Jön az V. Magyar Majális - Igazi tavaszünnepéllyel várnak mindenkit - Részletes program

Jön az V. Magyar Majális - Igazi tavaszünnepéllyel várnak mindenkit - Részletes program

Május 8-án, kedden „Ünnepeljen magyar a magyarral!” jeligével várják a látogatókat a dunaszerdahelyi szabadidőparkban.

Bugár György a rendezvény korábbi ötletgazdája elmondta, hogy bár a rendezvény neve maradt majális, de az immár sokkal fajsúlyosabb rendezvény: „összekötöttük a Csemadok ifjúsági- és szórványprogramját, a város társadalmát éltető civil szférával” – fogalmazott. Ismertette a majális eredetét, ami a 2009-ben Magyarországon elindult Magyarok Szövetsége mozgalom célkitűzéséhez, méghozzá a magyarok megmozdításához köthető. Ennek apropóján hozták létre a Magyar Majálist Dunaszerdahelyen, ami az augusztusi Magyarok Szövetsége nagyrendezvény felvidéki előkészülete volt. Bugár György kiemelte, hogy a fiatalok egy olyan tavaszünnepet szerveznek, amelyre jószívvel és teljes odaadással készülnek.

Sátor Veronika az ifjúsági tanács elnöke rámutatott, hogy az alszervezet legfőbb célja a fiatalok Csemadok tevékenységébe való bekapcsolása. Az V. Magyar Majális lényege, hogy az ifjak és örökifjak együtt ünnepeljenek – hangsúlyozta. A megmozduláshoz csatlakoztak önkéntesek, a DAC, valamint a YBS, a zoboraljai magyarság, hagyományőrzők, de egykori szervezők is segítenek. Kézművesek utcája, magyarok vására, gyermek és felnőtt foglalkoztatások, barantások, májusfaállítás, gyermeksarok, életviteli tanácsadás mellett 12 polgári társulás mutatkozik be. Emellett a DAC focistái autogramot osztogatnak és a múzeum is nyitott kapukkal várja az érdeklődőket.

A programok a Szent István-tér elejétől, a Cserkészház elől népművészeti felvonulással, zenével és énekkel színesített toborzóval indulnak. A sporttal gazdagított populáris programban a népművészet mellett a klasszikus, a könnyűzene és a rock is helyet kap.

Az egész rendezvényre a belépés ingyenes.

 

Részletes program

09.30 Toborzó (Cserkészház)
10.00 Köszöntő (Szabadidőpark)
10.10 YBS – Felvidéki minifoci bajnokság (Műfüves futballpálya)
10.10 Barantások bemutatkozása
10.25 Köles Adrienn műsora
11.00 Nyitracsehi Szél fújja pántlikám gyermektánccsoport
Nagycétényi Citeracsoport
Kútyika Nagycétényi Éneklőcsoport
11.35 Ugri-bugri bábcsoport
12.10 A Kodály Zoltán AI gyermekkórusa
12.35 Ünnepi megnyitó
12.45 Vox Camerata
13.10 Májusfaállítás - Népszokások felelevenítése Nagy Iván közreműködésével
14.05 Ágacska, Dunaág
14.30 DAC autogramosztás
14.35 Apró Csallóközi néptánccsoport
14.50 Kis Csallóközi néptánccsoport
15.05 Életviteli tanácsadás
15.40 Alsóbodoki Női Éneklőcsoport
Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport
Nyitracsehi Szél fújja pántlikám kisgyermek – tánccsoport
Nyitragesztei Téliződ Női Éneklőcsoport
16.45 Köles Bence szavalata, A YBS-minifoci bajnokság eredményhirdetése
17.20 Békei Búzavirág és a Béke-Sárosfai Cimborák műsora
17.50 Megmaradásunkért PT
18.35 Nagyabonyi népdalkör és citerások
19.00 Nagy Noémi és Antal Ottó
19.30 Korber Darina
20.30 HaddelHadd koncert

ATEMPO.sk