Díjazták a legjobb hazai gyermekkarokat - a Csengő Énekszó végeredménye

Három év után ismét felcsendült az énekszó: Érsekújvárban, a Lovarda nagytermében tizenhetedszer került megrendezésre a Csengő Énekszó, a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos seregszemléje, minősítő versenye. Az ország különböző pontjairól többszáz gyermek mutatta meg a közönségnek, hogy érdemes közösen énekelni.

FOTÓK ITT

Idén 19 kórus mutatkozott be a háromévenként megrendezésre kerülő nagyszabású ünnepen, akik a tegnap zajlott gálán megtöltötték élettel és énekkel az impozáns teret.

A zsűri elnöke, Kertész Attila, pécsi tanár, Liszt-díjas karnagy, elmondta, hogy a felnőtt énekkarok után először bírálhatta a gyermek és ifjúsági kórusokat és örömmel tölti el, hogy van utánpótlása a mozgalomnak Felvidéken. Munkáját további kitűnő szakemberek segítették: Kocsis-Hopler Zoltán soproni karnagy, szólóénekes, zenetanár (a Szlovákia Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának vendégkarnagya), Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, tanár Budapestről, Tamási László debreceni Liszt-díjas karnagy, tanár, valamint Stubendek István karnagy Komáromból.

 

Csengő Énekszó

 

Az értékelőbizottság döntése alapján a következő minősítésben részesültek a kórusok:

 

I. kategória

Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Kicsinyek Kórusa – Komárom – ARANYSÁV A ZSŰRI DICSÉRETÉVEL
Jókai Mór Alapiskola és VMK Kicsinyek Kórusa – Komárom – ARANYSÁV
Ady Endre Alapiskola Primulácska Gyermekkara – Párkány – EZÜSTSÁV
Czuczor Gergely Alapiskola Kicsinyek Kórusa – Érsekújvár – EZÜSTSÁV

 

II. kategória

Széchenyi István Alapiskola és Óvoda Csalogány Gyermekkara – Felsőszeli – ARANYSÁV
Marianum Egyházi Iskolaközpont Schola Mariana Nagyok Gyermekkara – Komárom – ARANYSÁV
Szenczi Molnár Albert Alapiskola Gombocska Gyermekkara – Szenc – ARANYSÁV
Ady Endre Alapiskola Primula Énekkara – Párkány – ARANYSÁV
Jókai Mór Alapiskola és VMK Gyermekkara – Komárom – EZÜSTSÁV
Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Magnificat Gyermekkara – Ipolyság – EZÜSTSÁV
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Franz Schubert Gyermekkara – Zselíz – EZÜSTSÁV
Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara – Galánta – EZÜSTSÁV
Eötvös Utcai MTNY Alapiskola Nagyok Kórusa – Komárom – BRONZSÁV

 

III. kategória

Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Ifjúsági Kamarakórusa – Ipolyság – EZÜSTSÁV
Szondy György Gimnázium Bartók Béla Ifjúsági Vegyes Kara – Ipolyság – EZÜSTSÁV
Selye János Gimnázium énekkara és hangszeres kamaraegyüttese – Komárom – BRONZSÁV

 

IV. kategória

Janiga József Művészeti Alapiskola Gyermekkara – Nagymegyer – ARANYSÁV
Gyermekkórus, Művészeti Alapiskola – Alistál – EZÜSTSÁV
Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola Gyermekkara – Muzsla – BRONZSÁV

 

FOTÓK ITT

 

A Hajnalok Völgye különdíjat ezúttal az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola Kicsinyek Kórusa kapta. Az elismerést annak a kórusnak ajánlották fel a Hajnalok Völgye szervezői és portálunk, az ATEMPO.sk, mely a zsűri megítélése szerint a legjobban interpretált mai, élő zeneszerzőtől származó kórusművet.

 

A Hajnalok Völgye különdíj átadása

 

A Magyar Kodály Társaság díját 3 fiatal karnagy kapta. A felsőszeli Széchenyi István Alapiskola és Óvoda Csalogány Gyermekkara és Lénárt Krisztina karnagy a Kodály művek autentikus előadásáért, Tóth Katalin a Szenczi Molnár Albert Alapiskola Gombocska Gyermekkarának karnagya a mintaszerű műsorösszeállításért, Orsovics Yvette, aki ezen a fesztiválon 3 együttessel és kiválóan szerepelt. 

Polgármesteri díjban részesült Balogh Csaba karnagy, aki közel 55 éve alapította a galántai Kodály Zoltán Gyermekkórust, aki a kodályi eszmeiség, kodályi zenei nevelési elvek terjesztésében kiemelkedő szerepet játszott az elmúlt fél évszázadban. 

Csemadok-díjban Lénárt Krisztina a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola és Óvoda Csalogány Gyermekkarának, valamint Tóth Katalin a Szenczi Molnár Albert Alapiskola Gombocska Gyermekkarának karnagya és kórusvezetője részesült.

 

>Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

 

A gála végén már hagyományosan színpadra állt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa is, akikkel közösen zárták a kétnapos eseményt a fellépő kórusok.

Gratulálunk a díjazottaknak, és ahogy Szalay Szilvia is mondta: „találkozunk 2022-ben”.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin