Különleges felvezető műsorral indul a Virtuózok idei szériája

Virtuózok

Különleges felvezető adással indul a Virtuózok harmadik szériája a Duna televízión pénteken: az Így született a Virtuózok című összeállításban a klasszikus zenei tehetségkutató ötletének megszületésétől kezdve egészen a harmadik évad kezdetéig követhetik nyomon a műsor történetét a nézők.

A Duna csatornán látható első adásban az érdeklődők betekintést nyerhetnek abba, hogyan került a képernyőre a formabontó tehetségkutató, a Virtuózok nyerteseivel készült interjúkon keresztül pedig újraélhetik az előző évadok izgalmait és kiemelkedő pillanatait.

 

Április 14-én, az első válogatón pedig már az idei széria ifjú klasszikus zenei tehetségeinek szurkolhatnak a nézők. A versenyzők ezúttal is három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok - bizonyíthatják tehetségüket a zsűri előtt.

Minden korcsoportban válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut az elődöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a június 2-i fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.

 

Péntek esténként Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett két új zsűritaggal is találkozhatnak majd a műsor nézői: a világ legígéretesebb fiatal zenészének járó díj tulajdonosával, a Liszt-díjas Várdai István csellóművésszel és a szintén világhírű, Liszt- és Prima díjas zongoraművésszel, Balázs Jánossal.

Az idei széria műsorvezetői Bősze Ádám és Koltay Anna lesznek.

Az MTVA sikeres komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét és fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

ATEMPO.sk / MTI