Hírek

Vörös Szilvia

Vörös Szilvia nyerte a nagydíjat - Marton Éva Énekverseny

Vörös Szilvia nyerte meg a szombat este zárult I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó nagydíját (Grand Prix).

Az első díjat a román Alexandru Aghenie kapta, második az ukrán Tetyana Zsuravel lett, a harmadik helyen a lengyel Marcelina Beucher végzett. A közönségdíjat Tetyana Zsuravel vehette át a Zeneakadámia nagytermében megrendezett döntőn.

A fináléba jutott 11 énekes mindegyike 2 áriát adott elő a Medveczky Ádám vezényelte MÁV Szimfonikusok kíséretével. A zsűri ezután hozta meg döntését, majd át is adták a díjakat, a különdíjak kivételével, melyeket a vasárnap esti gálakoncerten vehetnek át az énekesek a Magyar Állami Operaházban.

Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Zeneakadémia professzor emeritája beszédében köszönetet mondott a verseny szervezőinek, a fiatal énekeseknek, a zsűrinek és a közönségnek. Kiemelte a Zeneakadémia előző és mostani rektorának munkáját a verseny létrejöttében: "Batta András még a bölcsőnél állt, Vigh Andrea már az újszülöttet ápolta" – fogalmazott.

A legendás drámai szoprán szerint a versenyek óriási szerepet játszanak egy fiatal művész életében. "Muszáj versenyeknek lenniük, hiszen a konkurencia az egyik legfontosabb előre hajtó erő a művészi pályán, különösen az előadóművészetben" – mondta.

Vigh Andrea rektor köszöntőjében arról szólt, hogy a liszti szellemiséget őrző, 139 éves intézmény méltó helyszíne volt az énekversenynek, melyen minden induló nyert, függetlenül attól, hogy nyert-e díjat. Batta András egykori rektor, kormánybiztos azt emelte ki: most, az épület átfogó felújítása után jöhetett el a történelmi pillanat a Zeneakadémia első nagyszabású nemzetközi zenei versenyének megrendezésére.

A díjak átadásával együtt csaknem 5 órán át tartó döntőn az énekesek két fordulóban adtak elő 1-1 áriát a zsűri és a közönség előtt, emellett minden énekes kisfilmmel is bemutatkozott a nézőknek. Az esten két neves operaénekes-díszvendég, a spanyol Juan Pons és a dél-koreai Samuel Youn is feltűnt.

A nagydíjat elhozó Vörös Szilvia az első fordulóban Mozart Titus kegyelme, a másodikan Donizetti A kegyencnő című operájából énekelt egy-egy áriát. Az 1988-ban született énekes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva osztályába járt, 2013-ban diplomázott opera szakon. Már tanulóévei alatt fellépett alt szólistaként Budapest nagy koncerttermeiben, részt vett Marton Éva, Meláth Andrea, Leonardo de Lisi, Alberto Gazale és Nicholas Clapton kurzusain. A fődíj mellett számos különdíjban is részesült: felléphet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Palotája idei és az MR Zenei Együttesek 2015/2016-os évadában, míg a Pécsi Nemzeti Színház a műsorán szereplő operák valamelyikében, a Savaria Szimfonikus Zenekar pedig az Iseumi estek operaelőadásaiban számít rá.

A 12 ezer euróval járó első díjat elnyerő Alexandru Aghenie Gounod Faustjából és Verdi A trubadúrjából énekelt a döntőn. A román bariton 1985-ben született, 2004-től a brassói zeneakadémián tanult, majd 2010-ben a bukaresti Nemzeti Zeneakadémián diplomázott. Számos énekversenyen nyert már díjat, köztük Bukarestben és Manfredoniában (Olaszország).

A 9 ezer euró pénzjutalommal járó második díjat, valamint az 500 ezer forinttal és egy Zsolnay-alkotással kiegészített közönségdíjat elnyerő ukrán Tetyana Zsuravel Delibes Lakmé és Verdi Rigoletto című operájának egy-egy áriáját adta elő a döntőn. Az 1984-ben született szoprán először zongoraszakon végzett, majd a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol 2013-ban diplomázott. 2012 óta a Kijevi Férfikar szólistája, 40 férfi mellett egyetlen nőként - mesélte bemutatkozó filmjében.

A 6 ezer eurós jutalommal járó harmadik díjat megszerző Marcelina Beucher Mozart Figaro házassága című operájából és Johann Strauss A denevér című operettjéből énekelt. Az 1986-ban született lengyel szoprán a wroclawi Karol Lipinski Zeneakadémián tanult édesanyja, Maria Czechowska-Królicka osztályában, majd 2012-ben Rigában folytatta tanulmányait, 2013 óta pedig a Wroclawi Zeneakadémia doktorandusz hallgatója.

A Marton Éva elnökletével felálló zsűri tagja Jelena Obrazcova világhírű mezzoszoprán, Vittorio Terranova tenor, a Tagliavini verseny művészeti igazgatója, Sabino Lenoci, a rangos l'opera magazin igazgatója, a Sarzana operafesztivál művészeti vezetője, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Pal C. Moe producer, a Bajor Állami Operaház és a Glyndebourne Fesztivál casting menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Királyi Operaház casting igazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Kocsár Balázs karmester voltak.

 

 

ATEMPO.sk / MTI
fotó: Tuba Zoltán


Cseh Tamás

Cseh Tamás Program: hamarosan megjelenik két új pályázati felhívás

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hamarosan közzéteszi a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program két új pályázatát, amelyek közül az egyik a vidéki klubokat, a másik az előzenekarok fellépéseit támogatja.

"Szeretnénk, hogy a minőségi kultúrával való találkozás lehetősége egyre szélesebb körök számára legyen biztosított. A Cseh Tamás Programmal a fiatal korosztályt saját kortársain keresztül tudjuk elérni és megszólítani" - hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a budapesti sajtótájékoztatón.

Az államtitkár kitért arra, hogy a pályakezdő zenekarok, előadók első hangfelvételeinek elkészítését 60 millió forintos keretből támogatják a Cseh Tamás első alprogramja keretében. Hoppál Péter megjegyezte: az államnak feladata van abban, hogy az új tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. Úgy vélte, akár külföldi megjelenésre is remény van a minőségi felvételekkel és kommunikációval.

Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy a pályakezdő előadók és zenekarok támogatására már kiírt pályázat beadási határideje hétfőn éjfélkor jár le. A Cseh Tamás Program első pályázatával öt dal, 300 CD, egy videoklip elkészítését és a kommunikációt segítik, emellett mentort biztosítanak 25-30 előadónak összesen 60 millió forintos kerettel, egyenként 2-2 milliós összeggel. Olyan zenekarok, előadók pályázhatnak online az NKA honlapján, amelyek és akik a pályázat egy hónappal ezelőtti megjelenése előtt egy évvel már működtek és legalább két nyilvános fellépésük volt.

Az NKA honlapján hamarosan megjelenik a Cseh Tamás Program két másik alprogramjára vonatkozó pályázat is. Doncsev András elmondta: a program második pályázata a vidéki klubokat fogja támogatni, célja, hogy a fővároson kívüli könnyűzenei életet segítsék fellendülni. Ez a kiírás szintén 60 millió forint keretösszegű.

"A sikeresen pályázó klub legalább nyolc különböző együttes koncertjét köteles megrendezni élőben, belépőkkel" - hangsúlyozta Doncsev András.

A Cseh Tamás harmadik alprogramjához kapcsolódó pályázat az előzenekarok fellépéseit segíti. A 80 milliós keretösszegre a főzenekarok pályázhatnak, amelyek akár két előzenekart is felléptethetnek, ha húsz perc játékidőt biztosítanak számukra.

Doncsev András azt is elmondta, hogy az első kiírás esetében pályázható kétmillió forintos összeg csak az alapokat jelenti az első hangfelvételek, videó elkészítéséhez. "Ehhez természetesen hozzá lehet tenni saját forrásokat" - jegyezte meg.

Szintén kifejtette: a kezdő zenekarok pályázatait elbíráló szakmai zsűri az NKA Zenei Kollégium tagjaiból áll össze, ők döntik el, hogy a produkció kellően színvonalas-e. Hozzátette: a mentorok olyan zenészek közül kerülnek ki, akik a szakma legjobbjai és van gyakorlatuk abban, miként lehet piacra juttatni az adott előadót.

A Cseh Tamás Program elindulását május 12-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke jelentette be. Az új, magyar könnyűzenei program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A projekt hét alprogramból áll, a lebonyolításhoz rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka: 2014-ben 500 millió forint, a következő két évben 100-100 millió forint biztosított a program sikeres folytatásához.

ATEMPO.sk / MTI

Poór Péter

70 éves Poór Péter táncdalénekes

Poór Péter Budapesten született. A Magyar Televízió 1967-es táncdalfesztiválján tűnt fel, és lett egyik napról a másikra népszerű énekes. Persze ezt komoly tanulás előzte meg; zongora és hegedűtanulmányok után 17 éves korától a híres operaénekesnő, Németh Anna növendékeként klasszikus éneket tanult, de mivel első sikereit táncdalokkal aratta, ez a műfaj eltérítette az operától. Felvételt nyert a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába, ahol Balassa P. Tamás irányítása alatt képezte tovább magát.

A fesztiválsiker után a magyarországi fellépéseken kívül végigturnézta Európa legtöbb országát. Rangos nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást, és nyert első díjat, vagy a közönségdíjat (Szófia, Berlin, Moszkva, Drezda, Lipcse, stb…). Számos sikeres lemeze jelent meg, melyek közül a Fekete vonat c. dal aranylemez lett; egyébként ez mindmáig az egyik legnagyobb számban eladott magyar hanglemez.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Ünnepel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A kórus Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara néven alakult Nyitrán, 1964 novemberében. Alapító karnagyai között volt Ág Tibor, Janda Iván, Schleicher László és - a szlovákiai magyar kórusmozgalom felélesztéséért fáradhatatlanul munkálkodó - Szíjjártó Jenő. Szíjjártó Jenőnek (politikai okokból) az első próbák után távoznia kellett. Helyére Takács András közreműködésének köszönhetően került vendégkarnagyként Vass Lajos, aki már 1965 elején hozzáfogott a kórus művészi fejlesztéséhez. Akkor több mint 100 tagja volt a CSMTKÉ-nak (ez a rövidítés néhány hónap alatt közismertté vált a szlovákiai magyarok körében, és még ma, a névváltás után is sokan így nevezik).

A kórus tagjai szlovákiai magyar pedagógusok (és újabban nem pedagógusok is), akik havonta egy alkalommal (péntektől vasárnapig) találkoznak a fellépés színhelyéhez közel eső települések valamelyikén. Repertoárjának nagy részét az egyhetes nyári táborokban tanulja meg.

Mivel a kórusban számos karnagy és zenetanár énekel, a próbák egyúttal a karnagyképzés szerepét is betöltik. Így volt ez az első évtizedekben, amikor Janda Iván és Vass Lajos foglalkozott a fiatal karnagy-jelöltekkel, és így volt később is, amikor Tamási László (1993—1996) vagy Sapszon Ferenc (1997—2006) volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának karnagya. Ma a művészeti vezető, Józsa Mónika és a magyarországi vendégkarnagy, Tóth Árpád feladata, hogy a kórusvezetés iránt érdeklődő fiatalokat hasznos szakmai tanácsokkal lássa el.

A CSMTKÉ először 1965 áprilisában lépett fel Nagymegyeren. Első hivatalos bemutatkozása 1965. május 23-án volt a komáromi Jókai Napokon. Még ugyanebben az évben fellépett a Csehszlovák Rádió pozsonyi hangversenytermében és a budapesti Zeneakadémián, ahol Kodály Zoltán is meghallgatta a fiatal kórus szereplését.

Fennállásának első másfél évtizedében a CSMTKÉ számos külföldi turnén (az NDK-ban, Lengyelországban, Finnországban, Bulgáriában, Ausztriában és – természetesen – Magyar-országon), fesztiválon és versenyen (Debrecen, Cork, Miedzyzdroje, Middlesbrough) vett részt, és mindenhonnan komoly díjakkal, elismerésekkel tért haza. Ezt követően ritkábbá váltak a külföldi szereplések. 1978 után hét évig kellett várni a következő nyugati szereplésig. Ennek ellenére 1985-ben, a Goriziai Nemzetközi Kórusversenyen a CSMTKÉ az élvonalban végzett.

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

1992. november 6-án – súlyos betegség után – elhunyt Vass Lajos. Halála után Tamási László vette át a vendégkarnagy szerepét, és készítette fel a kórust a loretói Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválon való szereplésre. A művészeti vezető továbbra is Janda Iván maradt. Ebben az időszakban járt az énekkar Tordaszentlászlón, Debrecenben (a Bárdos Lajos Szimpóziumon), Balatonalmádiban és az olaszországi Teramóban. Ekkor vette fel a CSMTKÉ Vass Lajos nevét, és ekkor nyert 2. díjat a kórus a bécsi Nemzetközi Franz Schubert Kórusversenyen.

1997 februárjától Sapszon Ferenc vállalta el a vendégkarnagyi teendőket. Kitartó munkájának köszönhetően a Tanítókórus 2000 decemberében II. díjat nyert a Kodály Zoltán II. Magyar Kórusversenyen, és elnyerte a kötelező mű legjobb előadásáért járó különdíjat is. Ebben az időszakban jelent meg a Vass Lajos emlékezete című tanulmánykötet a Püski Kiadó gondozásában, ekkor tüntette ki a Magyar Köztársaság elnöke Pro Cultura Hungarica-díjjal Janda Ivánt, és ekkor ítélte oda a Márai Sándor Alapítvány a Vass Lajos Kórusnak a Nyitott Európáért-díjat.

2006 nyarán Józsa Mónika vette át Janda Ivántól a művészeti vezető feladatait. A vendégkarnagyi teendőket 2007 januárja óta Tóth Árpád látja el. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa az ő vezetésük alatt szerzett 2008 novemberében aranykoszorús minősítést, és nyerte el a legjobb műsor-összeállításért járó különdíjat a prágai Adventi és Karácsonyi Kórusművek XVIII. Nemzetközi Kórusversenyén. 2009 márciusában az énekkarnak a Rákóczi Szövetség és az Esterházy Emlékbizottság Esterházy Emlékérmet adományozott. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusát 2009. december 16-án, Kodály Zoltán születésének 127. évfordulóján kórus-kategóriában KÓTA-díjjal tüntette ki.

Virtuózok - A zsűri

Virtuózok – Október 17-én indul a közmédia komolyzenei tehetségkutatója

Virtuózok címmel október 17-től indul a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyre közel több mint kétezer ifjú muzsikus és énekes jelentkezett az egész országból – hangzott el a program beharangozó sajtótájékoztatóján Budapesten.

Vadász Dániel, a műsor egyik producere elmondta: ez az első ilyen jellegű műsor Magyarországon, és tudomásuk szerint az egész világon. Hangsúlyozta: a Virtuózok nemcsak egy verseny, hanem jóval több annál, egy műsor, amely képes megszólítani olyan embereket is, akik eddig nem kedvelték a komolyzenét. Vállalkozásukat missziónak tekintik – tette hozzá.

Vadász Dániel kitért arra is, hogy a fiatalok megszólítása érdekében erősen építenek az internetre, a mobilalkalmazásokra és a közösségi médiára.

Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztője azt emelte ki, hogy a Virtuózok ugyan verseny is, ám ezen túlmutató célja az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a tehetséges fiataloknak, és a nézők megszerethessék a klasszikus zenét. Jelezte azt is, hogy az ifjú muzsikusok pályáját a verseny után is követni és támogatni fogják.

A televíziós műsor október 17-től péntek esténként lesz látható az M1-en, a fiatalok három korcsoportban – 6 és 13, 14 és 19, valamint 20 és 24 év között – versenyeznek a legkülönbözőbb hangszerekkel, illetve a hangjukkal. A jelentkezők közül a legtöbb zongorista és hegedűs.

Az ifjú tehetségek előadásait neves művészekből és szakértőkből álló zsűri értékeli, melynek tagjai Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, kormánybiztos, Miklósa Erika operaénekes és Némethy Attila zongoraművész. A műsorvezetők Varga Edit és Bősze Ádám lesznek.

Az első három casting adásban korcsoportonként hallgatják meg a jelentkezőket, majd a szakmai zsűri döntése alapján minden korcsoportból 9 versenyző jut tovább a középdöntőbe, ahol a zenészek a Virtuózok Kamarazenekar kíséretével lépnek fel. A középdöntőből korcsoportonként 3-3 muzsikus jut tovább a döntőbe, ahol a zsűri minden életkorból egy-egy győztest választ közülük. Az ezt követő fináléban a három korcsoport-győztes lép színpadra, már csak a közönség kegyeiért versengve: a műsor abszolút fődíjasát a nézők szavazással választják ki.

A decemberben záruló műsor 3 korcsoport-nyertese saját lemezfelvételt és amerikai fellépést nyer: a legjobbak a New York-i Avery Fisher Hall, a torontói Roy Thomson Hall, illetve a miami Kravis Center színpadára léphetnek.

A fináléban legjobbnak választott abszolút fődíjas az amerikai fellépésen és a lemezszerződésen túl 12 millió forintot, azaz havi 1 millió forintot nyer, amit zenei karrierjére fordíthat. További különdíjakat ajánlott fel az UNICEF és Maxim Vengerov, Rost Andrea, az Artportal, a Magyar Állami Operaház és az MR Együttesek.

A sajtótájékoztatón a zsűri tagjai arról beszéltek, mennyire fontos a fiatal tehetségek támogatása, akik elé Batta András példaképként Dohnányi Ernőt állította. Kitértek arra, hogy a virtuozitás nem magamutogatást vagy gyorsaságot jelent, hanem mély mesterségbeli tudást és igényességet. Némethy Attila azt emelte ki, hogy a klasszikus zene "komplex gyógyír" lehet bajainkra, Kesselyák Gergely szerint pedig a műsor fő célja, hogy "trendivé" tegye a komolyzenét, amely "nem arra rendeltetett, hogy rétegműfaj legyen".

Bejelentették azt is, hogy a műsor fővédnökségét nem kisebb szaktekintély vállalta, mint a Bécsi Állami Operaházat csaknem két évtizeden át vezető Ioan Holender.

ATEMPO.sk / MTI

I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny

Marton Éva Énekverseny – Huszonegy énekes, köztük négy magyar a középdöntőben

Huszonegy énekes, köztük négy magyar, Csóka Anita, Ruszó Alexandra, Vásáry André és Vörös Szilvia jutott tovább az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny középdöntőjébe.

A magyar énekesek mellett a középdöntőbe jutott Alexandru Aghenie, Marcelina Beucher, Vlada Borovko, Giuseppina Bridelli, Chen Chen, Signe Ravn Heiberg, Nadezda Kolesnikova, Lai Ling Kwong, Jing Li, Yang Luo, Danylo Matviienko, Kristina Metelitsa, Park Sehun, Alzbeta Vomácková, Tetiana Zhuravel, Svetlana Zlobina és You Zuo.

A középdöntőre ma délután és este, két fordulóban kerül sor a Zeneakadémia Solti-termében, ahol az énekeseknek két operarészletet kell előadniuk zongorakíséret mellett. Az áriákat a barokktól egészen a 20. századig terjedő, széles repertoárból választhatták ki.

A kedden és szerdán tartott elődöntőkre hatvankét fiatal énekest, köztük kilenc magyart vártak, az énekesek erre az alkalomra egy Liszt-dallal, valamint két különböző karakterű áriával készültek. A szombat esti döntőn a legjobbak három áriát adnak elő a Medveczky Ádám vezényelte MÁV Szimfonikusok kíséretével a Zeneakadémia nagytermében. A zsűri a döntő végén eredményt hirdet, és a díjakat is ekkor adják át. A versenyt vasárnap este gálahangverseny zárja a Magyar Állami Operaházban a díjazottak részvételével.

Az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny a Zeneakadémia első saját rendezésű nagyszabású nemzetközi zenei versenye. Az indulók közül a legtöbben Ukrajnából, Oroszországból, Romániából, Lengyelországból és a Távol-Keletről (Dél-Korea, Kína és Japán) érkeztek, de jelentkeztek Nyugat-Európából (Svájc, Dánia, Belgium, Nagy-Britannia, Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország), valamint Argentínából és a Fülöp-szigetekről is.

ATEMPO.sk / MTI

Ex-Creations

Véget ért a Zúzda Tehetségkutató 2014

Szeptember 12-én este a vártnál is nagyobb érdeklődés közepette lezárult a Zúzda Tehetségkutató: A dobogós helyért versengve öt zenekar érkezett ismét a helyszínre: Crash&Ride (Budapest/Pilis), Ex-Creations (Budapest), Nevermind (Cegléd), Pair O’Dice (Sopron), The Qbs (Budapest). Külön gratulációt érdemelnek mindannyian: kitartásuk és az est folyamán tapasztalt teljesítményük példaértékű. Reméljük, mihamarabb viszontláthatjuk őket a színpadon!

A július 1-je óta zajló eseménysorozaton számos remek zenekar vett részt, akik ha továbbra is ilyen lelkesen folytatják, megérdemlik helyüket a hazai palettán – s lehetnek az új generáció képviselői a színpadokon. Ezt bizonyította a döntő is: mind az öt résztvevő figyelmet érdemlő produkcióval érkezett (a nézőszám is ezt igazolta). A zsűri tagjain is nagy volt a nyomás, hossza tanakodás után született meg a végeredmény. Döntésük mellett a közönség szavazata is számított, mivel általuk dőlt el a dobogó harmadik fokának birtokosa!

A nyeremények sora is gazdagodott az utolsó napokban, ugyanis minden döntőbe jutott zenekar számára ajánlott fel 30%-os kedvezményt a Kultúrpart Stúdió! Az első három helyezettet a Rockvilag.hu Rockpanoráma című műsorában várja interjúra Gyurcsik György, valamint a döntős zenekarok mindegyike hasonló lehetőséggel élhet a Schrott Péter és Jósa Tamás vezette ’Zsírosdeszka – avagy mi van a hódon túl?’ című műsorban.

A döntőben során a zsűriasztalnál helyet foglaltak:

  • Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana)
  • Jósa Tamás (Invader, Vazul Vére-Torda szerepében, Rockvilág.hu műsorvezető)
  • Mulicz Ferencz (Vale of Tears)
  • Szabó Dániel (ex-Keeper of Dreams, Divided)

Az eredmény

1. Ex-Creations
2. Pair O’Dice
3. The Qbs
4. Nevermind
5. Crash&Ride

A döntő során különdíj is kiosztásra került: a Crash&Ride kapott fellépési lehetőség az Invader zenekar előtt.

Az első helyezett nyereménye:

  • Teljes, profi EP lemezfelvétel – A Nortyx Audio Hangstúdió jóvoltából!
  • Profi klipforgatás és kivitelezés – A Pirates Pictures jóvoltából!
  • 100.000 Ft készpénz – A Cinema Rock Cafe jóvoltából
  • Profi zenekari honlap – A Work Out Kft. jóvoltából
  • Élő lemezfelvétel – Az Emotiv Arts jóvoltából
  • Menedzselés és koncertlehetőségek – Az Emotiv Arts Stúdió jóvoltából
  • 200.000 Ft Értékű reklámcsomag – A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából
  • Zempléni Hétvége – A Zempléni Vendégházak jóvoltából
  • Rádióinterjú - (első három helyezett számára) a Rockvilág. hu Online Rockrádió és Magazin stúdiójában, Gyurcsik György Rockpanoráma című műsorában
  • Egyszeri 30% kedvezmény mind az öt döntőbe jutott zenekar számára a Kultúrpart Stúdiónál végzett munkára

A dobogós helyen végző zenekarok szám(ok) felvételét, kedvezményes stúdióidőt és klipkészítési lehetőséget kapnak a Nortyx Audio Hangstúdió és a Pirates Pictures jóvoltából. Emellé 30-50.000 Ft értékű reklámcsomagot a A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából. Valamint az Emotiv Arts Stúdiót kapnak kedvező koncertlehetőségeket!

ATEMPO.sk

New Order

Hamarosan jön az új New Order lemez

Kiadót váltott a több mint három évtizede létező New Order: az elektro-rock meghatározó brit csapata a legendás független lemezkiadóhoz, a Mute-hoz írt alá, itt jelenik meg az együttes tizedik stúdióalbuma.

"A Mute kiváló előadókkal dolgozik együtt, és olyan történet áll mögötte, amely párhuzamosan futott a miénkkel. Olyan, mintha hazatértünk volna, vissza a független gyökerekhez" - fogalmazott Bernard Sumner énekes-gitáros, a New Order vezetője.

Az 1980-ban a Joy Division romjain alakult zenekar a kilencvenes évek elejéig a független manchesteri labelhez, a Factory-hoz tartozott, egészen addig, amíg a kiadó csődbe nem ment. Utána a London Records jelentette meg a New Order lemezeit, ott jött ki az utolsó "rendes" stúdióalbum, a Waiting For The Siren's Call is 2005-ben.

Peron Music Tehetségkutató

Peron Music Tehetségkutató - a Gilotin bejutott a döntőbe

A tavasszal meghirdetett 19. Peron Music Tehetségkutató döntőjébe bejutott az ímelyi Gilotin zenekar. Szeptember 27-én a tatabányai Vértes Agorája nagytermében zajlik majd a megmérettetés a következő zenekarokkal együtt:

Bábel
Coffee City
Dead Man’s Bitches
Eznemjazz
Gilotin
Hungariddim
Kalef
Margaret Island
Pair o' Dice
Scage
The Fleet Street
What?

„15 perc játékidő áll majd a rendelkezésünkre a tehetségkutatón, ahol 3 dallal mutatkozunk be. Mindhárom magyar nyelven fog elhangzani a közeljövőben megjelenő Relatív Perspektíva c. nagylemezünkről. Hogy pontosan melyik három dalról van szó, az még titok :-). Az egyik a szervezők által rögzítve lesz és a tehetségkutató után elérhető lesz majd a világhálón.” - tudtuk meg Pogány Tibortól, a Gilotin basszusgitárosától.

Gilotin

A rendezvényt a 2013-as székelyudvarhelyi győztes, a Face Today nyitja majd, zárásaként pedig a 18. Peron Music tehetségkutató és a 2013-as Hangfoglaló Magyarország győztese, Szatmári Juli és zenekara zárja.

A szakmai zsűri tagjai 2014-ben:

  • Újfalusi Gábor (a zsűri elnöke, Nemzeti Művelődési Intézet)
  • Dandó Zolika (zenész, producer, hangmérnök)
  • Erdei Attila (zenész, Reason, Clue, ex-Superbutt, ex-Agregator, egykori Peron -Music Alaptívány növendék)
  • Horváth Gergely (szakújságíró, riporter – MR2 Petőfi Rádió)
  • Ruff Ferenc (a paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz tehetségkutató igazgatója)
  • Lacza Gergely (a SZMAZE elnöke)

A szakmai zsűri munkáját idén is tatabányai középiskolásokból álló nagy létszámú ifjúsági zsűri egészíti ki. A 19. Peron Music Tehetségkutató győztese továbbjut az „Öröm a zene!” (volt Hangfoglaló Magyarország) országos tehetségkutató döntőjére, ahol a fődíj 1.000.000 Ft értékű hang- és hangszertechnikai utalvány.

ATEMPO.sk

Magyar Dal Napja

Ma van a Magyar Dal Napja

A Magyar Dal Napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény, évről-évre több tízezer nézővel. A fő cél a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellet a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.

Idén a legtöbb helyen már két- vagy háromnapos rendezvényt Hévízen, a magyar dal idei fővárosában, Martonvásáron, Békéscsabán, Szombathelyen, Szentendrén, Boldogon, Zsirán, Hajdúnánáson, Egerben, valamint Budapesten 12 helyszínen összesen 33 színpadon tartják meg, mintegy kétszáz énekes, ezer zenész, a kórusokkal, népdalénekesekkel együtt csaknem kétezer fellépő lesz.

Ehhez csatlakozik felvidéken a Kassa és Dunaszerdahely. Mindkét helyen színes programmal várják az érdeklődőket. A részleteket itt találják:

A Magyar Dal Napja Kassán

A Magyar Dal Napja Dunaszerdahelyen

ATEMPO.sk

Molnár György

65 éves Molnár György, az Omega gitárosa

Ma ünnepli 65. születésnapját Molnár György (Elefánt) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rockzenész, gitáros, zeneszerző, az Omega együttes tagja.

Első együttese a Decca volt, ahol többek között Horváth Charlieval zenélt együtt. 1967-ben egy Balaton melletti koncerten figyeltek fel rá az Omega tagjai, és miután gitárosuk, Kovacsics András távozott, Molnárt hívták a helyére. Tagságát szeptember 2-ától datálja, az első vele felvett kislemez az Azt mondta az anyukám / Rózsafák volt.

Budapest Music Expo

A Hangfoglalás kiállítás mostantól Budapest Music Expo

Első alkalommal 2006 szeptemberében került megrendezésre a Hangfoglalás Hangszer- Hang- Fény- Stúdiótechnikai kiállítás Budapesten mintegy 15.000 látogató érdeklődésével, melynek kísérőprogramja volt a klubfesztivál Budapest öt élőzenés szórakozóhelyén és szakmai kerekasztal-beszélgetések a zene és a zenélés jövőjéről.

Ebből nőtte ki magát Közép-Kelet-Európa legjelentősebb hangszeres eseménye, mely idén Budapest Music Expo néven kerül megrendezésre 2014. október 3-5. között ismét a Syma rendezvény és kongresszusi központban. A belépés most is mindenki számára ingyenes.

Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny

Felhívás! Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny 2014 Galántán - FRISSÍTVE

A Csemadok Galántai Területi Választmánya és a Galántai Városi Művelődési Központ idén is meghirdeti a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyt, melyre 2014. november 27. és 29. között kerül sor Galántán a Városi Művelődési Központban.

Az érdeklődők jelentkezését 2014. november 10-ig várják. Nevezési díj 10 euró / személy (versenyző, felkészítő, zongorakísérő), melyet a következő számlaszámra kell átutalni a jelentkezés előtt: 8873236/5200, IBAN: SK7552000000000008873236.

JELENTKEZÉSI LAP

A jelentkezési lapokat postán a Csemadok Területi Választmánya, ul. Kodály Zoltán 777, 924 00 Galanta címre, e-mailen a csemadok@gmail.com címre várják (scannelt jelentkezési lapokat).

 

Az indulók besorolása

I. kategória: 8 éves korig
II. kategória: 10 éves korig
III. kategória: 12 éves korig
IV. kategória: 14 éves korig

 

Műsoridő

I. kategória: max. 4 perc
II. kategória: max. 5 perc
III. kategória: max. 7 perc
IV. kategória: max. 10 perc

 

Kötelező művek

I. kategória
Rebikov: Cseh népi tánc (Dénes-Lányi Hegedűiskola I. 152. sz.) ismétlés nélkül, Da Capo van

KOTTA LETÖLTÉSE

II. kategória
Carl Philipp Emanuel Bach: Lied (Régi zene hegedűre zongorakísérettel 8. sz.) ismétlés nélkül

KOTTA LETÖLTÉSE

III. kategória
Gluck: Andante cantabile (Moffat: Régi mesterek művei az ifjúság számára I. kötet 2. sz.) ismétlés nélkül

KOTTA LETÖLTÉSE

IV. kategória
Bihari János: Verbunkos (Dénes-Lányi Hegedűiskola III - IV. 32. sz.) ismétlések nélkül, csak Da Capo van

KOTTA LETÖLTÉSE

 

Érdeklődni a +421 31 7802396, +421 907 790 669 telefonszámokon és a csemadok@gmail.com emailcímen lehet.

A rendezvény műsorát megtalálják naptárunkban.

ATEMPO.sk

Máté Péter

30 éve hunyt el Máté Péter

Máté Péter az egyik legsikeresebb magyar énekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista. Közel 150 dal szerzője és előadója. Dalai évtizedekkel halála után is nagy népszerűségnek örvendenek.

Hat éves korától magánúton, 14 éves korától zeneiskolákban tanult. Tanította Bágya András és Balassa P. Tamás is. 1965-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ugyanebben az évben, 1965-ben megalapította első zenekarát. Máté Péter az Illés zenekarral készítette első dalait. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, az „Úgy várom, jössz-e már?” és a „Mondd már”-t, még ugyanebben az évben a „Néger zongorista dala” című felvétellel a polbeat fesztiválon első díjat nyert.

Fischer Ádám

65 éves Fischer Ádám karnagy

Ma 65 éves Fischer Ádám Kossuth-díjas karnagy. Zenész családban született. Apja, Fischer Sándor szintén karmester volt, s öccséből, Fischer Ivánból is szintén karmester lett. Gyermekkorában testvérével együtt az Operaház kórusában énekelt. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban zongora és zeneszerzés szakon végezte, majd Bécsben (Hans Swarowskynál 1968–1971 között), Velencében és Sienában (Franco Ferrara mesterkurzusain 1970–1972 között) képezte tovább magát.

Tanulmányaival párhuzamosan már 1971-ben munkába állt. Először a grazi operaházban dolgozott mint korrepetitor, majd 1972-ben Sankt Pöltenbe került, ahol a korrepetálás mellett vezényelt is. Nemzetközi karrierjét 1973-ban milánói versenygyőzelme indította el. Ezt követően a Bécsi Állami Operaházban dirigált (1973-1974), majd a finn Finn Nemzeti Opera első karmestere lett (1974-1977). Innen a karlsruhei operaházhoz szerződött, ahol szintén első karmesterként tevékenykedett 1979-ig, amikor a müncheni Bajor Állami Operaházhoz szerződött. 1981-ben kinevezték a freiburgi Városi Színház főzeneigazgatójának, 1983-ban pedig a kasseli Állami Színház főzeneigazgatója lett 1992-ig. 2001–2005 között a mannheimi Nemzeti Színház főzeneigazgatója volt majd visszatért Budapestre, ahol elvállalta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatói tisztségét (2008-ig). Közben, 2007-ben a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója lett (2009-ig), majd az opera külön e célra létrehozott Művészeti Tanácsadó Testületének elnöke lett. A köztes időszakokban szabadúszó karmesterként tevékenykedett.

Máig rendszeres vendégkarmestere a világ számos neves operaházának. Vezényelt a Bécsi Állami Operaházban, a Párizsi Operában, a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben és a New York-i Metropolitanben. Dirigálta egyebek közt a bécsi, a londoni és a Los Angelesi Filharmonikusokat, valamint a chicagói és a Bostoni Szimfonikusokat. 1984-től az Állami Hangversenyzenekar vendégkarmestere, 1996-tól a zenekar első vendégkarmestere és művészeti tanácsadója. 1998-tól vezeti zeneigazgatóként a Dán Rádió Kamarazenekarát, amellyel lemezre vette Mozart legtöbb operáját és szimfóniáját.

Visszatérő vendége neves fesztiváloknak. 1980-ban hívták először vezényelni a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol azóta rendszeres vendég. 1987-es megalakulása óta művészeti vezetője az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak, amellyel a komponista összes szimfóniáját lemezre vette, szervezője a kismartoni Haydn Fesztiváloknak. Rendszeresen vezényelt Bayreuthban, ahol a Ring tetralógia dirigenseként debütált 2001-ben. 2004-ig ő vezényelte a Ring előadásait, majd 2006–2007-ben a Parsifalt dirigálta. 2006-ban indította el a Művészetek Palotájában a Budapesti Wagner-napok rendezvénysorozatát.

ATEMPO.sk / wikipedia

Prima Primissima Díj

Itt a magyarországi Prima Primissima Díj idei jelöltjei

Minden eddiginél több, mintegy 900 jelölt közül választották ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjeit, azaz a Prima díjasokat - jelentette be Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A magyar szellemi élet, művészet, tudomány, sport jeles képviselői számára odaítélt díjra tíz kategóriában három-három főt jelölt az alapítvány kuratóriuma, közülük a december 5-i díjátadó gálaest előtt választják ki a Prima Primissimákat.

Csányi Sándor közölte: a díjra minden évben egyre több jelölés érkezik, idén már 900 név közül kellett választania a kuratórium tagjainak. A legtöbb jelölést - százharmincat - a Magyar színház és filmművészet kategóriában kapták.

A Prima díjasok 5 millió forint, a Prima Primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek, a közönségdíj értéke szintén 15 millió forint. A közönség szeptember 30-tól lehet adhatja le szavazatát a www.primaprimissima.hu honlapon.

Az elismeréshez kapcsolódnak a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti alkotók számára odaítélt, 2 millió forinttal járó Junior Prima díjak, továbbá a megyékben kiosztott, 1 millió forinttal járó, területi Prima díjak is - hívta fel a figyelmet a kuratórium elnöke.

Magyar irodalom kategóriában Bodor Ádám, Buda Ferenc és Turczi István, Magyar színház és filmművészet kategóriában Bánsági Ildikó, Csomós Mari és Ragályi Elemér kapott jelölést.

Magyar képzőművészet kategóriában Karátson Gábort, Konok Tamást és Lakner Lászlót jelölte a kuratórium, míg a Magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László, Erőss Lóránd és Romsics Ignác közül választanak Prima Primissimát.

Magyar zeneművészet kategóriában Angelica Leánykar - Gráf Zsuzsanna, Jandó Jenő és Sztevanovity Dusán közül kerül ki az idei díjazott.

A Magyar oktatás és köznevelés kategória primái Derdák Tibor, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint Pósa Lajos lettek.

Magyar építészet és építőművészet kategóriában Czigány Tamásra, Pálfy Sándorra és U. Nagy Gáborra lehet szavazni, a Magyar népművészet és közművelődés kategória jelöltjei pedig Sárosi Bálint, a Jászság Népi Együttes és a Hagyományok Háza.

Magyar sajtó kategóriában a közmédia Fölszállott a páva című műsorára, az On The Spotra és Perjés Klárára érkezett jelölés. Palotai Károly, Polgár Judit és a Regőczy Krisztina-Sallay András-kettős közül választanak Prima Primissimát a Magyar sport kategóriában.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Marjai János

Fonó kiadó

A magyarországi Fonó a világzenei kiadók élmezőnyében

A Fonó kiadó bekerült a világzenei kiadók nemzetközi élmezőnyébe. A Womex (World Music Expo) napokban közzétett idei listáján a Fonót egyetlen magyar kiadóként a nagyon előkelő 12. helyre rangsorolták.

A legjobb világzenei kiadóknak járó Womex Top Label elismerést minden évben a lemezlista-eredmények alapján állítják össze és jelentik be az októberi világzenei vásár előtt. A Fonó idén a Shutka Roma Rap Me Sijum Underground/I Am Underground, a Karavan Familia Asvin, illetve Lakatos Róbert és a Rév Zenekar Révület című albumának kiváló fogadtatásával került a rangos helyre.

A nemcsak kiadóként, hanem koncerthelyszínként, valamint az utóbbi években több fesztivál szervezőjeként is aktív Fonó Budai Zeneház igazgatója, Horváth László hangsúlyozta: lemezt kiadni ma már nem biztos, hogy nyereséges vállalkozás, viszont a művészeket hihetetlenül inspirálja egy album megalkotása.

"A zeneiparnak egy új CD olyan, mint a színháznak egy bemutató: nélkülözhetetlen. Ráadásul a zenekarok számára belépőt jelent a nagyobb fesztiválokra, célokat, lehetőségeket vázol fel. Az együttesek megállnának a fejlődésben, ha nem lenne olyan kiadó, aki vállalja ezt a feladatot" - fogalmazott Horváth László.

Az elmúlt évben a Fonó mintegy 15 új albumot adott ki, a teljes, két évtized alatt összegyűlt portfoliója több mint 200 kiadványt számlál, többek között a Csík Zenekar valamennyi albumát, Herczku Ágnes, Lajkó Félix, Both Miklós, Dresch Mihály és a CimbaliBand lemezeit. Különleges volt a Fonó 50 lemezes Új Pátria című kiadványa, amely az ezredforduló legjelentősebb hazai népzenei gyűjtése, az Utolsó óra zenei anyagát tartalmazza. Lajkó Félix Mező című lemeze tavaly augusztusban vezette a világzenei lemezek európai listáját, a WMCE-t (World Music Charts Europe), Both Miklós FolkSide című projektjének CD-jével jutott be a Top Label listára huszadikként. A legutóbbi siker a Söndörgő Együttes Tamburocket- Hungarian Fireworks című albumának negyedik helyezése volt az idén augusztusban a WMCE-n.

A WMCE-t 25 ország 45 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján teszik közzé minden hónapban. Az eredményeket kiadónként összesítve áll össze a Womex Top Label lista, a világ 20 legjelentősebb világzenei kiadójának elitcsapata. Az első helyezettnek az azévi Womex-en díjat adnak át.

Idén a német Glitterbeat Records kapja a listaelsőnek járó elismerést. Az idei, immár 14. Womexet október 22-től 26-ig rendezik meg a spanyolországi Santiago de Compostelában. Jövőre Budapesten tartják a világzene legnagyobb szakmai eseményét.

A Womex kiadói listájának korábbi első helyezettjei: 2006 - World Circuit (Nagy-Briannia), 2007 - Stern's (Nagy-Britannia), 2008 - Cumbancha (Egyesült Államok), 2009 - Crammed Discs (Belgium), 2010 - world village/harmonia mundi (Franciaország, Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Spanyolország), 2011 - world village/Le Chant du Monde/harmonia mundi, 2012 - Lusafrica (Franciaország), 2013 - Riverboat Records/World Music Network (Nagy-Britannia).

ATEMPO.sk / MTI

Dirty Slippers

Ismét indul a Suliturné program - felvidékiek intézmények is bekapcsolódhatnak

Már jelentkezhetnek az érdeklődő tanintézmények vezetői és diákjai a Suliturné elnevezésű ingyenes programra, amely a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét.

Az iskolák számára ingyenes program a 12-24 éves korosztályt szólítja meg: a foglalkozás első részében koncerten vehetnek részt a diákok, a második részben pedig a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeiről, valamint az egészségtelen életmód kockázatairól beszélnek a Dirty Slippers zenekar tagjai, akiket egészségügyi dolgozók készítettek fel a lényeges információkkal.

A prevenciós koncerttel egybekötött előadást az idei tanévtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet és a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda is támogatja - közölte Lobó-Szalóky Lázár, a program ötletgazdája, a zenekar énekese, gitárosa.

A Dirty Slippers a múlt tanévben mintegy 250 oktatási intézményben járt a Suliturnéval. Ellátogattak Erdélybe, a Felvidékre Komáromban és a Vajdaságba, Magyarországon többek között Mezőkovácsházán, Kecskeméten, Tiszafüreden, Karcagon, Egerben és Jászberényben tartottak előadásokat.

A 2005-ben alakult együttes tagjai Csongrádi Imre (basszusgitár), Nagy István (dobok), Felföldi Zsolt (zongora) és Lobó-Szalóky Lázár (ének, gitár). A napokban jelent meg a Ne gyere többet című legújabb daluk, melyet csaknem 50 ezren tekintették már meg a legnagyobb videomegosztó portálon.

ATEMPO.sk / MTI
fotó: Arató Vivien

Bozay Attila és Ránki György

A Zenetudományi Intézethez került Ránki György és Bozay Attila hagyatéka

Ránki György (1907-1992) és Bozay Attila (1939-1999) zeneszerzők hagyatéka az MTA BTK Zenetudományi Intézet "Lendület" 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumába került. Dalos Anna, az intézet tudományos főmunkatársa emellett arról is beszélt, hogy október elején kiállítás nyílik az Amerikából nemrég hazatért Dohnányi-hagyaték anyagából.

Ránki György esetében a család, különösen fia, a szintén zeneszerző Ránki András már elkezdte rendszerezni és feldolgozni az anyagot, Pethő Csilla tollából pedig egy kismonográfia is született már a komponistáról 2002-ben - magyarázta a zenei archívum és kutatócsoport vezetőjeként dolgozó Dalos Anna.

A hagyaték legértékesebb részei kétségtelenül a zenemű-kéziratok, emellett hangfelvételeket, recenziókat, elemzéseket, leveleket, plakátokat, meghívókat, kitüntetéseket, fotókat tartalmaz, továbbá megtalálható benne Ránki költői, írói munkásságának kéziratos anyaga is. A letéti szerződést júliusban írták alá az örökösökkel, azóta a hagyaték már meg is érkezett az Erdődy-palotába, jelenleg rendszerezik, digitalizálják, és előkészítik egy jövőbeli kiállításra.

"Ránki György életműve rendkívül izgalmas. Kodály-tanítványként indult, de letért a népzenei inspiráció kizárólagos útjáról, és nyitott a szórakoztató, könnyűzene irányába is. Ez jól érződik legnépszerűbb művén, a Pomádé király új ruhája című operán is. Összességében azt mondhatjuk, hogy egy széles, európai látásmóddal rendelkező komponista volt" - fejtegette a kutató.

Az intézetbe került egy másik jelentős magyar zeneszerző, Bozay Attila hagyatéka is, miután hasonló letéti szerződést sikerült aláírni az örökösökkel.

"Itt is előrendezett anyagról van szó, az özvegy példás rendben őrizte a hagyatékot, és itt is megkezdődött már a tudományos értékelés Olsvay Endre 2002-es tanulmánya révén" - magyarázta Dalos Anna.

Az anyag hasonlóképpen kéziratokat, hangfelvételeket, nyomtatott kottákat, leveleket, kitüntetéseket és a komponista hivatalos tevékenységéhez kapcsolódó dokumentumokat ölel fel, megtalálhatók benne többek között a Békéstarhosi Baráti Kör anyagai is.

Dalos Anna elmondása szerint előbb-utóbb minden hagyatékot szeretnének kiállításon bemutatni, így távlati terveik között szerepel egy Bozayról szóló, esetleg Durkó Zsolttal vagy általában a Harmincasok generációjával egybekötött tárlat, és Ránki György életművét is szeretnék valamikor bemutatni, talán Kadosa Páléval együtt.

További hagyatékokkal is gazdagodik a Zenetudományi Intézet. A zeneszerző és népzenegyűjtő Vujicsics Tihamér (1929-1975) tetemes hagyatéka ugyan már csaknem húsz éve a Zenetudományi Intézetben van, jogi státusza azonban csak most rendeződött. Az anyag rendezése-katalogizálása óriási feladat, hiszen a komponista teljes népzenei könyvtára mellett nagy mennyiségű rendezetlen kéziratos anyagot is magába foglal.

A közeljövőben érkezik az intézet budai várbeli épületébe a leginkább brácsaversenyéről híres Kossuth-díjas zeneszerző, Dávid Gyula (1913-1977) viszonylag kis méretű hagyatéka, a Liszt-kutatásairól és egyházzenei életművéről ismert Kodály-tanítvány, Sulyok Imre (1912-2008) hagyatéka (kivéve a Liszt-kutatáshoz kapcsolódó anyagokat, amelyek a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban vannak), valamint a vak, mélyen hívő katolikus komponista és zongoraművész, Dobos Kálmán (1931-2013) zenei öröksége, melynek gerincét szintén a liturgikus művek alkotják.

Dalos Anna kitért arra is, hogy a Zenetudományi Intézet megalakulásának 40. és az Erdődy-palotába költözésének 30. évfordulója alkalmából októberben nagyszabású rendezvénysorozattal készülnek, melynek keretében október 1-jén megnyílik a júliusban Floridából hazatért Dohnányi-hagyatékból rendezett kiállítás is, valamint egy, a Zenetudományi Intézet történetét bemutató tárlat.

A világhírű zeneszerző és zongoraművész, Dohnányi Ernő (1877-1960) 1944-ben hagyta el Magyarországot, és 1949-ben telepedett le az Egyesült Államokban, ahol a Floridai Állami Egyetem zongora- és zeneszerzés professzora lett. 1960-ban bekövetkezett haláláig zenei kéziratok, levelek, fényképek, dokumentumok, könyvek, kották és egyéb emlékek ezrei gyűltek össze floridai otthonában. Ezt az anyagot ajándékozta a zeneszerző mostohaunokája a Zenetudományi Intézetnek.

A Dohnányi hagyaték fennmaradó körülbelül kétharmada nagyjából fele-fele részben a Floridai Állami Egyetem zenei tanszékén van letétbe helyezve, illetve a British Libraryben található. A floridai letéti anyag várhatóan februárban érkezik véglegesen Magyarországra.

ATEMPO.sk / MTI

Sztárban Sztár

Vasárnap indul a Sztárban Sztár második évada

Vasárnap este folytatódik a TV2 Sztárban sztár című zenés műsora a második évaddal. A koncepció ugyanaz maradt: az előadók hazai, vagy külföldi zenei legendák bőrébe bújva adják elő azok legnagyobb slágereit, munkájukat pedig profi szakemberek segítik.

Az előadásokat értékelő zsűriben az első évad győztese, Bereczki Zoltán váltja Lakatos Márkot. A többiek, azaz Majka, Hajós András és Liptai Claudia maradnak. A műsorvezető Till Attila lesz.

De hogy kik is azok, aki énekelni fognak? A Sztárban sztár tizenkét előadója:

Dukai Regina – Modell, műsorvezető és énekesnő
Hevesi Tamás – Énekes legenda és foci edző
Keresztes Ildikó – Az X-Faktor volt mentora
Kökény Attila – A Nagy Duett győztese, a Megasztár finalistája
Koós Réka – színművésznő
Nagy Sándor – Színművész, az Adagio zenekar korábbi tagja
Pál Dénes – A The Voice győztese
Pásztor Anna – Az Anna and the Barbies frotasszonya
Sípos Péter – Az Irigy Hónaljmirigy frontembere
Tóth Vera – A Megasztár győztese, a Nagy Duett versenyzője
Vastag Tomi – Az X-Faktor felfedezettje, a Dal 2013 finalistája
Völgyi Zsuzsi – A Romantic zenekar volt énekesnője

A műsor vasárnap este 19 órakor indul a TV2-n.

ATEMPO.sk

Cotton Club Singers

Szűcs Gabi koncertjén tér vissza a Cotton Club Singers

Szűcs Gabi szeptember 7-i fellépésén a Városmajori Szabadtéri Színpadon hat év után tér vissza a színpadra a Cotton Club Singers. Az énekesnő, aki a vokálcsapat alapító tagja volt, a Budapesti Nyári Fesztivál zárókoncertjén lép a közönség elé.

Az esten Szűcs Gabi a három évvel ezelőtt fiatalon elhunyt brit soul énekesnő, Amy Whinehouse dalait adja elő szvinges átiratban. Ezek a felvételek tavaly jelentek meg Szűcs Gabi Swinging Amy című lemezén Kuzbelt Péter szaxofonos hangszerelésében; köztük van például a Rehab, a Love Is A Losing Game, a Back to Black vagy a Valerie.

A szeptember 7-i vasárnapi koncert sztárvendége az idén húsz éves jubileumát ünneplő Cotton Club Singers lesz. A vokálegyüttes 2010 januárjában búcsúzott el a közönségtől a Papp László Budapest Sportarénában, de az akkori felállásban már egyetlen alapító tag sem szerepelt. Négy meghatározó énekes, László Boldizsár, Szűcs Gabriella (ők alapítók voltak), valamint Fehér Gábor és Kozma Orsi hat éve nem lépett együtt színpadra, most ők térnek vissza együtt. A Cotton Club Singers kezdeti éveit meghatározta Zsédenyi Adrienn (Zséda) is, aki 2000 végén távozott a vokálegyüttesből.

"Két Amy Winehouse-dal a Cotton Club Singers előadásában, négyszólamú vokállal fog megszólalni" - mondta Szűcs Gabi.