A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi május 2. és 7. között 21 helyszínen adnak ingyenes közösségi koncerteket.
A Közösségi Hét című sorozatban a zenészek egy hét alatt adnak koncerteket elhagyott zsinagógákban, templomokban, idősotthonokban és iskolákban.
A BFZ kamaraformációi május 3-án Orosházán, május 4-én Tokajban, május 7-én pedig Esztergomban zenélnek. A Zsinagógakoncertek programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közös rendezvénye.
A zenekar muzsikusai tizenkét idősotthonban, többek között Budapesten, Biatorbágyon, Dabas-Gyónon, Kiskunfélegyházán, Dunakeszin és Nagymágocson is fellépnek.
A Fesztiválzenekar a legkisebbeknek ezúttal Zsámbékra, Kisújszállásra és az ózdi Van Helyed Alapítványhoz viszi el interaktív Zenevár című programját.
Folytatódik a Johann Sebastian Bach műveit felkaroló templomi sorozat is: május 3-án Kiskőrösön,
május 4-én Balassagyarmaton a felvidéki Celeng Mária közreműködésével,
május 5-én pedig Debrecenben játszik a zenekar barokk együttese korhű bélhúros hangszereken, katolikus, evangélikus és református templomokban.
A Budapesti Fesztiválzenekar három évvel ezelőtt indította el ingyenes Közösségi Hét című koncertsorozatát.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!