Chris Stein: a Blondie-t muszáj volt folytatni

Blondie

Negyvenedik születésnapját világkörüli turnéval ünnepli a Blondie, amely szeptember 9-én Budapesten a Papp László Sportarénában, szeptember 11-én pedig Bécsben is fellép. Az amerikai punkrock, újhullámos csapat vezetője, Chris Stein elmondta: a Blondie-t 15 év szünet után is muszáj volt folytatni.

"A hetvenes évek közepén sokan éreztük úgy New Yorkban, hogy elegünk van a kommersz zene uralmából, a kereskedelmi rádiókból ömlő igénytelen muzsikából, az Eaglesből meg a hozzá hasonló bandákból. Én is vissza akartam nyúlni a rock and roll gyökereihez, az agresszívebb zenékhez, végül is ez vezetett a Blondie megalakulásához, de hasonló elvek hozták életre a Ramonest, a Talking Headset vagy a Televisiont is" - idézte fel a kezdeteket Chris Stein gitáros.

A szexi hangú szőke énekesnőre, Debbie Harryre (Stein akkori élettársára) épülő öttagú Blondie valósággal berobbant a New York-i punkrock, újhullám színtérre, állandó fellépő lett menő helyeken, mint a Max's Kansas City (ez volt például Andy Warhol és a Velvet Underground-tagok törzshelye) vagy a CBGB, amely számos csapatnak jelentett ugródeszkát a világhírnévhez.

Az 1978-as Parallel Lines című lemezen olyan nagy slágerek szerepeltek, mint a Heart of Glass, a Picture This, a Sunday Girl vagy a One Way or Another. A Blondie 1982-ig hat albumot készített, ám a rossz menedzselés, pénzügyi nehézségek és kábítószer-problémák, valamint Chris Stein gitáros bőrbetegsége a zenekar feloszlásához vezetett.

"Az ezt követő másfél évtizedben Debbie szólólemezein dolgoztam, megpróbálkoztam egy lemezkiadó vezetésével, meg más projektekkel. Mindig ott volt a fejemben az újrakezdés lehetősége a Blondie-val, de el kellett telnie bizonyos időnek, hogy a dolgok leülepedjenek. 1997-re jutottunk el odáig, hogy mindenkinek kedve legyen a folytatáshoz és találtunk egy megfelelő menedzsert is" - jegyezte meg Chris Stein.

A zenész és a szőke énekesnő útjai a magánéletben már 25 éve elváltak, a közös zenélés azonban ma is inspirálja őket. "Jó barátok vagyunk, sokat beszélünk egymással, egyikünk folytatja, amit a másik elkezdett".

A visszatérés sikeres volt, a No Exit című 1999-es lemezről a Maria című szám óriási sláger lett. Bár azóta bekövetkezett néhány tagcsere (az alapítók közül megmaradt Debbie, Chris és Clem Burke dobos), a Blondie azóta is aktív, lemezeket készít és turnézik, 2006-ban beiktatták a Rock And Roll Hírességek Csarnokába.

Stein határozottan azt mondja, ma sem unalmas játszaniuk az olyan régi számokat, amilyen például a Heart of Glass. "A közönséget mindig ki kell szolgálni, az emberek pedig elsősorban a slágerekre kíváncsiak. Számomra mindig alapvető fontosságú volt a rendszeres koncertezés, hogy állandó kapcsolatban legyünk azokkal az emberekkel, akik kíváncsiak ránk" - tette hozzá a gitáros.

A Blondie a mai tinédzserek körében is ismert lett, amikor a brit fiúcsapat, a One Direction tavaly óriási sikert aratott a One Way or Another feldolgozásával. "Kifejezetten tetszett, amit csináltak, és klassz dolog, hogy mai tizenévesek több mint harminc év után a mi számunkat éneklik" - árulta el Chris Stein.

A One Way or Another tíz másik nagy Blondie-sláger társaságában szerepel a zenekar idén megjelent Greatest Hits-lemezén is, amely mellé egy 13 vadonatúj szerzeményt tartalmazó anyagot is adtak Ghost of Download címmel - a dupla kiadvány címe: Blondie 4(0) Ever. A régi dalokat az együttes újra feljátszotta. "Izgalmas volt a mai modern technika beépítésével rögzíteni ezeket a régi számokat, másrészt annak idején sok okból nem tudtuk úgy megcsinálni ezeket, ahogy szerettük volna".

A Blondie 4(0) Ever deluxe változatához egy 1977-es koncert-DVD-t is csomagoltak, amely egy 50 perces felvételen mutatja meg, milyen volt a zenekar a hőskorban a legendás CBGB-ben. "Nekem olyan volt a CBGB, mint másnak a középiskola. Barátok között voltunk ott, sokan azóta már végleg eltávoztak, legutóbb Tommy Ramone a Ramonesból"- idézte fel Chris Stein a New York-i klub kapcsán, amely nyolc évvel ezelőtt pénzügyi okokból kénytelen volt bezárni.

Magyarországon még soha nem járt a Blondie. Chris Stein azt mondta, többször hallott már magyar népzenét, és szépnek tartja a magyar nyelvet. Hozzáfűzte: az évtizedek során sok-sok helyre eljutottak a világban, de néhány ország valahogy kimaradt, részben ezt is pótolják a mostani turnéval. A Blondie egy hónappal ezelőtt a híres Glastonbury Festivalon lépett fel, ahol két új és hét régi számot játszott el.

"Turnézni más 64 évesen, beteg vagyok a repülőgépektől. Régen mesés volt a repülés, ma olyan, mintha a metrón utaznék. A koncerteket azonban változatlanul szeretem" - szögezte le.

Chris Stein igen aktív Facebook-oldalán, rendszeresen beszámol a zenekar körüli történésekről, időnként a világpolitika eseményeit is kommentálja, és elsősorban fotóit posztolja. Kiemelte: a közösségi oldal jó fórum arra, hogy állandó kapcsolatban legyen a rajongókkal. A gitárosnak fotósként több kiállítása volt, a hetvenes évektől fényképezte az amerikai underground színtér szereplőit. Időnként ma is készít képeket, szeptemberben jelenik meg egy album a fotóival.

ATEMPO.sk
forrás: MTI