Fölszállott a páva gála Bartók és Kodály jegyében felvidéki közreműködővel

Fölszállott a páva gála Bartók és Kodály jegyében felvidéki közreműködővel

A két magyar zeneszerzőre, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékezik a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny augusztus 29-i, pécsi valamint 30-i budapesti gálaműsorával. A fellépők közt ott van a felvidéki Balga Gabriella operaénekes is.

Balga Gabriella

A pécsi bazilika nyugati kapuja előtti térre és a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermébe szervezett nagyszabású koncerten szimfonikus zenekar, kórus, szólisták, népi zenekar és táncosok lépnek együtt színpadra.

Kodály Zoltán és Bartók Béla olyan művei szólalnak meg feldolgozásokban, amelyek "utat találnak azok szívéhez is", akikéhez eddig nem állt közel.

A koncertek "koronájaként" egy olyan produkciót láthat a publikum, ahol a kórus és a zenekar mellett a Czifra Táncegyüttes művészei is közreműködnek, illetve népi hangszerek - köztük cimbalom - is szerepet kapnak.

A Fölszállott a páva legtehetségesebb résztvevői mellett olyan ismert és közkedvelt művészek is fellépnek, mint Pál István "Szalonna" és Bandája, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Madaras Gergely vezényletével.

Énekesként közreműködik Palerdi András, Zsikó Zoltán, Balga Gabriella, Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna.

Az estek moderátora Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a nemzet művésze lesz, aki zsűritagként is közreműködött a közmédia által szervezet tehetségkutató sorozatban.

ATEMPO.sk / MTI