Kezdődik a Döntők Döntője – ők lesznek a Fölszállott a páva versenyzői

A Duna Televízión pénteken, október 26-án indul a Fölszállott a páva, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatója. A Döntők Döntőjében az előző évadok legjobbjai mérik össze a tudásukat, régi nagy kedvencek lépnek a színpadra. A két felvezető adást követően november 9-én indulnak az elődöntőkkel az élő adások.

Fontos változás, hogy idén a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben 2, a középdöntőkben már csak 1 versenyzőt juttathat tovább.

Újdonság szintén, hogy az idei Fölszállott a páva a jótékonyság jegyében zajlik.

„A legjobb pillanatokat idézzük fel, ezzel is jelezve, hogy nem a versengés a lényeg, hanem az információ átadása, a saját gyökereink, identitásunk ápolása. Újdonság, hogy az együttesek és szólisták a nyereményüket felajánlhatják a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek." – mondta Novák Péter, a Fölszállott a páva műsorvezetője.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását további vendégprodukciók színesítik az elmúlt évadokhoz hasonlóan.

Ezúttal is bemutatkoznak Felvidékiek a műsorban. Ott lesz a füleki Kovács-Benko Fruzsina Borbála, a zselízi Juhász Bence Zsombor, a gellei Pósfa Zenekar, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a tornaljai Parapács Zenekar is.

 

Ők lesznek 2018-ban a versenyzők

SZÓLÓ ÉS PÁROS TÁNC

Okányi Mihály
Németh Antal
Maródi Eszter és Maródi Levente
Majer Tamás
Juhász Bence Zsombor
Hoksz Attila
Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka
Glonczi Rodrigó
Fodor Mátyás
Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel
Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik
Balogh Károly

HANGSZERES SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK

Ürmös Sándor
Tokos zenekar
Tarsoly Zenekar
Salamon Soma
Pósfa zenekar
Patonai Bátor
Parapács Zenekar
Kurdi Gábor
Kovács Dániel
Fokos Zenekar
Debreczeni-Kis Helga
Danubia Tamburazenekar

ÉNEKES SZÓLISTÁK ÉS ÉNEKEGYÜTTESEK

Zsikó Zsuzsanna
Varga Veronika
Tintér Gabriella
Szöllősi Katalin
Sőregi Anna, kísér: Komáromi Kristóf
Pendely Énekegyüttes
Fekete Borbála
Ecsedi Petra
Csercsel
Borbáth Szilveszter
Bodó Tímea Emese
Kovács-Benko Fruzsina Borbála

NÉPTÁNCEGYÜTTESEK

Tanac Néptáncegyüttes
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Szentendre Táncegyüttes
Kalotaszeg Legénytársulat
Jászság Népi Együttes
Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes
Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Czifra Táncegyüttes
Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes
Bekecs Néptáncegyüttes
Alba Regia Táncegyüttes

 

Kocsis Enikő és Fitos Dezső, napjaink leginkább foglalkoztatott fiatal koreográfus párja új koncepcióval készül A Döntők Döntőjére:

„A Döntők Döntőjében felnőttek versenyeznek, ezért a vendégprodukciók koreográfiáját a Páva gyermekszereplőivel és általunk nagyra tartott hagyományőrző mesterekkel álmodtuk meg, felölelve a generációkat. A nagy páva és fiókái, akiket már jól ismerhetnek előző évadokból, láttatnák azt az évezredes tudást, tapasztalatot, ami maga az élő népi kultúra, a hagyomány. Európa szívében, itt a Kárpát-medencében találkozhatunk a legtarkább, legváltozatosabb néprajzi csoportjainkkal, amelyekből igazi gyöngyszemeket válogattunk. Mindezek mellett a zsűri is dalra fakad, táncra perdül, elhúzza, vagy elfújja a nótánkat, úgy, hogy az est házigazdái sem maradhatnak ki belőle. Igazi örömünnepe lesz az eddigi Páva-sorozatnak."- tette hozzá a koreográfus páros.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze lesz. Idén is szerepel a zsűriben Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus. A tavalyi évadhoz hasonlóan a Fölszállott a páva műsorvezető párosa Novák Péter és Morvai Noémi.

ATEMPO.sk
Fotó: MTVA