Jön a Fölszállott a páva első középdöntője – mutatjuk a fellépők kódjait

Jön a Fölszállott a páva első középdöntője – mutatjuk a fellépők kódjait

Az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada péntek este a Duna televízióban, a tizenkét produkcióra már a nézők is szavazhatnak.

 

Az első középdöntőben

a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba)
Fekete Borbála (Eger)
Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel (Nyíregyháza)
Király Dávid (Székesfehérvár)
a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján)
Eötvös Remus (Sepsiszentgyörgy/Őrkő)
Haraszti József (Bátonyterenye-Maconka)
az Ördöngös Zenekar (Szamosújvár)
a Pendely Énekegyüttes (Debrecen)
Glonczi Rodrigó (Miskolc)
Debreczeni-Kis Helga (Szentes)
és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes (Debrecen)

lép színpadra.

 

A pénteki fellépők közül kategóriánként a legmagasabb pontszámot elérő produkció jut a december 29-i döntőbe, emellett a közönség is továbbjuttathat szavazataival egy produkciót.

Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia.

Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes - KÓD: 01
Fekete Borbála - KÓD: 02
Cruz Heather Laura – Demarcsek Dániel - KÓD: 03
Király Dávid - KÓD: 04
Nógrád Táncegyüttes - KÓD: 05
Eötvös Remus - KÓD: 06
Haraszti József - KÓD: 07
Ördöngös Zenekar - KÓD: 08
Pendely Énekegyüttes - KÓD: 09
Glonczi Rodrigó - KÓD: 10
Debreczeni-Kis Helga - KÓD: 11
Debreceni Hajdú Táncegyüttes - KÓD: 12

A +36- 20-as vagy 30 vagy 70-es előhívó után a 44-22-999- es telefonszámra várják a szavazatokat.

NÉZD ONLINE

Az első középdöntő extra fellépője Rúzsa Magdi lesz, aki Cirkalom Táncegyüttessel és a Fokos Zenekarral kiegészülve lép a Fölszállott a páva színpadára.

"Nekem ez különösen szép élmény, mert azokkal az emberekkel állhatok egy színpadon, akik először figyeltek fel rám és gyerekként tanítgattak a népzenére és néptáncra. Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna voltak, akik megszerették velem a zenét és többek közt nekik köszönhetően vagyok most is ezen a pályán. Felemelő érzés a szintén vajdasági Fokossal is együtt zenélni" - mondta Rúzsa Magdi.

 

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőiből összesen 24 produkció jutott tovább a középdöntőkbe.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

A második középdöntőt december 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

ATEMPO.sk / MTVA, MTI