Rekordkísérlet a Szlovákiai Magyar Dal Napján Gombaszögön

Egyedülálló megmozdulásra készülnek a Gombaszögi Nyári Tábor résztvevői. A fesztivál és szabadegyetem zárónapján, július 20-án Krasznahorka várát élőlánccal fogják körbeölelni, hogy megerősítsék a felvidéki magyarság összetartozását, és felhívják a figyelmet az újjáépítés alatt álló vár körüli visszásságokra.

A szervezők bíznak benne, hogy a szimbolikus gesztusban résztvevőknek olyan közösségi élményben lehet részük, melynek során kezet nyújt majd magyar a magyarnak, generációs különbségektől, világnézettől és pártállástól függetlenül. Az élőlánc jelzőtűz kíván lenni az összefogás iránti igény és az új generációban rejlő tetterő kibontakoztatása érdekében. A figyelemfelkeltő akció másik célja az, hogy az illetékesek ne feledkezzenek meg Krasznahorka várának újjáépítéséről. A munkálatok ugyanis láthatóan lassan haladnak, a műemlék zárva tart a látogatók előtt.

A tervek szerint a megmozdulással sikerül majd bekerülni a Guinness-rekordok közé is, mint a világ legtöbb embert megmozgató körbeölelése. A rekordkísérletet földről és levegőből is dokumentálják.

Ezáltal válik teljessé a Gombaszögi Tábor zárónapja, mely a felvidéki magyarság ünnepe lesz: a délelőtti ökumenikus istentisztelet és élőlánc-alkotás után sor kerül a Szlovákiai Magyar Dal Napjára. A tábort a Punnany Massif zenekar koncertjével ér véget.

Az idei tábor a tavalyinál egy nappal hosszabb lesz, július 15. és 20. közt várja a látogatókat Krasznahorkán. Gombaszög nagyszínpadán többek közt a Tankcsapda, az Intim Torna Illegál, a Jóvilágvan és az Anna and the Barbies lép fel.

További információk a tábor honlapján és facebook-oldalán.

aTEMPO.sk