Rúzsa Magdi stúdió- és koncertlemezt is megjelentetett

Aduász címmel új dalokat tartalmazó stúdiólemezt készített Rúzsa Magdi. A népszerű énekesnő idén februári dupla Aréna-koncertje szintén megjelent CD-n és DVD-n.

Rúzsa Magdi Aduász című albumán érzelem-hullámvasútra ülteti a hallgatót. Énekel szerelemről, magányról, múltról, máról, örömről és nehézségekről. Magunkra ismerhetünk minden egyes dalban.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A több mint tíz éve Magyarország legsikeresebb énekesnői közé tartozó Rúzsa Magdi ötödik stúdiólemezét Szakos Krisztiánnal készítette. Utóbbi korábban elsősorban Ákos zenekarából volt ismert, az elmúlt években dolgozott együtt mások mellett a Compact Discóval, Kállay-Saunders Andrással, Kozma Orsival és Caramellel. Ezúttal ő volt valamennyi dal társszerzője, a hangszerek megszólaltatója, emellett a zenei produceri és hangmérnöki feladatokat is ő végezte.

 

Rúzsa Magdolna

 

Az Aduász valamennyi szövegét Rúzsa Magdi írta. Ezek többségének a szerelem a témája, az Életfolyó igazi szerelmi vallomás. A tizenhárom új dal közül a címadó szerzeményhez, valamint a Légzés című dalhoz már klip is készült, az Éva baldachinja című dal a karácsonyról szól.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Az Aréna koncert című kiadvány szintén a Magneoton/Warner gondozásában jelent meg. A CD-t és DVD-t is tartalmazó anyagot idén február 23-24-én rögzítették a Papp László Budapest Sportarénában, ahol az énekesnő vendége Presser Gábor volt. Rúzsa Magdi ismert slágerei - Szerelem, Jel, Érj hozzám, Április, Gábriel - mellett olyan dalok is elhangzottak, mint a Gondolj rám, amelyet Presser Gáborral közösen adtak elő. A DVD-n a koncert mellett a látvány- és kulisszavilágot werkfilmen is megörökítették.

Rúzsa Magdi Presser Gáborral közös, Angyal mellettem című turnéja kedden Felvidéken, Kassán folytatódik.

 

Rúzsa Magdolna

 

Az előadó 2007-ben Magyarország képviseletében Aprócska blues című számával a 9. helyen végzett a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon. 2011 novemberétől önálló estje ment a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, 2013 és 2015 között szerepelt a közmédia dalválasztó műsora, A Dal zsűrijében. Eddig öt stúdióalbuma jelent meg - az Ördögi angyal (2006), az Iránytű (2008), a Tizenegy (2012), az Érj hozzám (2016) és az Aduász (2018) -, ezek mellett öt koncertlemezt is készített. 2007-ben Fonogram-díjat kapott mint az év felfedezettje, tíz évvel később pedig az év modern pop-rock albuma kategóriában. 2012-ben Artisjus-díjat vehetett át.

 

Így készült a lemez és a borító

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

ATEMPO.sk / MTI