Két díjat vehetett át Cséfalvay Á. András a Magyar Sajtófotó gáláján

Újabb díjakat vehetett át a héten Cséfalvay Á. András, az ATEMPO.sk fotósa, akinek számtalan kitűnő képét láthattuk már koncertekről, fesztiválokról, előadókról, zenészekről portálunkon.

Ezúttal a 37. Magyar Sajtófotó pályázat gáláján a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban kapott elismerést, ahol 14 kategóriában díjazták a fotósokat.

András fotói két kategóriában is legjobbak közé került a 2462 pályamű közül (összesen 6305 fotó):
2. helyezett Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) az Ágnesék című fotósorozatával
3. helyezett Emberábrázolás-portré (egyedi) kategóriákban a Nefelejcs című pályaművével

 

Cséfalvay Á. András - Ágnesék

A szlovák-magyar határtól pár kilométerre fekvő kis faluban, Szalkán él Hangya József és fogyatékkal élő testvére, Ágnes. József egész életét sem járni, sem beszélni nem tudó testvére gondozásának szentelte. Szerény körülmények között élik egyforma mindennapjaikat. Ágnes a napja nagy részét egy babakocsiban tölti.

 

Cséfalvay Á. András

Egy kislány portréja a sérült gyermekekkel foglalkozó Nefelejcs Házban. Szenc

 

András Dunaszerdahelyen született, 2011-ben a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tanári diplomát szerzett, majd 2016-ban Szlovák Műszaki Egyetem Dizájn szakát is elvégezte. Jelenleg fotósként dolgozik és együttműködik számos felvidéki portállal, magazinnal.

2017-ben a Slovak Press Photo gáláján részesült elismerésben, amikor is a Művészet és showbiznis kategóriában harmadik helyezés ért el.

2018-ban a Czech Press Photo ünnepélyes gáláján kapott különdíjat a a szenci Nefelejcs Házban készült fotójáért.

Gratulálunk Andrásnak és további sok sikert kívánunk neki.

 

Néhány fotósorozat Andrástól az ATEMPO.sk-n:

Zorán

Kowalsky meg a Vega

Kor-Zár

Bereczki Zoltán

Csavar Színház

István, a király

Rácz Cello Quartett

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk