Már most rekordot döntött a KecskemétRocks-ra jelentkezők száma – még nem késtél le

Már most rekordot döntött a KecskemétRocks-ra jelentkezők száma – még nem késtél le

Magyarország legnagyobb rockzenekara idén ősszel Kecskeméten ad koncertet. Szeptember 7-én a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezik meg Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobját KecskemétRocks2019 néven.

Az óriászenekarba már rekordszámú zenész jelentkezett, 500-nál is többen játszanak majd a mintegy két órás nagykoncerten egyszerre.

Tavaly 400 zenész zúzott együtt a SzegedRocks-on, melyet a helyszínen több ezer néző tekintett meg. A legfiatalabb zenész 8, a legidősebb 72 éves volt. Az amatőr és profik flashmobjáról készült kisfilmek azonnal népszerűek lettek a közösségi oldalakon, és több milliós megtekintést értek el. Ennek köszönhetően már országos és nemzetközi visszhangot is kiváltott a CityrocksHungary által életre hívott koncertsorozat. 2018-ban az Év magyar nagykoncertje szavazáson a harmadik helyet érte el az óriászenekar.

2019-ben a KecskemétRocks2019 óriáskoncerten 12 magyar illetve külföldi slágert adnak majd elő a Magyarország minden tájáról, de külföldről is érkező zenészek. A szervezők célja a különleges zenei rendezvénnyel, hogy a rockzenét, valamint az élő zenei produkciókat népszerűsítsék, és egy összetartó, zenét szerető, művelő közösséget alakítsanak ki. A szervezők azt szeretnék, hogy kezdeményezésük – az olasz Rockin’ 1000 és az orosz Rocknmob csapata mellett – megerősíthesse helyét a világ három legnagyobb hasonló rendezvénye között.

 

 

A KecskemétRocks-on elhangzó dalokat a szervezők úgy választották ki, hogy azok bárki számára könnyen eljátszhatóak, elénekelhetőek legyenek.

A rendezvényre augusztus 20-ig lehet még jelentkezni. Bárki tagja lehet a zenekarnak, komplett zenekarok, kórusok és olyanok is, akik eddig csak otthon zenéltek.

FELHÍVÁS

 

Jelentkezni a cityrocks.hu oldalon lehet, ahol a hangszer megjelölése mellett egy, a jelentkezőknek magukról készült kisvideót kell csak elküldeni a szervezőknek. A szervezők az óriászenekarba felvételt nyert tagok részére minden számról egy úgynevezett tanulóvideót is küldenek. A helyszínen az énekesek egy nagy csoportot fognak alkotni a szólóénekesek körül, emellett segítségképpen egy nagy kivetítőn megjelenítik majd a szövegeket számukra.

 

 

És a dalok, melyeket együtt játszunk majd:

Queen: We will rock you
LGT: Ringasd el magad
Joan Jett: I love rock’n’roll
Ocho Macho: Jó nekem
Bikini: Mielőtt végleg elmegyek
Tankcsapda: Egyszerű dal
Sing Sing: Halál a májra
Metallica: Enter sandman
White Stripes: Seven nation army
Nirvana: Come as you are
Lenny Kravitz: Are you gonna go my way
Depeche Mode: Personal Jesus

A KecskemétRocks2019 rendezvényről számtalan kisfilm készül, mely várhatóan ismét több milliós megtekintést ér majd el a közösségi oldalakon, így ennek köszönhetően Kecskemét is felkerülhet a nemzetközi könnyűzenei térképre. Az egész napos rendezvény, melyet koncertek zárnak majd, ingyenesen tekinthető meg.

ATEMPO.sk