Nagy-Szín-Pad - Öt zenekar jutott a döntőbe

Nagy-Szín-Pad

A 15 produkciót felvonultató mezőnyből öten jutottak tovább a döntőbe a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató versenyen, így a június 1-jei döntőn a Cloud9+, Deniz, az Ivan and the Parazol, a Mary Popkids és a Szabó Balázs Bandája léphet színpadra az Akvárium Klubban.

A közönségszavazás hétfő reggeltől a vasárnap esti döntő végéig tart - olvasható a közleményben, amely felidézi, hogy a tehetségkutató verseny elődöntőibe újságírók, producerek, zenészek, fesztiválszervezők választották ki azt a 15 zenekart, amely az elmúlt hét három napján az Akvárium Klubban élő tv-, rádió- és internetes közvetítés mellett mutatkozhatott be a közönségnek.

Lobenwein Norbert főszervező kiemelte: az öt döntős ABC-sorrendben lép majd fel vasárnap este az Akvárium Klubban, közülük a közönség választja ki a győztest.
"Az első helyezett a legfontosabb fesztiválok kiemelt helyein és időpontjaiban szerepelhet majd, továbbá egymillió forintos videoklip és egymillió forintos próbaterem-támogatást is kap, de jelentős díjak járnak a további helyezetteknek is" - idézte szavait a közlemény.

Horváth Vanda, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Gyermek- és Ifjúsági Főszerkesztőségének vezetője, az M2 intendánsa a program sikerét emelte ki, szerinte a 15 évnél idősebb népesség tíz százaléka az M2-n, a csoport 30 százaléka pedig a Petőfi rádióban találkozott a versenybe került zenekarokkal. Hangsúlyozta, hogy az első három helyezett számára az MTVA kiemelt kommunikációs csomagot biztosít. A Nagy-Szín-Pad további 12 indulója pedig kiemelt játszást és promóciós felületet kap a Petőfi Rádióban, egyenlő arányban.

A szervezők hangsúlyozzák: azok kezét sem engedik el, akik csak az elődöntőig jutottak, mind a 15 produkció zenei pályafutását igyekeznek segíteni a jövőben is.
"A Nagyon Balaton keretében például már most több tucat nyári koncertet kötöttünk le" - mondta el Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció vezetője.

A döntőt ezúttal is élőben közvetítik, június 1-jén, vasárnap este 20:30-tól az M2 csatornán. A Petőfi Rádió is élőben csatlakozik a műsorhoz, emellett elérhető lesz a stream is a szokásos felületeken.

A Petőfi Rádió reggeltől élőben sugározza az eseményeket, óránként többször kapcsol az Akvárium klubba, ahol a versenyen túl a Punnany Massif egy negyedórás extra produkcióval lepi meg a közönséget.

 

ATEMPO.sk
forrás: MTI