Vincze Lilla énekesnő, A Dal 2019 zsűritagjának koncertjét hallhatják a Petőfi Rádióban és láthatják az MR2-Petőfi TV-n az Akusztik-sorozatban vasárnap és hétfőn.
Vincze Lilla karrierje több mint harminc éve indult, zenekarával, a Napoleon Boulevard-ral négy sikeres lemezt adott ki, majd szólóban folytatta. Mindezek mellett zenepedagógusként is dolgozik, színpadon játszotta Edith Piafot, január 19-től pedig A Dal 2019 egyik új zsűritagjaként is láthatják majd őt a tévénézők.
Vincze Lillával alig készültek koncertfelvételek, az énekesnő 30 éves pályafutását összegző koncertet rögzítették 2016-ban és évekkel előtte jelent meg egy DVD, így az Akusztik-sorozatban hallható és látható produkció hiánypótlónak is tekinthető.
Az Akusztik-koncerten különleges vendéggel, Kardos-Horváth Janóval énekli el Vincze Lilla a Napoleon Boulevard egyik legnagyobb slágerét, a Júlia nem akar a földön járni című dalt. Emellett egy Kaukázus-dalt is elénekelnek. Mindezek mellett elhangzik még a rádióban és a tévében is mások mellett a Szállj velem, az Uram, segíts!, a Fogd meg a kezem, a Védd magad! és a Milord című szerzemény is.
Az Akusztik-koncerten az alternatív zenei világ, a klasszikus sanzon és a lírai pop egyaránt megelevenedik Vincze Lilla és zenésztársai tolmácsolásban.
Az énekesnő Akusztik-koncertjét december 9-én, vasárnap 22 órakor játsszák a Petőfi Rádióban. Másnap, december 10-én 22 óra 40 perckor tűzi műsorra a produkciót az M2 Petőfi TV. Az adás online is streamelhető a mediaklikk.hu oldalon, valamint keddtől elérhető az M2 Petőfi TV YouTube-csatornáján is.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!