A Gwerkova új dala a Radio_Head Awards jelöltjei között

Radio_Head Awards

Idén ismét van felvidéki magyar formáció a Radio_Head Awards díj jelöltjei között. A Rádio_FM által 10 éve indított díj célja, hogy elismerjék azokat az előadókat, dalokat, melyek mások, mint amiket a kereskedelmi rádiókban hallhatunk.

Első körben online felületen lehet szavazni az Év albuma, az Év dala, az Év felfedezettje és az Év debütálása kategóriákban.

 

Gwerkova

Ezúttal a Gwerkova 2017-ben megjelent újdonsága került be az Év dala kategóriákban.

A szavazás regisztráció után érhető el és február 4-ig tart. Szavazzunk és segítsük az együttest, mert megérdemli! Az eredményeket február 5-én hozza nyilvánosságra a rádió.

ONLINE SZAVAZÁS

 

A formáció két év után jelentkezett új dallal, melynek címe White Lies (Kegyes hazugság).

"Sokszor választjuk a kegyes hazugságot.Kérdés hogy jobb-e harcolni és szembenézni a realitással, még ha kegyetlen is, vagy elfogadni és élni egy kitalált mesevilágban?!" - teszik fel a kérdést.

Hallgassátok meg a dalt, mely ingyen le is tölthető:

 

A zenekar 2018-ban lesz 10 éves, így idén többször hallunk majd róluk. Meglepetésekkel is készülnek, amiket már most kíváncsian várunk :-)

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk