70 éves Deák Bill Gyula

Deák Bill Gyula

Deák Bill Gyula „a magyar blueskirály”, de Bill Kapitány vagy csak Bill, igazi jelenség a zenei piacon, 1968 óta aktív. A többszörös arany-, platina és gyémántlemezes énekes 1948. november 8-án született Kőbányán.

 

 

A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte. Később, mint jazzénekes a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttesekben is feltűnt. 1979-1985-ig a Hobo Blues Band tagja volt, ezután szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával.

Fellépett az István, a király című rockoperában: Torda, a Táltos szerepében. 1983-ban, az Itt élned, halnod kell, a János vitéz, a Jézus Krisztus szupersztár című musicalekben láthattuk.

 

 

1983-ban Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze. 1986-ban Bill Kapitány Blues Cirkusza és a Mindhalálig blues című önálló albumokkal jelentkezett. (Ezeket a lemezeket 2001-ben újra megjelentették CD-n és kazettán.) 1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett. Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett.

A 90-es évektől vidéken és a fővárosban is nagy sikerrel koncertezik folyamatosan együttesével, a Deák Bill Blues Banddel.

 

 

Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után 6 évig új lemezt nem készített, de együttesével rendszeresen koncertezett.
Bort, bluest, békességet című albuma 1999-ben jelent meg. Stílusa változatlan, tehát régi szokásához híven, a tőle megszokott blues: rhytm and blues műfajt hallhatjuk albumán.

2008. áprilisában, 9 év után jelent meg a következő lemez, Hatvan csapás címmel. Még ebben az évben, december 19-én születésnapi jubileumi nagykoncertet tartott. Erről koncertfilm jelent meg, mely hatalmas sikernek örvendett.

Díjak, elismerések:

2007 Blues Patika Életmű-díj
2008 Artisjus-díj
2008 Pont FM Életmű-díj
2009 Fonogram Életmű-díj
2012 Magyar Érdemrend Lovagkereszt

ATEMPO.sk