Idén huszonötödik alkalommal rendezik meg a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort. Július 23-tól 29-ig számos könnyűzenei hangszer kiválósága oktatja az érdeklődőket, esténként koncertek lesznek Szolnok-Tiszaligeten.
"Ez a legnagyobb könnyűzenei tábor Magyarországon. Nemcsak gitárkurzusok vannak, hanem más könnyűzenei hangszereken, így basszusgitáron, billentyűs hangszereken, dobon is lehet tanulni és énekoktatás is van ismert zenésztanárok közreműködésével" - mondta Nagy Ádám, a tábor egyik vendégoktatója, a Roy & Ádám Trió gitárosa.
Mint kiemelte, a tábor kurzusai interaktívak, lehet kérdezni, beleszólni a folyamatokba. Nagy Ádám elmondta, hogy a Gitármánia táborban a fiatalabb és az idősebb korosztály egyaránt jelen van, elsősorban amatőr zenészek érkeznek, akiket a zene szeretetére tanítanak, és megadhatják a kezdő lökést a zenei pálya felé.
A tábor oktatói között lesz még mások mellett a gitáros Petruska András, Lukács Peta és Mohai Tamás, a basszusgitáros Szappanos György és Temesi Berci, a billentyűs Cséry Zoltán és a dobos Kaszás Péter. Koncertet ad az idén húszéves Roy & Ádám Trió, a Gypo Circus, az AWS vagy a Margaret Island is.
"Az egy hét alatt tehetségkutatót is rendeznek értékes nyereményekkel, innen indult például a ma már számos produkcióban szereplő Lee Olivér is. A táborozók kötelező zenekari gyakorlaton vesznek részt, stúdiófelvételt is készíthetnek" - mondta Nagy Ádám.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!