Felvidéki magyar siker Avignonban

Harmadik hete zajlik a Festival Off d'Avignon, ahol ma délben, a fesztivál vége előtt 3 nappal kiosztották a Tournesol 2017-díjakat.

A Tournesol-díj 9 éve kerül kiosztásra, olyan darabokat jelölnek, amelyek aktuális, az emberiség jövőjével, szolidaritással, rasszizmussal, a kisebbségek védelmével és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos témákat dolgoznak fel, magas művészi színvonalon. A több mint 1100 színházi előadásból kiválasztott 150 jelölt közül 5 kategóriában osztottak díjat. “Tánc és test” (“Corps et danse”) kategóriában a díjat Hégli Dusan Finetuning című koreográfiája kapta.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Finetuning bemutatója tavaly júliusban, a 2016-os Festival Off d'Avignon nyitónapján volt. Az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company koprodukciójaként megvalósuló előadást azóta közel ötven alkalommal játszotta az Ifjú Szivek társulata, nagyrészt Avignonban. A darab a családon belüli erőszak témakörét dolgozza fel. Hégli Dusan rendező, koreográfus mellett a darab alkotói közt szerepel Szűcs Edit jelmeztervező, Kelemen László zeneszerző és Horváth Kristóf “Színész Bob” slammer is.

 

Hégli Dusan

“Nagyon büszke vagyok, hogy Európa legnevesebb kortárs színházi fesztiválján a szakmai közönséget és a Tournesol Prix zsűrijét is sikerült meggyőznünk hagyományos zene- és tánckultúránkból építkező korszerű eszköztárunkkal. Óriási elismerés” – nyilatkozta Hégli közvetlenül a díjátadás után.

A társulat sikeréhez telefonon gratulált Marek Maďarič kulturális miniszter és Bugár Béla, a parlament alelnöke, Rigó Konrád kulturális államtitkár személyesen vett részt a díjátadáson. Daniel Jurkovič, a Párizsi Szlovák Intézet igazgatója szintén személyesen utazott Avignonba, megtekinteni a Finetuningot.

Az avignoni fesztivál vasárnapig tart, a Finetuningot még háromszor mutatják be. A társulat jövő hét elején érkezik haza Pozsonyba.

ATEMPO.sk
Fotó: Ifjú Szivek Táncszínház