Hírek

Meg van az idei Peron Music Tehetségkutató győztese

Megvan az idei Peron Music Tehetségkutató győztese

A Peron Music Alapítvány 1993-ban azért jött létre, hogy a fiatalok művészetek iránti fogékonyságát, tehetségük kibontakozását támogassa. 1993-ban a Peron Music Tehetségkutató Fesztivál életre hívásával kezdődött egy szakmai munka, amely mára már az ország egyik legnagyobb múltú könnyűzenei tehetségkutatója Magyarországon, és a Kárpát-medencében.
A Peron Music Alapítvány a hazai tehetséggondozó, zeneipari rendszerben előkelő helyet foglal el az idén már 5. székelyudvarhelyi és a 21. tatabányai Peron Music Tehetségkutatók megrendezésével. Az elmúlt esztendőkben fellépő zenekarok díjazottjai nagyszerű pályát futottak be, élen a Margaret Islanddel, akik nemrég „Az év felfedezettje” kategóriában FONOGRAM díjat kaptak.

A zsűri

Ehhez csatlakoznak az idei döntő győztesei. A szakmai zsűri (Dandó Zoltán zenész, Pacziga Linda énekes, énektanár, Ruff Ferenc, A Paksi Pop-Rock-Jazz Tehetségkutató igazgatója és Andrásik Remo a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a zene program vezetője. A Gitármánia tábor igazgatója) döntése alapján a tatabányai VoluMen volt a legérdemesebb a győzelemre. Ezzel 21 év után először nyert helyi csapat a Peron Music döntőn.

VoluMen

Második helyen végzett Köpönyegforgatók, harmadik helyen pedig a Me Ill.

Köpönyegforgatók

Me Ill

A 21. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál szeptember 24-én került megrendezésre a tatabányai Vértes Agorájában. A Fesztiválon a közel 50 jelentkezőből 14 zenekar mutatta meg magát a 4 fős szakmai zsűri, az 50 fős diák zsűri és a látogatók előtt. A rendezvényen minden fellépő zenekarról készült egy-egy professzionális videó, amelyet a Peron youtube csatornáján lesz látható novemberben. A fesztivál első három helyezettje fellépést nyert a 2017. évi 20 éves FEZEN Fesztiválra, a tatabányai Roxxy Music Caféba, a paksi Pop-Rock-Jazz Tehetségkutatóra és a balatonboglári Légrádi Antal Tehetségkutatóra, ezen kívül hangszeres kiegészítők, és a Kősziklás pincészet jóvoltából finom borok is gazdára találtak.

A Fesztivál győztese, a Volumen indul október elején a Budapest Music Expo keretében megrendezésre kerülő Öröm a zene Tehetségkutatón, amely az országban megtalálható tehetségkutató fesztiválok győzteseinek döntő megmérettetése. A legjobb zenekar 1.000.000 Ft-os hangszer- és hangtechnika vásárlási és a Cseh Tamás Program jóvoltából 1.000.000 Ft-os lemezkészítési támogatást kap. A Volumen novemberben új lemeze megjelentetését tervezi.

A Farkas a Mézes a Német meg a Bob

A döntő résztvevője volt Felvidékről A Farkas a Mézes a Német meg a Bob, akik jó tapasztalattal tértek haza, de tudják, hogy még nagyon hosszú út áll előttük. Ott volt a somorjai Renton and the Error Jam is, akiket a zsűri többek között ilyen pozitív kritikákkal illetett:

"Hallgatom a zenéteket, s ha közben behunyom a szemem, olyan mintha egy filmbe csöppennék."
"Nagyon jól toltátok, abszolút átjött. Szürreális zene, szürreális alakoktól."
"A Sorozatgyilkos című számotok abszolút fülbemászó. Majd este, ha hazafelé vezetek, ezt dúdolgatom magamban. Csak tartok tőle, hogy félrerántom a kormányt."

Renton and the Error Jam

A 21. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál fellépője volt még a Cilatomband, ZEPHYR, Éva Presszó, Jáde Nyúl, The Bluebay Foxes, Tündérvese, Kalapkabát, The Young Rebels és a In Hail.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / Peron


Októberben ismét Pozsonyi Jazznapok – Itt a program

Októberben ismét Pozsonyi Jazznapok – Itt a program

A versenyszekció tavalyi győztesével, a kassai Cha Bud! koncertjével indul a Pozsonyi Jazznapok idei rendezvénysorozata, amelynek kínálatában olyan húzónevek is szerepelnek, mint Nik West, a Tiempo Libre és Caro Emerald.

A műfajában a legrégibb és legnevesebb szlovákiai zenei fesztiválnak számító Pozsonyi Jazznapokat már 42. alkalommal rendezik meg. A rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan ismét az Incheba kiállítóközpont ad otthont, a háromnapos zenei fesztivál október 21-én kezdődik.

A Pozsonyi Jazznapok zenei felhozatalában idén nagyobb arányban szerepelnek fiatal zenészek, illetve minden korábbinál több "nagy nevet" is sikerült elhozni.

Az elmúlt években megmutatkozott, hogy a jazznapok látogatói köre folyamatosan öregszik, ezért úgy döntöttek, hogy a programkínálat összeállításakor nagyobb tekintettel lesznek mind a fiatalabbak elvárásaira, mind a világban tapasztalható trendekre.

"Úgy döntöttünk, mindenképpen meghagyjuk a rendezvény nevét, a jazznapokat, de a zenei kínálatot tekintve az idei évad már a jó zene fesztiválja lesz" - mondta a programról Pavel Danek, a jazznapok egyik szervezője. Peter Lipa, a Pozsonyi Jazznapok alapító főszervezője rámutatott, hogy a kínálatban ezúttal nem szerepel klasszikus amerikai jazz, ami ugyancsak a látogatói trendekhez illetve a nagy nemzetközi fesztiválok programkínálatához való igazodást mutatja.

A koncertek a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is párhuzamosan két színpadon, a nagyszínpadon és a fiatal tehetségek színpadán zajlanak majd. A nagyszínpadon az első koncertet a fesztivál tavalyi győztese, a zenéjében a jazzt a groove-val, a drum and bass-szel és a dubbal elegyítő kassai trió, a Cha Bud! adja. Őket az izraeli Adam Ben Ezra, majd az olasz trombitavirtuóz, Enrico Rava és csapata követi színpadon.

Barbra Streisand

Heti listafigyelő – 2016/37. hét

Barbra Streisand nagylemeze, az Encore: Movie Partners Sing Broadway rajt-cél győzelmet aratott az USA-ban. Ezzel a díva megelőzte Elvis Presleyt, s Bruce Springsteennel közösen uralja az amerikai albumeladási rangsor örökranglistájának harmadik helyét. Jay-Z és a The Beatles található előttük.

Jay-Z tizenhárom, a The Beatles tizenkilenc lemezzel szerepelt vezető pozícióban. A tíz duettet tartalmazó korong Barbra Streisand 11. amerikai listavezető albuma. 149 ezer példánnyal debütált a csúcson, ebből 148 ezer az eladás. A brooklyni születésű, 75. életévében járó színész-énekesnő az egyetlen, akinek hat egymást követő évtized mindegyikében listavezető nagylemeze volt az USA-ban. Az 1964-es People (öt hétig vezetett), az 1974-es The Way We Were (két hétig), az 1976-os A Star Is Born (filmzene, hat hétig), az 1978-as Barbra Streisand’s Greatest Hits Volume 2 (három hétig), az 1980-as Guilty (három hétig), az 1985-ös The Broadway Album (három hétig), az 1993-as Back to Broadway (egy hétig), az 1997-es Higher Ground (egy hétig), a 2009-es Love Is the Answer (egy hétig) és a 2014-es Partners (egy hétig) című lemezeivel tanyázott a rangsor élén.

Erős mezőnyből kerül ki a mai győztes – Itt a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny döntősei

Erős mezőnyből kerül ki a mai győztes – Itt a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny döntősei

Pénteken a válogatókkal kezdődött, szombaton pedig a középdöntővel folytatódott az első Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny Érsekújvárban, a felújított Lovardában.

 

Négy kategóriába verseng a majd 60 jelentkező. A nagyon erős mezőnyből a szakmai zsűri kiválasztotta a mai döntősöket:

Musical kategória 14-18 éves korig:
Göbő Anna
Nagy Alma Virág

Musical kategória felnőtteknek:
Orbán Gábor
Pető Edina
Szekér Anna
Valachová Tünde
Varga Júlia

Operett kategória:
Ballánová Viktória
Farkas Alexandra
Fehér Éva
Ott József
Schupp Gabriella
Újhelyi Andrea
Vratny László Attila

Opera kategória:
Ballánová Viktória
Brassói-Jőrös Andrea
Fehér Éva
Mellenová Linda
Ruszó Alexandra
Sárközi Xénia
Szabó Emília
Szolnoki Fatime

 

Az idei zsűri tagjai

zsűri

Tokody Ilona - Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Farkas Pál - az InterOperett és a Váci Szimfonikus Zenekar Kálmán Imre-díjas karmestere
Mgr. Art. Otokar Klein - a zsűri elnöke, operaénekes, Érsekújvár polgármestere
Dunajszky Géza - kórusvezető, zeneszakos pedagógus
Mgr. Klemen Terézia - a zsűri titkára, a Szlovákiai Civil Becsületrend alapító elnöke, főszervező

 

A döntőre ma délután 16 órától kerül sor, ahol kiderül kik lesznek a kategória legjobbjai és a tehetségkutató győztese.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

Ma kezdődik az X-Faktor hatodik évada

Ma kezdődik az X-Faktor hatodik évada

Ma este nyolckor a válogatókkal megkezdődik és decemberig tart az X-Faktor tehetségkutató hatodik évada az RTL Klubon.

A meghallgatások márciusban indultak és a producerek idén öt országban, több mint száz városban keresték a műsor következő nyertesét. Felvidéken Dunaszerdahelyen, Rimaszombatban, Érsekújvárban és Kassán is tartottak válogatókat.

Nagy változás történt a zsűri tagok névsorában, ugyan is csak Tóth Gabi maradt a megszokott csapatból. Hozzá csatlakozott Gáspár Laci énekes, dalszerző, valamint Puskás Péter énekes, színész, és ByeAlex énekes.

A műsorvezetői feladatokat továbbra is Istenes Bence látja el, immár harmadik alkalommal.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / RTL Klub

Kies

Megjelent a Kies bemutatkozó albuma és új klipje

A Kies zenekar nagy léptekkel halad előre, hiszen alig egy éve léteznek, de sorra gyűjtik a szakmai elismeréseket, járják az országot koncertezve, olyan zenekarok előtt nyitják az estét, mint például az Enter Shikari, emellett pedig egyre gyártják a klipeket is.

Ezúttal a lemez megjelenése alkalmából a címadó dalra, a Kaland az életre készítettek egy hangulatos roadmovie-t. A közös nyaralás során rögzített videó tökéletesen mutatja be a vagány srácok filozófiáját:

“A klip pont úgy készült, mint amiről részben a szám is szól. Kitaláltuk, hogy menjünk le Horvátországba “zenekarépítős” kirándulásra két napra, és akkor forgassunk is. Nem volt fix, hogy pontosan hova megyünk, hogy hol alszunk majd, vagy mit is csinálunk, csak elindultunk. A végére pedig tényleg igazán szép kalandokban lett részünk.” - mesélték a srácok a kétnapos forgatásról.

Molnár Ágnes

A felvidéki származású Molnár Ágnes a Marton Éva énekverseny középdöntőjében

Ma kezdődnek a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny középdöntői a Zeneakadémián. A legjobbak között ott a dunaszedahelyi származású Molnár Ágnes szoprán, aki 20.30-kor lép színpadra.

A Solti Teremben csütörtökön a középdöntők zajlanak, amelyek ingyenesen látogathatók. A döntőre, amelynek a Nagyterem ad otthont szombaton, valamint a Magyar Állami Operaházban rendezett gálára a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri jegypénztárában és honlapján válthatók jegyek.

A januárban meghirdetett versenyre öt kontinens huszonöt országából száznál is több művész jelentkezett. A Marton Éva vezette bíráló bizottság döntése értelmében az élő fordulókba 77 versenyző jutott tovább, közülük csaknem hatvan fiatal énekes érkezett Budapestre.

A középdöntőbe 27-en jutottak tovább:

Benabdallah Yanis - Tenor/Kontratenor
Caputo, Immacolata Valeria - Szoprán
Cheremnykh, Olga - Szoprán
Chubunova, Ksenia - Mezzoszoprán/Alt
Dadaikina, Ekaterina - Szoprán
Enkhbold, Ankhbayar - Bariton/Basszbariton
Erdős Attila - Bariton/Basszbariton
Greenhalgh, Tobias - Bariton/Basszbariton
Horejšová, Tereza - Szoprán
Horti Lilla - Szoprán
Jarząbek, Lucyna - Szoprán
Keng Li - Szoprán
Khershberg, Zlata - Mezzoszoprán/Alt
Khovanova, Ksenia - Szoprán
Kim Eunhee - Szoprán
Kurysheva, Svetlana - Mezzoszoprán/Alt
Lee Kyubong - Bariton/Basszbariton
Malik, Azat - Bariton/Basszbariton
Molnár Ágnes - Szoprán
Netovych-dorohaia, Anna - Mezzoszoprán/Alt
Olszynska, Sylwia - Szoprán
Raftis, Theodora - Szoprán
Roslavets, Alexander - Bass
Sellei Etelka - Szoprán
Shamaeva, Polina - Mezzoszoprán/Alt
Song Fengrun - Bass
Zuo You - Tenor/Kontratenor

A középdöntő és a döntő a több kamerás, élő internetes közvetítésnek köszönhetően a martoncompetition.hu oldalon okostelefonról is követhető lesz, a döntőt a Bartók Rádió élő adásban közvetíti.

A több mint 45 ezer euró összdíjazású megmérettetés Marton Éva vezette zsűrijébe az operavilág magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Christina Scheppelmann, a barcelonai Teatro Liceu művészeti főigazgatója; a dél-koreai Sung Bin Kim, a Daeshin University zeneművészeti karának dékánja; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Honghai Ma, a pekingi Központi Zeneakadémia professzora; Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A verseny díszvendége Richard Bonynge karmester.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTI

Zorall

Felvidéken turnézik a Zorall

Az angliai és az erdélyi turné után idén decemberben a Zorall zenekar beveszi Felvidéket is. December 1-jén a komáromi RÉV-ben, 2-án a zselizi Amfiteáterben, 3-án pedig Kassán, a Riders Pubban mutatja be új lemezét a banda. A turné két vendégzenekara a szombathelyi Vadvágány és a felvidéki Phoenix RT lesz.

A Retrograd című lemez augusztustól érhető el és több ismert dal feldolgozását is tartalmazza, mint például a Dzsingiszkán, Raszputyin, Billy Jean vagy épp az Aranyeső.

Hamburgban mutatkozik be a magyar zeneipar -  Reeperbahn festival

Hamburgban mutatkozik be a magyar zeneipar - Reeperbahn Festival

Elkezdődött a Reeperbahn fesztivál Európa egyik legrangosabb zeneipari konferenciája Hamburgban, ahol idén először képviselteti magát a magyar zeneipar egységes delegációval.

A külföldi szakemberek előtt négy előadó is fellép: Stahl Barbara, az Adolescens, a Mongooz and the Magnet, valamint a Mörk.

Magyarország korábban nem kapott meghívást a Reeperbahnra. A négy zenekar mellett a Cseh Tamás Programnak köszönhetően idén húsz magyar zenei szakember - menedzserek, bookerek, klubok szervezői, kiadóvezetők - együtt képviselik a hazai zeneipart a fesztiválon szeptember 21. és 24. között.

Stahl Barbara itthon az elektronikával átitatott r&b egyetlen hazai képviselője, 9 című bemutatkozó albuma májusban jelent meg, a producer High Love volt, a Flower című dalához pedig nyáron forgatott egy videót. A Mörk is hirtelen bukkant fel stand-up jazz és filozofikus popként aposztrofált dalaikkal, amelyek merítenek a dzsessz, a hiphop és a rock dallamvilágából. A Mongooz and the Magnet Pécsett, az egyetem orvosi karán alakult ír, norvég és magyar zenészek találkozásából. A trió piszkos bluesból, pimasz rock and rollból és némi funkból keveri táncolható muzsikáját, amelyet a Please Be Naked című lemez is mutat. Az Adolescens 2012 óta játssza a hatvanas-hetvenes évek rock and rolljából inspirálódott indie rockot. A zenekar idén jelentette meg első albumát.

A négy előadó szeptember 24-én lép fel a magyar zeneiparra fókuszáló Live Music Hungary Showcase-en.

ATEMPO.sk / MTI

Guns N´ Roses

(Talán) újra szól a hatlövetű a rózsakertben - Újabb Guns N´ Roses album a láthatáron?

A pletyka azért jó dolog, mert okot ad az embereknek, hogy beszéljenek egymással. A zenei életben felröppenő pletyka pedig azért jó, mert a rajongók megbeszélik, és még zenét is hallgatnak mellé. Tehát a zenei pletyka jó – ezt megállapíthatjuk, mert okot ad a zenehallgatásra, és a zene még a pletykánál is jobb! Na ezt megbeszéltük. Akkor lássuk a pletykát:

Az “axlrosefaclube.com” rajongói oldal egy meg nem nevezett belső forrásra hivatkozva azt közölte, hogy Slash és Duff (a G´n´R alapító szóló-és basszusgitárosa) feljátszották összesen hat dal gitáralapját. Ez a hat dal úgymond “második része” a “Chinese Democracy” 2008-as G´n´R albumnak, ami már nem fért rá a korongra. A forrás nem biztos benne, hogy ebből egy hagyományos, teljes hosszúságú lemez lesz, hiszen a pletyka szerint Axl nem énekelt fel eddig semmilyen vokált ezekhez a dalokhoz.

 

Slash és Duff

Annyit tudunk, hogy Slash még márciusban kidolgozott egy szólót az “Atlas Shrugged” nótához, ezért a forrás erre, és még néhány eddig napvilágot nem látott infóra támaszkodva úgy gondolja, hogy ezeket a dalokat egy esetleges válogatásalbumhoz írják, illetve keverik újra. Persze Axl még júniusban, az újraegyesítés előtt azt nyilatkozta, hogy rengeteg új anyaga van, és hogy mind a G´n´R-zal, mind az AC/DC-vel szívesen készítene lemezt. Mióta a banda újra összejött, mindenféle találgatás előfordult már, ahogy az lenni szokott.

A pletyka tehát – csak pletyka, mivel “hivatalos” forrás nem erősített meg semmi ilyesmit. A turné viszont kitűnően halad a hírek szerint. Nekem sajnos még nem volt szerencsém a G´n´R-t élőben megtapasztalni, de az öcsémnek igen – félig-meddig. Mivel édesanyánk egyszer volt a koncertjükön, mikor a tesómmal volt terhes, az meg mióta tudja, hogy a banda rajongója vagyok, azzal szívat egyfolytában, hogy ő már volt egy G´n´R bulin – “magzatpózban”!

 

Axl

Mindenesetre a rajongók népes, milliós tábora megveszne egy újabb lemezért. Én személy szerint sorban állnék a megjelenést megelőző este óta, hogy enyém legyen az első! Szóval innen is szurkolunk néhány új (és régi) dalért. Sok sikert a zenekarnak a még idén hátralevő dél-amerikai turnéhoz! Ezután Japánt és Ausztráliát látogatják meg, de a menedzserük azt ígéri, hogy utána is folytatják.

Tehát jó dolog a pletyka. Tehát beszéltünk egy kicsit a zenéről. Tehát most hallgatok egy kis G´n´R-t.

Prima Primissima

Ők az idei Prima Primissima díj jelöltjei

A Prima Primissima-díj tíz kategóriájának harminc jelöltje összesen 250 millió forintot kap a magas erkölcsi elismerés mellett; a Junior és megyei Primák további 130 kitüntetést vehetnek át, több mint 150 millió forint pénzdíjjal.

A 14. alkalommal meghirdetett díj struktúrája nem változik: minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díjazottja; a Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé.

A tizennégy éve Demján Sándor által alapított, négy éve az OTP által fenntartott díjról elmondható, hogy tradícióvá vált.

A Junior és megyei díjazottakkal együtt már 1700-an kaptak díjat az alapítványtól. A Primák és Primissimák közé az idei kitüntetettekkel együtt már 430-an tartoznak, ők összesen 3,5 milliárd forintot kaptak az elismerés mellé.

A jelöltek köre idén is rendkívül széles volt, hétszáz kiválóság közül választották ki a harminc Primát; a legtöbb jelölés a színház- és filmművészet kategóriában érkezett. Az előzetes jelöltek közül az adott területek szakértőinek javaslatai alapján választottak Primákat.

 

2016. évi Prima díjazottak kategóriánként

Magyar irodalom
Ács Margit, író, műkritikus
Rónay László, irodalomtörténész, tanár
Vámos Miklós, író, műsorvezető

Magyar színház- és filmművészet
Andorai Péter, színművész
Kútvölgyi Erzsébet, színművésznő
Marton László, színházi rendező

Magyar képzőművészet
Benkő Imre, fotográfus, fotóripoter
Bukta Imre, képzőművész
Olasz Ferenc, fotográfus, filmrendező

Magyar tudomány
Dr. Bihari Mihály, jogász, politológus
Maróth Miklós, klasszika-filológus, orientalista
Prof. Dr. Perner Ferenc, sebész, professzor emeritus, az orvostudományok doktora

Magyar oktatás és köznevelés
Földes Imre, zenetörténész, zenepedagógus, ny. egyetemi tanár
Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, hátránykompenzáló pedagógiai módszert használó iskola
Szarka Attila, gyógypedagógus, pszichopedagógus, szupervizor

Magyar építészet és építőművészet
Pelényi Margit, építész
Tima Zoltán, okleveles építészmérnök
Winkler Barnabás, építész

Magyar sajtó
Baraczka Eszter, újságíró, a közmédia brüsszeli tudósítója
Oplatka András, történész, újságíró, műfordító
Végh Alpár Sándor, tárcaíró, publicista

Magyar sport
Földi Imre, olimpiai bajnok súlyemelő, edző
Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, kajakedző
Sákovicsné Dömölky Lídia, olimpiai bajnok vívó, szakedző, szakíró

Magyar népművészet és közművelődés
Maczkó Mária, népdalénekes
Mikulás Ferenc, stúdióvezető, producer, fesztiváligazgató
Szokolay Dongó Balázs, népi hangszeres szólista

Magyar zeneművészet
Balázs János, zongoraművész
Medveczky Ádám, karmester, címzetes egyetemi tanár
Dr. Vigh Andrea, hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

A hagyományokhoz híven idén is választanak közönségdíjast.

ATEMPO.sk / MTI

Ki lépjen fel Gombaszögön 2017-ben? - A te szavazatod is számít

Ki lépjen fel Gombaszögön 2017-ben? - A te szavazatod is számít

Melyik együttest látnád szívesen 2017-ben Gombaszögi Nyári Tábor nagyszínpadán? Szavazz kedvencedre és a szervezők megpróbálják összehozni! A szavazók közt egy egész hetes táborbelépőt sorsolnak ki!

Szavazni ide kattintva tudsz.

Összesen három zenekarra szavazhatsz, új zenekart az együttesek listájának végén adhatsz meg! A szavazás eredménye alapján alakítják majd a jövő évi koncertprogramot a tábor fizikai és anyagi kereteihez mérten a szervezők.

A szavazáshoz Facebook-fiók, valamint az alkalmazás engedélyezése szükséges. Szavazni csak egyszer lehet, maximum három zenekarra. Az újonnan hozzáadott zenekarokat az adminisztrátorok ellenőrzik és szükség esetén korrigálják a nevüket, vagy ha nem létező zenekarokról van szó, törlik azokat.

ATEMPO.sk

Nézd online az interneten a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

Nézd online az interneten a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

A verseny honlapjáról elérhető élő internetes közvetítés segítségével is követhető lesz a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny, amelynek a Zeneakadémia ad otthont szeptember 19. és 25. között.

A januárban meghirdetett versenyre öt kontinens huszonöt országából száznál is több művész jelentkezett. A Marton Éva vezette bíráló bizottság döntése értelmében az élő fordulókba 77 versenyző jutott tovább, közülük csaknem hatvan fiatal énekes érkezik Budapestre.

A verseny szeptember 19-én a sorsolással kezdődik. A nyitó esemény, valamint a Solti Teremben zajló elő- és középdöntők ingyenesen látogathatók szeptember 20. és 22. között. A döntőre, amelynek a Nagyterem ad otthont szeptember 24-én, valamint a Magyar Állami Operaházban rendezett gálára a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri jegypénztárában és honlapján válthatók jegyek.

A középdöntő és a döntő a több kamerás, élő internetes közvetítésnek köszönhetően a martoncompetition.hu oldalon akár okostelefonról is követhető lesz. A megmérettetés döntőjét a Bartók Rádió élő adásban közvetíti, a versenyről Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója felkérésére az MTVA 55 perces filmet is forgat.

"Az újdonság varázsával idén már nem számolhattunk, így a Zeneakadémia presztízsére, az arculati megvalósítás eredetiségére, az innovatív kommunikációnkra, valamint nem utolsósorban Marton Éva személyiségére és hírnevére kellett támaszkodnunk" - mondta Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója, a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny projektvezetője.

Szabó Stein Imre szerint vízválasztó, hogy a webcastot immár a Zeneakadémia saját eszközparkjára és stúdiótechnikai hátterére támaszkodva, világszínvonalon tudják megvalósítani. "Külön örömömre szolgál, hogy a verseny izgalmas folyamatát, fordulatait végigkísérő, docureality műfajú televíziós film idén a verseny névadóját és jelentőségét megillető figyelmet kaphat, hiszen a közmédia új kulturális csatornája sugározza majd október elsején, a zene világnapján" - hangsúlyozza a kommunikációs igazgató.

A több mint 45 ezer euró összdíjazású megmérettetés Marton Éva vezette zsűrijébe az operavilág magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Christina Scheppelmann, a barcelonai Teatro Liceu művészeti főigazgatója; a dél-koreai Sung Bin Kim, a Daeshin University zeneművészeti karának dékánja; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Honghai Ma, a pekingi Központi Zeneakadémia professzora; Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A verseny díszvendége Richard Bonynge karmester.

"Nem hiszem, hogy van még egy felsőfokú zenei intézmény a világon, amely ilyen patinás és egyben korszerű környezetet kínál egy zenei verseny lebonyolításához. Liszt Ferenc Zeneakadémiáján fellépni mindenkinek inspiráló élmény, itt szerepelni hatalmas presztízs. Komoly díjak is lesznek, de a legnagyobb nyereség a hely szelleme és a zsűri előtt való bizonyítás lehetősége" - vallja Marton Éva.

A verseny mezőnyét és közreműködőit bemutató százoldalas kiadványban a megmérettetés előzményeiről, előkészületeiről, zsűrijéről és kulisszatitkairól olvashatnak az érdeklődők. A katalógus online verziója, valamint a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny legfrissebb információi már elérhetők a verseny honlapján.

 

ATEMPO.sk / MTI

Kezdődik az Ars Sacra Fesztivál

Kezdődik az Ars Sacra Fesztivál

Pénteken kezdődik és tíz napig tart az Ars Sacra Fesztivál, amely több mint hatszáz ingyenes zenei, irodalmi, művészeti programmal várja vendégeit szerte az országban és a határon túl is.

A program részeként idén először filmfesztivált is tartanak. A 110 beérkezett filmből a versenyprogramba beválogatott 31 alkotást a Premier Kultcaféban (a volt Vörösmarty moziban) vetítik.

Az immár tizedik alkalommal megrendezett kulturális rendezvénysorozatot pénteken Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nyitja meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A fesztivál keretében szombaton lesz a Nyitott templomok napja, amikor színes - építészettörténeti, kulturális és hitéleti - programok keretében mutatkozik be az ország több mint száz temploma.

A kiemelt programok között szerepel Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész szombat esti szabadtéri koncertje a budai Várban, valamint a szintén Kossuth-díjas Snétberger Ferenc vígszínházbeli koncertje a fesztivál zárónapján.

A 60. évforduló alkalmából szeptember 19-én este a Várkert Bazárban In memoriam 56 címmel rendeznek koncertet a forradalom emlékére.

A vidéki programok közül a szervezők a szeptember 17-i pilisszentlászlói hangverseny-maratont és a 18-i, vácrátóti tansétát emelték ki a Nemzeti Botanikus Kertben, ahol a résztvevők a Biblia növényeivel ismerkedhetnek meg.

Felvidéken Pozsonyban a Csemadok székházában és Komáromban a Limes galériában csatlakoznak a rendezvényhez.

A Szent Márton-év programjai közül a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban megrendezett Szent Márton és Pannónia című kiállítás szerepel a fesztivál programjai között.

Lesznek szakrális séták, mint például az Óbuda vagy a Gellérthegy környékének szakrális és kulturális emlékeit végigjáró kirándulás és az idei fesztiválon első alkalommal rendeznek szakrális dunai sétahajózást is.

A fesztivál teljes programja megtalálható a www.ars-sacra.hu weboldalon. A programok ingyenesek, több rendezvényre azonban előzetesen regisztrálni kell.

ATEMPO.sk / MTI

Musique de l'Europe fesztivál Budapesten

Musique de l'Europe - világzenei fesztivál Budapesten

Tcha Limberger világhírű, vak belga szintó cigány hegedűs lesz a főszereplője szeptember 16-án, pénteken a Musique de l'Europe fesztiválnak a budai MOM Kulturális Központban.

A világzenei fesztiválon a tavaly őszi budapesti Womex nyitógáláján is nagy sikerrel koncertezett Tcha Limberger mellett fellép a magyar fővárosban működő, de nemzetközi (svéd-amerikai-francia) Taraf de Akácfa, illetve a hazai színtérről a Canarro, a Csángálló, a Bahorka, a La Kati Cuadro Flamenco, valamint a Kovács Zoltán trió.

A Traditional European Music Clash című est Kelet- és Nyugat-Európa zenei találkozása egy színpadon, egy műsorban, utazás a Franciaországból ismerté vált mánus szving, a flamenco, a balkán, a magyar, a román nép- és cigányzenén keresztül.

"Sok időt töltöttem már Magyarországon és Erdélyben, elég jól megtanultam a nyelvet is. Hosszú éveken keresztül csak magyar népzenével foglalkoztam" - mondta Tcha Limberger..

A 39 éves hegedűs, gitáros, énekes Brugge-ben született szintó vagy mánus cigányzenész családba, nagyapja, Piotto, és apja, Vivi Limberger is híres muzsikusnak számított, illetve számít Belgiumban. Már kisgyerekként megmutatkozott elképesztő tehetsége, nagy hatással volt rá Django Reinhardt gipsy swing stílusa. Számos belga zenésszel és formációval dolgozott együtt, majd 25 évesen elhatározta, hogy Magyarországra jön, hogy közelebbről megismerje az itteni kávéházi cigányzenét.

"Először gitáros édesapámmal és Koen De Cauter ismert belga zenésszel jöttem Budapestre. Gyorsan ráébredtem arra: muszáj megtanulnom ezt a nehéz nyelvet ahhoz, hogy a zenéjében elmélyedhessek. A Nyugat-Európában elérhető lemezeken, amelyeken a húszas évek prímásai játszottak, elképesztően izgalmasan szólt a pesti kávéházi cigányzene. Olyan egyéniségeket hallhattam, mint Rácz Béla, Magyari Imre vagy az ötvenes évekből Toki Horváth Gyula, aki nekem a csúcs volt. Boross Lajossal gyakran találkoztam és zenéltem is" - idézte fel Tcha Limberger.

Első budapesti tartózkodásából több mint egy év lett, majd azt tanácsolták neki, Erdélybe menjen, ha igazi magyar cigányzenét akar élőben hallani, ezért oda ment. Kalotaszegen hamar befogadták a helyi zenészek, jóval később Tóni Rudi brácsással és Berki Viktor bőgőssel megalakította a Kalotaszeg Triót. Legutóbbi albuma Fekete éjszaka, borulj a világra címmel tavaly jelent meg a Budapest Gipsy Orchestra kíséretével.

ATEMPO.sk / MTI

“Wellhello nyárzáró” nyereményjátékunk eredménye

“Wellhello nyárzáró” nyereményjátékunk eredménye

Szeptember 14-én Nyárzárót rendeznek Somorján, ahol koncertet ad a Wellhello, fellép Horváth Tamás és Raul, valamint elhozza a legjobb zenéket DJ Newik.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Kisorsoltunk két páros belépőt a Facebook-megosztók között. Nyereményjátékunk győztesei Annamária Mészáros és Virág Csenge. A jegyek átvehetők a rendezvény előtt a helyszínen, személyi igazolvány felmutatása után.

A szerencsés nyerteseknek gratulálunk!

ATEMPO.sk

Rúzsa Magdi és Presser Gábor

Rúzsa Magdi és Presser Gábor közös turnéja Felvidéken

Folytatódik Rúzsa Magdi és Presser Gábor közös koncertsorozata. A turné keretében a duó három alkalommal Felvidéken is színpadra lép.

Az énekesnő és a billentyűs-dalszerző 2015 tavaszától dolgozik együtt az Angyal mellettem című előadáson, amelyet tavaly november óta turnén mutatnak be. A koncert nagy részét kettesben adják elő, később csatlakozik hozzájuk Kovács Ferenc "Öcsi" (trombita/hegedű), Szabó Tamás (szájharmonika) és Födő Sándor (ütőhangszerek).

Felvidékre novemberben látogatnak el közös műsorukkal. 21-én a komáromi, 22-én pedig a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban hallhatjuk őket, valamint 27-én Érsekújvárban a felújított Lovardában koncerteznek.

Jön a 21. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál – Itt a döntősök

Jön a 21. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál – Itt a döntősök

A Peron Music Alapítvány a magyarországi tehetséggondozó, zeneipari rendszerben előkelő helyet foglal el az idén már 5. székelyudvarhelyi és a 21. tatabányai Peron Music Tehetségkutatók megrendezésével. Az elmúlt esztendőkben fellépő zenekarok díjazottjai nagyszerű pályát futottak be, élen a Margaret Islanddel, akik idén „Az év felfedezettje” kategóriában Fonogram díjat kaptak.

A 21. Peron Music Tehetségkutató Fesztivál 2016. szeptember 24-én, 9.00-18.00 óra között kerül megrendezésre, a tatabányai Vértes Agorájában. A Fesztiválon a közel 50 jelentkezőből 14 zenekar mutatja meg magát a 4 fős szakmai zsűri, az 50 fős diák zsűri és a látogatók előtt. A rendezvényen minden fellépő zenekarról készül egy-egy professzionális videó, amelyet a Peron youtube csatornáján tesznek közzé. A fesztivál első három helyezettje fellépést nyerhet a FEZEN-re, a Roxxy Music Caféba, a paksi Pop-Rock-Jazz Tehetségkutatóra és a balatonboglári Légrádi Antal Tehetségkutatóra, ezen kívül hangszeres kiegészítők, és a Kősziklás pincészet jóvoltából finom borok is gazdára találnak. A Fesztivál győztese elindulhat a Budapest Music Expo keretében megrendezésre kerülő Öröm a zene Tehetségkutatón, amely az országban megtalálható tehetségkutató fesztiválok győzteseinek döntő megmérettetése. A győztes zenekar 1.000.000 Ft-os hangszer- és hangtechnika vásárlási és a Cseh Tamás Program jóvoltából 1.000.000 Ft-os lemezkészítési támogatást kap.

Az idei tehetségkutató fellépői között van Felvidékről a Renton and The Error Jam és A Farkas a Mézes a Német meg a Bob, de ott lesz még a VoluMen, Cilatomband, ZEPHYR, Köpönyegforgatók, Éva Presszó, Jáde Nyúl, The Bluebay Foxes, Tündérvese, ME iLL, Kalapkabát, The Young Rebels és In Hail is.

A Fesztiválon minden zenekar 15 percet játszik, ezen a színpadon töltött 15 percen múlik minden, hogy meggyőzzék a szakmai és a diák zsűrit arról, hogy ők a legjobbak.

A Peron Music Alapítvány 1993-ban azért jött létre, hogy a fiatalok művészetek iránti fogékonyságát, tehetségük kibontakozását támogassa. Ebből a célból 1993-ban tehetségkutató fesztivált alapítottak, amely mára már az ország egyik legnagyobb múltú könnyűzenei tehetségkutatója Magyarországon, és a Kárpát-medencében. Akkor még kevés hazai tehetségkutató rendezvény létezett, de fontosnak tartották, hogy a feltörekvő zenekarok számára legyen olyan fórum, ahol megmutathatják magukat. A megyei tehetségkutatónak indult, évenként visszatérő rendezvény mára már Kárpát-medencei vonzású fesztivál. Folyamatosság, pártatlanság és magas szakmai színvonal jellemzi. Nem gyors sikert kínálnak, hanem lehetőséget arra, hogy a saját útjukat járva, a saját fejlődési ritmusuk szerint érjenek el oda, ahová tehetségük predesztinálja őket.
2012-ben székelyudvarhelyi partnerükkel úgy döntöttek, hogy kiterjesztik a Kárpát-medencére a zenei tehetséggondozást, és életre hívták a Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztivált. A siker már öt éve tart, azóta az erdélyi zenekaroknak is lehetősége van arra, hogy hazai körülmények között bekerüljenek a magyarországi zenei vérkeringésbe.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / Peron

Tomoki Szakata

Tomoki Szakata nyerte a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt

Tomoki Szakata japán versenyző vehette át a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 15 ezer eurós első díját vasárnap este a Zeneakadémia nagytermében.

A 12 ezer eurós második díjat és a hatezer eurós közönségdíjat az orosz Szergej Beljavszkij nyerte el, míg a kilencezer euróval járó harmadik helyezést a német Leon Bernsdorf szerezte meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egymillió forintos különdíját Kocsis Krisztiánnak ítélték oda. A döntő egyetlen magyar résztvevője nem tudott részt venni az eseményen, távollétében tanára, Dráfi Kálmán vette át az elismerést.

A zongoraverseny zsűrijének díszelnöke Kurtág György, elnöke a dél-koreai Kun Vu Paik volt, aki az eseményen úgy fogalmazott: a döntősök megértették Liszt Ferenc művészetét, transzcendentális technikáját, sokarcúságát és azt a zenei univerzumot, amely az egész világ átölelésére törekedett.

A zsűriben a francia Michel Beroff, a Nagy-Britanniában élő Frankl Péter, a brit Leslie Howard, a francia-ciprusi Cyprien Katsatis, valamint Dráfi Kálmán, Kovács János, Mácsai János és Mocsári Károly foglalt helyet, Kocsis Zoltán a szerkesztőbizottság elnökeként vett részt a munkában. A döntőbe a díjazottak mellett Kuan Ting Lin (Tajvan) és Miho Morimoto (Japán) jutott be.

A versenyben 11 országból 36 művész vett részt, akik több mint három órányi versenyanyagot sajátítottak el.

A díjazottak a pénznyeremény mellett számos koncertmeghívással távozhatnak Budapestről: Tomoki Szakatát visszavárja többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Müpa és Szegedi Szimfonikus Zenekar is, Szergej Beljavszkij felléphet a Magyar Állami Operaházban és a MÁV Szimfonikus Zenekar oldalán, Leon Bernsdorf pedig egyebek mellett a Miskolci Szimfonikus Zenekartól és a Duna Szimfonikus Zenekartól is meghívást kapott. Kocsis Krisztián számára mások mellett a Müpa és a Zeneakadémia biztosít fellépési lehetőséget.

A 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a zeneszerző születésének 205., halálának 130. évfordulója előtt tisztelegve rendezték meg.

A gálakoncerten Leon Bernsdorf Liszt Ferenc második zongoraversenyét, Szergej Beljavszkij az első zongoraversenyt, míg Tomoki Szakata a Haláltáncot adta elő a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, amelyet Kesselyák Gergely vezényelt.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Mohai Balázs

Magyar Dal Napja

Magyar Dal Napja

Ismét koncertekkel ünnepelnek a Magyar Dal Napján, szeptember 11-én vasárnap, illetve az egész hétvégén Felvidéken, Budapesten és Magyarország több pontján is. A rendezvénynek tavaly óta nincs központi koordinációja, ezúttal már fővárosa sem.

A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellett a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.

Felvidéken évről-évre Kassán kiemelten ünneplik ezt a napot és ez ma sincs másképp. De Tornán is megemlékeztek erről az ünnepről.

Az évek óta az egyik legnépszerűbb helyszínnek számító JazzDal színpad a Budapest Jazz Clubban lesz Zsoldos Béla művészeti vezető szervezésében. A vasárnap 17 órakor kezdődő programban koncertet ad a Studio 11 Ensemble Falusi Mariann-nal, Majsai Gáborral és Mujahid Zoltánnal kiegészülve, fellép a Nagy János-Mózes Tamara Duó, 20 órától pedig a Juhász Attila Septet zenél Lombos Mártonnal a soraiban.

Martonvásáron harmadszor rendezik meg a magyar népdal napját, mely szintén kapcsolódik az ünnephez. A fellépők között lesz a Martonvásári Művészeti Iskola, a Százszorszép Táncegyüttes, a Mezőkölpényi tánccsoport, a Martonvásári Fúvószenekar, Bognár Szilvia, Herczku Ági és a Banda, a Zuboly, a Boban Markovic Orkestar, a Cimbaliband és a Fricska Tánc, de ott lesz a Tarsoly zenekar, Berecz András mesemondó, Pál István Szalonna és bandája, az Esszencia Zenekar, Szabó Balázs Bandája.

A MÁV-START Zenevonatokat indít a magyar népdal napjára, az érdeklődők élőzenét hallgathatnak utazás közben. A vonatok a Déli pályaudvarról 11 óra 10 perckor és 15 óra 10 perckor indulnak Martonvásárra, Székesfehérvárról 10 óra 48 perckor és 14 óra 48-kor.

ATEMPO.sk / MTI

Zenéljünk közösen - Rockin 50 Dunaszerdahely

Zenéljünk közösen - Rockin 50 Dunaszerdahely

Itt a lehetőség egy nagy közös zenélésre. Tavaly Olaszországban 1000 zenész adta elő a Foo Fighters Learn to fly című dalát, melynek mintájára Dunaszerdahelyen az elképzelések szerint 50 fő (dobosok, gitárosok, bőgősök, énekesek) mutatja be a közönségnek, kíváncsiskodóknak a szerzeményt. Mindenről felvétel is készül, mely a Youtube videómegosztón lesz elérhető.

Helyszínül a helyi Vásárteret választották a szervezők, ahová szeptember 11-én 9 órára várják a részvevőket. A dobosok saját dobszerkót hozzanak, a gitárosok és basszusgitárosok kombókat, az énekesek pedig a hangjukat.

A program

09.00 Gyülekező
10.00 Kezdés
10.00 – 12.00 Technikai beállás, próbák
12.30 Felvétel

A szervezők továbbra is várják a jelentkezőket, elsősorban basszusgitárosokat és énekeseket. Jelentkezni a musicmania789@gmail.com emailcímen lehet.

A hangosítást Ollé Lajos, videófelvételt Bíró Máté biztosítja. Az esemény támogatja Dunaszerdahely Városa, a Max Sound és az FX-film.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk