A Pósfa zenekar és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is ott van a Fölszállott a páva középdöntőjében – itt a végső mezőny

Újabb hat produkció továbbjutásával kialakult a középdöntő végső mezőnye a Fölszállott a páva 5. évadában, amelynek utolsó elődöntőjét pénteken közvetítette élőben a Duna televízió.

A zsűri döntése alapján az előző elődöntőkből továbbjutott produkciók mellett a középdöntőben folytathatja a versengést a gellei Pósfa zenekar, aki maximális pontszámmal jutott tovább. Vág-Garam-közi muzsikát játszottak, ami elnyerte a zsűri tetszését. Elkísérte őket felkészítő mesterük is, Lakatos Róbert.

Szintén kategóriagyőztesként jutott tovább Marosy Gerda és Józsa Tamás kettőse (Budapest), Veres Mihaela (Szombathely), valamint a Tatrospart Néptánccsoport (Gyimesközéplok).

Rajtuk kívül szabadkártyát kapott a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, akik elsőként léptek színpadra a műsorban. Csallóközi táncokat mutattak be, mely produkciót a zsűri 49 pontra értékelt, így megérdemelten vannak ott a középdöntőben.

A továbbjutók között van még Gellén Péter (Szentendre) is, aki szintén szabadkártyát kapott a zsűritől.

Az utolsó elődöntőben a közmédia nézői újabb tizenkét produkciót és vendégfellépőt láthattak a Duna televízióban. A negyedik élő elődöntő extra fellépője Berecz András Kossuth-díjas mesemondó volt, aki két fiával, Istvánnal és Mártonnal állt színpadra. A műsorban az erdélyi Küküllő-mente varázslatos vidékének zenéjét és táncát idézték meg.

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőiből hat-hat, összesen 24 produkció jutott tovább a középdöntőbe.

Akik már a korábbi adásokban továbbjutottak:

Eötvös Remus
Haraszti József
Debreczeni-Kis Helga
Nyírség Táncegyüttes
Király Dávid
Sőregi Anna + Komáromi Kristóf

Pendely Énekegyüttes
Ördöngös Zenekar
Fodor Mátyás
Kalotaszeg Legénytársulat
Glonczi Rodrigo
Nógrád Táncegyüttes

Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel
Fekete Borbála
Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes
Pántlika Tamburazenekar
Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Kőhídi Máté Péter

A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / MTVA, MTI