Naszvadon rendezik meg 2018-ban a Harmónia-díj gálaműsorát

Somorján rendezik meg az idei Harmónia-díj gálaműsorát

Véglegessé vált a helyszín és az időpont is. A Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj alapítói bejelentették, hogy a sorrendben hetedik Harmónia-díj gálaműsora Naszvadon, 2018. november 17-én kerül megrendezésre.

A díj alapítói kifejtették, hogy ezzel a döntéssel tartoznak annak a közösségnek, amely a díj alapításának pillanatától mindvégig támogatta a kezdeményezést.

A Harmónia - Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás elnöke, Dobosi Róbert elmondta, hogy idén a jelölési határidő kezdetét is előbbre hozzák, így egyrészt a nevezések számának gyarapodását remélik, másrészt pedig a szakmai kuratóriumnak is több ideje marad az értékelésre. "Újdonság továbbá az is, hogy gyakrabban jelentkezünk majd aktuális hírekkel a sajtó, az internet és a közösségi média felületein, és aktívabban keressük az együttműködést más civil szervezetekkel, intézményekkel" - szögezte le Dobosi Róbert.

Naszvad

 

Tavaly Érsekújvárban került megrendezésre a gálaműsor, ahol összesen 7 kategóriában osztottak ki díjakat:

Az év komolyzenei szólistája, kórusa vagy zenekara kategóriában idén a Józsa Mónika vezette Kodály Zoltán Daloskört díjazták.

A Fabotó Citerazenekar vezetője Boczán Ferenc személyesen vette át Az év hagyományőrző népzenésze vagy népi zenekara kategória győztesének járó elismerést.

Az év dala kategóriában Emmer Péter győzött a Végtelen út című szerzeményével, mely portálunkon debütált.

Az év könnyűzenei együttese 2017-ben az Expired Passport zenekar lett.

Takács Bálint dobost választotta a kuratórium Az év szólistája, zenekara vagy csoportja megzenésített vers, világzene, musical vagy dzsessz műfajban kategória legjobbjának.

Az év fiatal énekese vagy hangszeres muzsikusa (15-től 25 éves korig) kategória legjobbja idén a világhírű Andreas Varady gitáros lett.

Életműdíjjal ezúttal Duka-Zólyomi Emesét jutalmazták.

Az idei nevezés feltételeiről hamarosan további tájékoztatást adunk.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk / Harmónia díj