Hamarosan február 9-e van. A dunaszerdahelyi koncertrajongók számára ez egy különleges dátum. Ezen a napon ünnepli fennállásának nyolcadik évfordulóját a Soul Hunter Music Club. A hely közismert arról, hogy állandóan koncertekkel dobja fel - elsősorban a rock-őrültek - hétvégéit.
Az idei jubileumot ismét a Rockin´ Rock Cats fogja "celebrálni". A jó hangulat garantált, főleg, hogy összeverődik rengeteg szórakozni vágyó zenerajongó szinte minden korosztályból.
Nekem meg csak most esik le, hogy az első ATEMPO-s cikkemet is egy soul hunter-beli koncertről írtam. A fotósunk lehívott egy bulira, amit végigtomboltunk, majd a kijáratnál hazafelé menet rákérdezett, nem írnék-e egy cikket az akkor fellépő együttesről. Természetesen igent mondtam, és bumm! így kerültem az ATEMPO-hoz. És azóta is rengeteg élmény kapcsol a klubhoz. Voltam itt szerelmes, sőt még szakítottam is (persze a klubon kívül, a közelben és viszonylag kulturált körülmények között:), és rengeteg barátot ismertem meg. A lényeg, hogy ha tehetem, szívesen visszajárok az alma materbe, és írok azokról a baromi jó bulikról.
Mert írni jó a zenéről, de ott lenni a koncerten - ezerszer jobb!!!
Gyertek le a Soul Hunterbe valamelyik rock´n´roll koncertre!
Néhány utolsó beszámolónk:
Tetovált rock´n´roll – ilyen egy ParanoiD és KerecseN koncert
Fájdalom (és gyönyör) elvitelre - Leander Kills és Anima koncerten jártunk
Rockbombázás Dunaszerdahelyen – Szuperzöld és RAF-II koncerteken jártunk
Bódis Attila, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!