Nincs cirkusz elvarázsolt cipellők nélkül, Magyar virtus tour Kuttyomfitty Társulat nélkül

Bőséges programmal nyitja az évet a Kuttyomfitty Társulat: Németföldön a Cirkusz Folklórikusz sztárjai, Pedagógus Expón Budapesten, Magyar virtus Tour 2018 és nem utolsó sorban új bemutató.

De menjünk szépen sorban.

Farsang utolsó előtti hétvégéjén a tavalyi sikeres vendégszereplése után újra meghívást kapott a Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás alkotta Társulat Németországba. Február 2-án, felső-ausztriai magyaroknál, Linzben vendégszerepelnek, február 3-án, délelőtt, Regensburgban, délután Ingolstadtban, majd február 4-én, vasárnap délelőtt Stuttgartban és délután Münchenben fejezi be a turnét, ahol a világszámokkal teli Cirkusz Folklórikusz című műsort mutatják be.

 

Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika

 

Meghívást kapott a Társulat február 24-én a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezendő Pedagógus Expóra is, amelyen több száz pedagógus vesz részt évről-évre. Már másodízben vendégszerepelhetnek ezen a rendezvényen, mely a Balatoni Kata nevével fémjelzett Így Tedd Rá! - program fő rendezvénye. Két éve Az elvarázsolt királykisasszonyt mutatták be, az idei Expón Az eltáncolt cipellőkkel varázsolják el a pedagógusokat. Az előadás mellett, mint kiállítók is részt vesznek a Társulat tagjai.

A németországi turné és a farsangi előadások mellett a csapat készül a megközelítőleg tíz napból álló Magyar virtus Tour 2018-ra is. Tavaly már nagy sikerrel mutatták be az 1848/49-es szabadságharcosoknak emléket állító ünnepi műsort, mely előadások után volt olyan művelődésszervező, iskola, aki már akkor lekötötte az idei dátumot. Ezúttal Ipolybalogtól Dunaszerdahelyik zajlik majd a turné.

 

Kuttyomfitty Társulat

 

A Kuttyomfitty Társulat mindezek felett nagy erőkkel készül új bemutatójára, mely a Három az igazság! – három mese Mátyás királyról címet viseli. Az idei Mátyás király évhez igazodva időzítették a már régebben tervezett produkciót. A műsorban a Társulattól megszokott tánccal, humorral, mesével idézik fel Mátyás király korát. Megtudhatják, hogy választották királlyá Mátyást, milyenek a furcsa látogatók, igazat mond-e az igazmondó juhász, hogy milyen a gonosz és haszonleső kolozsvári bíró. A műsorban reneszánsz táncok és zászlóforgatás mellett udvari bolondok, királyok, komédiások, zenészek szórakoztatják a nagyérdeműt. A Társulat bábjainak helyét ezúttal a nézők veszik majd át, tehát itt lesz a lehetőség a világra szóló színészkarrier beindítására.

És ez még csak az év eleje … tehát jönnek még újdonságok 2018-ban a Kuttyomfitty Társulat háza tájáról :-)

ATEMPO.sk / Kuttyomfitty Társulat