A népi kultúra közösségteremtő műfajainak szakmai működését, művészeti munkáját támogatja a Csoóri Sándor Program, amelynek beindítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be.
A Csoóri Sándor Program elsősorban a hagyományőrző néptáncos, népzenei és népdalköri szervezetek támogatását tűzte ki célul, a kezdeményezés a Kárpát-medencében minden kistelepülés népi kultúrát éltető közösségéhez el kíván jutni. A forrást biztosító Csoóri Sándor Alap az idei és a 2018-as költségvetésben is külön nevesített soron szerepel.
A kezdeményezés abban tér el a tavaly a Nemzeti Kulturális Alapon belül beindított Halmos Béla Programtól, hogy annak ideiglenes kollégiuma kizárólag a népzenei területtel foglalkozik, ezen belül is elsősorban népzenei témájú koncerteket, rendezvényeket, kiadványokat támogat, kiemelten a népzenei utánpótlásra fókuszálva.
A Csoóri Sándor Programban támogatott népi kultúra a hagyományos paraszti tudás, szellemi és tárgyi örökségünk ma is élő, újraélhető, szervesen fejlődő elemeinek összessége. Ide tartoznak a népi kultúra újjászületését támogató tevékenységek, az úgynevezett "revival-mozgalmak" is.
"A népi hagyományokon alapuló mozgalmak ma már nem tudnak kizárólag a hagyományozódás útján tudást átadni, a tudás megőrzésére és átadására sok esetben néptánccsoportok, néptáncegyüttesek szolgálnak, ezek támogatása elengedhetetlen a lokális identitás, a helyi megtartóképesség erősítése érdekében" - fogalmazott az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága.
A bejelentett támogatási összeg, az idei és a következő évre összesen 7,5 milliárd forint az Alap rendelkezésére áll az idei és jövő évi büdzsében külön nevesített soron. A program elsődleges célja nem a nagyszabású, sokkal inkább a lokális, kohéziót és identitást erősítő komplex programok támogatása.
A program mintegy másfél millió embert ér majd el, hisz a Kárpát-medencében jelenleg mintegy háromezer bejegyzett, néptáncos, népzenei és népdalköri közösség van.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!