A harmadik adással folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évada, az adás a Duna Televízióban és a Duna Worldön látható 19 óra 30 perctől.
A Kamara Virtuózok első két adásában a nyolc csapatból egy-egy már kiesett, így pénteken a hat, még versenyben lévő formációt láthatják a nézők - tájékoztatta az MTVA Sajtóirodája az MTI-t.
A harmadik adásban zenél
az Aeris Brass Quintet,
a Flautica,
a Pontasto gitárkvartett,
Sárközy Lajos és zenekara,
a Seven Sax
és a TanBorEn Trio.
Az adás végén a zsűri ismét elbúcsúzik az egyik formációtól, de előtte egy zsűritagnak lehetősége van a hegedűjét odaadni annak a csapatnak, amelyik a leginkább megérintette a szívét, ezzel megmentve őket a kieséstől.
A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely Liszt-díjas érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; Várdai István Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora.
A Kamara Virtuózok újdonsága, hogy segítők támogatják a formációk munkáját. A 8 segítő az előző évadokból ismert virtuóz:
Szüts Apor - zongora,
Lugosi Dániel Ali - klarinét,
Boros Misi - zongora,
Bácsy-Schwartz Zoltán - hegedű,
Bencze Máté - szaxofon,
Balázs Piri Soma - zongora,
Ninh Duc Hoang Long - ének
és Szabó Vencel - trombita.
A harmadik adásban is láthatnak extra produkciót a nézők: ezúttal a Finucci Bross Quartet, a Finucci Strings és Virtuózokban korábban versenyzett Bácsy-Schwartz Zoltán közösen lép fel.
A Kamara Virtuózok győzteséről a közönség dönt majd a hatodik adásban, a nézők a döntőbe jutó három formációra szavazhatnak.
A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, az M5 kulturális csatorna is ismétli. Vasárnap délelőttönként a Bartók Rádió a Continuo - Kísérjük a Virtuózokat! című magazinműsorában foglalkozik a pénteki adással.
A tehetségkutatáson és a klasszikus zene megismertetésén, megszerettetésén túl a Virtuózok idei szezonja az együttzenélés örömét, közösségformáló erejét szeretné átadni a nézőknek.
ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Sárvári Géza Zsolt
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!