Hírek

Karel Gott

80 éves Karel Gott

Nyolcvan éves Karel Gott, akit a sajtó leggyakrabban "prágai csalogányként" emleget, de nem ritka a "Kelet Sinatrája", a "Prága aranyhangja" és a "cseh kultúra nagykövete" megnevezés sem.

"Szinte nem is gondolok a születésnapomra. A kor nem érdem. Az a fontos, hogy a nekem megadatott éveket hasznosan töltsem ki. Úgy érzem, nincs miért panaszkodnom, nincs mit sajnálnom. A hibákból, a kudarcokból is mindig tanultam, és igyekeztem levonni a tanulságokat" - nyilatkozta Gott a cseh újságíróknak.

Csehország és külföldön is ismert és elismert énekesénél 2015-ben nyirokcsomórákot állapítottak meg, amiből ugyan kigyógyult, de meggyengült az immunrendshzere, ezért az utóbbi években csak ritkán lép fel, akkor is inkább kisebb koncerteken. Legközelebb július 25-én lép színpadra egy libereci fesztiválon.

A jubileum alkalmával Csehországban két nagyszabású válogatás jelent meg Gott legnépszerűbb dalaiból Nejvetsí hity (Legnagyobb slágerek) 1964-2019 és Singly (Dalok) 300 címmel. Ez utóbbi Gott 1962 és 2019 között különböző hanghordozókon megjelent dalaiból tartalmaz válogatást. Mindkét válogatásban helyet kapott a Srdce nehasnou (A szívek nem alszanak ki) című, közelmúltban bemutatott dal, tulajdonképpen duett 14 éves, Charlotte nevű lányával.

Karel Gott legutóbbi dalai tavaly jelentek meg a Ta pravá (Az igazi) címet viselő albumban.

A cseh könnyűzene és szórakoztatóipar - immár fél évszázada - koronázatlan királya a Prágától nyugatra fekvő Pilsenben született. Villanyszerelőnek tanult, de szakmája művelése helyett már akkor is inkább a gitárt pengette. Szülővárosa néhány éve díszpolgárrá választotta. Václav Klaus volt államfőtől pedig magas állami kitüntetést vehetett át.

Először amatőrként lépett fel a hatvanas évek legendás prágai kávéházaiban - a Vencel téri Alfában, illetve a Vltavában -, de már 1963-ban a csehek Arany Csalogánya lett: a hallgatói, nézői szavazatok alapján elnyert kitüntető cím, amelyet tavaly már a 38. alkalommal szerzett meg, azóta szinte összeforrt a nevével. Hamar profi lett belőle, 1964-ben saját csapatot alakított, a híres Apollo színházat. 1967-ben féléves szerződést kapott az Egyesült Államokban, Las Vegasban.

Karel Gott pályafutása során szinte mindent énekelt: népdalt, operettet, balladákat, country-dalokat, sanzont és természetesen lírai tánczenét, mindig nagy sikerrel. Pályafutása során mintegy 40 millió albumot adott el.

A statisztikák szerint mintegy 1650 dalát rögzítették, és külföldön is a keresett énekesek közé tartozik. Több filmben is szerepelt, sok filmzenében hallható a hangja, például a Maja, a méhecske című rajzfilm dalát is ő vette fel.


Londonban koncertezik a Benjamin Gabe

Londonban koncertezik a Benjamin Gabe

A dunaszerdahelyi Benjamin Gabe zenekar idén szeptemberben 11-én a legendás londoni klub, a The Dublin Castle vendége lesz. Az ikonikus koncerthelyszín többek közt arról is híres, hogy olyan zenekarok fordultak meg falai közt mint a Coldplay, Artic Monkeys, Blur, Muse, The Killers.

Fesztiválozók figyelem! A jövőben feljegyzik az adataitokat

Fesztiválozók figyelem! A jövőben feljegyzik az adataitokat

A jövőben a szervezőknek rögzíteniük kell a 25 ezer főnél nagyobb, belépőjegy vásárlásához kötött zenei rendezvények résztvevőinek személyes adatait - az erről szóló törvénymódosítást pénteken 128 igen, 48 nem szavazattal és kilenc tartózkodás mellett fogadta el a magyarországi Országgyűlés.

Az előterjesztés az adatrögzítés céljának a biztonság növelését tekinti: a bűncselekmények, kiemelten a terrorcselekmények megelőzését és felderítésének segítését, a bűncselekmények bizonyíthatóságát és a körözött személyek azonosíthatóságát, elfogásuk elősegítését.

A szervezőknek a jegyvásárlók nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét, a személyi okmányt kiállító államot és az okmányon szereplő arcképet kell rögzíteniük.

A fesztiválozók adatait 90 napig tárolják, ezt követően meg kell semmisíteni azokat. Az információkat írásos kérés alapján a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az ügyészség és a bíróság kaphatja meg.

Az adatokat a rendezvény helyszínén kell feljegyezni, de a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységről szóló törvény mostani módosítása lehetőséget ad a jeggyel rendelkezők adatainak előzetes rögzítésére is. Ez személyes megjelenés útján történhet vagy megfelelő adatvédelemmel rendelkező online felületen.

Az előzetesen rögzített adatokat a fesztivál helyszínén össze kell vetni a látogató okmányán szereplő adatokkal. Ha az adatok nem egyeznek, a fesztiválozó adatait a helyszínen kell rögzíteni, az előzetesen megadottakat pedig azonnal törölni kell. Ugyancsak haladéktalanul törölni kell azoknak az adatait is, akik a rendezvény végéig nem léptek be a fesztivál helyszínére.

A módosítás a kihirdetést követő tizenötödik napon lép hatályba, azonban az elfogadott jogszabály tartalmaz egy átmeneti rendelkezést:

ha az adatrögzítési kötelezettség teljesítése a szervezőnek aránytalan nehézséggel vagy költséggel jár, akkor 2019 végéig mentesül alóla.

ATEMPO.sk / MTI

Az idei Zempléni Fesztivál helyszínei közé idén újra bekerült Kassa - Szarka Tamás és a Ghymes is koncertet ad

Az idei Zempléni Fesztivál helyszínei között ott van Kassa - Szarka Tamás és a Ghymes is koncertet ad

Az idei Zempléni Fesztiválon II. Rákóczi Ferencről és Ady Endréről is megemlékeznek, a rendezvényen augusztus 9. és 18. között komolyzenei és dzsesszkoncertek, irodalmi estek és kiállítások is várják a közönséget - hangzott el az M1 csatorna adásában.

Turjányi Miklós fesztiváligazgató a műsorban elmondta:

a programsorozat helyszínei közé idén újra bekerült Kassa, így a II. Rákóczi Ferenc-emlékév eseményeként a Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 16-án a kassai Rodostói-ház udvarán ad hangversenyt, míg a sárospataki Rákóczi-várban kiállítást rendeznek.

A fesztiválon a komolyzene minden válfaja megszólal a szólókoncerttől kezdve a nagyzenekari, nagykórusos produkciókig. Az augusztus 17-i filmzenekoncerten a Tokaj Fesztiválkatlanban a legnépszerűbb filmzenékből készített összeállítás hangzik el a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ), összesen mintegy 200 művész előadásában - fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy több mint egy tucat dzsesszkoncert is lesz, fellép többek között az Új Binder Quartet, Szőke Nikoletta és a Káel Norbert Jazzical Trio, de Ausztriából is érkezik együttes. Koncertet ad Szarka Tamás és a Ghymes, A megérthető zene sorozatban pedig Beethoven IX. szimfóniájának IV. tétele szólal meg.

A fesztiváligazgató kiemelte a programoknak helyet adó helyszínek - többek között borászatok, kastélyok, templomok - változatosságát, valamint felhívta a figyelmet a napközbeni időtöltési lehetőségekre is, így például a csónakázásra és kirándulásokra.

A fesztiválnak Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni település, egyebek mellett Mád, Tarcal, Taktaharkány és Tolcsva szabadtéri helyszínei és műemlékei adnak otthont 40 helyszínen. A komolyzenei és dzsesszkoncertek mellett borterasz, tematikus napok, kirándulókoncertek és tárlatok is várják a közönséget.

ATEMPO.sk / MTI

Új épületben és kitűnő programokkal vár a FolkSzöglet a Gombaszögi Nyári Táborban

Új épületben és kitűnő programokkal vár a FolkSzöglet a Gombaszögi Nyári Táborban

A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma. A rangos rendezvény idén – a FolkSzöglet helyszíneként, július 15–20. között – egy új létesítménnyel, a FolkPajtával várja a vendégeket.

A FolkSzögletet először 2017-ben négy estéből álló népzenei koncert- és táncház sorozattal rendezték meg, s a kezdeményezés nagy sikert aratott a Gombaszögi Nyári Tábor résztvevői körében. A kedvező fogadtatás nyomán 2018-ban a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta el a teljes programszervezést és lebonyolítást a tábor ideje alatt.

A jeles napokon több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, amelyek hamar megtalálták a hangot a fiatal közönséggel, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé vált. A program összeállításának legfontosabb szempontja a Kárpát-medencében élő nemzetek és nemzetiségek hagyományos zenei kultúrájának bemutatása volt.

ITT A RÉSZLETES ZENEI PROGRAM

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, összefogva a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezőjével a Sine Metu Polgári Társulással a népzene és néptánc új, látványos és hangulatos helyszínét álmodta meg Gombaszögre:

az idei év FolkSzöglet programjait a szervezők, már egy 220 négyzetméter alapterületű FolkPajtában rendezik. Az ó-új létesítmény az idei gombaszögi fejlesztések közül kétségkívül a legnagyobb figyelmet érdemelheti ki.

 

FolkSzöglet

 

„Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, értékmentést szolgáló útjai során kereste fel a Torna környéki Szádalmást, ahol egy romos pajtára lett figyelmes – avat be az ódon fészer történetébe Farkas József, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia koordinátora. – Némi egyeztetés után a pajtát felajánlotta a FolkSzöglet céljaira, ezt követően az épületet darabjaira szedték, s a faszerkezetet Gombaszögre szállították.

Az évszázados csűrben a Hagyományok Háza munkatársai komoly fantáziát láttak, s pályázati pénzekből sikerült tető alá hozni a sokat látott pajtát. Gondos mesterek keze nyomán a méretes hodály már a tábor céljait szolgálhatja.”

A FolkPajtát Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója adja át ünnepélyesen a táborozóknak.

A fesztiválon idén 13 népzenei és világzenei koncert, tánctanítás és táncházak, előadások, mesekocsma, kézműves foglalkozások, fotókiállítás és folkkocsma várja az érdeklődőket.

ITT A RÉSZLETES ZENEI PROGRAM

A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglet programjaival párhuzamosan szervezi a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia soron következő Vonós Mesterkurzusát Várhosszúréten a Gömöri Kézművesek Társulásának székhelyén, a Kézműves Házban. A vonós mesterkurzuson bodrogközi és széki muzsikát tanulhatnak a résztvevők.

Mind a FolkSzögletbe, mind pedig a Mesterkurzusra a szervezők az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is várnak érdeklődőket.

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk

MartFeszt

A hetedik mámor Martoson

Július 7-én véget ért a 2019-es MartFeszt, mely az egyik legjelentősebb felvidéki közéleti szabadegyetem. Az idei rendezvény is gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket. 23 programhelyszínen mintegy 80 közéleti, kulturális, sport és családi program volt elérhető, melyen több mint 200 fellépő, előadó vett részt. Ennek lebonyolításában és koordinálásában a főszervező Via Nova munkáját 18 társszervező szervezet, és több mint 90 önkéntes segítette. Az öt nap alatt közel tízezren fordultak meg a martosi rendezvényliget, melyet Gubík László, főszervező organikus fejlődésként értékelt.

 

NÉZD MEG EGY NAPUNKAT A FESZTIVÁLON (FOTÓK)

 

A szervezők idén a családok megszólítására helyezték a fő hangsúly, ezért a családdal érkezőknek ingyenes belépést biztosítottak. De igyekeztek minden korosztályt megszólítani és kedvezményeket biztosítani, illetve odafigyeltek, hogy a felvidéki tehetségeket is felkarolják és szerepelési lehetőséget kínáljanak nekik. Ennek jegyében kaptak önálló műsorterepet a Ki a vagány a vidéken? zselízi tehetségkutató verseny nyertesei, akik a mentoraikkal és a zsűrivel együtt alkothattak közös produkciókat. Ahogy gyakorlattá vált az is, hogy a fesztivál keretein belül zajlik le a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság döntője, melyet idén Ímely csapata nyert meg. Hasonlóképpen a fesztivál keretén belül zajlott a Felvidék Arca elnevezésű szépségverseny döntője is, mely ugyancsak nagy sikernek örvendett a közönség körében.

 

MartFeszt 2019

 

A közéleti blokk is elérte célját azzal, hogy díjtalanná lett téve az Esterházy Akadémia udvarán, így azt mindenki szabadon látogathatta. A szellemi műhelymunka szerű előadások sorában idén is a Felvidék, a Kárpát-medence és a világ aktuális dolgai kerültek terítékre, melyek minden évben fontos pillérei az aktuálpolitikai folyamatok alakulásának.

 

MartFeszt 2019

 

Mindent összegezve Gubík László úgy látja, hogy sikerült hozni ebben az évben is azt az elvárt színvonalat, melyet évekkel ezelőtt megcéloztak. „Az Interreg pályázat nagyberuházásából jövőre egy komplett fesztiválfalu épül ki, ami új dimenziókat nyit a MartFeszt életében. Tudtuk, hogy idén ezzel még nem számolhatunk, de jelei már most is mutatkoztak. Ilyen a terep némi átrendezése, a műfüves focipálya vagy éppen a kalandpark megépülése. A szellemiséget tekintve pedig úgy érzem, a Martosi Szabadegyetem immár nem csak tematizálni képes a felvidéki közéletet, de szakmai műhellyé is vált, mely generálni tudja a folyamatokat” – értékelt Gubík.

ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin

60 éves Richie Sambora gitáros, a Bon Jovi alapító tagja

60 éves Richie Sambora gitáros, a Bon Jovi alapító tagja

Ma 60 éves Richie Sambora, aki a Bon Jovi együttes egyik alapító tagja, gitárosa, vokalistája és dalszerzője volt. A bandából 2013-ban szált ki, igaz 2018-ban volt közös fellépésük a Rock and Roll Hall of Fame ceremóniáján. Nevéhez olyan dalok fűződnek a mint a Living On A Prayer vagy a Bad Medicine.

A Beatles és Brian Epstein első szerződése 275 ezer fontért kelt el

A Beatles és Brian Epstein első szerződése 275 ezer fontért kelt el

A Beatles és menedzserük, Brian Epstein első szerződése 275 ezer fontért (99,6 millió forintért) kelt el egy londoni aukción - írja a BBC hírportálja.

Az 1962. január 24-i keltezésű dokumentumon Paul McCartney, John Lennon, George Harrison és az együttes eredeti dobosa, Pete Best aláírása szerepel.

A szerződés Epsteinre bízza az együttes fellépéseinek és egyéb tevékenységeinek, valamint napirendjének szervezését és a sajtó kezelését.

"Epsteint lenyűgözte a színpadon jelen lévő szenvedély, energia, karizma és nyers szexualitás" - mondta Gabriel Heaton, az árverést lebonyolító Sotheby's aukciós ház szakértője.

"A Beatlesben megvolt a színpadi energia, de Epstein egy kis professzionalizmust csepegtetett beléjük. Megtiltotta nekik, hogy a színpadon egyenek, megkövetelte tőlük, hogy pontosan játsszák a dalokat és meghajoljanak a produkció végén" - mondta a szakértő.

A dokumentum, amely az első a felek között született két szerződésből, 10 százalékban határozza meg Epstein díjazását, amely 15 százalékra emelkedik, amennyiben az együttes heti bevétele meghaladja a 120 fontot. Paul McCartney egyébként 20 százalékról alkudta le a menedzser honoráriumát.

Miután Best távozott a bandából, egy másik szerződést kötöttek 1962. október 1-jén immár Ringo Starr-ral a dobok mögött és Epstein százalékának megemelésével.

Az "ötödik Beatle"-ként emlegetett Epstein 1967-ben, gyógyszertúladagolásban halt meg.

A szerződés eladásából befolyt összeget a londoni Ernest Hecht Jótékonysági Alapítványt támogatására fordítják.

ATEMPO.sk / MTI

Rip Torn

Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmek egyik sztárja

Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja - jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere.

A 88 éves művészt connecticuti otthonában, családja körében érte a halál.

A texasi születésű Torn - aki egyébként Sissy Spacek színésznő unokatestvére - először gazdálkodni tanult, de 1957-ben eljegyezte magát a színészettel. New Yorkban Lee Strasberg színi iskolájában tanult, ott fedezte fel őt Elia Kazan rendező, aki - a Hollywood Reporter méltatása szerint - egy új James Deant vagy Marlon Brandót látott benne.

Bár rengeteg filmben játszott, sikerei voltak a New York-i Broadway színházaiban és szinkronszínészként is elismert volt, a nagy sikert az HBO The Larry Sanders show című műsorában illetve a Magyarországon Sötét zsaruk (Men in Black) címmel sugárzott filmekben - Z ügynök szerepében - nyújtott alakításai hozták el neki.

Jelölték Oscar-, és Tomy-díjra is, a Sanders-showban alakított szerepét pedig Emmy-díjjal jutalmazták 1996-ban.

ATEMPO.sk / MTI

Július közepén kezdődik az ingyenes Babel Sound Világzenei Fesztivál Balatonbogláron

Július közepén kezdődik az ingyenes Babel Sound Világzenei Fesztivál Balatonbogláron

Július 15-én kezdődik a Babel Sound Világzenei Fesztivál a Balaton partján. Az egyhetes rendezvényen zenei, táncos és gyerekprogramokat kínálnak a balatonboglári Platán Strandon.

A családias hangulatú fesztivált a Föld különböző pontjairól évről évre visszajáró zenészek teszik egyedülállóvá és szeretetteljessé.

"Mediterrán szerelem, heves afrikai ritmusok, elmélyült spirituálé, közel-keleti líraiság, fájdalmas balkáni szenvedély, franciás csibészség, távol-keleti misztikum és közép-európai sírva vigadás. Ezektől válik a Babel-élmény sokdimenzióssá - testi, lelki, szellemi tapasztalássá".

JÁRTUNK MÁR OTT - VIDEÓ ÉS FOTÓK

A fesztivál a találkozásokról szól, és az esti zenélésekben mindenki részt vehet. A rendezvény hét napja alatt interaktív programokon keresztül mesélnek különböző népek kultúrájáról, szokásairól.

A rendezvény előadói között van a brazil Silibrina, a marokkói Chalaban és a spanyol TranceUntes együttes. Tula Ben Ari Izraelből érkezik a fesztiválra, amelyen fellép az olasz Maria Mazotta és a holland Bandgladesh is. A fesztivál egyik sztárfellépője a Transglobal World Music Chart 5. helyezettje, a bolgár Belonoga lesz.

A RÉSZLETES PROGRAM

Az Évkerék Társulat interaktív mesejátékokat ad elő minden nap, emellett kézműves foglalkozásokat és zenei programot is kínálnak a gyerekeknek. A fesztivál közvetlenül a parton, a balatonboglári szabadstrandon kap helyet, a belépés és a fesztivál valamennyi programja ingyenes.

Idén ismét ott leszünk mi is :)

ATEMPO.sk / MTI

Dübörög a Rockmaraton – ott lesz a Rómeó Vérzik és a Phoenix RT is

Dübörög a Rockmaraton – ott lesz a Rómeó Vérzik és a Phoenix RT is

Elkezdődött a 29. Rockmaraton fesztivál a dunaújvárosi Szalki-szigeten, ahol négy színpadon 125 magyar és 35 külföldi banda zenél hat napon át.

A fesztivált ötödik alkalommal rendezik Dunaújvárosban, ezért a nulladik napon tizenöt helyi zenekar lépett színpadra, a Newton Feels nyitta a sort és a Rockbox zárta a bulit.

A Rockmaraton első napján, kedden többek között fellépett az olasz Rhapsody, az amerikai Metal Church és Dying Fetus, az angol The Exploited, a Prosectura és a Tales of Evening.

Szerdán erős lesz a magyar vonal, hiszen színpadra lép például a Dalriada, a Dorothy, a Leander Kills, a Depresszió, a Road, az AWS és a Tisztán a cél felé, mellettük a finn Finntroll, a svájci Eluveitie, az orosz Siberian Meat Grinder, a francia Rise of the Northstar és az amerikai Terror ad koncertet.

Csütörtökön érkezik a rendezvény egyik leginkább várt zenekara, a brit Paradise Lost, amely előtt két finn banda, a Wolfheart és az Insomnium zenél, de fellép a svéd Marduk is. A magyar bandák közül a Nevergreen, a Junkies, a Kalapács, az Ossian, a Zorall, a Sear Bliss és a Vesztegzár szerepel a csütörtöki programban.

Az utolsó előtti nap legjobban várt fellépője a Sepultura egykori frontembere, Max Cavalera által alapított Soulfly, de színpadra lép az ukrán Jinjer, illetve két angol együttes, a Venom Inc. és a Napalm Death. A magyar zenekarok közül a Moby Dick, az Aurora, az Omen, a Pokolgép, az Akela és a Cadaveres ad koncertet.

Két felvidéki banda, a Rómeó Vérzik és a Phoenix RT is ekkor lép a Babra Negra színpadra.

A szombati zárónapra marad a fesztivál legnagyobb húzóneve, az amerikai Phil Anselmo, a Pantera volt énekese, aki The Illegals nevű formációjával egy igazi Pantera-bulival érkezik és állít emléket a banda két elhunyt tagjának, Dimebag Darrellnek és Vinnie Paulnak. Rajtuk kívül fellép a norvég Bömbers, az angol Our Hollow, Our Home és a Bury Tomorrow, valamint a belga Aborted. A magyar együttesek közül többek között a P.Box, a Rudán Joe Band, a Mobilmánia, a Lord, a Watch My Dying, a Paddy and The Rats és a Rotor szórakoztatja a közönséget.

A szervezők szerint a Rockmaraton 29 éves története során idén először biztosan lesz teltházas nap, mégpedig a szombati, amelyre várhatóan már nem lehet majd a helyszínen jegyet váltani.

ATEMPO.sk / MTI

A fesztivál történetének egyik legerősebb headliner listájával indul az EFOTT

A fesztivál történetének egyik legerősebb headliner listájával indul az EFOTT

Ma kezdődik az EFOTT, amelyen idén több mint kétszáz fellépő várja a közönséget a Velencei-tó partján.

A szervezők a fesztivál történetének egyik legerősebb headliner listáját ígérik az EFOTT 13 zenei helyszínére. Fellép az albán-brit Rita Ora, az olasz Gianluca Vacchi és a német Brooklyn Bounce, a lemezlovasok csapatát pedig az izraeli Borgore és a német Tujamo is erősíti.

A magyarok közül színpadra áll a Tankcsapda, a Halott Pénz, a Wellhello, Majka, a Kowalsky meg a Vega, a Brains, a Follow The Flow, az USNK, a Punnany Massif, Szabó Balázs Bandája, az Anna & the Barbies, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & The Love Band, a Bëlga, ByeAlex és a Slepp, valamint a Necc Party is, míg Caramel először ad koncertet a fesztiválon.

RÉSZLETES PROGRAM

A keddi nyitónapon a hetijegyeseket zászlóparádé és utcakarnevál köszönti: ekkor zenészek járják körbe a területet, a fesztiválozókat egy óriási tábortűzhöz trombitálva. Ott a Follow The Flow énekese, Szakács Gergő várja őket baráti hangulatú, egy szál gitáros akusztik koncerttel.

A szerdai program része lesz többek között egy giccsparty is, de a különleges zenei ötletek egészen az utolsó napig fellelhetők lesznek az idei EFOTT-on.

Az EFOTT lesz idén a WWF Nagy Ugrás elnevezésű kampányának központi magyarországi helyszíne is: július 14-én 15 órakor közös vízbe ugrással hívják fel a résztvevők a figyelmet éltető vizeinkre.

ATEMPO.sk / MTI

Gertler Teo

Gertler Teo újabb sikere, ezúttal Olaszországban (+VIDEÓ)

A pozsonyi Gertler Teo, a Virtuózok felfedezettje július 3-a és 7-e között részt vett az olaszországi Il Piccolo Violino Magico Nemzetközi Hegedűversenyen, ahol ismét lenyűgözte a zsűrit és a közönséget is.

A versenyben 9 és 13 év közötti hegedűsök mérettettek meg a világ különböző pontjairól. A negyedik évadban Teo egész a döntőig jutott, ahol végül a második helyen végzett.

Az első helyet az ausztrál Edward Walton a harmadikat pedig az olasz Flavia Napolitano szerezte meg.

 

Nézzétek meg, hogy játszott Teo a döntőben (2:22:40-től):

Gombaszögi Nyári Tábor

Laár András, Amadinda, Vujity Tvrtko, Pál Feri és Varró Dániel egy helyen: Gombaszög 2019

A zene mellett a színház és az irodalom is évről évre jelentősebb helyet foglal el a gombaszögi völgyben. “Ahogy esik, úgy puffan”, egész hetes írószeminárium és buddhista tanítások is várják az idei táborozókat.

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői a zenei változékonyság mellett az egyéb kulturális programokat is igyekeznek minél sokszínűbbé tenni, hogy az összes táborozó elégedett lehessen az egyhetes szabadegyetem és fesztivál során.

A komolyzenei Korona Sátor idén többek között a Tompa Mihály Országos Verseny aranysávos verséneklőit hozza el Gombaszögre, minden nap délután négykor pedig Bach zenéjével ismerkedhetnek az odalátogatók.

Július 16-án az Amadinda Kossuth- és Liszt Ferenc díjas együttes érkezik a völgybe a Korona Sátor jóvoltából.

Az egész hét folyamán lehetőség nyílik hangszert építeni szemétből, hogy a hétvégén együtt szólalhasson meg a sok újrahasznosított “hulladék” - ezzel is erősítve fesztivál és annak résztvevőinek környezettudatosságát.

 

Gombaszög 2019

 

A Gurigongo Symposium szokás szerint a Pajtaszínházat tölti meg élettel. Kedden, július 16-án a Fókusz Diákszínpad érkezik Semmi című színpadi játékukkal, Hrapka Zsófia és Kuklis Katalin rendezésében, este pedig a MáSzínház előadása mutatkozik be Márton Gábor Csaba rendezésben, Apák fiai című előadásukkal. Július 17-én, szerda délután slam poetry tölti meg a pajtát, este pedig a k2 Színház, a Fábián Péter rendezte Antigoné című előadásukkal. Csütörtökön, július 18-án érkezik a Kultúrkommandó, amelynek köszönhetően a felolvasószínházzal ismerkedhetnek a táborozók, utána pedig az Orlai Produkció előadásában Az értekezés ártalmasságáról című, Znamenák István rendezte darab lesz látható. Július 19-én, pénteken Pélyi János Bábszínháza hozza el Vitéz Lászlót, délután pedig a méltán népszerű Ahogy esik, úgy puffan improvizációs játék nevetteti meg a legkomolyabbakat is. Szombaton, július 20-án Fabók Marianna bábszínháza érkezik a völgybe A háromágú tölgyfa tündére című darabbal,

délelőttönként pedig közös “józenadó” várja a táborozókat a Waiting for Tom, az Aylen’s Fall, a Gorlo Volka és a Dorco Band közreműködésével.

 

Írószeminárium profikkal

Idén először a B-612 irodalmi sátor, a Márai Sándor Írói Kör és a Szépírók Társasága együttműködve irodalmi szeminárium-sorozatot indít a táborban középiskolás és főiskolás résztvevői számára, legfeljebb 25 éves korig. A délelőtti és a délutáni alkalmak során lehetőség nyílik arra, hogy azok a táborozók, akik verset vagy prózát írnak, megvitassák egymással és ismert szerzőkkel a szövegeiket. A sorozat a tábor ideje alatt született írások közös felolvasásával zárul szombaton. A szemináriumokat a B-612 szervezői, valamint az irodalmi programok fellépői tartják délelőttönként 11.00 és 12.00, délutánonként 15.00 és 16.00 között.

A szemináriumsorozat vezetői: Czinki Ferenc, Dékány Nikolett, Mucha Dorka és Laboda Róbert. A meghívott vendégek: Csehy Zoltán, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Peer Krisztián és Varró Dániel.

Jelentkezni egy rövid bemutatkozó szöveggel, 3 verssel vagy legfeljebb 3 oldalnyi prózával, a B-612 Facebook-oldalán üzenetben vagy a czinkif@gmail.com e-mail címen lehet július 10-ig.

 

Gombaszög 2019

 

Ami pedig a programot illeti, kedden azonnal egy Nők a művészetben elnevezésű kerekasztal-beszélgetéssel kezd Mucha Dorka, aki Czuczor Laura képzőművésszel, Dékány Nikolett színész, költővel, Durica Katarína íróval és Tóth Helen festővel vitatja meg a nők lehetőségeit a művészetekben. Ezt követően Czinki Ferenc író Csehy Zoltán író, költő, egyetemi tanárral beszélget. Szerdán, július 17-én Peer Krisztián és Németh Gábor érkezik a völgybe, csütörtökön pedig Varró Dániel. Ugyanezen a napon Mucha Dorka Puncs című bemutatkozó kisregényéről tudhatnak meg többet a táborozók.

 

Így élj!

Az Érthető Élet spirituális sátra idén ismét életvezetés és önismereti tanácsadókkal, valamint pszichológusokkal próbál majd útmutatást adni a táborozóknak. A sátor vezetőinek köszönhetően pedig július 17-én, azaz szerdán Vujity Tvrtko újságíró, riporter is ellátogat a táborba.

A TANDEM Labirintus Udvarában egész héten labirintusjáró workshopokat szerveznek, délután pedig főleg az oktatás témáját körüljáró előadásokat láthatnak a táborozók. Július 19-én, pénteken Pál Feri mentálhigiénés szakember tart előadást a szenvedély tüzének fenntartásáról. Esténként pedig útibeszámolókkal hozzák közelebb a messzi vidékeket a VándorLáss tagjai.

 

Gombaszög 2019

 

Lazulj a Szobában

A Szoba a völgy legmisztikusabb helye, a chill életérzés epicentruma. Azon túl, hogy a Szoba üzelemtetői minden nap ebéddel és vacsorával várják a húsmentesen étkező táborozókat, délutánonként workshopokon vehetnek részt az ide látogatók Dalmandalart, huszlion és Mó vezényletével. Lesz batikolás, üvegfestés, bögrefestés és még sok egyéb.

Csütörtökön, július 18-án a Szobába látogat Laár András, aki buddhista tanításokkal és egy kis Besenyő Pista bácsival érkezik, de előtte lesz még előadás indiai filozófiáról Pajor Sándorral, az álmokról Nagy Nellivel és az amazonaszi létről is, Kiss Dalmával. Esténként pedig hazai és magyarországi DJ-k és vizuális művészek lazítják az egész napos táborozásban megfáradt testeket.

 

A ZENEI FELLÉPŐK LISTÁJA

A július 15-e és 21-e között megvalósuló táborba heti- és napijegyek válthatóak az interneten és a helyszínen egyaránt. Kedvezményes jegyek on-line július 7-éig válthatóak, a Galántai és Vágsellyei járás lakói pedig ingyenesen vehetnek részt a táborban, amennyiben július 7-éig előzetesen regisztrálnak a fesztivál hivatalos honlapján.

 

Gombaszög 2019

 

Hogy a táborozók idén is könnyebben eljuthassanak a völgybe, Dunaszerdahelyről július 15-én elindul a partivonat, amelyre szintén a www.gombaszog.sk/jegyek oldalon váltható jegy. A pontos menetrendet, jegyinformációkat és a tábor programját a hivatalos Facebook-oldalon és a www.gombaszog.sk honlapon találják az érdeklődők.

ATEMPO.sk
Fotó: Gombaszög

Hungária

Ez a dal szólt tavaly a legtöbbször élőben

Több mint 22 ezer könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak tavaly országszerte az Artisjus statisztikái szerint. Az élőben legtöbbször játszott dal a Hungária együttes régi slágere, a Csókkirály volt.

Rendhagyó koncertek és workshopok a Gitármánia Táborban – még lehet jelentkezni

Rendhagyó koncertek és workshopok a Gitármánia Táborban – még lehet jelentkezni

Az ország legjobb zenészei és zeneipari szakemberi tartanak kurzusokat a Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, amit idén már 26. alkalommal szerveznek meg a szolnoki Tiszaligeten.

Tanulni lehet többek közt Alapi Istvántól, Siklósi Örstől, Koszi Jankától és Petruska Andrástól. Összesen 110 kurzuson vehetnek részt kezdő és haladó muzsikusok július 22. és 28. között.

Idén nagyjából 90 zenetanár, muzsikus és zeneipari szakember tart előadást a táborban. 20 különböző zenei témakör oktatása zajlik, többek közt ének, gitár, dob, basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, egyéniségfejlesztés, hangszerelés, stúdiózás, szövegírás és zenekari képzés.

 

Gitármánia Tábor

 

A jövő zenészei különböző szakmai órákon is részt vehetnek, ilyen a hallásvédelem, a hangszerépítés, a hangtechnikai ismeretek, a szerzői jogok, a színpadi ismeretek, a technológiai előadások, a zenekari képzés és a zeneterápia. Workshopot tart többek közt Alapi István (Edda), Siklósi Örs (AWS), Koszi Janka, Lukács Peta (Bikini), Lee Olivér, Petruska András és Szebényi Dániel (Freddie, Kowalsky meg a Vega). Több rendhagyó koncerten is részt vehetnek az érdeklődők: fellép többek közt a Roy és Ádám Trió, Hangácsi Márton, Markó Ádám és Kaltenecker Zsolt, a Fatal Error, a Fangler’s és az Antares.

RÉSZLETES PROGRAM

A 15 professzionálisan berendezett teremben napi 12 órán át zenélhetnek a táborlakókból álló együttesek.

A tavalyi sikereken felbuzdulva idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők az elektronikus zenei órákra.

A 26. Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborba 2019. július 10-ig lehet jelentkezni a www.instrumentweb.hu oldalon.

ATEMPO.sk

UDVart fesztivált rendeznek Füleken

UDVart fesztivált rendeznek Füleken

Koncertek, kreatív programok, beszélgetések, előadások és filmvetítések várják az érdeklődőket az idei UDVart fesztiválon csütörtöktől szombatig a Füleken; a magyaron kívül szlovák, cseh, roma, szír és okcitán származású vendége is lesz a háromnapos összművészeti rendezvénynek – tájékoztatott a Városi Művelődési Központ igazgatója.

A Városi Honismereti Múzeum udvarán zenei programok, valamint irodalommal és kultúrával kapcsolatos beszélgetések váltják egymást - mondta Illés Kósik Andrea.

Az esti koncerteken hazai és nemzetközi előadók is színpadra lépnek, a magyarországi Parno Graszt, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák mellett a cseh Frajara Putika és a szlovák Peter Lipa Band zenél a fesztivál közönségének.

Nem marad el a slam poetry sem, ezúttal Pion István, Simon Márton és Laboda Róbert adják egymásnak a mikrofont. Simon Márton költőként is bemutatkozik, Rókák esküvője című kötetéről Laboda Róbert beszélget a szerzővel.

 

RÉSZLETES PROGRAM

 

Kovács Attila iszlamológust a füleki Ahmad Ali társaságában Vasik János faggatja a Közel-Kelet világáról. Szabó István és Ján Fiala gitár-vibrafon duója a zenekedvelőknek kínál csemegét, csakúgy, mint Kardos Horváth János, a Kaukázus zenekar énekesének akusztikus koncertje, vagy az okcitán zenész, a franciaországi Miquéu Montanaro világzenei produkciója.

Ismét lesz esti mozi, a Ciara című alkotást vetítik le. A film forgatókönyvírója, a losonci származású Peter Balko is ellátogat a fesztiválra.

Első ízben jelenik meg az UDVart programjában színházi előadás: a Kumst című produkció. Újdonság lesz az operabeavató is, melynek témája Mozart-duettek a szerelemről. Dinyés Dániel a zongora mellől könnyed humorral mesél az operákról, a duetteket Kolonits Klára és Erdős Attila adja elő.

A FOLT Művészeti Műhelynek is köszönhetően újra lesznek workshopok, alkotóműhelyek és filmsarok, a színházi előadás a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál, az irodalmi programok a LiteraTúra projekt keretében valósulnak meg. A programot kiállítások, előadások, esti fényfestés, mászófal, csocsó, könyv- és társasjátéksátor gazdagítja, de lesznek gyerekprogramok is. Működik majd a chill sátor a lazulni vágyóknak, az ínyencek pedig kézműves sörökkel olthatják szomjukat.

A rendezvény szervezője a Füleki Városi Művelődési Központ, társszervezője a Füleki Vármúzeum. Az UDVart 2019, azon belül a FOLT Művészeti Műhely, a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál és a LiteraTúra VI. programjai a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg. A Zenés évszakok című alprogram támogatója a Művészeti Alap.

ATEMPO.sk / MTI