Jön a Virtuózok negyedik évada – múltidézéssel indítanak

Jön a Virtuózok negyedik évada – múltidézéssel indítanak

Pénteken este 19 óra 30 perckor kezdődik a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató negyedik évada a közmédiában.

A Virtuózok valódi értékeket és igazi művészeket mutat be 21. századi körülmények között, ezáltal számos nézővel - fiatalokkal és idősekkel egyaránt - ismerteti meg a klasszikus zene szépségét - hangsúlyozta Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

Elmondta: a Virtuózok epizódjait a Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán láthatják az érdeklődők péntek esténként, az adásokat követően pedig az M5 Virtuózok személyesen című műsora a továbbjutott versenyzőkkel és felkészítő tanáraikkal készített beszélgetéseket mutatja be. A Bartók Rádióban szombat délelőttönként lesz hallható a Virtuózok utánkövető műsora, Continuo - Kísérjük a Virtuózokat! címmel - fűzte hozzá.

A közmédiának lehetősége van értékközpontú műsorokat bemutatni, és a Virtuózok - amelynek ötletgazdája Peller Mariann -, az egyik legjobb példa erre. A negyedik évadát kezdő műsor a közmédia gyermekévé, zászlóshajójává vált - hangsúlyozta, hozzátéve: a műsor létezése a tehetségek és az ország javát szolgálja.

 

Virtuózok

 

A zsűri tagja:

Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes
Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár
Kesselyák Gergely, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja
Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész
Várdai István Liszt-díjas csellóművész.

Április 13-án az előző három évad emlékezetes pillanatait idézik fel a zsűritagok és néhány szereplő. A múltidéző adásban a nézők újra találkozhatnak többek között Boros Misi zongoristával, aki a klasszikus zenei tehetségkutató első szériájában tűnt fel és azóta már megjelent az első lemeze is. Az adásban megszólal még Simic Aleksander is, aki a tavalyi évadban a kicsik korcsoportjából a döntőbe jutott és Várdai István Stradivari csellóján is játszhatott. Feltűnik majd a tavalyi győztes, a felvidéki Kristóf Réka is. A múltidéző műsorban emellett a nézők egy kis ízelítőt is kapnak a negyedik évadból, az új díszletből és bemutatkozik az idei széria új műsorvezetője, Morvai Noémi, aki Bősze Ádámmal lesz a Virtuózok házigazdája.

Április 20-án pedig a tinik válogatója kerül képernyőre. Utána a kicsik és a nagyok válogatói, majd a korcsoportos elődöntők, végül a döntő és a finálé következik.

Peller Mariann, a Virtuózok licensztulajdonosa a sajtótájékoztatón elmondta: évről évre egyre komolyabb tehetségeket fedeznek fel és a Kis Virtuózok Alapítvány révén segítik a felfedezettek pályáját, hangszervásárlását, a világ különböző pontjain való fellépéseket.

Kiemelte: a Virtuózok több mint tehetségkutató műsor, amely betölti misszióját, hogy a komolyzenét minél több emberhez eljuttassa. Hozzátette: visszajelzések mutatják, hogy a Virtuózok hozzájárult a zeneiskolai jelentkezések számának növekedéséhez is.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Balogh Zoltán, Virtuózok