Ma eldől, ki nyeri A Dal 2019 versenyt – a párkányi Szekér Gergő is döntős

Döntőjéhez érkezett A Dal 2019, szombaton este 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban és a Duna Worldön kiderül, hogy a nyolcas mezőnyből melyik mű nyeri el a Magyarország legjobb dala címet. A műsorban vendégfellépőként az AWS és a mindkét műsorvezető is zenél.

 

A legjobbak közé jutott a párkányi Szekér Gergő is, aki Madár, repülj! című dalát adja elő.

„Amikor eszembe jutott a refrén dallama, egy rendkívül egyszerű magyar kesergőhöz hasonlított. Párhuzamot vonva az akkori lelki állapotom és dallam között, ráeszméltem, ahelyett, hogy azon gondolkoznék, miként tudnám megoldani a helyzetem, támaszkodni azokra, akik szeretnek, inkább belesüppedtem a helyzetembe. Megragadva édesanyám szavait kezdtem el írni a dallamra a refrén szövegét. Otthon azt tanultam, hogy amin nem tudunk változtatni, el kell engednünk, és a múltban történtekből tanulva építeni a jövőnket, de nem a múltban élve. Így az elengedés értelmében íródott a szöveg.” - mondta portálunknak adott interjújában Gergő.

A dala alatt SMS-ben támogathatjuk Gergőt a +36/20 44 22 999, +36/30 44 22 999, +36/70 44 22 999 telefonszámokon. 

Párkányban, a kultúrház kistermébe szombaton 18.30 gyülekeznek a rajongók, ahol közösen fognak majd szurkolni Gergőnek, hogy a Madár repüljön egész Tel Avivba.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Rajta kívül Pápai Joci (Az én apám), Nagy Bogi (Holnap), a Fatal Error (Kulcs), Oláh Gergő (Hozzád bújnék), az Acoustic Planet (Nyári zápor), Vavra Bence (Szótlanság) és a The Middletonz (Roses) küzd majd Az év dala címért.

A döntőben az is kiderül, hogy ki nyeri A Dal Akusztik online szavazást.

EZ, ATEMPO.sk