuszi, irodalmi programok, a workshopok, a beszélgetések, a zenés produkciók. Már javában szervezzük a 30. Művészetek Völgyét, sok meglepetéssel készülünk!" - mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Igazgatója.

Az ünnepi 30. Művészetek Völgyét 2020. július 17. és 26. között rendezik meg, és még több irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti program várható, az már biztos, hogy olyan jubiláló zenekarok is együtt ünnepelnek majd a völgyközösséggel, mint a 30Y, az Erik Sumo Band vagy az Ivan and the Parazol.

EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Művészetek Völgye

Fezen

Verekedés és vihar a Fezen-en? – a főszervező üzenete

A Fezen utolsó napján összecsaptak a felhők a fesztivál felett. A koncertek mellett volt vihar és még egy tömegverekedés is. Kovács Antal főszervező ezzel kapcsolatban üzent a közönségnek, amit alább közlünk teljes egészében.

Magyar zenekarok indították az idei Fezen-t (FOTÓK)

Túl a félidőn a FEZEN (FOTÓK)

 

Drága Közönségünk!

Érdeklődve látom a rengeteg hozzászólást. Engedjétek meg, hogy pár dologra, nagyon tárgyilagosan reagáljak anélkül, hogy bárkit elítélnék a véleménye miatt, hiszen az, mint tudjuk, szabad. Ennek ellenére örülök, hogy ennyire aktív és reaktív a FEZEN közönsége.

1. Hajnali verekedés:

Jómagam nem voltam jelen. Az elmúlt napom azzal telt, hogy kibogozzam a szálakat. Beszéltem az egyik fehérvári sértettel, a biztonsági cég vezetőjével és a műszakvezetővel. Beszéltem a rendőrség kollégáival és nem utolsó sorban a fesztivál egyik színpadmesterével és műszaki vezetőjével, akik jelen voltak.

Hajnalban egy 15-20 fős csapat összeakaszkodott a fesztivál biztonsági szolgálatával, majd verekedés tört ki. Ez már az intenzív vihar lecsengése után volt, hajnali fél 3-3 között kb. Erős szél már nem volt, szitáló eső még igen. Az egyik sátras színpad keverőállása és a büféje közötti részen alakult ki dulakodás, majd kiterelték a rendbontókat a sátor mellé. Itt az egyik dulakodó kést rántott, akit körbezártak, elvették tőle a kést, majd megverték. Eddig mindenki megerősítette az eseményeket. Nem tudni, hogy ki kötött bele kibe, ki ütött először.

Állítólag érintettek voltak az esetben szurkolói csoportok is. Ha azok voltak, ha nem, senkinek nincsen joga zavarni másokat egy rendezvényen. Aki balhézni akar, menjen máshova, ne a FEZEN-re. Ez eddig sem volt divat nálunk, ez után sem lesz. Ez mindenkire igaz, ugyanúgy az őrökre, mint a közönségre. Annyi különbséggel, hogy az őrök alapvető feladata a közönség védelme és nem a bántalmazása. Nyilvánvalóan az őröknek is van hatáskörük, amin nem léphetnek túl.

DE! Ami biztos:
• a rendőröket a fesztivál biztonsági szolgálata hívta ki
• a rendőrök egyetlen egy embert állítottak elő, akit rabosítottak is. Ez egy olyan ember, aki kést rántott és fenyegetett másokat.
• nem tudunk semmilyen komolyabb személyi sérülésről, még a késsel hadonászó vendéget is a saját lábán kísérték ki
• nem értem, hogy egy túlkapásokkal dolgozó, alkalmatlan biztonsági személyzetet a „sértettek” a helyszínen miért nem jelentették fel, mikor ott vannak a rendőrök és erre minden lehetőségük megvolt
• nem vertek az őrök a vihar elől menekülő embereket. Ezt állítja az egyik netes portál, de ezt senki, még, a kvázi szenvedő alanyok sem erősítették meg
Én csak annyit tudok, hogy ha:
• a fesztivál biztonsági cége lépte túl a hatáskörét, akkor számon fogjuk kérni őket és kötelezzük őket az alkalmatlan emberállomány eltávolítására. 2 éve dolgozunk velük, csinálnak még 2 hasonló méretű-jellegű fesztivált (Rockmaraton és Fishing On Orfü), nem hallottunk rájuk panaszt, mi sem észleltünk (pedig mindkét fesztiválnak rendszeres látogatói és rajongói vagyunk). Ennek ellenére intézkedünk velük szemben is, ha ők a hibásak és a másik oldalt megkövetjük. Ezt a cégtől, magától is el fogjuk várni.
• a 15-20 fős csapat volt az agresszor és a mi intézkedő személyzetünk állítása a valós, akkor a beazonosítható rendbontókat soha többet nem engedjük be a fesztiválra. Akkor sem, ha lokálpatrióta fehérváriak. Tőlük is elvárjuk majd, hogy kövessék meg a fesztivál személyzetét.

Ami viszont egy nagyon fontos kérdés: miért jár valaki késsel szórakozni? Ha elviszi magával, miért rántja elő támadólag? Sajnos, ez még abban az esetben is egy igen súlyos kérdés, ha az őrök hibáztak.

Én attól tettem függővé a további kommunikációt és esetleges intézkedéseket, hogy mi áll a rendőrségi tanúvallomásokban és, hogy a helyszínelők mit állapítanak meg hivatalosan.
Mindenkit kérek, hogy addig ne ítélkezzen egyik oldal felett sem, amíg nem ismerünk minden tényt. Az álhírek mindenkinek rosszak: az elkövetőknek, a sértetteknek és nem utolsó sorban a fesztiválnak.

A FEZEN-nek természetesen van biztonsági terve, ez a rendezvénytartási engedélyhez elengedhetetlen. A komplett területnek és a sátornak is, ahol a garázdaság történt, van kiürítési számítása. Mi a bent lévő látogatói létszámot folyamatosan nyomon követjük. A sátor minden olyan oldala nyitva volt, ami a közönségtér felé nézett, nem zártunk be senkit.

Amúgy meg az alap szerintem az, hogy férjünk el egymás mellett, a zene az egy közös nyelv, műfajtól függetlenül. Most beszélünk 15-20 látogatóról és kb. ugyanennyi őrről, akik egyelőre tisztázatlan körülmények között összebalhéztak, de arról nem beszélünk, hogy a 4 napban 40 ezer másik ember láthatóan remekül szórakozott, jól érezte magát és nem bántották, ő sem kötekedett.

Peace!

 

2. Cradle Of Filth és Ignite:

A COF járatát törölték. A fellépés előtti nap kellett volna jönniük. Jelezték, hogy aznap nem tudnak jönni, de át tudták kötni a foglalásukat a buli napján, egy esti, London-Budapest járatra. Elvileg pont a kezdés előtt érkezett volna a zenekar. Még a buli napján délelőtt is posztolt a banda, hogy este jön. Közben az esti járatot is törölték. Amikor biztossá vált, hogy elmarad a fellépés, rögtön bejelentettük mi is és a zenekar is. Mit tehetünk még? És igen, nyilvánvalóan mi még szerettünk volna jegybevételt generálni, annak ellenére, hogy napok óta biztosan tudtuk, hogy nem lesz fellépés. És igen, a zenekar is felvette a gázsiját, annak ellenére, hogy már régóta tudta, hogy nem jön…

És igen, szándékosan hitegettünk mindenkit, ahogy szoktuk, a zenekarral karöltve és most jót röhögünk a markunkban, hogy ez a pár ezer szegény lélek milyen pórul járt. Szuper érzés, bevallom! Még ilyet! Ne már…:-)

Ignite: ha valaki nagyon feszegetni akarja a témát, kérdezze direktben a zenekart, hogy miért nem lépett fel. Én csak azt tudom elmondani, hogy az a színpad, ahol lett volna az Ignite koncert, a vihar miatt alkalmatlanná vált a koncert megtartására. Az előtte lévő nézőtér is. Egyeztettünk róla sokat, hogy átvigyük az egyik sátras helyszínre, de végül úgy döntött a zenekar, hogy nem tudja megcsinálni a „show”-t, amit eléggé csalódottan vettünk tudomásul, hiszen nagyon szerettük volna (láthatóan ők is, mégis így döntöttek). Biztosan megvan az okuk rá. Az biztos, hogy komoly akadályokat gördített mindenki elé a vihar és tudtommal elég komoly határidős feladataik is voltak, ami miatt ez a döntés született.

Az biztos, hogy nem lett volna egyszerű átrakni a produkciót bármelyik sátorba, de nem mi és nem a hatóságok mondtuk ki a döntést, hogy egyáltalán ne legyen Ignite, akár egy sátras helyszínen, hanem a zenekar és a management-je. A körülmények minden fellépő számára ismertek és szemmel jól láthatóak voltak.

 

3. „Szar” a program, átverjük az embereket…

Melyik része nem volt tudott előre a programnak? Mivel verjük át? Töröljük szándékosan a repülőgép járatot vagy magunkra hívunk egy apokaliptikus vihart? Esetleg a 0. napon direkt felgyújtunk egy büfékocsit?

Megértem, ha valaki csalódott. Tudom, furcsa, de én is az vagyok. Az előadók egy része is. A Thomas Anders annak ellenére felment a színpadra, hogy biztosan tudta, hogy le fog állni a buli, gyakorlatilag mi hoztuk le a színpadról, mert veszélyessé vált. A Fedde Le Grand mindenképpen játszani akart, ha már itt van. Mindegy volt neki a körülmény. Látták, hogy sok ember várja őket, teljesítették a kötelességüket. Szerintem mindenki próbálta menteni a menthetőt, ami még megmenthető egy ilyen viharnál. Sajnos a szabadtéri programoknál ez benne van.

Idén is úgy zárt a fesztivál, hogy nem tudunk komolyabb sérülésekről, csak ficamokról. Már 23-szor sincsen komolyabb sérültünk. Én ennek azért örülök. Nem nagyon lehet mérlegelni egy ekkora viharnál. Benne volt, hogy a területet is le kell üríteni, hál’ Istennek nem kellett.

A programválasztás pedig -bármilyen furcsa is-, nem csak rajtunk múlik. Melyik előadó, hogy ér rá, turnéban van–e, ráígé –e valaki a környékben, stb.

Tudom, hogy mindenkinek van véleménye és ért is a fesztiválszervezéshez.

A FEZEN egyik ereje és varázsa, hogy van benne rock/metal és pop is. Szerintem remekül elfér egymás mellett, ahogy láthatóan a különböző rajongótáborok is. A büfénél meg lehet beszélni, hogy kinek, melyik zene tetszik és a másik miért botfülű. Ez így teljesen szabályos!

Barátsággal.

Kovács Antal
főszervező

ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Ágoston

RFeszt

A "Republic és Caramel az első RFeszten" nyereményjátékunk eredménye

Július 26-án első alkalommal rendezik meg az RFesztet Ragyolcon, a Cselédudvarban. A fesztivál szervezői két nagy névvel indítanak, koncertet ad a Republic zenekar és fellép Caramel is. A bulit a helyi Póker zenekar kezdi, az afterpartyban pedig Dj Mayo pörgeti a lemezeket.

RÉSZLETES PROGRAM

Kisorsoltuk a páros belépőt a nyereményjátékunkban. A győztes ezúttal Irena Tucekova. A szerencsés nyerteseknek gratulálunk!

Kérjük, hogy jelentkezzen az info@atempo.sk emailcímen, vagy pedig facebook oldalunkon, majd pedig a jegyek átvehetők lesznek egyeztetés után a helyszínen, személyi igazolvány felmutatása után.

 

ATEMPO.sk

Elkezdődött a Fezen - hat színpad és 120 fellépő várja a fesztiválozókat

Elkezdődött a Fezen - hat színpad és 120 fellépő várja a fesztiválozókat

Négy napon át hat színpaddal és mintegy 120 fellépővel rendezik meg a huszonharmadik Fezen fesztivált szerdától Székesfehérváron.

A fesztiválon mások mellett fellép a kétszeres Grammy-jelölt amerikai Dream Theater, Thomas Anders a Modern Talkingból, a holland Fedde Le Grand, az ausztrál Dub Fx, Ákos, a Halott Pénz, Majka, a Quimby, a Wellhello, valamint közös koncertet ad a magyar blues-rock két legendája, Hobo és Deák Bill Gyula.

Kovács Antal főszervező tájékoztatása szerint a rendezvényre hetekkel ezelőtt elfogytak a diákjegyek, és már kempingjegy sem kapható. Hozzátette: a korábbi évekhez képest változást jelent, hogy a szerdai beköltöző napon nem üzemelnek még a nagyszínpadok, de két sátorban külföldi produkciókkal is várják a fesztiválozókat.

A helyszínek közül a főszervező kiemelte a Reaktiválót, ahol sportprogramok és egészségeséletmód-tanácsadás várja a résztvevőket többek közt a Fehérvár FC labdarúgói, az Alba Fehérvár kosár- és kézilabdázói, valamint a Fehérvár AV19 jégkorongozói és a Fehérvár Enthroners amerikaifutball-csapatainak játékosaival.

Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere szerint a fesztivál a nyár egyik legjobban várt székesfehérvári könnyűzenei programja.

A rendezvényt idén is a Takarodó út és az Új Váralja sor találkozásánál rendezik, ahová a helyi autóbuszok mellett idén ingyenesen igénybe vehető fesztiválbusz is közlekedik majd délután a belvárosból, hajnalban pedig vissza.

A fesztiválon idén is ott leszünk, hamarosan jönnek a fotók a helyszínről.

FOTÓINK 2018-BÓL

Magyarok

Külföldiek

ATEMPO.sk / MTI

Szarka Tamás

Szarka Tamás is bemutatkozik a Tusványos közönségének

Szarka Tamás előadóművész, zeneszerző, költő is bemutatkozik a Tusványos néven ismert Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, Tusnádfürdőn július 26-án.

A Ghymes együttes alapítója, Kossuth-díjas zenész a Magyar Teátrumi Sátor vendége lesz, ahol Csák Jánossal beszélget irodalomról, színházról és zenéről.

Szarka Tamás az elmúlt négy évtized alatt több mint 300 dalt szerzett. A 35 éves Ghymes együttes működése alatt eddig 27 önálló albumot jelentettek meg, melyekhez túlnyomó részt a zenéket Szarka Gyula komponálta, dalszövegeit pedig ő írta.

Több egész estés zenés színházi darabot írt (A cigánytábor az égbe megy, Vérnász, Benyovszky, Dózsa, Mária); az Éden földön című darabját 2015. szeptember 25-én mutatta be a Budapesti Nemzeti Színház, és azóta húszezren tekintették meg. Szarka Tamás komponálta az Üvegtigris 2. filmzenéjét, a 2018. augusztus 20-i budapesti ünnepi tűzijáték zenéjét és verseit, valamint ő volt a 2019. június 4-i nemzeti összetartozás napján megtartott közös éneklés ötletgazdája.

VIDEÓ: Szarka Tamás összefoglaló kisfilmje - Kézfogás (A Nemzeti Összetartozás Napja, 2019)

Szarka Tamás 15 éves korában publikált először verset. Költeményeit lefordították szlovákra, franciára, németre, angolra. VÁVÁVÁ című első verseskötete 2000-ben jelent meg, ezt követte az Anonymus utazik 2005-ben, majd az Anonymus kérdez című kötet, mely 2006-ban látott napvilágot. Első Hangoskönyve 2008-ban készült, Mária című kötete és a Tánc a hóban című kétnyelvű (magyar-szlovák) kötete 2014-ben jelent meg.

Előadóművészként több mint 3000 koncertet adott a világ 25 országában, 4 nagykoncertet a Budapest Arénában és 2016-ban közös koncertet Al Di Meolával.

ATEMPO.sk / MTI

Már javában tart a 33. nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton

Már javában tart a 33. nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton

A 33. nemzetközi muzsikustábor, verseny és művészeti fesztivál szombaton vette kezdetét Balassagyarmaton; a Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok.

Ember Csaba, a program szervezője és művészeti vezetője, a Balassagyarmati Dalegylet elnök-karnagya elmondta: a Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató tanul a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában zajló táborban öt szakon.

A muzsikustábor tanárai a Kossuth-díjas Matuz István és Kanyó András (fuvola), a Liszt-díjas Klenyán Csaba (klarinét), Banda Ádám (hegedű), a Skóciából érkező Fenyő Gusztáv, a Liszt-díjas Eckhardt Gábor, Kiss Péter (zongora). Korrepetitor Csilag Péter, Soós Orsolya, Kósa József és Perneczky Zsolt, a kórus szakot Ember Csaba vezeti.

Még négy hangversenyre várják az érdeklődőket a művészeti iskolában. Koncertet ad július 26-án tanítványaival, és a zongorán közreműködő Csillag Péterrel Matuz István, majd július 30-án lesz a tanárok és diákok záró koncertje. Előtte július 25-én és 27-én a hallgatók adnak koncertet.

Két másik helyszínen is bemutatkozik a muzsikustábor. Július 28-án a hallgatók adnak koncertet Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban, 29-én pedig gálaestnek ad helyet a volt vármegyeháza.

A gálán közreműködnek a muzsikustábor tanárai, köztük a Nógrád megyei kötődésű Banda Ádám és Kiss Péter, valamint a versenygyőztes hallgatók, köztük a balassagyarmati születésű Magyar Valentin. Fellép még a Balassagyarmati Dalegylet, az Érsekvadkerti Pedagóguskórus és a szécsényi Erkel Ferenc Vegyeskar egyesített kórusa, orgonál Unterwéger Zsolt, szólót énekel a felvidéki Híves Boglárka és Kósa Bernadett.

ATEMPO.sk / MTI

Gombaszögi Nyári Tábor

Idén is látogatói csúcs Gombaszögön

Idén még az elmúlt éveknél is többen látogattak el a Gombaszögi Nyári Táborba. A napijegyre bontott látogatottság ebben az évben meghaladta a 25 ezer főt.

Bár a tábor látogatottsági adatainak összesítése még folyamatban van, a szervezők szerint idén több mint 25 ezer a napijegyre bontott bérletek és az egy napos jegyek együttes száma. Ennek fényében az egyedi látogatószám is 6 ezer felett van. Orosz Örs, a tábor főszervezője elmondta, annak ellenére sikerült ennyi embert a rendezvényre csábítani, hogy ebben az évben nem hirdettek olyan kedvezményt, amellyel a tavalyihoz hasonló számú potenciális táborozó élhetett volna.

"Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ebben az évben Gombaszögre látogatott. Az idei tábort összességében nagy sikernek értékelem. A látogatói csúcs mellett ezt igazolja a megvalósult programok száma, az új programhelyszínek beüzemelése és a közszereplőknek a táborban tett látogatása is" - mondta Orosz.

Gombaszögre idén szerdán ellátogatott Zuzana Čaputová köztársasági elnök, akivel Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója beszélgetett. Két magyar párt vezetője, Menyhárt József, az MKP elnöke és Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője pedig a szlovákiai magyar politikum lehetőségeiről vitázott. De Gombaszögön járt Nagy József (Híd) korábbi EP-képviselő, Berényi József (MKP) Nagyszombat megye alelnöke, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke, Bukovszky László (Híd), kisebbségi kormánybiztos, de Deutsch Tamás (Fidesz) EP-képviselő, Németh Zsolt (Fidesz), a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Szilárd (Fidesz) honvédelmi államtitkár is.

 

Gombaszög

 

A közéleti, tudományos, művészeti és életvezetési beszélgetések témái is széles palettán mozogtak. A szlovákiai magyar politikum, a pártok közti együttműködés mellett terítékre került a Magyar Tudományos Akadémia átalakítása, a labdarúgó-válogatott jövője, a felvidéki és a magyarországi sajtó helyzete, a biztonság- és védelempolitika, de az egészséges életmód és a természettudományok is teret kaptak. Volt, hogy egyszerre hat helyszínen folytak különböző előadások, beszélgetések, közéleti viták.

A legnagyobb érdeklődés az esti koncerteket övezte, ezen belül is a szombat esti István a király c. rockopera koncert változatán voltak a legtöbben. A nézőközönség megtöltötte a gombaszögi nagyszínpad előtti teret.

A szervezők további, a táborral kapcsolatos információkat a rendezvény honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon, illetve Facebook-oldalán közölnek a tábort követően is.

ATEMPO.sk
Fotó: Gombaszög

Lesz néhány változás a Hangfoglaló Program pályázatainál

Még lehet jelentkezni a Hangfoglaló Program idei első pályázataira

A klubtámogatói alprogram pályázati felhívásával indult az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program hatodik évada. Kiírták a magyar nyelvű dalkultúra megőrzését támogató pályázatot is.

A fővárosi, vidéki és határon túli könnyűzenei koncerthelyszínek összesen 210 millió forintra pályázhatnak július 25-ig.

Az Artisjus vezetősége előleget szavazott meg a Program működését biztosító, úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjak 2018. évi bevételének terhére, így a teljes összeg átutalása és annak NKA Bizottság által történő felosztása előtt jutott forráshoz a Kollégium.

A Kollégium a korábbi évekhez hasonlóan olyan folyamatosan működő, élőzenés, belépőjegyes könnyűzenei koncerteknek helyet biztosító klubok, művelődési intézmények, vállalkozások jelentkezését várja, amelyek vállalják, hogy 2019. október 1. és 2020. szeptember 30. között legalább tíz támogatott bulit megvalósítanak. A vidéki helyszínekkel kapcsolatban továbbra is elvárás, hogy a támogatott koncerteken nem léptethetnek fel zenekarokat saját megyéjükből. A vidéki helyszínek összesen 145, a fővárosiak 50, míg

a határon túli magyarlakta városokban működő pályázók 15 millió forintra pályázhatnak, támogatott koncertenként egységesen legfeljebb 250 ezer forintra.

Bajnai Zsolt kollégiumvezető kiemelte: nagyon szeretnének még augusztus első felében dönteni, így a szerződések megkötésére akár már a támogatási időszak előtt sor kerülhet. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a július 25-i beadási határidőre a legkevesebb hiánypótlást igénylő pályázatok érkezzenek be, illetve a támogatásra jelentkezők, háromévente frissítendő NKA regisztrációja rendben legyen. A pályázati döntéseknél szeretnének támaszkodni a Hangfoglaló Programiroda tapasztalataira, ami a tavaly támogatott klubok monitorozásán, személyes felkeresésén alapul.

A Hangfoglaló Program Kollégiuma kifejezetten a magyar nyelvű dalszövegírást ösztönző, népszerűsítő, oktató és megőrző projektekre 30 millió forint keretösszegű, nyílt pályázatot írt ki.

A Program célja, hogy a magyar dallal összefüggő kutatásokat, táborokat, szakmai programokat támogasson. A legfeljebb 2 millió forintot igénylő pályázatok szintén július 25-én éjfélig nyújthatóak be az NKA felületén keresztül.

ATEMPO.sk / MTI

Félezer program öt napon át az Ördögkatlan fesztiválon

Félezer program öt napon át az Ördögkatlan fesztiválon

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden. Felvidéket a Csavar Színház és Varga Anikó képviseli az eseményen.

Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál, amely minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart. Az idei Ördögkatlan díszvendégei Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek, de megemlékeznek a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának 10. évfordulójáról is.

Minden évben komoly túljelentkezés mutatkozik az Ördögkatlanon szereplő színházi produkciókra, idén a nagyharsányi Fidelio Színpad bekapcsolódásával kilencre bővül a színházi játszóhelyek száma, másrészt több produkcióból három-négy előadást is hirdetnek.

Hamvas Béla Karneváljából a k2 Színház készít hat-nyolcórás, "vándorlós" előadást, a Sztalker Csoport Shakespeare Vízkeresztjét dolgozza fel, Kodály Háry Jánosa pedig a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Filharmonikusok Kórusa közreműködésével lesz hallható.

A Hagyományok Háza programjai jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép majd fel mások mellett Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band.

 

Csavar Színház

 

Itt lép színpadra a Csavar Színház is augusztus 1-én 11.00 órától az Assszooony című előadásukkal.

 

Varga Anikó

 

Szintén Villánykövesden, de a Faluházban mutatja be augusztus 3-án 13.00 és 16.30-tól Háy János: A halottember című monodrámáját Varga Anikó.

A könyves műhely fő feladatának a kortárs magyar irodalom sokszínűségének bemutatását tartja. Ennek jegyében hirdetik meg fesztiválprogramjukat is: verseket visz Babiczky Tibor, Keresztesi József, Simon Márton és Szabó Imola Julianna; Boldizsár Ildikó meseterápiát tart; Tompa Andrea Omerta című regényéből pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei készülnek felolvasószínházi előadással.

Reisz Gábor filmrendező elmondása szerint először élheti át, hogy díszvendég legyen valahol, ennek örömére fellép a VAN filmzenekarral, beszélgetésen vesz részt Veiszer Alindával, de levetítik mindhárom eddigi filmjét is (Nekem Budapest, VAN valami., Rossz versek).

Ismét Nagyharsányban ad koncertet Péterfy Bori, Háy János író Kik vagytok ti? című rendhagyó irodalomtörténeti kötete kapcsán idézi meg több magyar író és költő alakját, míg Göttinger Pál rendező a kisharsányi Kovács Udvarház programjáért lesz a felelős: itt reggel nyolctól hajnali háromig koncertek, színház, versenyek, workshopok várják a fesztiválozókat.

Nagyszabású produkcióra készül Kovács Gerzson Péter koreográfus, aki Pina Bausch Szegfűk című darabjának egyik világhírű jelenetét, az Évszakok vándorlását dolgozza majd fel a közönség közreműködésével.

RÉSZLETES PROGRAM

ATEMPO.sk / MTI

Művészetek Völgye fesztivál felvidéki közreműködőkkel

Művészetek Völgye fesztivál felvidéki közreműködőkkel

Július 19-én kezdődik a Művészetek Völgye; a július 28-ig tartó, mintegy 1500 programot felvonultató fesztivált a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezik 35 helyszínen.

A 29. Művészetek Völgye fókuszában a fenntarthatóság, a környezettudatosság áll, bevezetik az újrapohár rendszerét, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. A szervezők azt remélik, hogy a tavalyi hulladékmennyiséget 40 százalékkal csökkenteni tudják.

Számos újdonsággal, új helyszínekkel is készülnek: ilyen lesz a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvar, ahol beszélgetések, irodalmi programok és koncertek is várják a látogatókat.

Idén is teret kaptak felvidéki és felvidéki vonatkozású produkciók a fesztiválon:

- Agócs Gergely július 19-én, 20.30-tól a Hagyományok Háza Folk Udvarban mond mesét felnőtteknek
- A DUSKA formáció Kazai Ági és a kassai Stefan Uhrina duója Harcsa Veronika Udvarában ad koncertet július 21-én, 15.45-től.
- A rozsnyói születésű Badin Ádám mesemondó és bábjátékos előadása július 21-én 14.00 órától a Hagyományok Háza Folk Udvarban.
- Július 22-én, 14.00 órától az ekecsi Kuttyomfitty Társulat Kukorica Jancsi, a Vitéz! előadását a Hagyományok Háza Folk Udvarban, NoÉsI? című műsorukat pedig július 24-én, 17.00 órától a Muharay Udvarban láthatjuk.
- A népszerű Pósfa zenekar július 22-től 25-ig lesz hallható a fesztiválon a Hagyományok Háza Folk Udvarában 15.00 órától, 17.00 órától és 22.30-tól.
- Ott lesz a rimaszombati származású Tóbisz Tinelli Tamás vezette Misztrál is július 23-án a Kaláka Versudvarban 17.30-tól és 20.00 órától
- Écsi Gyöngyi a Hagyományok Háza Folk Udvarában tart előadást 14.00 órától gyerekeknek, 20.30-től felnőtteknek.
- A peredi Takács Noémi vezette Noémo július 25-én 19.45-től a Harcsa Veronika Udvarában mutatkoznak be.
- Lakatos Róbert az Esszencia formációval július 25-én 20.00-tól a Muharay Udvarban, szólóban pedig július 26-án 21.00-tól a Hagyományok Háza Folk Udvarában ad koncertet.
- A Kőbánya Udvara színpadán július 27-én, 18.30-tól a királyhelmeci születésű Palágyi Ildikó zenekara, az Indigó ad koncertet.

Vigántpetendre még több programot szerveztek az idén, hiszen egyre több látogatót fogadnak, és céljuk, hogy a fesztivál emberléptékű maradjon. A vigántpetendi pajtában különböző dzsessz, világzenei és alternatív zenei programokkal találkozhat a közönség. A Cirque du Tókertben újcirkusszal, Kern András koncertjével és az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorával várják az érdeklődőket.

Taliándörögdön az Ősök Házában Szőke András tart naponta több előadást, a faluban lesz a MANK Artporta, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. helyszíne is.

A Kaláka Versudvarban az idén 50 éves zenekar jubileumi koncertje zárja a programok sorát, de Harcsa Veronikának is lesz saját udvara, a magyar dzsessz legjelesebb képviselőivel és nemzetközi produkciókkal.

A kapolcsi Panoráma Színpadon Alice Francis, a Kosheen, Amber Run és a Boban Markovic Orkestar is fellép, a magyar zenekarok közül pedig a Quimby, a Hiperkarma és a Margaret Island koncertjét is megtekinthetjük. Szabó Balázs Bandája pedig 10 éves jubileumi koncertet ad a Modern Art Orchestrával.

A koncertek mellett a fesztiválon filmes, képzőművészeti, irodalmi, színházi, újcirkuszi programokkal, kortárs táncelőadásokkal, valamint a Csodák Palotája és a Hagyományok Háza programjaival is találkozhat a közönség, a Művészetek Zöldje helyszínén pedig számos tudományos előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

EZ, ATEMPO.sk

Gombaszögi Nyári Tábor

Ma kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor

Szabadegyetem, tábor, fesztivál: a mai nappal veszi kezdetét a 2019-es Gombaszögi Nyári Tábor, a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb rendezvénye. A gombaszögi völgybe látogatókat idén is számos közéleti, kulturális és zenei program várja.

Az első táborozók már a délelőtt folyamán megérkeztek a helyszínre. A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség volt partivonattal, átszállás nélkül a táborba utazni. A mai, azaz a nulladik napon a tábor színpadján többek közt a Bohemian Betyars és a Transnomad zenekar játszik, de elindul a táncház is, amely az egész rendezvényt végigkíséri.

 

RÉSZLETES ZENEI PROGRAM

 

A fesztivált kedden, az első napon Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője nyitja meg.

Gombaszög idén is nagy hangsúlyt fektet a közéleti témákkal kapcsolatos programokra. Szerdán Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és Horony Ákos jogász részvételével a kétnyelvűség kerül terítékre. A Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) elmúlt két éve kapcsán kerekasztalbeszélgetés valósul majd meg Molnár Norbert KKA-igazgató, Zsélyi Katalin drámapedagógus, Csanda Gábor irodalomkritikus, szerkesztő, Hégli Dusan koreográfus és Tóth Tibor, a Szlovákia Magyarok Kerekasztala ügyvivőjének részvételével. Csütörtökön Michal Novota politikai elemző, a .týždeň publicistája beszélget Peter Schutz újságíróval, a Denník N munkatársával és Tokár Gézával, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivőjével a mögöttünk lévő és előttünk álló szlovákiai választásokról. A tábor hagyományaihoz híven ez évben is vitázni hívta a szlovákiai magyar pártok vezetőit.

Az idei tábor kétségkívül egyik legjobban várt eseménye Zuzana Čaputová köztársasági elnök július 17-i, szerdai látogatása lesz, ahol nyilvános beszélgetésen találkozik majd a táborozókkal. A látogatás történelmi jelentőségű lesz, hiszen a korábbi évek meghívásai ellenére a legfőbb közjogi méltóság ezidáig nem tette tiszteletét Gombaszögön.

Pénteken a rendszerváltás 30. évfordulójáról beszélgetnek majd a történelmi esemény magyarországi és szlovákiai résztvevői. A szombati napon pedig a liberális demokrácia mai állapotáról és az európai értékrendről beszélget majd Petőcz Kálmán (Academia Istropolitana Nova, Helsinki Bizottság) és Mrva Marianna (Szlovák Tudományos Akadémia, Szociológiai Intézet).
Az irodalom iránt érdeklődők a B-612 sátorban lelhetnek otthonra, ahol a Márai Sándor Írói Kör és a Szépírók Társasága együttműködésében idén először irodalmi szeminárium is várja a táborozókat, amelyet a programok fellépői mellett többek közt olyan nevek vezetnek majd, mint Csehy Zoltán, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Peer Krisztián és Varró Dániel.

Gombaszögre látogat továbbá Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és a DAC korábbi edzője. A tábor a könnyed programokat keresők és kikapcsolódni vágyók számára is kínál érdekes előadásokat. Az efféle programok kedvelői többek közt a Labirintus udvarban, a Pajtaszínházban, a Folkszögletben és a Kézművesek sátrában találhatnak kedvükre való időtöltést.

 

A FOLKSZÖGLET RÉSZLETES PROGRAMJA

 

A táborban összesen 6 színpadon szól majd a zene, a kínálatot olyan nevek tarkítják, mint Rúzsa Magdi, az Intim Torna Illegál, Leander Kills, Majka, Anna and the Barbies és még sokan mások. Az idei évben első alkalommal a nemzetközi zenei élet egy képviselője is Gombaszögre látogat: a progresszív rockot játszó norvég SKAAR fellépésére a tábor pénteki napján kerül sor.

A Folkszögletben – amelynek új épületét közvetlenül a megnyitó után adják át – rendhagyó prímástalálkozó, táncház, tánctanítás és mesekocsma várja az érdeklődőket. A Korona Sátor a komolyzene, míg a Szoba chill az alternatív zenei irányzatok otthona lesz. A tábor utolsó, szombati napján pedig az István, a király c. rockopera koncert változatát mutatják be.

További információkat a tábor Facebook-oldalán és a www.gombaszog.sk oldalon találnak az érdeklődők, ahol a részletes program is olvasható.

ATEMPO.sk
Fotó: Bede Réka

Dream Theater

Pozsonyban is bemutatja új albumát a Dream Theater

Februárban megjelenő új lemeze anyagából és régi ismert dalaiból ad koncertet Pozsonyban a Dream Theater. A progresszív metalzene amerikai alapcsapata július 16-án lép majd színpadra. Ezt követően július 25-én a székesfehérvári Fezen fesztiválon is láthatjuk.