Négy díjat nyert Dél-Koreában a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus

Az egyházi zene és a 20. századi kórusművek kategóriának díjait, valamint a legjobb előadásért járó elismerést és a verseny nagydíját is átvehette a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus egy Dél-Koreában megrendezett nemzetközi kórusversenyen.

A júliusban Dzsedzsu szigetén megrendezett versenyre főként távol-keleti kórusok kaptak meghívást, Európát egyedüliként a Cantemus képviselte - közölte Szilágyi Szilárd, a kórus szóvivője.

Elmondta, hogy a megmérettetésen az egyházi zene és a 20. századi kórusművek kategóriájában indult a Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezette, csaknem negyven énekesből álló énekkar. Az eredményhirdetésen derült ki, hogy mindkét kategóriát megnyerte a Cantemus, amely a legjobb előadásért járó különdíjat és a verseny nagydíját is hazavihette.

 

Cantemus Gyermekkórus

 

Szabó Dénes karnagy a kórus hazaérkezését követően a Kelet-Magyarországnak úgy nyilatkozott, hogy a gyermekkórus felkészülése kissé zaklatott volt, mivel számos feladatot kellett év közben ellátni.

"Az életkori határ 19 év magasan volt megjelölve, én azonban most inkább a fiatalabbakat próbáltam ki, így 13, illetve 16-17 éves leányokat vittem ki" - mondta a karnagy, hozzátéve, utólag tudták meg, hogy tizennyolc kórus vett részt a versenyen, a többségük Dél-Koreából érkezett, de érkeztek együttesek Kínából és a Fülöp-szigetekről is.

Megjegyezte, a sok elfoglaltság miatt csak három napot tudtak próbálni a versenyre, előtte pedig két hét pihenőt kaptak a gyerekek.

"Az első próba nagyon ijesztő volt, a kéthetes szabadság után a gyermekek nem voltak még jó formában. A hatodik próba végére teljesen megnyugodtam, mert azt hallottam vissza a kórustagoktól, amit szerettem volna hangzásban, intonációban, ritmikában, a zsűrinek szinte nem hagytak lehetőséget a mérlegelésre" - mondta a lapnak Szabó Dénes.

A Cantemus egyébként már szerepelt Dél-Koreában: a 2002-es puszani kórusolimpián a Pro Musica és a Cantemus tagjai egy kivételével minden kategóriát megnyertek.

ATEMPO.sk / MTI