A Hagyományok Háza Hálózat - Szlovákia két hatvanórás képzéssel kívánja támogatni a pedagógusok munkáját. Mindkét tanfolyamra jelentős az érdeklődés.
A felvidéki magyar pedagógusok fontos eredménynek tartják, hogy féléves előkészület után, a szlovák Oktatásügyi Minisztérium a Hagyományok Háza két képzését is akkreditálta.
A Népi játékok és néptánc az óvodában és iskolában programot az Intézmény a Comenius Pedagógiai Intézettel és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen hirdette meg komáromi helyszínnel. A kezdeményezés a Felvidéken újdonságnak számít, és fontos hiányt pótol. Célja, hogy a megszerzett tudást a hallgatók az iskolai nevelőmunkában, tanórákon és szakköri foglalkozásokon hasznosan tudják kamatoztatni.
A felhívás jelentős visszhangra talált, az érdeklődők javarésze a nyugati régióból jelentkezett. Az első húszfős tankör után a szervezők új csoportot indítanak. A hatvanórás továbbképzés első szakasza május 26-án indul, s június első napjaiban folytatódik, a program a Pedagógusszövetség éves Jókai Mór Nyári Egyetemén Komáromban fejeződik be (július 9-13.). A hallgatók vizsgán adnak számot tudásukról.
A másik akkreditált képzést a szintén hatvanórás „Útravaló”- a néphagyomány hiteles módszertana az óvodában és az iskolában-t áprilisban fogadták el, s az oktatás a Pedagógusszövetség rimaszombati II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetemén kezdődik (július 9-13.), s a kurzust szeptemberben fejezik be.
A tanfolyam célja, hogy a pedagógusok a hagyományos népi kultúrával – néptánccal, népzenével, néprajzzal és hagyományokkal, – komplex módon ismerkedhessenek meg, és mindennapi munkájukhoz gyakorlati útmutatást kaphassanak.
Az érdeklődők június közepéig jelentkezhetnek, túljelentkezés esetén a szervezők újabb csoportokat indítanak.
Mindkét kezdeményezés a Szlovákiában dolgozó mintegy 4500 pedagógust szólítja meg, s a szervezők fontos jövőbeni feladata, hogy a komáromi–rimaszombati /az AMHSZ 264. a) pontja alapján/, tehát középrégiói képzést kiterjesszék a Bodrogközre és a távoli, „vízen túli” keleti megyékre is. E koncepció nyomán – az eddigi oktatás tapasztalatainak felhasználásával – ősszel újabb tanfolyamok indulhatnak.
A képzések oktatói azok a felvidéki szakemberek, pedagógusok, néptáncoktatók és néprajzosok, akik már bizonyították tudásukat, s részt vettek a Hagyományok Háza korábbi képzésein. Ezáltal a Hagyományok Háza szakembereinek az elmúlt tizenhét év alatt felhalmozott tudásanyagát és módszertani ismereteit saját munkaterületükön, tájegységükben kamatoztathatják.
A Hagyományok Háza Hálózat - Szlovákia továbbképzéseivel kapcsolatos információkat az
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!