Grammy-díjas producerrel készített új lemezt Szőke Nikoletta – csütörtökön Kassán koncertezik

Moonglow címmel hetedik albumát készítette el Szőke Nikoletta, mely már előrendelhető. A magyarországi jazz színtér kiemelkedő énekese kvartettjével dzsessz-sztenderdeket rögzített, amerikai dobos és producer segítségével. Csütörtökön Kassán lép színpadra, az idei jazz fesztivál keretében.

"A Hollandiában élő magyar hangmérnök, Róbert Balázs vetette fel, hogy csináljunk lemezt a nemzetközi piacra, és ehhez mozgósítja a kapcsolatrendszerét. A lemez producere a négyszeres Grammy-díjas amerikai zenei producer, Helik Hadar lett, aki korábban mások mellett Herbie Hancockkal és Joni Mitchell-lel is dolgozott" - mondta Szőke Nikoletta.

Hozzátette: a munkamódszer nekik is új volt, hiszen Helik Hadar kívülállóként teljesen más szempontok alapján hallgatta a felvételeket, mint ők, határozottan instruált, véleményt mondott.

A felvételeken a Szőke Nikoletta Quartet zenél, a formációban az állandóságot képviselő Szakcsi Lakatos Róbert (zongora) és Barcza Horváth József (bőgő) mellett ezúttal egy amerikai dobos, Gregory Hutchinson szerepelt, aki korábban hét éven át volt Betty Carter zenésztársa, de Ray Brownnal és Roy Hargrove-el dolgozott együtt.

 

 

"Greget Robi ismerte korábbról, a dobos játszott együtt korábban a Szakcsi Lakatos Róbert Quartettel. Greg a csapatunk szerves része lett, a stúdióban több ötlettel is segített minket. Az elmúlt két évben egy fiatal tehetség, Radics Máté dobolt a zenekaromban, de a Moonglow-t a nemzetközi piac miatt szerettünk volna egy ismert külföldi dobossal megcsinálni" - fejtette ki Szőke Nikoletta.

A már előrendelhető Moonglow-n szereplő tizenhárom dzsessz-sztenderd között szerepel mások mellett Gershwin (Someone to Watch Over Me), Sacha Distel, Sérgio Mendes, Michel Legrand (What Are You Doing the Rest of Your Life), Antonio Carlos Jobim (Eu Sei Que Vou Te Amar) egy-egy dala, sőt Charlie Chaplin Smile című szerzeménye is.

"A listát Helik Hadarral közösen állítottuk össze. A fő szempont az volt, hogy egy pozitív hangulatú, életigenlő, vidám lemezt hozzunk létre, és ehhez kerestük a dalokat. Helik azt mondta, klassz lenne, hogy ha valaki ezen a lemezen találkozik először a dzsesszel, érezze, hogy ez miről szól és kedvező benyomást szerezzen. Nekem is nagyon fontos, hogy a műfaj a ma emberének is szól és bármilyen élethelyzetben elővehető" - fogalmazott az énekesnő.

 

Szőke Nikoletta - Moonglow

 

A Szőke Nikoletta Quartet egy őszi koncerten mutatja be új lemezét.

Nikoletta szeptember 28-án, csütörtökön a Sárik Péter Trióval Felvidékre látogat, ahol a XXIII. Kassai Nemzetközi Jazz Fesztiválon adnak koncertet.

A Moonglow-t a hollandiai központú Noord Records jelenteti meg. A lemez a Universal Records forgalmazásában Európában és Amerikában is kapható lesz, de Japánban is a boltokba kerül, akárcsak az énekesnő előző öt albuma. A lemezen közreműködött a dán szájharmonikás, Mathias Heise, Nico Gori olasz klarinétos, valamint Gyárfás István (elektromos gitár), Ifj. Tóth István (akusztikus gitár), Fekete-Kovács Kornél (trombita), Bacsó Kristóf (szaxofon), Korb Attila (harsona) és a Hungarian Studio Orchestra.

Szőke Nikoletta 1983-ban született zenész családban. Az ELTE Tanárképző Karának angol-orosz szakát a zene miatt hagyta abba, dzsesszéneklést Winand Gábornál, klasszikus éneket Bikfalvy Júliánál tanult. 2005-ben a Montreux Jazz Festival énekversenyén az első díjat és a közönségdíjat egyaránt megkapta, a következő évben ugyanitt már a fellépők között szerepelt saját formációjával, a Szőke Nikoletta Quartettel. Koncertezett New Yorkban, Londonban, Koppenhágában és Tokióban, 2010-ben duettet énekelt Bobby McFerrinnel a tízszeres Grammy-díjas világsztár budapesti koncertjén. Négy éven át volt a Balázs Elemér Group tagja, kvartettje mellett könnyebb hangvételű másik formációja a B Verzió Projekt, rendszeresen fellép Takács Nikolasszal és a Sárik Péter Trióval is.

Eddigi albumai: Golden Earrings (2008), A Song For You (2009), My Song (2010), Shape of My Heart (2011), Inner Blaze (2012), I Thought About You (2015).

ATEMPO.sk / MTI