Sokszínű program a XII. Thália Fesztiválon

A kassai Thália Színház három hónapon át, novembertől január végéig sokszínű programot kínál az érdeklődőknek a XII. Thália Fesztivál keretében. Lesz koncert, színházi előadások, népzene.

A sorozat november 15-én indul Ivancsics Ilona és Színésztársai előadásával, akik Jókai Anna Fejünk felett a tetőt című színpadi játékát mutatják be.

November 20-án Zsapka Attila ad jubileumi koncertet Félszáz címmel olyan vendégekkel, mint Vadkerti Imre és Lakatos Róbert.

A Terminál Workhouse és a Manna Kulturális Egyesület vendégszereplésére november 23-án kerül sor, akik a M/Ámor, vagy amit akartok című zenés vígjátékkal mutatkoznak be Kassán.

A népzene, néptánc kedvelőit november 26-án várják a Jumbo Centrum esztrádterme, ahol Hamvas Bélára emlékeznek. A műsorban Varga Lívia, Nádasdi Péter, a RÉV zenekar, Lakatos RóbertAgócs Gergely és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is fellép.

December 11-én egy különleges Adventi koncertre kerül sor Harang csendül címmel, ahol Rák Viktória és Csémy Balázs énekelnek a Beliczay Kvartett kíséretében.

A József Attila Színház is bemutatkozik a fesztivál keretében. December 19-én előadásukban a Boldogság című komédiát láthatjuk Pikali Gerda és Rékasi Károly főszereplésével.

Hamarosan fény derül a XII. Thália Fesztivál további programjára is, így lesz mit várni decemberben és januárban is.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk