Három koncertet rendeznek idén a Balaton közepén

A Stereo MC's brit hiphop csapat, az Alma együttes és a Tankcsapda ad koncertet idén a Balaton közepén, a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében megvalósuló kompkoncerteken.

A koncertek az Alma együttes esetében egy, a másik két előadónál két komp fedélzetén zajlanak. A vízi járművekre Tihanyban lehet felszállni és a vízen kapcsolódnak össze, majd a koncertek végén kiteszik az utasokat.

A 2014 óta futó kompkoncertek első nemzetközi előadójaként fellépő Stereo MC's július 28-án, pénteken zenél a Balatonon, az Alma együttes augusztus 25-én száll vízre, a Tankcsapda pedig szeptember 16-án lép fel.

A koncertek után a kompok Szántódon és Tihanyban is kikötnek, így mindkét oldalon lehetőség van a kiszállásra.

ATEMPO.sk / MTI