Félszáz - jubileumi koncertturnéra indul Zsapka Attila

Zsapka Attila, aki többek közt a Kor-Zár együttes alapító tagja is idén ötvenéves, és a jubileumra turnéval, valamint új cd-vel készül.

Félszáz című turnéja szeptember végén Királyhelmecen veszi kezdetét. A tervezett műsorok mindegyike teljes élő zenekari produkció lesz, ahol kitűnő zenészekkel áll majd színpadra.

„A zenekar tagjai és a koncertek vendég fellépői azok a barátok, zenész társak, akik eddigi pályafutásom során velem voltak és akiknek nagyon sokat köszönhetek.” - mondta Attila

Az állandó zenekar tagjai:

M. Zsapka Mónika, Zsapka Tina – ének, vokál
Madarász András - billentyűk, gitár, koboz, makedón tambura, harmonika
Sipos Dávid – szaxofon
Farnbauer Péter – basszusgitár
Benkó Ákos – dob

A vendég fellépők közt találkozhatunk majd Vadkerti Imrével, Lakatos Róberttel, Korpás Évával, Emmer Péterrel, Zsapka Zsolttal és a Kor-Zár teljes csapatával is.

A koncertek műsora válogatás az elmúlt 30 év dalaiból, ugyanakkor néhány perc erejéig felidézi majd a ZSEB bulik fergeteges hangulatát is.

 

A félszáz turné

Szeptember 30. Királyhelmecen
Október 1., Nagykapos
Október 2., Tornalja
Október 5., Kisudvarnok
November 18., Párkány
November 25., Érsekújvár

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk