Lesz néhány változás a Hangfoglaló Program pályázatainál

Lesz néhány változás a Hangfoglaló Program pályázatainál

Lesz néhány változás az NKA Hangfoglaló Programjának pályázataiban, de a támogatási rendszer jól működik, az idei, ötödik évadra 738 millió forint állt rendelkezésre. Erről a program kollégiumának vezetője beszélt Budapesten a Backstage fórum rendezvényen.

Bajnai Zsolt elmondta: az induló előadói alprogram pályázatán jövőre már egy olyan videót kell beadni, amely a jelentkező zenekarokat koncertezés közben mutatja. Már az idei évadot érinti az a változás, hogy az előzenekari pályázatoknál a főzenekarok az elnyert támogatásból a korábbinál nagyobb arányban részesülnek, motiváltabbak a részvételben.

"Célunk az, hogy a Hangfoglaló Program különböző alprogramjain keresztül akár öt-nyolc évig tudjon segíteni az induló zenekarok számára a tehetségkutatón való indulástól a külföldi koncertek tető alá hozásáig" - fogalmazott Bajnai Zsolt.

Mint elhangzott, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program kollégiuma az elmúlt négy évben 2,8 milliárd forintot tudott szétosztani az alprogramok (jelenleg kilenc ilyen van) pályázatain. A program "zászlóshajója" az induló előadói alprogram, amelynek idei, ötödik évadában 309 zenekar pályázott, közülük 78-at hallgat meg a zsűri októberben, november elején hirdetik ki a nyertes húsz előadót, amely két-kétmillió forintot kap önálló hang- és képfelvétel készítésére.

A klubtámogatói pályázatok beadási határideje október 10. Itt 210 millió forintos keretösszegből támogatnak fővárosi, vidéki és határon túli magyarlakta területeken működő klubokat abban, hogy a zenekarok fellépti díját, a koncertek kommunikációját támogassák. Az előzenekari pályázat keretösszege idén 50 millió forint (október 24-ig lehet jelentkezni), de meghirdették már a külföldi élőzenei fellépések támogatására 100 milliós kerettel kiírt pályázatot (november 19. a határidő), a nemzetközi showcase fesztiválokon a magyar menedzseri részvételt támogató pályázatot (15 milliós keretösszeggel, október 17-ig lehet jelentkezni), valamint (szintén november 19-i határidővel) a magyar elektronikus zene nemzetközi érvényesülésének támogatására irányuló pályázatot, utóbbira 10 millió forint áll rendelkezésre.

Bajnai Zsolt elmondta, hogy 2018 végéig kiírják a médiatámogató, a rádiós, a könnyűzenei örökség megőrzését támogató, illetve az oktatással kapcsolatos pályázatokat is. "A Hangszert a kézbe! programsorozat következő állomása október 9-től 13-ig Eger. A jövőben kisebb településekre, járási székhelyekre is elvisszük a kiállítást".

A Hangfoglaló Programhoz kapcsolódó tehetségkutatókat immár országszerte és a határon túl 25 helyszínen rendezik meg, Beregszász lehet a 26., a nyertesek automatikusan bejutnak az induló előadói meghallgatásra.

"A magyar könnyűzenének szüksége van a támogatásra, ez különösen Budapesten kívül, vidéken látszik élesen, és a nemzetközi piacon sem lenne esélyünk, ha ott nem tudnánk szervezetten megjelenni" - mondta Bajnai Zsolt.

ATEMPO.sk / MTI