Hírek

Alexandrov

Az Alexandrov Együttes megtartja európai turnéját

Az Alexandrov Együttes (Alexandrovci) több mint száz tagja májusban és júniusban Közép-Európában turnézik, így Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is láthatjuk őket.

Tavaly december végén zuhant le az Orosz Honvédelmi Minisztérium repülőgépe, a légi szerencsétlenségben az Alexandrov Együttes tagjainak egyharmadát vesztette el. Az újjáalakult együttes a légi katasztrófa után először február 23-án, a Honvédők Napja alkalmából ad koncertet a Kremlben.

Az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttesének repertoárja az orosz népdaloktól az egyházi énekeken és operaáriákon át a popzenéig terjed.

Az együttest férfikórus, női és férfi szólóénekesek, valamint klasszikus és akrobatikus technikával bíró táncosok alkotják. A zenekarban a fa- és fémfúvósok mellett eredeti orosz autentikus hangszerek, balalajka, domra, baján és harmonika idézik meg az orosz hangulatot.

Május 11-e és 22-e között tíz cseh várost látogat meg az együttes, többek közt Prágában és Brünben is színpadra lépnek.

Ezt követően Szlovákiában adnak szintén tíz koncertet:

Május 24. - Zsolna
Május 25. - Trencsén
Május 26. - Privigye (Prievidza)
Május 27. - Pozsony 15.00 és 20.00
Május 30. - Kassa
Május 31. - Poprád
Június 1. - Breznóbánya (Brezno)
Június 2. - Besztercebánya
Június 3. - Nyitra

Budapesten május 28-án a Papp László Sportarénában láthatjuk őket.

Az 1928-ban alakult Alekszandrov Együttest a kezdetekben 12 katona - egy vokális oktett, egy harmonikás, két táncos és egy szólista - alkotta. Első fellépésük a Moszkvai Konzervatóriumban volt Alekszandr Vasziljevics Alekszandrov zeneprofesszor vezetésével, aki később az együttes névadója lett. Az együttes fennállása óta több mint hetven országban koncertezett.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Sivan Farag


Véget értek A Dal 2017 élő válogatói – ők jutottak az elődöntőbe

Véget értek A Dal 2017 élő válogatói – ők jutottak az elődöntőbe

Radics Gigi nyerte A Dal 2017 harmadik, utolsó válogatóját szombaton. A zsűri döntésével még Pápai Joci, Tóth Gabi és Freddie Shuman feat. Lotfi Begi, Zävodi + Berkes Olivér, illetve a The Couple, a tévénézők szavazataival pedig a Soulwave jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.

Radics Gigi See It Through című dala 43 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Mögötte hármas holtversenyben végzett, 41-41 pontot kapott Pápai Joci és az Origo című dal, Tóth Gabi és Freddie Shuman feat. Lotfi Begi a Hosszú időkkel, illetve Zävodi + Berkes Olivér a #háttérzajjal. Ötödik helyen jutott tovább a The Couple Vége van című dala, amely 38 pontot kapott a zsűritől.

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített harmadik válogatón a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. Ők juttatták tovább a Soulwave előadásában elhangzott Kalandor című dal az ekődöntőbe.

 

SZAVAZZ A KEDVENCEDRE ITT

És akik már korábban bejutottak:

Leander Kills
Roma Soul
Singh Viki
Spoon 21
Henderson Dávid
Benji
Kállay Saunders Band
Kanizsa Gina
Peet Project
Chase
Mrs Columbo
Szabó Ádám

A Dal 2017 elődöntőit február 10-én pénteken és 11-én szombaton rendezik. A február 18-i döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben.

ATEMPO.sk / MTI

Énekel a Föld

Folytatódik az Énekel a Föld népzenei és néptánc tehetségkutató

Folytatódik a szlovák közszolgálati televízió (RTVS) népzenei és néptánc tehetségkutató versenye Énekel a Föld (Zem spieva) címmel. A második adásra február 4-én, szombaton este 20.25-től kerül sor.

 

Ahogy azt már korábban írtuk, a mezőnyben felvidéki magyarok is feltűnnek. A magyar folklórmozgalmat és a szlovákiai magyarság hagyományos tánckultúráját Varga Dániel, a füleki Kis Rakonca szólistája és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes képviseli, illetve a népzenészeket a Buzitai Citerazenekar.

Az első adás Szlovákiában a múlt szombat legnézettebb műsora volt 630 ezer nézővel. A második adás ezúttal is követhető lesz az interneten is:

 

NÉZD ÉLŐBE ONLINE

 

A sorozatban hét adáson át a válogatókat és stúdiós szerepléseket követhetjük figyelemmel, ahol összesen 63 résztvevő mutatkozik majd be. Élőben csak a két elődöntő és a döntő lesz látható, ahol már a közönség is szavazhat a legjobbakra.

A zsűri továbbra is olyan szakemberek alkotják, mint Alžbeta Lukáčová, Lenka Konečná, Barbora Morongová, Vladimír Michalko és Samuel Smetana.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2017

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2017

Szombaton este a harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2017. A Duna és a Duna World csatornán élőben látható showból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe.

SZAVAZZ A KEDVENCEDRE ITT

 

A szombat esti műsorban ők lépnek majd színpadra:

Fedor Kyra - Got to Be A Day (zeneszerző: Fedor Kyra és Nemes Csaba; szövegíró Janky Balázs)
Muri Enikő - Jericho (Sebastian Arman, Joachim Persson)
Pál Benjamin - Father's Eyes (Tóth G. Zoltán; Halász Péter)
Pápai Joci - Origo (Pápai József)
Radics Gigi - See It Through (Radics Georgina, Radics Tamás; Riba Zoltán, Johnny K. Palmer)
Sapszon Orsi - Hunyd le a szemedet (Sapszon Bálint; Csenki Dóra, Sapszon Orsi)
Soulwave - Kalandor (Fodor Máté, Huszár Ádám, Góczán Gábor, Szabó Ferenc; Fodor Máté)
The Couple - Vége van (Berkó Gábor)
Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi - Hosszú idők (Tóth Gabriella, Molnár Tibor, Lotfi Begi, Nagy Dávid; Molnár Tibor)
Zävodi + Berkes Olivér - #háttérzaj (Závodi Marcel; Závodi Gábor)

A harmadik válogató vendége az Irie Maffia lesz. "Hatalmas megtiszteltetés szerepelni a műsorban és egy dalpremierrel lépünk színpadra" - mondta korábban MC Columbo, az együttes rappere.

 

NÉZD ÉLŐBEN ONLINE

 

A Dal 2017 első, január 14-i válogatójából a Leander Kills, a Roma Soul, Singh Vikitől, a Spoon 21, Henderson Dávid és Benji, a január 28-i második körből a Kállay Saunders Band, Kanizsa Gina, a Peet Project, Chase, a Mrs Columbo, valamint Szabó Ádám már bejutott az elődöntőbe.

A Dal három válogatójából összesen 18 kerül az elődöntőkbe, amelyeket február 10-én pénteken és 11-én szombaton rendeznek. A február 18-i döntőbe nyolc (a két elődöntőből négy-négy) dal jut. A fináléban elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsűri a végső fázisba, közülük ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között Kijevben.

Az ukrán fővárosba utazhat és a verseny kulisszái mögül tudósíthat az a szerencsés, aki megnyeri A Dal 2017 videoblogger pályázatát. Erre bárki jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, magyar állampolgár vagy magyarországi lakóhellyel rendelkezik. A pályázónak legfeljebb két perc hosszúságú videót kell beküldenie, amelyben megmutatja, miért ő lenne a legalkalmasabb videoblogger, aki tudósítja a magyar nézőket a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválról, a helyi kultúráról, a zenei életről és a fiatalok szokásairól.

A Dal 2017 kijevi videobloggere pályázatra március 15-ig várják a jelentkezéseket. A szakmai zsűri által kiválasztott győztest március 31-én fogják kihirdetni.

ATEMPO.sk / MTI

Máté Péter

Ma lenne 70 éves Máté Péter

Máté Péter az egyik legsikeresebb magyar énekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista. Közel 150 dal szerzője és előadója. Dalai évtizedekkel halála után is nagy népszerűségnek örvendenek.

1947. február 4-én született Budapesten. Hat éves korától magánúton, 14 éves korától zeneiskolákban tanult. Tanította Bágya András és Balassa P. Tamás is. 1965-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ugyanebben az évben, 1965-ben megalapította első zenekarát. Máté Péter az Illés zenekarral készítette első dalait. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már”-t, még ugyanebben az évben a „Néger zongorista dala” című felvétellel a polbeat fesztiválon első díjat nyert.

Jön Tiësto, Jason Derulo, Afrojack és R3hab is a Balaton Sound-ra

Jön Tiësto, Jason Derulo, Afrojack és R3hab is a Balaton Sound-ra

Tiësto, Jason Derulo, Afrojack, R3hab, Marshmello, a Sigma és Netsky is fellép az idei Balaton Soundon, amelyet július 5-től 9-ig tartanak Zamárdiban.

Az elektronikus zene történetének egyik legfontosabb dj-producere már többször, legutóbb 2015-ben játszott Zamárdiban. A 46 éves, Grammy-díjas holland Tiësto a Dj Mag toplistájának többszörös első helyezettje.

Eurovíziós Dalfesztivál

Kisorsolták, mikor lép fel a magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben

Hivatalosan is átvette az Eurovíziós Dalfesztivál jelképes kulcsait a tavalyi svéd házigazdáktól Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester kedden. Egyúttal kisorsolták, hogy a fellépők melyik elődöntőben állnak színpadra, a magyar versenyzőt a másodikban, május 11-én láthatja majd a közönség.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált május 9. és 13. között rendezik meg Kijevben, miután a tavalyi stockholmi döntőt a krími tatár énekesnő, Jamala (Dzsamala) nyerte meg 1944 című dalával.

Az ukrán főváros egyébként nem először lesz házigazdája a versenynek: 2005-ben rendeztek dalfesztivált Kijevben, az előző évben ugyanis Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyert Isztambulban.

A keddi kijevi ceremónián a kulcsok átadása mellett kisorsolták, hogy a versenyre benevezett 43 ország fellépői közül kik mutathatják be produkciójukat az első és kik a második elődöntőben. A szabályok alapján az előző évi nyertes, Ukrajna, valamint a fesztivál öt alapító országa, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország automatikusan a döntőbe kerül.

A sorsolás szerint a magyar versenydal a második elődöntőben hangzik majd el a bolgár, a dán, az észt, a görög, az ír, az izraeli, a horvát, a litván, a máltai, a macedón, a holland, a norvég, az osztrák, a román, az orosz, a San Marinó-i, a svájci, a szerb és a fehérorosz mellett.

Az első elődöntőben az albán, az örmény, az azeri, az ausztrál, a belga, a finn, a grúz, az izlandi, a lett, a moldáv, a montenegrói, a lengyel, a portugál, a svéd, a szlovén, a cseh és a ciprusi fellépő mutatkozik be.

A Dal című dalválasztó show-ban dől el, hogy ki képviselheti hazánkat a kijevi színpadon, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Dal harmadik válogatóját a Duna Televízió műsorán láthatják a nézők február 4-én, szombaton 19 óra 30 perctől. Az elődöntőkkel február 10-én és 11-én jelentkezik A Dal, a döntőt pedig február 18-án láthatják a Duna nézői - áll a dokumentumban.

A már döntőbe jutott országokban, Ukrajnában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában is sugározzák majd az elődöntőket, és a tévénézőik is szavazhatnak. "Hogy az elődöntőkben mely országok nézői szavazhatnak majd, a 2004-es nyertes, Ruslana és a tavaly első helyen végzett Jamala sorsolták ki. A sorsolás szerint az első elődöntőt a résztvevő országokon kívül Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában közvetíti majd a televízió, a másodikban pedig Németország, Franciaország és Ukrajna közönsége szavazhat a dalokról. Az első elődöntőben 18, a másodikban 19 résztvevő lép majd fel."

Az ukrán szervezők hétfőn döntöttek a kijevi dalverseny szlogenjéről és jelképéről. Előbbi a "Celebrate Diversity" (Ünnepeld a sokféleséget!) jelmondat lesz. A fesztivál szimbóluma pedig egy fekete-vörös, egyenként különböző formájú és mintázatú gyöngyökből álló nyaklánc.

ATEMPO.sk / MTI

Petőfi Zenei Díj

2017-ben is átadják a Petőfi Zenei Díjakat

Idén ismét átadják a Petőfi Zenei Díjakat, ezúttal a jubileumi soproni Telekom VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján, június 26-án, hazai és világsztárok közreműködésével.

Tavaly hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Petőfi Rádió díjátadó showja. A VOLT nyitónapján a gálát a helyszínen húszezren, a több platformon zajló közvetítéseken keresztül mintegy egymillióan követték figyelemmel.

A hazai popszakma egészét megmozgató Petőfi Zenei Díj gálán 2016-ban a legfontosabb hazai és világsztárok színe-java lépett színpadra. A legtöbb díjat a Halott Pénz kapta, amely az Év együttese és az Év dala kategóriában is győzött, emellett a Wellhellóval közös Emlékszem, Sopronban című dal kisfilmje lett Az év legjobb videoklipje. Tavaly Rúzsa Magdit az Év női, Szabó Balázst az Év férfi előadójának választották, megosztott díjat vehetett át Freddie és a Fran Palermo mint az Év felfedezettje, Karányi lett az Év dj-je, Ákosé az Év koncertje, életműdíjat kapott Bereményi Géza.

TAVALYI DÍJÁTADÓ

2016-OS JELÖLTEK

Pető Zoltánt, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója szerint a tavalyi gála után a fellépőktől és a nomináltaktól is kedvező visszajelzéseket kaptak. "A hazai televíziózás-rádiózás történetében korábban soha nem volt példa arra, hogy egy ilyen gigantikus showt számos platformon élőben közvetítsenek, ráadásul igen nagy érdeklődés mellett" - hangsúlyozza Pető Zoltán, hozzátéve, hogy a jelöltek és a díjazottak névsora méltó lenyomata az adott évnek, hiszen a végeredmény a Petőfi Rádió játszási listája, a szakma és a közönség szavazatai alapján alakul ki.

A közmédia idén is élőben közvetíti az eseményt, több platformon: a tévében, online és a Petőfi Rádióban. A szervezők a tavalyihoz hasonló, gigantikus show-ra készülnek, amelyben egyedi, csak itt látható koreográfiával és programmal szerepelnek a hazai sztárok, de több világsztár részvételére is lehet számítani.

Lobenwein Norbertet, a Petőfi Zenei Díj főrendezője szerint céljuk a tavalyival azonos: egy olyan show megvalósítása, amelyben a legfontosabb hazai előadók közül jó néhányan színpadra lépnek, de már most dolgoznak azon, hogy több világsztárt láthasson a közönség. Alapvetően öt-tízperces minikoncertek lesznek, a világsztár vendégek azonban a díjátadó után nagykoncerttel várják a VOLT látogatóit.

A jubileumi, 25. VOLT minden eddiginél hosszabbra nyúlik: hat napon át várja a fesztiválozókat Sopronban.

A hivatalos négynapos programot előzi meg a június 27-i koncert, amikor Magyarországon először lép fel az amerikai Linkin Park. A II. Petőfi Zenei Díj gála egy nappal korábban, június 26-án hétfőn este lesz. Azok számára, akik ötnapos bérletet váltanak, a nyitónapi program ajándék.

ATEMPO.sk / MTI

Újabb hat dal jutott tovább A DAL 2017 második válogatójából

Újabb hatan jutottak tovább A DAL 2017 második válogatójából

Azonos pontszámmal a Kállay Saunders Band és Kanizsa Gina nyerte A Dal 2017 második válogatóját szombaton. A zsűri döntésével még a Peet Project, Chase és a Mrs Columbo, a tévénézők szavazataival Szabó Ádám jutott tovább az elődöntőbe a Dunán és a Duna World csatornán élőben közvetített show-műsorban.

Ma este jön A Dal 2017 következő válogatója - mutatjuk a dalokat

Ma jön A Dal 2017 következő válogatója - mutatjuk a dalokat

Szombaton folytatódik A Dal 2017, a Duna és a Duna World csatornán élőben látható válogatóműsorból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe.

A most elhangzó dalok közül az előadóként is ismert, a humor műfajával szintén kacérkodó Somogyvári Dániel négynek (Chase, a Mrs Columbo, Szabó Ádám és Tóth Andi számának) írta a zenéjét. A Dalban a kezdetektől, 2012-től szerzőként szereplő Johnny K. Palmer a szombati adás dalai közül háromhoz kapcsolódik, Chase és Tóth Andi esetében zeneszerzőként és szövegíróként is, Mujahid Zoltán számában szövegíróként. Johnny K. Palmer A Dal 2017 indulói közül Radics Gigi produkciójának szerzői között is szerepel.

 

NÉZD ÉLŐBEN ONLINE

 

A szombat esti műsorban elhangzó dalok (a meghallgatáshoz kattincs a linkre):

AnnaElza feat. Kása Juli - Jártam (zeneszerző és szövegíró: Garay Anna Elza)
Chase - Dust in the Wind (zeneszerző: Johnny K. Palmer, Somogyvári Dániel; szövegíró: Johnny K. Palmer, Henderson Dávid)
Kállay Saunders Band - 17 (Kállay-Saunders András, Szepesi Zsolt, Tóth Ádám; Kállay-Saunders András)
Kanizsa Gina - Fall Like Rain (Várallyay Petra; Várallyay Petra, Várallyay Katus)
Mrs Columbo - Frozen King (Galambos Dorina, Somogyvári Dániel, Héjja Katalin; Galambos Dorina)
Mujahid Zoltán - On My Own (Mujahid Zoltán; Johnny K. Palmer)
Peet Project - Kill Your Monster (Ferencz Péter, Magán Olivér; Henderson Dávid)
Peter Kovary & The Royal Rebels - It's A Riot (Kőváry Péter Zsolt)
Szabó Ádám - Together (Somogyvári Dániel, Szabó Ádám; Kozma Kata)
Tóth Andi - I've Got A Fire (Johnny K. Palmer, Somogyvári Dániel; Johnny K. Palmer)

 

SZAVAZZ A KEDVENCEDRE ITT

 

A válogató vendége Vastag Csaba lesz.

Az idei dalválasztó műsor zsűrijében Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója; valamint Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes szerepel.

ATEMPO.sk / MTI

Benedetto Custom Bravo Deluxe

Új magyar gitárossal bővült a legendás cég hivatalos zenészeinek csapata

Közösségi oldalán tette közzé a jazz gitár készítő mester Bob Benedetto cége, az amerikai Benedetto Guitars legújabb hivatalos játékosának nevét, aki nem más, mint a fiatal budapesti muzsikus, Balogh Roland. A felvidéki Várady Andreas mellett ő a második magyar, aki a cég jóvoltából belekerült abba az elit klub-ba, amely olyan legendás jazz zenészeket tart számon tagjai között, mint Pat Martino, Jimmy Bruno vagy Bucky Pizzarelli.

Alakul a Sziget programja - az Interpol mellett jön a Kasabian, Clean Bandit, Flume és Jamie Cullum is

Alakul a Sziget programja - az Interpol mellett jön a Kasabian, Clean Bandit és Jamie Cullum is

Mások mellett az Interpol, a Kasabian, Flume, a Billy Talent és Jamie Cullum is fellép az idei 25. Sziget fesztiválon augusztus 9. és 16. között.

Koncertet ad a Szigeten napjaink egyik legsikeresebb brit együttese, a jelenleg hatodik albumán dolgozó Kasabian. A legfontosabb brit zenei díjakat már mind bezsebelő leicesteri zenekar legutóbb 2015-ben játszott a Hajógyári-szigeten.

Mindenki - Oscar-díjra jelölték Deák Kristóf kórusos rövidfilmjét

Mindenki - Oscar-díjra jelölték Deák Kristóf kórusos rövidfilmjét

Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje is jelölt lett az amerikai filmakadémia díjára. A 25 perces kisjátékfilm az Ennemis Intérieurs, a La femme et le TGV, a Silent Nights és a Timecode című rövidfilmekkel együtt jutott be az öt Oscar-esélyes közé. Magyar rövidfilm több mint ötven éve nem kapott Oscar-jelölést.

"Fantasztikus érzés, hihetetlen élmény. Az Oscar-jelölés már önmagában is óriási dolog, már ezzel is nyertünk" - mondta a rendező, hozzátéve, hogy a stábtagokkal együtt követték a jelölések bejelentését, és örömükben felkiáltottak, amikor a film címe is megjelent a jelöltek között a képernyőn.

Mindenki

A rendező hangsúlyozta: már azzal is nagyon elégedett volt, hogy filmje bejutott a jelölésre esélyes tíz alkotás közé. "Nagyon reménykedtünk, hogy végül a jelöltek közé is bekerül, de ezt nem lehetett előre látni, megtettük, amit lehet" - mondta.

A Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. "Remélem, hogy átment a film üzenete. Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni" - fogalmazott a rendező.

Változások A Dal 2017 válogatójában - mutatjuk a hétvégi fellépőket

Változások A Dal 2017 válogatójában - mutatjuk a hétvégi fellépőket

Szombaton, január 28-án rendezik A Dal 2017 második válogatóját, az elmúlt hétvégén kegyeleti okok miatt elmaradt showműsort február 4-én pótolják, az elődöntőket pedig két egymást követő napon, február 10-én pénteken és 11-én szombaton tartják.

A második válogatóban tíz dal mutatkozik be, közülük hatan jutnak az elődöntőbe. Most szombaton AnnaElza feat. Kása Juli, Chase, a Kállay Saunders Band, Kanizsa Gina, a Mrs Columbo, Mujahid Zoltán, a Peet Project, Peter Kovary & The Royal Rebels, Szabó Ádám és Tóth Andi lesz látható és hallható a Duna televízió élő adásában.

 

SZAVAZZ A KEDVENCEDRE ITT

 

A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt kegyeleti okokból elmaradt A Dal 2017 múlt szombati válogatója. Az eredetileg ezen a napon szereplő előadók és együttesek február 4-én szombaton lesznek a műsorban, ekkor adja elő produkcióját Fedor Kyra, Muri Enikő, Pál Benjámin, Pápai Joci, Radics Gigi, Sapszon Orsi, a Soulwave, a The Couple, Totova, valamint Zävodi + Berkes Olivér.

A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért. A január 14-i első válogatóból a Leander Kills, a Roma Soul, Singh Viki, a Spoon 21, Henderson Dávid és Benji jutott tovább.

A műsor elődöntői az eddig megszokottaktól eltérően február 10-én pénteken és 11-én szombaton lesznek.

A döntő február 18-án lesz, ekkor dől el, melyik előadó és dal képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között Kijevben.

ATEMPO.sk / MTI

Elhunyt Mohayné Katanics Mária, a kórusélet emblematikus alakja

Elhunyt Mohayné Katanics Mária, a kórusélet emblematikus alakja

Életének 88. évében elhunyt Mohayné Katanics Mária Liszt Ferenc-díjas karnagy, a magyar kórusélet emblematikus alakja, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) tiszteletbeli elnöke.

Mohayné Katanics Mária 1929. április 20-án született Baján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1948-től 1952-ig énektanár-karvezetőnek tanult mások mellett Bárdos László, Kodály Zoltán és Lajtha László tanítványaként, majd 1952 és 1959 között népzenekutató gyakornokként dolgozott Lajtha László mellett a Néprajzi Intézetben.

A karnagy 1952-től 1959-ig a Cinkotai Tanítóképző, 1959-től 1972-ig a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, 1972-től 1984-ig a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola karnagya és énektanára, 1961-1983-ig a Zeneművészeti Főiskola Gyakorlóiskolájának vezető tanára, 1984-től 1996-ig a Zsámbéki Tanítóképző vezető tanára volt, karnagyi munkája 10 éven át a Vándor kórussal is összeforrt.

Az énektanítást a Cinkotai Tanítóképzőben kezdte, utána Kodály óhajára és javaslatára a Szilágyi Gimnáziumban folytatta munkáját. Az 1959-ben alapított Szilágyi Erzsébet Nőikar fennállásának 25 éve alatt mintegy ezer koncertet adott, számos rádió- és televízió felvételt készített. A 150 kórustagból több mint negyvenen választották a muzsikusi pályát.

Mohayné Katanics Mária 1990-től 2002-ig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Zenei Tanszékének tanáraként, 1968 és 1986 között pedig a Magyar Rádió énekkarának vendégkarnagyaként is tevékenykedett.

Érdeklődésének középpontjában az iskolai kórusmunka állt, de egyéb pedagógiai módszertani munkában is rendszeresen részt vett. Vendégtanárként tanított szolfézst, karvezetést és kórustanítást az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban.

A karnagy munkáját többek között 1979-ben és 1983-ban Kodály Zoltán-emlékéremmel, 1982-ben Énekeljenek a népek - BBC-díjjal, 1983-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2005-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el.

ATEMPO.sk / MTI

Andrea Bocelli

Andrea Bocelli Budapesten és Pozsonyban ad koncertet novemberben

Koncertet ad Andrea Bocelli ősszel Budapesten: az olasz tenor november 25-én, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Előtte, november 19-én Pozsonyban az Ondrej Nepala nevét viselő Téli Stadionban hallhatják őt a rajongók.

A koncert programjában népszerű operarészletek és ismert popalbumainak dalai szerepelnek. Andrea Bocellit szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd.

A népszerű tenor két év elteltével tér vissza novemberben a Papp László Budapest Sportarénába. Tavaly novemberben pedig a Szent István Bazilikában adott ingyenes koncertet.

Andrea Bocelli fellépett már a világ összes nagy koncerthelyszínén, több mint 80 millió lemezt adott el, csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.

Romanza című albumát tavaly novemberben új kiadásban jelentette meg, az első megjelenés 20. évfordulója alkalmából. Ez az album minden idők legnagyobb példányszámban eladott olasz lemeze, amelyet ezúttal újrakevert formában adtak ki, három bónusz számmal. A Cinema című tizenötödik stúdióalbumát 2016 decemberében Grammy-díjra jelölték, a legjobb hagyományos pop vokális album kategóriában.

ATEMPO.sk / MTI

Kölcsey Ferenc

Ma van a magyar kultúra napja

A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját.

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. Először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben került sor pályázat keretében, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg a zsűri ítélete szerint. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először. A 192 éves Himnuszt a közmegegyezés tette nemzeti imádságunkká, hivatalosan azonban csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.

Himnusz kézirat

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, majd a Hazafias Népfront fórumain hívta fel a figyelmet egy ilyen ünnep fontosságára. "Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is" - mondta a kezdeményező.

Azóta Magyarországon, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyarság január 22. alkalmával a magyar kulturális értékekről. Díjakat adnak át, koncerteket rendeznek, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak.

 

Mai programok:

Országos Emlékműsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Galántán

A Magyar Kultúra Napja Dunaszerdahelyen

Bartók 135 - Az Ifjú Szívek Táncszínház fellépése Füleken

Magyar Kultúra Napja Felvidékiekkel a budapesti Magyarság Házában

Magyar Kultúra Napja - Eperjes Károly és Négyessy Katalin fellépése Esztergomban

ATEMPO.sk

Zenével és tánccal ünnepeli a Magyar Kultúra Napját Füleken

Zenével és tánccal ünnepelik a Magyar Kultúra Napját Füleken

Bartók Béla munkásságának bemutatásával és néptánccal ünneplik a Magyar Kultúra Napját Füleken a Városi Művelődési Központban.

A programokat az Ismerjük meg egymást! című sorozat keretében tartják, amelynek célja, hogy segítse az ott élő magyarok és szlovákok kultúrájának kölcsönös megismerését.

A magyar kultúra napján, január 22-én délután a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház lép fel a művelődési központ színháztermében a világhírű zeneszerző, Bartók Béla életét és munkásságát bemutató Bartók 135 című előadásával. Az ünnepi műsor keretében írják alá a Fülek és Szigethalom közötti együttműködési szerződést, és ekkor adják át a Nógrád Közművelődéséért Díjat is.

ESEMÉNY

Január 25-én táncházba várják a nógrádi régióban működő magyar és szlovák gyermek néptánccsoportok tagjait. A táncházban a gyerekek magyar és szlovák táncokat tanulnak, a talpalávalót Németh Dénes és zenekara, valamint a Datelinka zenekar húzza, táncoktatókról pedig a füleki Rakonca és Jánosik néptánccsoportok gondoskodnak.

A programokat közösen szervezi a művelődési központ, a Csemadok városi alapszervezete és a Matica slovenská Háza.

Az Ismerjük meg egymást! rendezvénysorozattal hagyományt szeretnének teremteni Füleken a magyar kultúra napjának megünneplésével a szlovákság felé is nyitva. Első ízben tavaly rendezték meg a programot, akkor magyar tematikájú színházi előadást kínáltak szlovák nyelven, operettgálát Pitti Katalinnal, egyedi hangulatú koncertet Szvorák Katalinnal és Kudlik Júliával, valamint több mint száz gyermeket megmozgató táncházat két zenekarral, magyar és szlovák táncokkal.

ATEMPO.sk / MTI

Takács Klára

Meghalt Takács Klára operaénekes

Elhunyt Takács Klára Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas, mezzoszoprán énekes. 1945-ben született a Somogy megyei Lengyeltótiban.

1973-ban végzett a Zeneművészeti Főiskola ének-opera szakán, akkortól 1989-ig az Operaház egyik vezető mezzoszopránja volt.

A világ 45 nagyvárosában lépett föl, a többi között a New York-i Metropolitenben és a Carnegie Hallban, a Bécsi Staatsoper-ben, a Velencei La Fenice-ben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Tokióban, Argentinában.

Opera, oratórium és dallemezei közül 8 nemzetközi nagydíjat kapott. Önálló lemezein Verdi-, Schumann- és Strauss-dalokat, valamint francia operaáriákat és operaduetteket énekel. A Vivaldi munkáit felfedező lemezek állandó szólistája volt.

Kegyeleti okokból elmarad A Dal mai válogatója

Kegyeleti okokból elmarad A Dal mai válogatója

A Dal második adása elmarad, így szombat este nem látjuk az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatóját. A magyar diákokat ért veronai busztragédia miatt a közmédia máskor sugározza A Dal 2017 showműsor szombat estére tervezett második válogatóját és a Dal Kulissza című műsort - közölte az MTVA sajtóirodája.

A közlés szerint a műsort pótlásának időpontjáról tájékoztatják majd a nézőket.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak.

ATEMPO.sk / MTI