Zsugori – nézd meg a Komáromi Jókai Színház előadását a TV-ben!

Simai Kristóf és Szarka Gyula Zsugori című zenés vígjátékát tűzik műsorra a Komáromi Jókai Színház előadásában március 12-én, kedden este 21.50-től az M5-ös csatornán.

 

NÉZD ONLINE ITT

 

A Zsugori című zenés komédiában új életre támad Molière darabja, A fösvény.

A szerző, Simai Kristóf a saját korába és szülővárosába, Komáromba helyezi át az eredeti történetet, mely tehát a Rákóczi szabadságharcot követő időkben játszódik.

A szerzői megjelölés szerint a „kuruc háború után”. Ez a körülmény a zsugoriságnak, a kincsek rejtegetésének különleges feltételeket szab. Tehát korántsem műfordításról van szó ebben az esetben, hanem a kor divatja szerinti átdolgozásról, melyet „magyarításnak” nevez az irodalomtudomány. Helyszín, nyelv, jellemek, történeti háttér: mindez megújult színekben tűnik elénk. Olyan benyomásunk támadhat, mintha egy XVIII. századi, fergeteges és vaskos magyar bohózat bontakozna ki előttünk.

 

 

Ezt az érzést erősítik a dalbetétek, melyek szövegét és dallamait Simai kortársaitól, Csokonaitól és Pálóczi Horváth Ádámtól kölcsönöztük.

A szöveget Katona Imre, a dalokat Szarka Gyula (Ghymes) írta, figyelembe véve a kortárs színház követelményeit, és jó mulatságot kínálva a közönségnek.

A rendező Béres László, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti tanácsadója a bukaresti Caragiele Színművészeti Egyetem színházrendezői szakán végzett, s évekig volta Gyergyói Figura Stúdiószínház igazgatója. Pályája során már számos emlékezetes előadást állított színpadra Romániában és Magyarországon egyaránt.

 

Szereplők

Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Mokos Attila
Holocsy Krisztina
Tóth Károly m. v.
Bakonyi Alexa m.v.
Béhr Márton e.h.
Jókai Ágnes m.v.
Skronka Tibor
Majorfalvi Bálint
Olasz István
Culka Ottó
Bernáth Tamás

EZ, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM