Mozart remekművét Budapesten is bemutatja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A felvidéki kórusmozgalom legjelentősebb képviselője, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa tavaly ősszel mutatta be Wolfgang Amadeus Mozart talán legismertebb és legnagyszerűbb művét, a Requiemet kamarazenekarral és szólistákkal Komáromban. Most hétvégén a budapesti közönség is hallhatja az előadásukat.

 

„A szoprán-, alt-, tenor- és basszusszólóra, énekkarra, zenekarra és orgonára írt kompozíció Mozart utolsó műve, melyet sajnos már nem tudott befejezni. Bizonyos részeit Franz Xaver Süßmayer komponálta vagy egészítette ki.” - mondta Józsa Mónika, a kórus művészeti vezetője, karnagya.

A Tanítókórus nem egy hagyományosan működő énekkar, hisz tagjai Szlovákia különböző pontjaiból jönnek össze havonta egy hétvégére, hogy közösen próbáljanak, koncertezzenek, így különleges feladat volt egy ilyen nagy szabású mű megszólaltatása.

„Nem könnyű, de rendkívül örömteli feladat. Mozart Requiemje kihívás minden (a szó nemes értelmében vett) amatőr kórusnak, a havonta csak egy alkalommal próbáló énekkarnak pedig kiváltképp. Ugyanakkor nem elérhetetlen, bár bizonyos kórustételek szólamai az énekes teljesítőképességének a felső határát súrolja. Rendkívül nagy koncentrációt, ritmikai és intonációs precizitást követel minden énekestől.

De a ráfordított energia sokszorosan megtérül, hiszen Mozart e remekművének már a meghallgatása is a legnagyobb élmények közé tartozik.

Ám a művet a tanulás folyamatában sokkal mélyebben megismerve a megszólaltatásának alkotó részeseivé válni… - sokszorosan nagyobb élmény.”

 

Józsa Mónika

 

A Requiem következő bemutatójára március 9-én, szombaton Budapesten, a Szent Imre Gimnázium dísztermében kerül sor 18.00 órától. Ezúttal a Musica Sonora Kamarazenekar kíséretében felcsendülő mű szólistái Horváth Diana (szoprán), Geréb Zsuzsa (alt), Farkas András (tenor) és Cser Ágoston (basszus) lesznek. Vezényel Szűcs Dániel.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa a koncertet megelőzően délelőtt a Szent István Bazilikában is énekel, az Esterházy Emlékünnepségen és díjátadón, mely 9.00 órakor veszi kezdetét.

„A 2019-es év további tervei között szerepel a Szíjjártó Jenő centenárium méltó megünneplése, valamint a XVII. Csengő Énekszó, a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos fesztiválján való részvétel. Az előzőt Zselízre tervezzük, a Csengő Énekszónak pedig évtizedek óta Érsekújvár ad otthont.” - tette hozzá Mónika.

Sok sikert kívánunk a kórusnak, és aki teheti, legyen ott a koncerteken!

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András