Hírek

Ők a Harmónia-díj 2016-os nyertesei

Ők a Harmónia-díj 2016-os nyertesei (Aktualizálva)

Szombat este 18 órakor vette kezdetét Nagykaposon, a Bosák Centrum - Energosun épületében a jubileumi Harmónia díjátadó, melynek keretében fény derült az idei kitüntetettekre.

 

A 2016. évi Harmónia-díj győzteseinek nevét elsőként itt, az ATEMPO.sk oldalán olvashatják:

Az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara kategóriában idén a Stubendek István vezette komáromi Concordia vegyeskart díjazták.

A gellei Pósfa zenekar személyesen vette át Az év hagyományőrző népzenésze vagy népi zenekara kategória győztesének járó elismerést.

Az év dala kategóriában 2014 után ismét a somorjai Rómeó Vérzik zenekar győzött az Ébresztő című szerzeményükkel.

A Prágában élő, de Ipolyságon született Kovács Norbert gitárművész lett Az év könnyűzenei előadóművésze.

Az év könnyűzenei együttese 2016-ban a dunaszerdahelyi Arizóna.

A népszerű Vadkerti-Zsapka-Sipos triót választotta a kuratórium Az év szólistája, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban kategória legjobbjának. Zsapka Attila és Sipos Dávid, akik a gálán is felléptek, személyesen vették át az elismerést.

A helyszínen vehette át Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa (15-től 25 éves korig) kategória legjobbja, a komáromszentpéteri Sárközi Xénia operaénekes a neki ítélt kitüntetést.

Életműdíjjal idén a kassai születésű hegedűvirtuózt, zeneszerzőt, Id. Reiter Istvánt jutalmazták. A művész a gála résztvevőinek ezt üzente:

"Tisztelt zsűritagok, tisztelt egybegyűlt közönség, kedves mindnyájuk!
Nagy megiszteltetés és öröm számomra a Harmónia életműdíja, és nagyon sajnálom, hogy személyesen nem lehetek jelen a felvidéki magyar zene ünnepén.
Úgy érzem, hogy ezt a díjat inkább önfeláldozó szüleimnek, rokonaimnak, tanáraimnak és barátaimnak köszönhetem, akik példamutatóan támogattak mindig, sok odaadással, türelemmel és főleg tiszta szeretettel. Meggyőződésem, hogy "nagyobb családunk", a felvidéki magyarság léte és küzdelme nem kisebb mértékben támasztotta bennem a nemes, mély tartalmú zene iránti elkötelezettségemet. Nagy szeretettel üdvözlök mindenkit, és még egyszer köszönöm a megtiszteltetést."

Gratulálunk a jelölteknek és a győzteseknek, valamint a szervezőknek! Jövőre ismét találkozunk :-)

 

 

NÉZD VISSZA A DÍJÁTADÓ GÁLÁT

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Balla Gabriella


NÉZD ÉLŐBEN! A Harmónia-díj ünnepélyes átadása

NÉZD ÉLŐBEN! A Harmónia-díj ünnepélyes átadása

Ma kerül sor az ötödik Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj ünnepélyes átadására 18 órai kezdettel Nagykaposon, a Bosák Centrum - Energosun épületében. Az esemény figyelemmel kísérhető élőben portálunkon is.

 

 

Idén 8 kategóriában osztanak ki díjakat:

Harmónia életműdíj
Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa (15-től 25 éves korig)
Az év hagyományőrző népzenésze vagy népi zenekara
Az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara
Az év szólistája, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban
Az év könnyűzenei előadóművésze
Az év könnyűzenei együttese
Az év dala (2014–2016)

 

A JELÖLTEK LISTÁJA

 

ATEMPO.sk / harmoniadij.sk

Így búcsúztatták Kocsis Zoltán zongoraművészt

Így búcsúztatták Kocsis Zoltán zongoraművészt

Elbúcsúztatták Kocsis Zoltán zongoraművészt szombaton a Zeneakadémián, ahol délelőtt tisztelői róhatták le kegyeletüket a ravatalnál egy szál fehér virággal, 13 órától pedig a meghívottak előtt hangzottak el a beszédek. A zárt körű búcsúztatást a Zeneakadémia előtt kivetítőn, valamint a Duna televízióban élőben is követhették az érdeklődők.

Beszédet mondott Áder János köztársasági elnök, Kurtág György zeneszerző, Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.

Várakozok

A szertartáson Áder János és felesége, Herczegh Anita mellett jelent volt Orbán Viktor miniszterelnök; Schmitt Pál volt köztársasági elnök; Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár; Gergely Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára; Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, valamint számos zenésztársa is.

Áder János köztársasági elnök beszédében kiemelte, hogy Kocsis Zoltán a zenei világ élvonalának tagjaként is a magyarok kedvencévé vált. Felidézte, hogy a művész már tizenegy évesen tisztábban és igazabban játszotta Bach zongoradarabjait, mint sok felnőtt, majd Bartók "odaadó követe" lett a világban, de Richard Strauss, Liszt vagy Mozart műveit is egyedi hangon játszotta és vezényelte. "Kocsis Zoltán 64 évesen távozott, épp annyi esztendősen, mint Bartók Béla. De maradandó nyomot, örök zenét, örök jelen időt hagy ránk" - búcsúzott.

Áder János

A 90 éves Kurtás György zeneszerző, zongoraművész személyes hangú beszédben búcsúzott egykori tanítványától és barátjától. Hangsúlyozta: Kocsis Zoltán ajándéka, hogy Bartók Béla művei elkezdtek közkinccsé válni és minden fellelhető zongorafelvételének közzétételével bebizonyította, hogy Bartók Béla korának egyik legnagyobb zongoraművésze is volt. "Olyan zenék, amelyek mellett vállat vonva mentünk el régebben, a te kezedben gyémánttá váltak" - emelte ki, hozzátéve, hogy számtalan kompozíció mintaértékű előadását köszönheti a művésznek.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében. Elmondása szerint Kocsis Zoltán elképesztő memóriával rendelkezett, a legsűrűbb zenei szövetben is meghallotta a legapróbb intonációs bizonytalanságokat és egyedülállóan átfogó intellektussal bírt. Kiemelte: univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult, hiszen repertoárját meghatározta két hangszere, a zongora és a szimfonikus zenekar, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan.

Kovács Géza

Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója azt mondta Kocsis Zoltánról, hogy "sokak számára világítótorony, igazodási pont és a legmagasabb művészi élmény forrása volt". Kiemelte: a művész legnagyobb öröksége a megalkuvást nem ismerő, a gyakran az önkizsákmányolástól sem mentes elkötelezettsége volt a tökéletesedésre. "Sugárzó tehetsége és csak a legnagyobbakhoz mérhető tekintélye minden világi hatalmat meghátrálásra késztetett" - hangsúlyozta a főigazgató.

Mocsári Károly zongoraművész úgy fogalmazott: Kocsis Zoltán játékát hallgatva sokszor kegyelmi állapotot élhetett át a közönség.

Perényi Miklós gordonkaművész beszédében azt emelte ki, hogy az utókor, a pályatársak feladata, hogy még szélesebb körben segítsék megismertetni Kocsis Zoltán sokoldalú munkásságát, zenetudományi gondolatait. A gordonkaművész pályatársai nevében is köszönetet mondott, amiért Kocsis Zoltánnal dolgozhattak és átélhették a közös munka során mindig jelentkező zenei gondolatok szabad áramlását. Felidézte, hogy évtizedeken át megtapasztalhatták sugárzó zenei képzelőerejét, tökéletes belső és külső hallását, hatalmas munkabírását, legendás memóriáját és egészen egyedülálló arányérzékét. "Ezek és még sok más rendkívüli képesség méltó helyére emelték őt a magyar zenetörténetben" - fűzte hozzá.

Várakozok

A zártkörű búcsúztatáson a Zeneakadémia nagytermében a Nemzeti Filharmonikusok előadásában Mozart Requiemjének tételei csendültek fel a Nemzeti Énekkar közreműködésével.

Kocsis Zoltánt a búcsúztatás után szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Balogh Zoltán, Koszticsák Szilárd

a szécsényi Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor kettős

Ismét hat produkció jutott a Fölszállott a páva középdöntőjébe

Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

A Timár Böske, Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Kocsis Enikő, Berecz István és Sebő Ferenc alkotta zsűri az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriából a moldvai Trunkból érkezett Gyúr Gabriellát a maximális 60 ponttal juttatta a középdöntőbe.

Táncos szólisták és táncos párok kategóriában az ágfalvai Bognár Adrián jutott tovább, aki szatmári pásztorbotolót mutatott be és a zsűri valamennyi tagjától 10-10 pontot kapott.

Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában a Pusztináról érkezett Bálint Róbert (furulya) és a jászfényszarui Horváth Áron (cimbalom) egyaránt a maximális 60 ponttal jutott a döntőbe.

A táncegyüttesek kategóriában a jászberényi Jászság Gyermek Néptáncegyüttes is 60 pontot kapott a zsűritől és ezzel a középdöntőbe került.

A zsűri szabadkártyával juttatta a középdöntőbe a szécsényi Poór Mária (Balassagyarmat) és Szuszai Hunor Sándor (Hollókő) kettőst, ők Ipoly-menti táncokat mutattak be.

Nem jutott tovább, de kitűnően énekelt a műsorban Szabó Júlia Naszvadról. Ide kattintva megnézhető a szereplése.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva

Szabó Júlia a felvidéki Naszvadról

Jön a Fölszállott a páva harmadik elődöntője Szabó Júliával Naszvadról

A harmadik élő elődöntővel folytatódik pénteken a közmédia Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora a Duna televízióban.

Énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában Szabó Júlia a felvidéki Naszvadról zoboraljai lakodalmas dalokkal, a dunaföldvári Fafka Júlia somogyi népdalokkal, a moldvai Trunkból érkező Ghiur (Gyúr) Gabriella moldvai népdalokkal szórakoztatja a közönséget.

Táncos szólisták és táncos párok kategóriában a püspökladányi Balogh József ördöngösfüzesi legényessel áll a zsűri elé, a szécsényi Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor kettős ipolymenti táncokat jár, majd az ágfalvai Bognár Adrián szatmári pásztorbotolót mutat be.

Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában György-Horváth Anna és Zente (hegedű és harmonika), a Pusztináról érkező Bálint Róbert (furulya) és a jászfényszarui Horváth Áron (cimbalom), míg táncegyüttesek kategóriában a salgótarjáni Nógrád Gyermek Táncegyüttes, a badacsonytördemici Kukonyák Csoport és a jászberényi Jászság Gyermek Néptáncegyüttes lép színpadra.

Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki.

A középdöntőben Felvidékről már ott van a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes.

A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva

Kocsis Zoltánt szombaton búcsúztatják a Zeneakadémián

Kocsis Zoltánt szombaton búcsúztatják a Zeneakadémián

Kocsis Zoltánt november 19-én, szombaton búcsúztatják a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

A zongoraművész, karmester, zeneszerző tisztelői 8 és 12 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál fehér rózsával vagy kardvirággal a Zeneakadémia Aulájában.

Tizenhárom órától az aulában meghívottak előtt beszédet mond Áder János köztársasági elnök, Kurtág György zeneszerző, Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. A beszédeket az épület előtt elhelyezett kivetítőn lehet majd követni.

Veréb Tamás nyerte a Sztárban sztár műsort

Veréb Tamás nyerte a Sztárban sztár műsort

Vasárnap este véget ért a népszerű Sztárban sztár zenés műsor a TV2-n. A döntőben szólóprodukciókkal és duettekkel is készült a négy döntőse.

Muri Enikő Csipával (a Hooligens-ből), Nagy Adri Betty Love-val lépett színpadra, míg Kocsis Tibor Kis Grofóval és Veréb Tamás Keresztes Ildikóval duetteztek.

A nézők döntése alapján az eddig szinte ismeretlen Veréb Tamás lett a műsor idei győztese, aki méltón szerezte meg az első helyet.

Szikra-díj

Első alkalommal adták át a Szikra-díjakat

A Szikra-díj Magyarország első keresztény könnyűzenei díja. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára, és szakmai partnerségével jött létre.

November 10-én került sor az első Szikra-díjak átadására. A szakmai alapon odaítélt keresztény zenei díjátadó gálának a budapesti Akvárium Klub adott otthont.

 

Az eredményekről neves zsűri döntött:

Horváth Gergely - a zsűri elnöke
Mező Misi
Bolyki György
Pajor Tamás
Czabán Gábor (Revolution)
Gerendás Dani
Jackie Patillo

 

És akkor jöjjenek az idei győztesek:

Életműdíj: Sillye Jenő

Legjobb előadó: Oláh Gergő

Legjobb együttes: Keresztkérdés

Legjobb dal: Helyesbeat - Örökkévaló

A Csali Gyermek Néptáncegyüttes tovább jutott a Fölszállott a páva középdöntőjébe

A Csali Gyermek Néptáncegyüttes tovább jutott a Fölszállott a páva középdöntőjébe

Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

A néptáncegyüttesek közül maximális pontszámot ért el a gömöri táncokat járó somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában szintén a legmagasabb, 60 pontot szerzett és jutott tovább Veres Hunor.

A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Sarjú Banda lett az első, míg a táncos szólisták és táncospárok közül két produkció, a magyarózdi pontozót előadó Albert Csaba és a jászberényi Makula Zoltán is a legmagasabb pontszámot érte el.

A zsűri által kiosztott szabadkártya révén még a széki dalokat éneklő Cickom Énekegyüttes szerepelhet a középdöntőkben.

A második elődöntőben versenyzett a magyarpalatkai táncmuzsikát játszó Tóth Zsófia, a somogyi dalokat citerázó Varga Luca, a bacsfai Tündérrózsa énekegyüttes, a mezőföldi táncokat járó Hosnyánszki Noémi és Kormos Balázs kettőse, valamint a békéscsabai Hárompróbások és a Sinvavölgyi Aprók Néptáncműhely csapata.

A MŰSOR ITT NÉZHETŐ MEG ÚJRA

Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva élő adásait Novák Péter és Morvai Noémi vezeti péntek esténként a Duna televízióban.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva

bácsfai Tündérrózsa énekegyüttes

Felvidékiek az elődöntőben - ma folytatódik a Fölszállott a páva tehetségkutató

A második élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a Duna televízióban.

Ma este 19.30-tól lép színpadra a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes és a bácsfai Tündérrózsa énekegyüttes Végh Lilivel és Tám Dórával is.

somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes

Ott lesz még a Hosnyánszki Noémi és Kormos Balázs táncospár, Makula Zoltán és Albert Csaba táncos szólisták, a Szinvavölgyi Aprók Néptáncműhely, a Hárompróbások táncegyüttes, a Cickom Énekegyüttes és Veres Hunor énekes szólista, valamint Tóth Zsófia (hegedű), Varga Luca (citera) és a Sarjú Banda.

A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A produkciókat ma esti a már megszokott hattagú szakmai zsűri értékeli:

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató;
tagja Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese;
Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató;
Kocsis Enikő táncművész, koreográfus;
Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész;
valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva

Leonard Cohen

Meghalt Leonard Cohen

82 éves korában elhunyt Leonard Cohen. A kanadai énekes, dalszerző és költő hivatalos Facebook-oldalán péntek hajnalban tetté közzé az üzenetet.

"Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a legendás költő, dalszerző és művész, Leonard Cohen már nincs közöttünk" - áll az üzenetben, hozzáteszik: Cohennel a zene egyik legnagyobb tiszteletben álló és legtermékenyebb látnoka távozott.

A közösségi oldalon közzétett rövid üzenet szerint a művész gyászszertartása Los Angelesben lesz "egy későbbi időpontban", a család pedig nyugalmat kér, hogy gyászolhasson.

Csendes - Elkészült a Korona Énekegyüttes új CD-je

Csendes - Elkészült a Korona Énekegyüttes legújabb CD-je

Megjelent a pelsőci Korona Énekegyüttes második CD-je, melyet november 26-án a helyi Inkubátorház nagytermében mutatnak be. A Csendes címet viselő kiadványon közismert magyar karácsonyi dallamok hallhatóak.

A kórus első lemeze három éve, 2013-ban jelent meg, Hangos címmel. Az újdonság anyaga, ahogy a címe is mutatja, pont az ellenkezője az előzőnek. A karácsony időszak hangulatát hozza majd el a hallgatóknak.

Az énekegyüttes egyik fontos célja, hogy népszerűsítése a kóruséneklést, minél több emberhez közérthető formában juttassa el azt. Erre épített a Csendes CD is. A klasszikus zene leginkább a karácsonyi ünnepkör alkalmából kerül elő. Ilyenkor a legvalószínűbb a közös éneklés is és a karácsonyi dalkincs még él a köztudatban.

Az albumon közreműködik a pelsőci származású Dusík István zongorán, aki elsősorban kíséri az énekeseket, de szólóban is hallhatjuk a CD-n, Mendelssohn, Szkrjabin és Debussy zongoradarabjait szólaltatja meg.

„István jelenleg családjával Egerben él, az ottani zeneiskolában zongoratanárként, szólistaként és korrepetítorként tevékenykedik. Együtt tanultunk Samu Katinál. Édesanyja - Czakó Erzsike - oszlopos tagja volt a Pelsőci Nőikarnak. Sok közös fellépésünk, utazásunk, emlékünk van. Nagyon örültem, mikor igent mondott egy közös CD-re.” - mondta Tömöl Gabriella, az énekegyüttes karnagya.

A Korona nagyon aktív régiójukban, egyre több rendezvény szervezői. 2016 májusában másodszor is megrendezte az énekesek találkozóját, mely immáron Samu Kati nevét viseli. Zenei továbbképzéseket is szerveznek, ahol neves magyarországi művésztanárok oktatják őket és a környék énekeseit. 2015-ben Jani Gabriella magánénektanár, 2016-ban dr. Tóth Árpád karnagy és a budapesti Csíkszerda kórus fogadta el az énekegyüttes felkérését. Az együttes társszervezőjévé vált a Gombaszögi Nyári Tábornak, ahol saját klasszikus zenei sátrat működtet.

Robbie Williams jövő augusztusban Budapesten, Bécsben és Prágában is fellép

Robbie Williams jövő augusztusban Budapesten, Bécsben és Prágában is fellép

Robbie Williams Londonban jelentette be új európai stadionturnéját. Jövő nyáron tizennyolc országban összesen 29 koncertet ad, az első 2017. június 2-án a manchesteri Etihad Stadionban lesz. A turnén egy másik világsztár előadó, a szintén brit popduó, az Erasure lesz az előzenekar.

Ismét fellép Budapesten is, méghozzá 2017. augusztus 23-án a Groupama Arénában. Bécsben augusztus 26-án, Prágában pedig augusztus 16-án ad majd koncertet.

Az énekes hétfőn a londoni The Troxyban átvette a Brits Icon díjat. Ez a legmagasabb elismerés, amelyet a Brit Awards szervezete átad, eddig csupán Elton John és David Bowie kapta meg, és olyan művészeknek ítélik oda, akik mind szerzőként, mind előadóként komoly befolyással voltak az angol kultúrára.

Koncz Zsuzsa

Új klip és lemez Koncz Zsuzsától – novemberben Felvidéken koncertezik

Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima-díjas énekesnő, aki már több mint ötven éve áll a színpadon egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

Megjelent az immár negyvenedik nagylemeze Vadvilág címmel. Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de az előző lemezhez képest csak a vele legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat az újdonságra. A munkafolyamatokat, mint évek óta Závodi Gábor irányította, és három szerzeménye is felkerült a lemezre.

A 12 dalt tartalmazó albumról Zsuzsa így beszélt:

"Végtelenül jó érzés volt, mennyire a tehetsége legjavát adta mindenki a felvételekhez. Závodi Gabi gyakran éjjel is dolgozott, és másnap reggel igazi zenei meglepetések fogadtak a stúdióban. Elképesztő lendületű munka volt, folytatása annak, amit a Tündérországon elkezdtünk. Úgy érzem, ez pályám egyik kiemelkedő lemeze lett. Külön köszönet illeti Bródy Jánost az egyik legmegrázóbb Ady-vers, a Történelmi lecke fiúknak megzenésítéséért. Hiszem, hogy ez a lemez egyik tartópillére, csakúgy, mint Závodi Gabi nemzeti önismeretről tanúskodó dala, a Sírva vigad a magyar. Kiemelendő természetesen Maróthy Zoltán címadó dala is, Bródy szövegével: az Ingoványos vad világ.

Mi megalkuvás nélkül, legjobb tudásunk szerint mindent megtettünk, hogy elgondolkodtató, mégis szórakoztató és élvezetes, modern lemezt hozzunk létre magán- és közügyeinkről!
A végeredményt büszkén és szeretettel nyújtom át a közönségnek, a döntés joga legyen az övék!“

 

Vadvilág

Vadvilág

1. A szeretet és a dal (Závodi Gábor)
2. Jobb, ha vársz még (nem adjuk fel) (Maróthy Zoltán – Bródy János)
3. Ingoványos vad világ (Maróthy Zoltán – Bródy János)
4. Közös hazánk (Gerendás Péter – Bródy János)
5. Ne mondd (hogy nincs remény) (Bródy János)
6. Barátság (Tolcsvay László – Müller Péter Sziámi)
7. Mi lett belőled (Bródy János)
8. A holnap még vár ránk (Závodi Gábor)
9. Ez nem a valóság (Tolcsvay László – Müller Péter Sziámi)
10. Történelmi lecke fiúknak (Bródy János – Ady Endre)
11. Addig jár a korsó (Maróthy Zoltán – Bródy János)
12. Sírva vigad a magyar (Závodi Gábor)

 

A napokban megjelent az új lemez nyitódalának videoklipje is, mely a A szeretet és a dal címet kapta. A zenét és szöveget Závodi Gábor írta.

Elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester

Elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester

Hatvannégy éves korában vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, érdemes és kiváló művész.

Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt, 1997 óta vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart.

1952. május 30-án született Budapesten. Ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakos növendéke, 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc tanítványa volt.

Karrierje 1970-ben a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyének megnyerésével indult, a zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, mindketten itt lettek tanársegédek, majd adjunktusok, 1979-től pedig docensek. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben ugyanabban az évben lettek kiváló művészek. Pályájuk párhuzamos szakaszában több közös, ritkaságszámba menő lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre, vagy Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait.

Szombaton kezdődik az X-Faktor élőshowja!

Szombaton kezdődik az X-Faktor élőshowja!

Hétvégén jön az X-Faktor első élő adása. Szombaton 20.00-tól az RTL Klubbon láthatjuk a népszerű tehetségkutatót.

 

A múlt heti, mentorház-adásokban majdnem kiderült, kik vesznek részt a döntőben. Azért csak majdnem, mert az egyik döntősnek, Petics Kristófnak még az élő adások kezdete előtt mennie kellett. Az X-Faktor házba való beköltözése és beilleszkedése sem volt zökkenőmentes, de a kizárását rendőrségi ügye indokolta. Kristóf ugyanis egy szórakozóhelyi verekedésben nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott áldozatának. Az még nem került nyilvánosságra, mi lesz a műsor sorsa, meghívnak-e olyat helyette, aki korábban kiesett. A fórumozók Mata Ricsinek szurkolnak.

 

Nézzük tehát azokat, akik biztosan ott lesznek szombaton!

A zenekarok mentora ByeAlex, az ő továbbjutói a Soulbreakers, a Jaggers és a Ham ko Ham.

X-Faktor

A 25 év felettiek mentora Gáspár Laci, csapatát Balogh Eszter, Fejes Szandra és Ónodi János alkotja.

X-Faktor

A lányok csapatát idén Tóth Gabi vezeti, az ő versenyzői Jáger Kinga, Vince Alíz Liza és Opitz Barbara.

X-Faktor

A fiúk vezetője, Puskás Peti, jelenleg Dánielfy Gergő és Gorbunov Dmitrij alkotja a csapatát.

X-Faktor

A műsort idén is Istenes Bence vezeti.

Wawruch Róza, ATEMPO.sk / rtl.hu

Fölszállott a páva

Az első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva tehetségkutató

Az első élő elődöntővel folytatódik a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor, amelyben idén is a gyerekeké a főszerep.

Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

Minden adásban kategóriánként három induló, így összesen 12 produkció lép színpadra. A kategóriák legjobbjai mellett két "szabadkártyát is kioszt a zsűri", tehát a döntőbe hat produkció kerül.

 

A pénteki adásban a biatorbágyi Barackvirág Gyermektánccsoport, a Jászfényszarui Gyereknéptánc Együttes és a mérai Cifra Néptánccsoport mutatja be hazai táncait.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriáját az encsi Kis Sulyom Énekegyüttes, az úrhidai Marton Bendegúz és az Üllésről érkező Erdélyi Luca képviseli.

Táncos szólisták és táncospárok kategóriában a dozmati Molnár Bence, a budapesti Farkas Hajnalka-Csákvári Bálint kettős és a laskodi Tomócsik Milán áll színpadra.

A délvidéki Újvidéket képviselő Ivánovics Viktor tamburázik, a nyíregyházi Tölgyfa Gábor citerázik, a pásztói Szécsényi testvérek hegedű-brácsa felállásban lépnek a közönség elé.

Minden adást meghívott produkciók színesítik, így pénteken Sánta Gergő és Sánta Bíró Anna, Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Berecz István és Bures Réka, valamint a Székely Levente és Papp István Gázsa vezette erdélyi zenészekből álló zenekar szerepel.

 

Az élő adásokat sok gyerek a felkészítő tábor óta várja, hiszen ebben a táborban sokkal inkább lelkileg készültek fel, sok barátság született, nem ellenfélként tekintenek egymásra a résztvevők. "Alig várják, hogy találkozzanak, a versenyszellem a barátságok mögé szorul" – hangsúlyozta Scrob Andrea felelős szerkesztő.

Novák Péter, a tehetségkutató egyik műsorvezetője úgy vélekedett: az idei mezőny hasonlóan izgalmas az előzőhöz és ez az egyedülálló gyermektánchálózat, az abban dolgozó koreográfus nemzedékek elévülhetetlen érdeme. Minden különösebb forrás nélkül, a szülők és tanulók lelkesedéséből, elenyésző támogatásokból tartják fenn magukat a műhelyek, mégis magas színvonalon virágzik a néptáncos, népzenei kultúra országszerte. Talán a televíziós sorozat a döntéshozók figyelmét is felhívja e nem mindennapi jelenségre, hogy ez valóban hungarikum - mutatott rá.

Véleménye szerint mindenkiben ott marad a gyerek, s talán ez a legszebb az egészben. "Ráadásul fertőző, az egész stáb a feje tetejére áll és jóleső infantilizmus jellemzi a színfalak mögötti életünket. Miután ez minden korosztály jellemzője, valahol errefelé keresgélném az örök élet titkát" - hangsúlyozta Novák Péter.

Kiemelte: bár a jelen követhetetlen változásokon megy keresztül, bizonyos attitűdök állandóak. Az önkifejezés vágya életkori sajátosság és erre bőven nyílik lehetőség a folklór területein, amely ugyanakkor közösségi műfaj is, az egyéni-együttes szocializáció példás terepe.

Úgy fogalmazott, hogy a szélsőségektől - diszkriminációtól, szegregációtól - mentes értékrend az alapja egy normális felnőtt társadalomnak. "Márpedig ha valamiről tanúskodik a Kárpát-medence egyedülállóan változatos népművészete, az bizony a békés egymásra utaltság évszázadai, hovatartozástól függetlenül. Ez ösztönösen fogalmazódik meg a fiatalokban, sokunkat szembesítve hiányosságainkkal" - fogalmazott Novák Péter, aki Morvai Noémivel vezeti a Fölszállott a páva élő adásait péntek esténként a Duna televízióban.

ATEMPO.sk / MTI

Itt a 2016-os Harmónia-díj jelöltjei

Itt a 2016-os Harmónia-díj jelöltjei

A kuratórium döntött, összeállt az immár ötödik Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj jelöltjeinek listája.

Az ünnepélyes díjátadón, melyre 2016. november 19-én, szombaton 19 órától kerül sor a nagykaposi Bosák Centrum – Energosun épületében a következő előadók, csoportok izgulhatnak:

Zorán

Visszatér Zorán - Novemberben Párkányban ad koncertet

Az előző évekhez hasonlóan idén is ellátogatott Felvidékre Zorán, és három koncerttel örvendeztette meg a közönséget (Komárom, Dunaszerdahely, Pozsony). De sokak nagy örömére november végén újra visszatér és Párkányban áll majd színpadra.

Zorán az egyetlen a nagy generáció tagjai közül, aki minden évben országjáró és határokat is átívelő körútra indul. A turné, mint létforma továbbra is vonzza őt. A vidéki, kisebb művelődési házakban ugyanolyan őszinte odaadással énekel mint a legrangosabb budapesti rendezvényhelyszíneken.

November 29-én, kedden 19 órától a jól ismert régi és új Zorán-klasszikusokon kívül két új Presser-Dusán dal, a Nincsen kedvem és az Az volt a dal is felcsendül majd az előadás keretében. A magas színvonalú zenei élményt ezúttal is a legkiválóbb zenészekből álló csapat garantálja.

Linkin Park

A Linkin Park indítja 2017-ben a Volt Fesztivált

Jövőre jubilál a soproni Volt Fesztivál. Ennek megfelelően a 25. rendezvény biztos emlékezetes lesz. Erre utal a most bejelentett első fellépő is, hisz egy igazán ütős világsztárral ünnepelnek, a nyitónapon, 2017. június 27-én, ahol koncertet ad a Linkin Park.

Magyarországon első alkalommal lesz látható az idén 20 éves amerikai rockzenekart, akik több, mint 60 millió eladott lemezzel és 2 Grammy-díjjal a hátuk mögött érkeznek Sopronba. Több tízezres közönség várja évek óta ezt a pillanatot, hiszen a Volt kívánságlistáján szinte minden alkalommal ők voltak az elsők.

A jegyvásár november 17-én 16 órakor indul, amikor is 48 órán keresztül kedvezményes áron, 17.990 forintért lehet majd napijegyet venni.

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk